Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-21 / 47. szám

zébe kerül a birtok, az adóalap azért megmarad. Hátha ilyen elv. uralkodhatik Magyaror­szág kormányzatában s ha ilyen nyilatkozat adható egy magyar államférfiu szájába, ak­kor tisztában lehetünk mi magyar borterme­lők a jövőnkkel. Az elemek, a kormányzat s a természet elleni küzdelmünkben mi kétségkívül tönkre fogunk menni s igy le fogunk lépni a sze­replés teréről, pedig hát úgy alkalmilag ké­pesek voltunk a hazafias eszmékért lelkesedni s mig tehettük, azért áldozni is. Nyomunkban az utód, ki kétségenkivül kozmopolita lesz; más nem lehet, mert a ma­gyar elem egyáltalán képtelen a mostani vi­szonyok közt akvirálni. S azt a kozmopolita elmekből álló Ma­gyarországot, majd könynyen elnyeli a né­met vagy orosz, vagy valami más sorsra jut. Szóval minden lehet belőle, csak nem Magyarország! b. Közigazgatási ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága í. hó 15-én tartott ülést Döry Pál alispán elnöklete alatt. Az alispán jelentése szerint folyó évi szeptember hó végével hátralékban maradt 455 ügydarab, október hó folyamán beérkezett 2817, feldolgozandó lett volna október hó folyamán mindössze 3272, ebből elintéz- tetett 3054, elintézetlenül maradt okt. hó végével 218 és igy egy hó folyamán a hátralékok száma 237-tel apasztatott. A csendőrkerületi parancsnokságtól beérkezett esemény-jelentés adatai szerint, folyó évi október hó folyamán feljelentetett különféle büntettek czimén 139 egyén, letartóztatott 22, és pedig rablógyilkosságért 2, emberölésért 2, lopás miatt 6, körözés következ­tében 1, csavargás miatt 5, erőszakos tettért 1, méh­magzat elhajtás miatt 2. csalás miatt 2, veszélyes fenyegetés miatt 1. A közigazgatási szolgálat terén tapasztalt kisebb s nagyobb mérvű mulasztások miatt rendbírság 8 esetben, fegyelmi eljárás 3 esetben alkalmaztatott. Kurc z Vilmos árvaszéki elnök jelentette, hogy az árvaszéknél az elmúlt hóban az ügymenet rendes volt. Az ügyforgalmi kimutatás adatai szerint érke­zett 1987 drb, melyhez az október végén maradt 281 hátralékot hozzáadva, elintézésre várt 2268 drb. Eb­ből elintéztetett li" 20, hátralékban maradt 448. A hátralék emelkedését azon körülmény okozta, hogy két előadó szabadságon volt. Dr. Hangéi Ignácz megyei főorvos jelentése szerint a lefolyt hónapban a közegészségi állapot kedvezőtlen volt, mely részint a légzőszerv nagyobb 2 ______________________________________ sz ámú megbetegedéseiben, részint pedig a fertőzőba­jok jelentékeny kiterjedésében nyilvánult. Főkép a hasi hagymáz s difteritisz mind a 6 járás­ból jóval nagyobb számú esetekben jelentetett be; előbbi baj a rossz termés okozta hiányos s czélszerütlen táplálkozással látszik okozati összefüggésben állani. A fertőző betegségek közül kanyaró 67, difte­ritisz 45, vörhény 24, hagymáz 48 eset fordult elő. Volt még hólyagos himlő is Ozorán, mely gyó­gyulással végződött. Az emlitett hágymázesetek közül kettő a tolnai lovaskaszárnyában fordult elő, hol a tovatelj edés meggátlására czélszerű intézkedéseket tett a katonai hatóság. Fink Kálmán pénzügyigazgató jelentette töb­bek között, hogy az elmúlt hóban befolyt adóból 206,413 írt. Ezen, eredmény összehasonlitva a múlt év hason időszakában elért befizetési eredménynyel, kedvezőtlenebb 19,3í9 frt 201/t krral. Kedvezőtlen befizetési eredmény mutatkozik az egyenes adóknál 15,916 frt 62i/i krral. Ez az eredmény különösen azért állott elő, mert több községben elemi csapások miatt a végrehajtás be volt szüntetve. Perszina Alfréd kir. főmérnök az állami- és törvényhatósági közutakról tett kimerítő jelentést. A szegzárdi kir. ügyészség jelentése szerint a szegzárdi kir. törvényszéki fogházban az elmúlt hónapban le volt tartóztatva 91 egyén. Tihanyi Doóiokos kir. tanfelügyelő jelentette, hogy októberben 17 iskolát, 3 óvoda és 4 állandó menedékházat látogatott meg; továbbá részt vett a jegyzői vizsgán és elnökölt a szőlőszeti és borászati tanfolyamot hallgatóknak záró vizsgáján, mely összes ténykedése 11 napot vett igénybe. Nevezetesen meg­látogatta: a bálaszék-belvárosi, felső-városi, Kö­vesd és Lajvér-pusztai, a börzsönyi elemi, a bá- taszéki és bonyhádi iparos tanoncz községi; a mözsi vegyes és a bonyhádi fiú- és leány izr. is­kolákat; továbbá a szeyzárdi alapnevelési, a bony­hádi róm. kath. és a bátaszéki és a bonyhádi felső és alsó állandó menedékházat. » A meglátogatott iskolák, óvodák és állandó me­nedékházakban elért eredményt, a bonyhádi róm. kath fiúiskola II. és III. egyesített osztályának ki­vételével jeles- és kieléyitőnek, mig az előbb ne­vezettben felmutatott eredményt pedig — tekintettel arra, hogy azon osztálynak tanítója, még a magyar nyelvet most sem beszéli tökéletesen — alig ki­elégítőnek mondható. Megemlítette még, hogy a börzsönyi községi tanító lakásul csak egy szobával bir; hogy a báta­széki községi állandó menedékház szűk; hogy a bonyhádi ág. ev. iskola III-ik tanítói állomása be­töltetlen, e szerint a három tanterembe szánt növen­dékek 2 tanteremben 2 tanító vezetése alatt nyerik az oktatást; végre, hogy a bonyhádi felsőrészi köz­ségi állandó menedékház szűk, alacsony és a jelent­kező ovonczok befogadására elégtelen. Végre jelentette, hogy Kniesz János belecs- kei ág. ev. tanító folyó év okt. hó 1-től, PappSán­TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (47. sz.) dór bölcskei ev. ref. tanitó pedig folyó évi nov. 1-től 320—320 frttal nyugdíjba helyeztettek; továbbá, hogy Jung Károly volt paksi róm. kath. tanitó öz­vegye 246 frt 50 kr, négy árvája együtt 164 frt 32 kr, összesen 410 frt 82 kr, végre Hiller Mi­hály volt szakadáti rk. tanitó özvegye részére 332 frt, Gizella árvája részére pedig 55 frt 43 kr, együtt 387 frt 30 kr évi segélypénz lett az orsz. tanítói nyugdíj alapból utalványozva. Legvégül jelentette, hogy a tamásii rk. iskola 2 tanteremmel kibővült, amennyiben ottan 2 tanitónő vezetése alatt folyó év okt. hó 1-ével leányiskola nyílt meg, s e szerint a túlzsúfoltság ottan megszűnt. Uj keresetforrások. A megélhetés napról-napra nehezebb. A modern élet előtárja a néposztályok igényeinek az egész vo­nalon való fölfokozását. A távolság megszűnik a gőz, a villany erejével. Idegen eszmeáramlatok özönlenek be, a gondolkozás nivellálódik, a magyar kényelem­szeretetnek lábai alól húzzák a földet: itt-ott már a vészharang is kong. Tenni kellene, csak ne lennénk a Pató Pálok nemzetségéből és merev konservativis- musunk megbirna törni. Uj kereset forrásokra kellene térni, mert a mai keretek között alig boldogulhatunk. A magtermelésből való kiemelkedés régi vágya a gazdának, de a gazda a kicsiny hasznot nem adja a bizonytalan és ki nem próbált haszonért. Azért a jövő zenéjeként bizonyos resignáczióval láttuk az egyébként jóravaló törekvést, mely nálunk uj kere­setforrások felvetésében akár sajtóban, akár a köz­ügy zöld asztalánál jelentkezik. Mezőgazdasági ország vagyunk, nekünk mező- gazdaságból kell nagyrészben megélnünk. Éppen ezért rokonabb indusztriánkkal minden oly mozgalom, mely nem a nyerstermények ipari, hanem csak anyagki- készitésére vonatkozik. Ez a lépés vezethet el a mezőgazdasági kultúra legmeszebb útjára: a teljes mezőgazdasági gyáriparhoz. Mindenki, a ki a művelt nyugaton földmivelést látott, azzal a tapasztalattal jött haza, hogy semmivel sem jobb a mütáplálékokkal és rendszeres miveléssel előkészített talaj, ami ős erejű alföldi rónáinknál, melyet csak az utóbbi időben szánt a gazda mélyí­tett vasekével, ugarol és táplál, általában pedig még most is ellenszolgálat nélkül adja őserejü kincsét a föld, harmincz-negyvenszeresen a belevetett magot. A külföldi indiuszti’iánál a siker titka az, hogy nem csupán nyers termelésre szorítkoznak, hanem ha pl. czukorrépát termel, van egy füstölő kéménye, a hol a czukorgyártás első folyamatát elvégzi. A mel­lék anyagok pedig földjének jutnak s jobb vásárt csinál már csak azért is, mivel értéktelen anyag szállításáért nem fizet, több pénzt lát terményéből, miután a gyári feldolgozás egy-két folyamatát maga végezte és egyenletesebben, különböző évszakok sze­rint foglalkoztathatja munkásait: ott vannak a főz- dék, keményítőgyárak, kenderkikészitő telepek és más forrásai a mezőgazdasági gyáriparnak. 1897. november 21. egyenlő szabadon élvezze“ ezen elv vitte őt a nem­zet, a honszerelem lángszárnyain a nemzet — a ma­gyar nép rajongó szeretetétől körül övezve azon ma­gasba, honnan a földi halandók legtöbbje szárny - perzselődve hull alá, — de ő nem! megállt szédítő magasban és szilárdan, jellemét, egyéniségét hűen megőrizte, hogy mintegy dicső példa ragyogjon át az utódokra késő századokon keresztül. S midőn ravasz fondorlat a leigázásra Ítélt nem­zet fejére zuditá az egy czélra hivatott s még is kü­lön eszmékért küzdő úgynevezett testvérek és zsol­dosok vérengző százezreit, — s midőn az gigázi te­her alatt roskadozó nemzet jobbjai is hitökben, re­mény ökben gyöngülének, ő, az egy ember, lett a bátortalanok, a csüggedők támasza s velőket oszlató szavára — midőn »a haza veszélyben« szózattal ajkain, honvéd-toborzó körútra indult az országban: uj, meg uj győzhetlen seregei támadtak az ifjú, de nehány nap alatt a harczt öreggé edződött dicső hon­védeknek, hogy a minden oldalról reá tört vihar alatt már-már hajladozó trikolor, fenn lengjen ismét s hir­desse a magyar fegyvereknek félvilágra szóló dicső­ségét. Titeket hivlak tanúbizonyságul, azon időknek itt fogyó számban megjelent ősz bajnokai, kik a magyar honvéd nevet, megifjitó büszkeséggel viseli­tek most is, kik túláradóit szívvel sorokoztatok „Kos­suth apánk“ hivó szavára a honvéd zászló alá s han­goztattátok a dalt: „ha még egyszer azt izeni!“ Hát, még egyszer azt izente s a nemzet újból megmoz­dult, — .... de megmozdult éjszaknak százezer zord gyermeke is, hogy az üldözőből üldözötté vált önkénynek segélyére sietve: elnyomja a szabadság­nak föltetszett hajnal csillagát s eltiporni segitse a magát szabad s függetlennek joggal hitt s remélt nemzetet. Úgy lön! A csillag aláhanyatlott s bele merült. Világos, Arad sötét éjjelébe. Eltudjátok-e képzelni, hogy mit érezhetett ek­kor a földi istenségétől — nemzete függetlenségétől, I magától a nemzet s hazától megfosztott szellem óriás | Mit érezhetett akkor, midőn mint hazátlan I bujdosó, a hon határinál földre omolva csókolta a sötét rögöt, midőn a távolba — haza tekintve, el­veszve látta mindazt, mi a honfi szív előtt kedves lehete: haza, nemzet és szabadság, — midőn örökre elszakitottnak hivé magát azoktól, kik legerősebb, mert legtermészetesebb szálakkal füzék az élethez: az édesen boldogító hü nő s a forrón szeretett három kicsiny drága gyermek! . . . . Rettenetesebb volt j mindennek elviselése a legborzasztóbb természeti ha­lálnál. A lélek minél nagyobb, annál fogékonyabb a fájdalmak iránt. Hontalanság! Egyedüliség! Vesztett menyor­szág ! Lesulytó való. De mint a pálma a reá rakott óriás terhek súlya alatt győzve terjeszti szét meg- izmosult ágait: akként emelkedett föl ő, a reá múló görgeteg súlya, a sors csapások alatt, lelki erejének fönséges mivoltában. Éppen itt, ez észbontó körül­mények között bizonyitá be magasan szárnyaló lel­kének óriás nagyságát, midőn a hontalanság sötéten kigyozó. utain —- Viddin, Sumla, Kiutahia, Sont- hampton (Szauszempt), New-York s Londonon ke­resztül haladva, reményét nem adta föl, bízott a jobb jövőben, nemzete újjá születésében, mely nagy gon­dolat megvalósitásán munkálni, volt szomorú életének még is vigaszt nyújtó feladata. Szervezte a hozzá hasonló hontalanokból a magyar emigrátiót; össze­köttetésbe lépett hatalmas országok hatalmasaival, koronás főkkel. De emberi sors: reményben csalat­kozni. Törekvései után, fájó reményvesztés lett szo­morú osztályrésze. S midőn már egykori dús reményeinek minden forrása kiapadt s sehol nem hitt segélyt találni: az önszámüzetésnek alkonyra hajló szomorú napjaiban, szellemének örök ifjú erejével, ragyogó tollával ipar­kodott használni hőn szeretett nemzetének, a múltat, mintegy tükröt tárva elé, látnoki leikével a jövőbe tekintve. De miként Mózes a Nebó hegyéről, ő is csak távolról, vágyó lélekkel pillanthatott az Ígéret földére. Magasabb egyéni tekintetek tárták vissza őt. Mig nem aztán, az egykor oly hatalmas lánggal égő fáklya, ott messze távol, hazánk határain túl, a sze- lid Olaszhon vendégszerető földén, egy utolsó lobba- násban véget ért. De a drága hamvak itthon, hazai szent földben nyugosznak, czéljául ezer és ezer honfi szív zarándok utjának. Pihen már ő, a nagyok leg­nagyobbika, örökségül hagyva ránk hatalmas szelle­mének dicső alkotásait.

Next

/
Thumbnails
Contents