Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-12-26 / 52. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (51. sz.) Ezen elkeseredésem közepette elképzelhetetlenül jól esett, midőn még a tavaszszal megszólított egyik tolnai jó barátom és kartársam, aki emlékezetembe hozta, hogy egyszer én évek előtt a hasznos kis madarak védelméről értekezve, azon alkalommal madárházikókat is mutattam be és kért, hogy csináltatnék neki olyan házikókat. Midőn kérdeztem, hogy hol akarja ő azokat elhelyezni, értésemre adta, hogy Rosmayer Ferencz ur megbízásából, az ő gyümölcsöse számára rendeli a házikókat. Örömem határtalan volt. Tehát nem hiába fáradtam, harczoltam én a kis madárkák védelmének érdekében. Mégis találkozott egy nemes, egy gyengéd szivü ember, ki a kis madarak védelméről is gondoskodik. Áldja meg őt az Isten érte! A kis madárkákban bizonyosan nem fog ő csalódni. Ők a jó tettet jóval fogják kamatostul viszszafizetni. Most már 15 madárfészek nyújt védelmet, menedéket Rosmayer Ferencz gyümölcsös kertjében Tolnán. Ott fogja felütni 15 pár czinke állandó tanyáját és tisztítja a gyümölcsfákat nemcsak télen, hanem egész éven át. Igen, de ezt a nemes példát követni kellene minden tolnai, gyümölcsös kerttel biró gazdának, hogy az igy megtelepedett czinke családok nemzedékei is itt találhassanak menedéket és ne kelljen az erdőbe menniök nyári fészkelésre. Nem volnék következetes, ha meg nem említeném itt, hogy ilyen madárvédő kis házikók Tolnán vannak felállítva még Fischer János urad. jószágfelűgyelő, Fugerth Károly főerdész és Hellermann Antal takarék- tári főkönyvelő gyümölcsöseiben is. Szivemből ajánlom ezeket az érdeklődők szives figyelmébe megtekintésre. Nem hagyhatom megemlítés nélkül azon jellemző eseményt sem, midőn a Rosmayer Ferencz ur gyümölcsös kertjében felállított madárházikók elé, a ragadozó madarak távoltartása végett szükséges gle- dicia tövist szállítottam, Tolnán erősen megbámultak s nem tudták elgondolni, mire lesznek jók azok az óriási tövisekkel megrakott gályák ? Két fiatal iparosmester ismerősömmel is találkoztam ez alkalommal, kik aztán megkérdezték tőlem a tövisek rendeltetését. A nyert felvilágosítás után odafordul egyik iparos a másikhoz s azt mondja: »Látod barátom, milyen nemes ember az a Rosmayer! Neki még a madárkákra is van gondja. Más ember ilyenre nem is gondol, ilyen eszébe sem jut.« Ez az előlegezett elismerés, ez a helyes, józan gondolkozásra valló szép nyilatkozat nekem olyan jól esett, hogy nyomban elhatároztam megörökítését. Mert ebből azt is megértettem, hogy Rosmayer Ferencz urnák más nemes és szép dolgokra is kiterjed figyelme. A szabad természetben jártamban, keltemben ezen az őszön annyi czinkét láttam, amenyire még nem emlékszem. Volt most itt mindenféle fajta czinke. Eddig csak két fajt ismertem, ez őszön vagy 5 féle fajt láttam és egész csapatokban. Ebből és a természet egyéb jelenségeiből is azt következtetem, hogy erős, hideg télnek nézünk eléje. A tényleges enyhe időjárás, még most deczember hó közepén túl is, ellent mondani látszik ugyan az én következtetésemnek, de ennek csak örülök s velem együtt sok gazda s még több szegény ember is örül. Legfelebb rossz időjósnak fognak tartani. Elbizni magunkat, vagy éppen az ellenkezőt állítani azonban még korai volna, mert a hivatalos tél még hátra van, s a közmondás szerint majd csak: „Nyugtával dicsérd a napot “ Bármilyen legyen is a telünk, előre kell gondoskodnunk, hogy idesereglett hasznos kis czinkéink éhség és hideg miatt tömegesen el ne pusztuljanak, a ragadozó madarak, macskák és a gyermekek üldözései elől is menedéket találjanak. Állítsunk tehát föl nekik a fákra minél több madárházikót. Kétféle ilyen madárházikót ajánlottam s ajánlok ma is. Az egyik henger alakú 10—11 cm. átmérőjű belül kieszter- gályozott fából készül. Ezt csak hozzáértő iparos készítheti. A másik apró deszkadarabokból van öszsze- állitva. Ezt igy téli időben unalomból, hasznos időtöltésből a csak kissé fúrni, faragni tudó nagyobb gyermekek is elkészíthetik. Idővel tisztességes kereseti forrás is válhatik belőle. Ilyen madárházikókat szabad óráimban készítek magam is apró gyermekeim segítségével. Igazán élvezet látni, mily boldog örömmel vannak ezek a kis apróságok segítségemre. Közös erővel tartják az elfürészelendő deszkát. Mikor ezzel készen vagyunk, egyik a kiszabott deszkadarabokat tartja össze, másik a szeget nyújtja, harmadik a kalapácsot adja kézhez. És mily nagy az örömük, mikor . egy-egy házikó már készen van. Egész diadallal viszik ki és segítenek a kert vagy udvar fáira elhelyezni. Ilyen deszkadarabokból összeállított házikókat e lap tek. szerkesztőségének és kiadó hivatalának is bocsátottam rendelkezésére. Akiket érdekel, akik szeretnének ilyeneket készíteni, akár a szerkesztőségnél, akár a kiadóhivatalnál megtekinthetik. Reményiem, hogy úgy e lap sok szép érdemmel biró szerkesztője, valamint kiadó tulajdonosa, készséggel nyújtanak segédkezet a hasznos kis madarak védelmének terjesztésében ? Itt elmondok egy idevonatkozó esetet. Egyik igen tisztelt barátom nem restelte bevallani, hogy ő is fogdos kis fiának czinkéket. Ezzel — úgymond — a vadász-sport iránti hajlamot fejleszti benne. De aztán felvilágosítottam tévedéséről, mert ezzel inkább a szívtelenség, a madárkák iránti kegyetlenség fog kis fiának szivében kifejlődni. Mikor később ő is szerzett madárvédő házikókat, azt irta levelében: »Annyit már is elért ön vele, hogy lemondtam a czinkefogás szándékáról.« így lesz ezen házikók teijesztése által minden szülő és gyermek a madarak pusztítója helyett a madarak nemes szivű védőjévé. Midőn a hó a földet, fákat és minden szabadban lévő tárgyat vastagon betakar, elfödi, betakarja a kis madárkák eleségét is. Ilyenkor aztán éhség miatt is sok hasznos madárka elpusztul. Azonban ezen is segíthet az emberi nemes szív és körültekintő gondosság. A külföld ebben is — mint sok másban — Az az asszony meg csak nézte azt az embert. Arcza még halaványabb lett, ajkai remegtek. Csak nagy sokára tudta kinyögni azt az egy szót: — Sándor! Az az ember meg csak mosolygott, — de szemeiben könnyek csillogtak. Az vagyok asszonyom, Kemény Sándor. Neféljen, nem akarok szemrehányást tenni. Nincs is jogom ehhez, — és végignézett a kopottas külsején. — Tán be sem jöttem volna, ha úgy véletlenül be nem nézek s nem látom ezt a nagy nyomorúságot. Nem tudtam elviselni ennek a látását. Megtelt a szivem fájdalommal, mikor láttam, hogy maga szenved, . . . szomorú . . . ■ De hagyjuk ezt! Nem akkarok érzelegni. Nem azért jöttem. Fáztam künn, itt barátságosabb. Megyek mindjárt, csak egy kicsit átmelegszem. Pedig még csak be sem volt fütve. Bagdán Gizi nézte azt az embert, ki elfordult tőle s a két kis gyerekkel babrált. Valami végtelen fájdalom szállta meg a lelkét. Érezte, hogy ő az oka annak, hogy ezt az embert igy kelt viszontlátnia. Ő az oka annak, hogy Kemény Sándor elzüllött. És ez az ember most idejön, hogy kenyeret adjon az ő éhező gyermekeinek. Valami nagy háladatosság szállta meg a lelkét. Odalépett ahhoz az emberhez, megfogta azt a durva, vörös kezét, s mielőtt az megakadályozhatta volna, megcsókoltta. Ez a csók a szenvedő anya csókja volt. Kemény Sándor ijedten rántotta el kezét. Aztán meg kalapja után nyúlt. Menni akart, de ép. ekkor jött haza a Bogdán Giza férje. Mikor Kemény Sándor azt az embert meglátta, valami nagy keserűség szállta meg a lelkét. Szerette volna egy csapásra leütni azt az embert. De aztán mintha eszébe jutott volna valami. Odalépett ahhoz az emberhez. Nyugodtan, erős hangon beszélt. — Kutassi Kálmán nézz körül. Ma itt karácsonyestéje van és a gyermekeid éheznek. Egy csavargónak kellett kenyeret adni nekik. Te elraboltad az én életemet. Elégedjél meg ezzel az egygyel. Becsüld meg a feleségedet, azt a jó asszonyt. Szeresd ezeket a kedves gyermekeket, a te gyerekeidet. Légy becsületes, jóravaló ember. Az Isten áldjon meg! Az a csavargó elment, mielőtt megakadályozhatták vona. De az ablaknál mégegyszer megállt. Bepillantott a szobába és látta, hogy az az ember odavonja magához azt a halavány arczu szép asszonyt, meg azt a két kis gyereket és csókolja őket sorban egymásután. Az asszony még sirt. De ezek a könnyek az örömkönnyei voltak. Az a csavargó is egy könnyet törölt ki a szeméből s megindult a hideg éjszakában czél nélkül . . . öröm nélkül . . . megelőzött már bennünket. Ne kicsinyeljük őket, kövessük jó példájukat. Állítsunk fel a kis madárkáknak kertekben, ligetekben, sétatereken, udvarokban etető asztalkákat, hová ételhulladékokat szórva megmenthetjük őket az éhenhalástól. Ahol az etető asztalkák felállítása az idő előrehaladottsága miatt most már nem volna lehetséges, legalább a hó tetejére szórjunk nekik kenyérmorzsát, levesbefőtt sárgarépát, petrezselyemgyökér darabkákat stb. Ez nekünk nem kerül csak sekély kis fáradságba, a kis hasznos madárkáknak pedig biztosítjuk vele az életét. Igen sok ellensége van a kis czinkéknek a méhészek között is. Ezek ugyanis azt állítják és tény, hogy ha a hó mindent eltakar s a kis czinkék sehol sem találnak táplálékot, végső szükségben a méheket a röplyukon át kiszedik a kaptárból, sőt a kaptár oldalán lyukat vágnak és elpusztítják az egész méhcsaládot. De ezt csak a természet által beléjük oltott önfentartási ösztönből a legnagyobb szükségben teszik, mikor az élni vagy halni között kell választaniok. A méhészek tehát födjék be a kaptárak röplyukait s csak akkora nyílást hagyjanak rajta, melyen a méhek azért ki s bejárhatnak, a czinkék azonban nem férhetnek hozzájok. Aztán gondoskodjunk a kis czinkéknek az említettem módon való táplálásáról, akkor nem lesznek kényszerítve a méhesekben menteni meg magukat az éhenhalástól. A méhészek pedig a jövőben nem lesznek a kis czinkéknek ellenségei, hanem — tekintve hasznosságukat — ők is készséggel beállnak a hasznos madarak védelmezőinek sorába. A hasznos madarak jószivü pártfogói, védelmezői között bizonyára lesznek olyanok is, kik nemcsak a kis czinkékről, hanem a többi hasznos madarakról is szeretnének gondoskodni. Különösen az ékes hangú fülemile kedvencz madara sok embernek. Ez nemcsak féreg és rovarirtásával szolgál rá az emberek pártfogására, hanem éjjel, nappal csattogó gyönyörű dalával is. A fülemile azonban nem fészkel odúban, hanem sűrű bokrok, bozótok és eleven sövények között. Aki tehát a fülemilének is akar védelmet nyújtani, az ültessen udvarán, kertjében a kevésbé használható helyekre bokor csoportokat. S ha kertje, udvara kővel, léczczel vagy deszkával van bekerítve, ezek mellett belül neveljen eleven sövényt. Aztán ha észreveszi a gazda, hogy a macskák ilyen helyek körül ólálkodnak, leskelődnek, elzavarja őket, mert ezek bizonyosan el fogják pusztítani kertjének, udvarának ékes hangú dalosait. Nagyon kell vigyázni még a folyton madárfészkekre vadászó vásott gyermekekre is, mert nincs az a rejtek hely, ahol ezek föl ne kutatnák s el ne pusztítanák a kis madárkák fészkeit, ha elég éberen nem őrizzük azokat. A hasznos madarakat kedvelő s védő gazdának nem szabad megengedni azt sem, hogy a háza tájékán álló fákról a flóbert puskával vadászgató ifjak a madarakat lövöldözzék, habár csak verebek legyenek is azok, mert ezzel a többi madarakat is elriasztják. De nem is igen válogatják ők, lelövik amelyik éppen lövésre van, ha fülemile is annak a neve. Ha a gazda, kinek elég tágas portája van, ezen még magas, lombos koronáju fákat is nevel, ezzel a rigóknak, gébicseknek, verebeknek, vörösbegyikéknek stb. nyújt menedéket. A verebeket sokan kártékony madaraknak tartják, amint tényleg tesznek is kárt a gabonában, kenderben és cseresznyében. Az okos, előrelátó gazda azonban ezektől is távol tudja őket tartani vázak (madárijesztők) felállításával. Az én hosszas megfigyelésen és tapasztalaton alapuló meggyőződésem szerint a veréb is igen hasznos madár. A veréb ugyanis egy tavaszon s nyáron át többször is tojik s nevel fiakat, melyeket hernyókkal, rovarokkal táplál s naponkint rengeteg mennyiséget pusztít el. Az a kár, mit itt-ott a gabonában, kenderben vagy cseresznyében okoz, meg sem közelíti azt a hasznot, melyet a kártékony férgek, rovarok pusztítása által nyújt az emberiségnek. A magas fákat is védeni kell ám a vásott gyermekektől, mert ezek az azokon fészkelő madarak fészkeit is elpusztítják, ha bármily életveszélylyel jutnak is fel hozzá. Ritkaság is, hogy a falvakban, városokban, akár a pusztákon a fákon fészkeket lehessen látni, ha nincs, ki azokat védje; Ha nem is unikum, de mindenesetre ritkaság számba megy az a fa, mely Fáczánkertben a gyári üzletvezető portáján áll, melyen 8 (mond nyolez) madárfészek van. Ha valakit erre visz útja, könnyen meggyőződhetik róla, mert ez a fa, as ő szép madárfészek diszével, a szegzárd-paksi közlekedési ut mellett áll. Végül még nem ajánlhatom eléggé minden honpolgár szives figyelmébe és pártfogásába a hasznos 1897. deczember 19.
