Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (8 sz.) 1897. február 21. részét látja érdekeltnek, mert a Siócsatomán lefolyó nagyobb viz a Kaposvizet a Kaposcsatornának csak kis részén tarthatja vissza. Minthogy pedig sem igazságos, sem méltányos nem lehet az, hogy egy társulat árterének kis része miatt az egész társulat oly tetemes költségekkel terheltessék, ennélfogva a közgyűlés felkéri a m. kir. minisztériumot, hogy saját hatáskörében eszközölje ki, miszerint a Kaposcsatorna jobb oldalán az ozorai határban fekvő része, továbbá a majsai és nemedi-i határokban a Sióra dűlő része, végre a simontornyai várni és dádi határokban fekvő részre, mely összesen mintegy 2300 k. hold területű, csatoltassék azon tár­sulat árteréhez; melynek érdekében a tervezett sza­bályozás leginkább áll. Ez esetben a Kaposvizet le­vezető társulatok tőrvényszerinti kötelessége lesz tar­taléktőkéjének az átcsatolt ártérhez arányitó részét, valamint az évi adó megtérítési összegnek arányos részét az illető társulatnak átengedni.“ Ezen határozatot a főldmivelésügyi m. kir. mi­niszter 27222/894 számú rendelettel egyelőre a Sió­berki társulati ügyek rendezéséig függőbén tartotta. Időközben a helyzet a szomszédos sióberki társulatnál oly tarthatatlaná vált, hogy a főldmivelésügyi m. kir. miniszter tőrvényadta jogánál fogva e társulat auto­nómiáját felfüggesztette és4 a szabályozás létesítésére Fiáth Pál bárót miniszteri biztossá kinevezte. Ugyanez alkalommal a miniszter 1895 évi deczember 20-án 81775/95 sz. a. minthogy e szakasz szabályozása a Kapostársulatnak „nem csakhogy feladatát képezi de a leggyorsabban és legczélszerübben is általa eszkö­zölhető, ennélfogva fentebb említett és helyes alappal nem bitó határozatának feloldása mellett, felhívta a társulatot, hogy a kezelése alá eső Siómeder szabá­lyozása iránt rövid idő alatt összehívandó rendkívüli közgyűlésében újból hozzon határozatot.“ A Kaposvizet levezető társulat ennélfogva a kérdést újból tárgyalás alá vevén 1896 márszius 15- iki közgyűlésén következőkép határozott. „A választmány javaslata elfogadtatik, melynek értelmében, hogy a társulat e kérdésben újabb érdem­leges határozatot hozhasson szükségesnek látja előbb arról meggyőződést szerezni, vájjon a tervezett víz­rendezés mily mértékben és mily részében érdekli a Kaposvizet levezető társulat árterét; mert ama meg­győződést találja, hogy midőn árterének egy aránylag csak kis része lehet a tervbe vett vízrendezés által érdekelve, ennek költségeivel sem az egész társulat nem terhelhető, sem ennek tartalék tőkéje, melynek egész más rendeltetése van — fel nem áldozható I hanem jogosan és igazságosan csak kizárólag az illető érdekeltek terhelhetők meg. Mért is felkéri a főldmivelésügyi m. kir. minisz­tériumot, legyen szives saját közegei által az illető ár­tér fejlesztési terveket elkészíttetni s a társulat elé terjeszteni, hogy azok alapján e kérdésben esetleg összehívandó rendkívüli közgyűlés utján is, hozhassa meg újabb érdemleges határozatát. Azt azonban már is kijelenti a társulat, hogy a tervezett vízrendezést mindaddig foganatosithatónak semmi szin alatt sem tartja, mig a kérdéses területen alul fekvő részek szabályozási munkálatai el nem készültek.“ Folyt. köv. KÜLÖNFÉLÉK. — A baja-bátaszéki hid. A Dunának Baja és Bátaszék között való áthidalása nem soká késhetik már, ezt abból is lehet követ­keztetni, hogy a kereskedelemügyi kormány a hid tervét és költségvetését is már elkészí­tette. A hid 7 millió forintba fog kerülni, — mint értesülünk — az érdekelt törvény- hatóságok, városok, községek, uradalmak és nagyobb vállalatok hozzájárulását akarja a kormány igénybe venni, hogy minél kevésbbé terhelje meg a hid költségeivel az államva­sutakat. A hozzájárulás meg lesz ugyan, de nem oly nagymérvű, mint a milyenre számí­tanak, mert a hídépítés fó'érdeke az ál­lamnak és csak azután az érdekelt törvény- hatóságoknak és városoknak. Határozottan kár a kereskedelmi kormánynak a pumpolást megkísérteni, mivel az eredmény tigy sem fogja kielégiteni. — A szegzárdi kereskedelmi kaszinó f. hó 16-án Udvardy Sándor elnöklete alatt tar­tott választmányi ülésében tagjai közé foly­tatólag felvette: Auerbach Lipót fó'gimnázi- | umi tanárt, Spitzer Sándor kereskedó't, Maxi- movits Péter selyemgyári fordítót, dr. Pir- nitzer Béla ügyvédet, Rosenbaum Miksa (Tre- fort puszta), Boschán Ármin és Boschán Samu (P.-Ozsák), gazdatiszteket. A kereskedelmi ka­szinónak a most felvettekkel együtt 71 tagja van. — Operáczió. Spehár Alajos szegzárdi m. kir. adótárnok bal lábát bokán felül múlt hétfőn amputálták. Az operácziót dr. Tanárky Árpád kórházi főorvos, dr. Komáromy Gyula községi orvos és dr. Herczeg Gyula kórházi rendelő orvos végezték. Az operácziót S p e- hár Alajos adótárnok szerencsésen kiállotta s á gondos ápolás mellett elég jól érzi ma­gát. Kívánjuk a pontos és szorgalmas hiva­talfőnök, a gyöngéd családapa mielőbbi tel­jes felgyógyulását. — A lelkészek jövedelmének összeírása. A megyénkben levő rk. plébánosok és se­gédlelkészek jövedelmének összeírása már el­készült, melyet Troli Ferencz pécsi káptalani helynök már meg is küldött Döry Pál alis­pánnak, hogy azt a felülbíráló bizottság elé terjessze. A bizottság folyó évi márczius hó 8-tól 11-ig és ugyanazon hó 15-től 18-ig fogja az összeírásokat felülbírálni. — Dalestélyek a vidéken. A szegzárdi hírneves dalárda meghívás folytán márczius hó alatt Tamásiban és O-Dombovárott dal­estélyt fog tartani. Mind a két helyen na­gyobb rendező bizottság alakult a daíárdisták fogadtatására, § — A Szegzárdi Dalárda. Nagy szorgalommal készülnek a szegzárdi daíárdisták a márczius hó 1-én a »Szegzárd Szálló« nagytermében tartandó dales- télyökre, mely alkalommal a nagyközönségnek be fogják mutatni a dalmüvészetben tett haladásukat. Ez a magas színvonalon álló egyesület méltán meg­érdemli a pártolást, mert már nem egyszer szerzett az orsz. dalversenyeken dicsőséget önmagának és Szegzárdnak. Még áldozatokra is képes, hogy teno­ristáját megtarthassa, a kinek terjedelmes lírai tenor hangjára feltétlenül szüksége van egy ilyen elsőrendű dalárdának, mint a milyen a szegzárdi. Hiszszük, hogy márczius 1-én a helybeli és vidéki közönségünk szine-java ott lesz a „Szegzárd Szálló“ nagytermében élvezni a magyar dalmüvészetet. — Az egyházmegyéből. Segédlelkészi minőségben- áthelyeztettek: Fuchs Vilmos Bölcskéről Bükösdre, Waldinger István Bükösdről Nádasára és Gyi- m ó t h y Jenő Szt.-Lőrinczről Ozorára. — Alapszabály jóváhagyások. A belügyminisz­ter a szegzárdi kath. legényegyletnek, a faddi kath. népkörnek és a tamásii kath. körnek alapszabályait jóváhagyta. — Kórházi ápolási dij. A belügyminiszter most bocsátotta ki az ország összes közkórházaira nézve az 1897. évre megállapított napi ápolási dijakat, mely szerint Szegzárdon az ápolási dij a közkórházban 70 krajczár. — A szegzárdi ált. ipartestület és a róm. kath. legény-egylet által folyó hó 13-án rendezett műked­velői előadás és tánczmulatság alkalmával felülfizet­tek a következők: Virágh Ferencz, Stirling Antal, Herczegh Gyula dr., Horváth Ignácz, Kinle József, Stockinger János 1—1 frt, Müller Ignácz, Gáli Sán­dor, Spitzer Ede, Id. Tóth Pál, Mehrwerth Ferencz és Tóth József 50—50 kr. Jegyeiket megváltották: özv. Thodorovits Lajosné, N. N. 5—5 frt, Kron Sa­lamon, Tóth Ignácz 2—2 frt, Nicsner Pál, Biró Já­nos, id. Zsigmond Ferencz, Hay Ede és Rajczi János 1—1 frt. Garay Lajos pedig 50 frt helyett 40 írtért játszott a jótékony czélra való tekintetből. Bevétel 300 frt 30 kr. Kiadás 161 frt 24 kr. Tiszta jövede­lem 139 frt 06 kr., melynek fele a r. kath. legény- egyletnek adatott. Theisz Lőrincz pedig a szinpadot ingyen állította fel, melyért a rendezőség nevében köszönetét nyilvánítja Végess János jegyző, Ferencz Gyula pénztárnok. — Esküvő. Marton Kálmán szegzárdi liszt­kereskedő, a Guttwein Schmidt és társai ez ég meg­bízottja, folyó hó 20-án esküdött örök hűséget Esz- terbauer Mariska kisasszonynak. — Esküvő. Hely Ferencz, szegzárdi birtokos múlt kedden délutén vezette a szegzárd-újvárosi temp­lomban oltárhoz kedves menyasszonyát, Bagyula Mariska kisasszonyt. — Eljegyzés. Dr. Keck László gyönki ügyvéd folyó hó 16-án tartotta eljegyzését Grosch József gyönki ügyvéd szép és kedves leányával, Karola kisasszonynyal. — Köszönetnyilvánítás. Zányi György faddi plébános most már másod Ízben értékes könyvekkel és füzetekkel gyarapította a faddi kath. népkör könyv­tárát. A plébános urnák e nemes lelküségeért Ra- báczki István, a népkör könytárnoka, lapunk utján mond hálás köszönetét. • — Kettős eljegyzés. Nagy örömünnep volt folyó hó 12-én Hegedűs Imre, pécsi székesegyházi ura­dalmi számtartó családjában. E napon tartották meg két leánya eljegyzési ünnepélyét. Hedvig kisasszonyt Rákosi Imre dr. kir. alügyész, Rákosi Jenő unoka- öcscse, Margit kisasszonyt pedig Késmárky Dezső közigazgatási gyakornok, Késmárky Iván paksi ügyvéd fia jegyezte el. A kettős eljegyzési ünnepélyen igen előkelő-társaság vett részt. Az örömszülökön kívül ott voltak a vendégek között Rákosi Jenő és Rákosi Viktor [Sipulusz] Budapestről, továbbá Blas- kovich István kir. táblai elnök, Balogh Károly kir. táblai tanácselnök, Bánffay Simon kir. tanácsos, közjegyző, Aidinger János orsz. képviselő és még igen sokan az előkelő körökből. — A szegzárdi tisztviselői társaskör folyó hó I 15-én tartott választmányi ülést, melyen rendes tag­jai közé felvették Kutas Pál szegzárdi postagyakor­nokot. A választmányi ülés másik tárgyát Geiger Gyula rendes tagnak a választmány határozata ellen beadott felebbezése képezte, melyet a legközelebb tartandó rendkívüli közgyűlés elé terjesztenek hatá­rozat hozatal végett. — A szegzárdi ref. dalárda múlt vasárnap tar­totta meg tánczmulatságát, mely pompásan sikerült. A tánczmulatságot megelőzőleg d. u. 6 órakor köz­vacsora volt, melyben 120-an vettek részt. A szives meghívásra megjelentek az őcsényi daíárdisták is Bocskás József tanitó karmesterrel, a kinek vezetése alatt igen szépen énekeltek több darabot. A szegzárdi ref. daíárdisták Rácz Gyula karmester dirigálása mel­lett mutatták be a magyar dalmüvészetben tett ha­ladásukat. A szegzárdi úri dalárda is énekelt termé­szetesen nagy művészettel. A tánczmulatságot a kis teremben kezdették meg, de a mint a nagy tömeg megindult a tánezba, inogni kezdett a terem padlata s az első táncz után mindenki belátta, hogy veszé­lyes lehetne annak folytatása a kis teremben.; azért a jelenvolt Zsigmond Ferencz biró intézkedésére ki­nyitották a nagy termet, a hol azután kivilágos ki- viradtig járták a párok a tánezot.-r- Szép lakodalmi ünnepély. Párját ritkító szép lakodalmi ünnepély színhelye volt Döbrököz folyó hó 16-án, midőn Kovács Mihálynak Mihály nevű fia vezette oltárhoz Horváth Katalin kisasszonyt. Az esketési szertartás 10 órakor ment végbe s ekkor fogadta meg az Ur szine előtt egymásnak az ifjú pár az örök hűséget, kikhez Fetter Gyula közszeretetnek örvendő segéd-lelkész intézett szép egyházi beszédet. — A hirlapirók nyugdíj szövetkezete. A Pécsett megalakult vidéki hirlapirók nyugdij-szövetkezetébe, mint rendes tagok beléptek Szegzárdról Leopold Kor­nél dr. ügyvéd, lapszerkesztő és Boda Vilmos orsz. képviselő, lapunk felelős szerkesztője. — Adományok a szegzárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak: Szinger Viktor ur Szegzárd 3 kiló makaróni, 5 kiló kása és egy füzér hagyma, Cservényi Lukácsné úrnő Szegzárd 3 fogás vörös hagyma, 2 fogás foghagyma és egy kosár burgonya. Ezen kegyes adományokat számos szegényeink ne­vében hálás köszönettel nyugtatom. Szegzárd 1897. február 19-én. — Bezerédj Pál. ^ — Meghívó. A Kaposvizet levezető társulat 1897. évi márczius hó 8. napján délután 3 órakor Dombovárott [a nagyvendéglő termében] rendes köz­gyűlést tart, melyre ezennel tisztelettel meghívom. Dombovárott, 1897. február 8-án. Dőry József s. k. elnök. Tárgysorozat: 1. Az 1896. évi pénztárnoki számadások megvizsgálása. 2. Az 1898. évi költség- előirányzat elkészítése. 3. A társulat vagyonmérlegé­nek megvizsgálása és intézkedés, a társulati pénzek elhelyezése iránt. 4. Az 1896.. évi jelentés tárgyalása és intézkedés, a foganatosítandó munkálatok iránt. 5. Három tagú számvizsgáló bizottság és egy póttag választása, az 1897. évi számadások megvizsgálására. 6. A jegyzőkönyv hitelesítésére két tag választása s Sió csatornánák tervezett tisztogatására vonatkozó műszaki tervek Makfalvy Géza ügyvédi irodájában az érdekeltek által megtekinthetők Kaposvárott. Kérem a társulat tagjait, legyenek szívesek ezen ügynek a társulat anyagi érdekeit nagy mérvben érintő horderejénél fogva a közgyűlésen teljes szám­mal megjelenni. 7. Intézkedés a Sió csatornának Siófoktól Simontornyáig tervezett tisztogatása tárgyá­ban. 8. Hatósági rendeletek és átiratok elintézése. — Uj csász. és kir. czim. Különös furfangja van egyes hirdető ezégeknek. Egyes erfurti nagy- kereskedő nagyban üti a dobot, hogy ő erfurti csá­szári és kir. udvari szállító. Tudtunkkal ilyen nem létezik, mert az illető Schmidt J. G. ez ég csak a német császári és kir. szállító czimet használhatja, tehát úgy látszik a magyar közönséggel ügyesen akarja tudatni, hogy ő a mi udvarunk szállítója. Ha a ezég kiszolgálása is ilyen szolid alapra van fektetve, akkor nem nagy bizalma lehet közönségünknek az erfurti magvakhoz. — Közgyűlés. A tamási jótékony nőegylet ala­kuló közgyűlésén a tiszti kar és választmányba kö­vetkezők választottak meg. Elnök: Özv. Schmidt Józsefné. Alelnök: Kiss Jánosné. Pénztárnok: Má- nyoky Koméin«5. Jegyző: Schneider István. Választ­mányi tagok: Borsitzkg Dezsőné, Domokos Árpádné, Gottlieb Salamonná, Hesz Pálné, Jakab Istvánná, Dr. Kiss Ernőné, Kratochwill Vendelné, Lakner Lajosné, Dr. Misley Sándorné, Parragh Béláné, Posszert Pálné, Szeewald Mórné, Szokola Lajosné és özv. Till Józsefné. — Halálozás. Folyó hó 10-én este Bergmann Emil paksi mérnök Ernő nevű 26 éves fia, hirtelen rosszul lett úgy, hogy ll-én reggelre meghalt. Te­metése f. hó 12-én d. u. volt az ág. ev. szertartás szerint, nagy részvét mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents