Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-14 / 7. szám
3 posványviz medenczét, mely még akkor is folyton belvízzel táplálja a bogyiszlói szigeten viz alatt álló 6000 hold szántóföldet, mikor már künn a nagy Dunában alacsony a vízállás ! Hanem mikor künn alacsony, benn is apadna : Szt.-György, Gerjen, Fadd, Tolna, Mözs és Bogyiszló vize; volna lefolyása amint többé nem zárná el alul a taplósi Sárvíz öntés. Ami tavaszi olvadáskor már most fenyegető, hát ha még két évig nyugodtan végezheti a Sárvíz, iszapoló munkáját ? ! Megszűnnék hat községnek miazmás levegő okozta kára; újra hajózható lenne Keserűstől—Taplósig a tolnai Duna, ami Szegzárd és a fölötte fekvő vidéknek is fontos érdeke, mert tapasztalatból tudom, hogy ottan lóval már kedvező viz állásnál sem tudnak vontatni, csakis övig iszapban mászó ember erővel, vagy kukázással ! Meg volna az államnak, á már három év előtt, e vidéken nagy szükségnek mondott téli kikötője. Mindennek létrejötte marad szépen kilátásban mint eddig, de a kivitel kezdetleges stádiumába csak egy évvel később jut, ha a földművelésügyi miniszter ‘ költségvetéséből az idén is kimarad. Amiért Tolna község megkérte országgyűlési képviselőjét, jelentse be illetékes helyen, hogy jön már a memorandum. De ez még nem elég. Annak a költségvetésnek; nagy és általános bajainkat tárgyilagosan és híven részletező memorandumnak, tényleg sürgősen menni is kell, mert ezt nem egy község, hanem a megye eminens érdeke kívánja. Pasku z Emil. A „Rongyos-egylet.“ Folyó hó 3-án délután Főt. Pártos Zsigmond szegzárd-kerületi uj esperes-plébános ur épp akkor lépett be iskolámba látogatás czéljából, midőn szokásom szerint a padok előtt 10—12 tanitványomat kiállítottam s velük az olvasást gyakoroltam. Midőn látogatási czélját nálam elvégezte, — benne, mint igazi paedagogusban, felülkerekedett tanítási tudományán a jó és nemes szív érzete és szánalmas tekintetet vetve az előtte álló rongyos szegény gyermekekre, azon kérdéssel fordult hozzám: „Váljon fennáll-e és működik-e azon „Rongyos-egylet,“ — melynek az ő tudtával csekélységem volt annak idején az egyik harczosa?“ Ezt bizonyára'azért kérdezte tőlem, hogy ha esetleg fennáll az a „Rongyos-egylet“ — mikép tudom megtűrni én osztályomban ezeket a szegény rongyos gyermekeket és nem gondoskodom ruházatukról ? ! Nemes, jó szivét eláruló ezen kérdésére szégyenkezve jelentettem neki, hogy az a „Rongyosegylet“ csak a papíron volt meg, és tényleg — alapszabály nélkül ugyan — csak addig működött, mig boldog emlékű Mikó György szekere járt a tél be- köszöntével házról-házra, ócska ruhát kéregetvén a 1897 . február 14. szegény gyermekek részére. De mióta ő egy jobb hazába költözött, hol bizonyára nincs »Rongyos-egylet»-re szükségük az ott reá várakozott ártatlan kisdedeknek, — azóta be kell érni a szegény gyermekeknek azzal, amit részint a jótékonyságáról hirneves „Nőegylet“ juttat kiapadhatatlan jószívűségével nekik évenkint a tél beköszöntével, — felruházván az idén is osztályomból három szegény gyermeket; — részint azzal, amit az iskolaszéki egyházi Elnök ur szívességéből kap 1—2 gyermek — évenkint 1—1 öltözet ruhát — a szegény gyermekek felruházására hozzá juttatott és általa jól megtoldott adományokból. Itt tartozom megemlékezni — hála érzeteidből kifolyólag — még különösen két ismeretlen jószivü adakozónőről, kik — nem tekintve a valláskülönbséget — évenkint juttattak hozzám gyermekeiktől levetett ruhadarabokat a szegény iskolás gyermekek számára. De fájdalom, néhány éve ezek is abba a bizonyos jobb hazába költöztek! De — a bibliai tanítványok szavai szerint szólva: »Mi ez Uram annyi nép közt!« — Hisz a szegénység még mindig igen nagy nálunk. Sok szegény szülő gyermeke bizony tetőtől-talpig rongyosan jár az iskolába s egyedüli legjobb ruházata a szegény gyermekeknek az az egy pár »klumpa«, melyet az előtt csak a német gyermekek hordtak »lukszus«-ból, — most pedig a mi gyermekeink hordják — szükségből. íme főt. esperes ur ezért van annyi rongyos gyermek az osztályomban. Szavaim, de különösen a szegény gyermekek kinézése, nagyon meghatották a jószivü esperes urat, s a napokban a következő levelet intézte hozzám: | Igen tisztelt Tanító ur! A Szegzárd-belvárosban minap teljesitett hivatalos iskola-látogatásaim alkalmával igen tisztelt Tanító ur osztályában, amint egy csapat 6—7 éves gyermek a médiumon sorban állva leczkéjét felmondta, nem egy rongyos foszlányokba burkolt, szegény fiúcska arczárói annyira leritt a nyomasztó Ínség kö- nyörületért kiáltó szava: hogy e siralmas látvány hatása alatt indíttatva érzem magam, önnek, t. Tanító ur, 5 forintot azzal a kérelemmel utalványozni, hogy legszegényebb tanítványai közöl egy-két fiúcskát a ruhás-boltba vezetni s ott számukra a legszükségesebb öltöny-darabokat megvásárolni szíveskedjék. Tegyük meg ezt az isteni gyermekbarát nevében, ki a kisdedeket áldólag ölelte magához; s annak (Mikó György) feledhetetlen emlékéért, ki egykor a Szeg- zárdon fennállott Rongyos-egyletnek a gyermekek iránti szeretetben lángoló lelke vala. Honfiúi üdvözlettel. Mözs, 1897. február 10. Pártos Zsigmond, esperes-plébános. Most pedig köszönetét mondva Főtisztelendő- ségednek azon jószívűségéért, hogy lehetővé tette némi pótlással két növedékemnek felruházását, azzal zárom soraimat: bárha Főt. Esperes urnák nemes példája követőkre találna hogy ne csak az én osztályombeli szegény gyermekeknek, hanem a többieknek is juttathatnánk még ruhadarabokat, mert ott még több rongyos gyermek van. A jószivü adományok közvetítésére mindenkor szívesen vállalkozom. Kálmán Károly, szegzárd-belvárosi tanító. TÖVISEK. _____ Fa rsangi fánkok, ii. Boldogult hivatali elődöm és főnököm, Pap Antal, igen szeretett engem, mint káplánját, én meg talán még jobban szerettem őtet, elannyira, hogy sokszor mondottam neki: »tudja mit? .... ha nem volna a világon egy lény — éppen ilyen bajusztalan és szakáltalan, mint Ön — mert Pap Antal még borotválkozott!) csakhogy nöszemély, — a kit még Önnél is jobban szeretek, vagyis legjobban szeretek ezen a gömbölyű világon, — hát bizony mondom, éltem legfőbb óhaja volna Ön mellett káplánkodni át az egész életet! . . . .“ Pedig boldogult Pap Antal, néhai főnököm, ki már 24 év óta aluszik ott a felső sirkertben, egy kissé kimért modorú, zárkózott természetű, pedáns, a fiatalsághoz csaknem szigorú, sőt mondhatnám I zordon volt, mint minden agglegény. De én hamar kiismertem őt s láttam hogy itt — Tompaként — »a durva kőből a becsületesség arany szemei csillognak elő!« Szóval Pap Antalban egyesült a két szélsőség egész szeretetreméltó harmóniában. Meg volt benne Pap Gyula barátom flegmája, kimért modora, komoly tekintély tartása, mely még a kalabriászban is érvényesül! — meg volt benne Papp Jóska barátom, a bonyhádi kir. közjegyző minden szeretetreméltósága, őszinte jószívűsége, elragadó barátsága, azokhoz, a kiket megszeretett! . . . . (Pap Gyula a boldogult- nak édes unoka-öcscse, — Pap Jóska csak név- és szellemi rokona; melyik atyafiság erősebb tehát ? . . .) ü Mondom, Pap Antal engem, mint káplánját, I igen szeretett, — s talán éppen azért, mert becsülte bennem az őszinteséget, hogy megmertem neki mondani — sokszor! — miszerint van még egy bajusztalan és szakáltalan lény a világon, kit nála is jobban szeretek!-------Ezért a lányért lettem pappá, hogy f eleségemmé tehessem, különben még ma is vén káplán lennék, mint....................................no de nem akarok személyeskedni! — # A kápláni fizetés országszerte s felekezeti kü- lömbség nélkül, nagyon csekély. Tanul az ember VI elemi osztályban kitünően, hogy bevegyék a gymn. I-ső osztályba sikeresen. Aztán a VIII. gymnáziumi osztályban tanul sikeresen, hogy letehesse az »érettségit* kitünően. Ajóravaló, komoly ifjú le is teszi s szak-tanfolyamra lép. Ezt bevégezve, életczélt tűz ki TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (7. sz.) tanult főzni, hogy ezért nem kisebb ur, mint Wekerle Sándor ő nagyméltósága fel is köszöntötte. 0 tudott volna pazar theát főzni és fogadni mernék akármibe, hogy Kővágó Sanyi barátom egész éjjel theát ivott volna, de meg én is. A szünóra egy óra felé volt, a mikor leültünk theázni, a mit a menyecskék szolgáltak fel. Közbe- közbe le is öntötték az embert. A szünóra alatt elkezdtek borzasztó módon kiabálni, hogy „Halljuk Pichlert, halljuk a képviselőt!“ a ki már szünóra előtt Gruber Józsiékat agyonbeszélte és megbuktatta Perczel belügyminisztert, mint minis- tért és csak vagy pár hetet jósolt még neki. Fel is állott a képviselő ur és arra kérte a publikumot, hogy szeressék őt, mert ő minden pártbelit szeret. Azt is mondotta, hogy ha valaki égy templom tetejének legmagasabb csúcsáról háromszor leesik és nem törik csontja, hát ez a templom tetejéről való lezuhanás megszokássá válik. A zenét a hőgyészi czigány szolgáltatta, a ki úgy talp alá meglehetősen játszik, hanem annál rosz- szabbűl hallgató nótát. Volt képviselőnk, de volt két katonánk is a mulatók között, egyik a szegzárdi csendőrfőhadnagy volt, azt hiszem ösmeritek, mert arról hires, hogy örökösen nyomoz, kinyomozta a mi thea esténket is. Szép gyerek volna, fürge is, csak az arcza, de különösen az orra ne volna olyan irgalmatlan egyenlőtlen talajú: hepe-hupásj Tényleg van benne kutatási szellem. Márt itt is megelőzött minket és elvette előlünk a legszebb leányt második négyesre, a mit Gut- rung Mariskával tánczolt. A második katonánk Ilye- falvy gimnáziumi tanárunk volt egy csinos termetű közös tartalékos baka hadnagy, a ki nagyon kihúzta magát és a Waffenrockhoz a legújabb és legszebb, direkt erre az estélyre csináltatott szürke Pejacsevich nadrágját húzta fel, természetesen nadrágtartóval, hogy annál fessebb legyen. Jól is állott rajta egészen a szünóra feléig, a mikor is gyors polkában táncznak nagyon neki indult a Ilyefalvy barátom neki tánczolt a csendőrfőhadnagy czipő sarkának, melyen ott fénylett egy va- donat uj szalon gombos és nem tarajos sarkantyú, melybe a nadrág alul beleakadt és azt egészen térdig felszakitotta úgy, hogy a gyönyörű Pejacsevich nadrág menten kétfelé nyillott. Oda van a 13 frt! Itt nem lehetett kinyomozni, ki a hibás ? Minek lépett rá a sarkantyúra, de az meg minek volt olyan goromba, hogy azért büntetésül ezt a szép nadrágot ennyire tönkre tette. Mit volt mit tenni, mint hazamenni és más nadrágot huzni. Ennek az örömére azután a két katona a szünóra alatt szörnyen összebarátkozott. Úgy itták a theát, mint két veszedelem. Szünóra után megint kezdődött a táncz, természetesen még nagyobb hévvel, mert a gartaon lecsúszott egy pár csésze thea és egy pár pohár, némelyeknél liter bor is. „Sohasem halunk meg“ volt a jelszó és csárdás közben Klimes Tóni barátom a a kiabálásban akkora erőt fejtett ki, hogy elég lett volna Bulgaria függetlenségének kivi vására. így tánczoltunk egész reggel 7 óráig; akkor a csendőrfőhadnagy a snapszos üvegek között kinyomozott egy igen jól sikerült kávé likőrt, mely olyan jó volt, hogy a lányok és asszonyok kurtán-furcsán meg is itták. Azután maraszkinót ittunk, kinn meg gyönyörűen kivilágosodott, a férjek mind haza szöktek, nem lehetett volna egyet se kinyomozni, hanem annál jobban kitartott a fiatalság. A mamák is már menni akartak, de a fiatalok nyomban tánczra perdültek, még pedig négyes tánczra és azt Ilyefalvy barátom olyan ügyesen rendezte, közbe-közbe más tánczfigurákkal, hogy az eltartott épen 8 óráig. Akkor azután oda álltunk a terem közepére oda jött a czigány és rá kezdé Gruber Józsinének a fülibe huzni azt az ismeretes nótát, a melynek a végén az áll, hogy „Minek is van szerelem a világon?“ Mi meg fujtuk utánna a hogy tudtuk. Ott tanultam meg a most felkapott „Fehér kendő, fehér kötő, fehér szoknya“ czimü nótának 3 versét, melyet még Szegzárdon nem tudnak és a melyik igy szól: „Bárcsak engem még ma este befognának, És a falu börtönébe bezárnának. Ott legalább meglátna a biró lánya, Ha nem szeret, de legalább megsajnálna.“ Mire a nótázásból és snapszozásból kikeveredjünk, gyönyörűen sütött a nap és lett 9 óra. Akkor folytattuk tovább a háznál. így mulattunk Gyönkön. Azt hiszem, hogy elég pazarul mulattunk. Üdvözöl őszinte hived Árvácska.
