Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-21 / 47. szám
XXV. évfolyam. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. 4:T- szám. Szegzárd, IB97. november 21. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- egyletnek, a tolnamegyei községi és köriegyzftk egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítőié. Előfizetési ér: Egész évre' 6 frt — ■ kr. Félévre .... 3 „ — Negyedévre ' . ; 1 „ 50 n Kgves szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztősé? Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlásuk küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . t ftt 87 kr 100—2Q0 | . . 2 I 87 „ 200—300 ' „ ... 3 „ 87. r minden további 100 szó t írttal t 1 b A tönk szélén. Az általános közgazdasági helyzet súlyos válságai alatt kétségenkiviil szenved az egész gazdaközönség, de egy ágbóli sem anynyira, mint a bortermelő', mert míg a többi gazdasági téren működők csak az időleges emberi intézmények félszegsége folytán jutottak ferde helyzetbe, addig a bortermelőnek még a kormányzati hibákon kivül az ellene megsemmisítő hadjáratot viselő anyatermészet ellen is védelmi harczot kell folytatni. Mintha csak a végzet által el volna határozva, bogy ha a szorongatott bortermelő az olasz bor beözönlése s a példátlanul magas adóteherrel szemben sikerrel feltudná venni a harczot, akkor reá kell bocsájtani a nagy költségeket, melyeket a fillokszera és peronoszpora elleni védekezés magával hoz s az alatt el kell véreznie. Hogy a kép, melyet rajzoltunk nem tul- sötét, hanem a mostoha helyzetnek tökéletesen megfelelő, hivatkozunk a szegzárdi borvidék példájára. Ez a borvidék, mely még a fillokszera pusztításaitól megóvott, termőterületekkel rendelkezik, a múlt évben egy példátlan jégverés pusztításait volt kénytelen elviselni. Példátlannak mondtuk, mert mig az eddigi esetekben a jég csak egyes sávokban pusztított addig á mült évi augusztus 6-kán éjjeli 12 órakor fejünk fölött elvonuló felhő öt mértföld széleségben mindent megsemmisített; nem maradt annyi termés az egész borvidéken, mely az egyesek háziszükségletét fedezni képes lett volna. Mindenki azon hitben élt, hogy ily kedvezőtlen év után egy valamire való termés nagy keresletnek néz eléje.: Ismét egy nagy csalódás következett be, mert immár a tél küszöbén, tehát a szüret után két hó múlva, különösen a jobb borok mind a pinczében hevernek, minden kilátás nélkül arra, hogy hamarosan értékesithetők legyenek. Hanem az olasz bor, az egész vonat számra érkezik a vasúti állomásokra s korábban némi szégyenérzettel most pedig már egész nyilvánosággal szállittatik a pinczékbe, hogy ott hir szerint jónemü kutvizzel még- szaporitva, képezzék a borfogyasztó közönség azon italát, mely egészségének aligha tesz jó szolgálatokat. A szégyenérzet szavát használtuk, tartozunk azt meg is indokolni. A magyar kereskedő világ kétségkívül tudatával birt annak, hogy ő is elsősorban magyar és csak azután kereskedő. Világos tehát, hogy a magyar bortermelésnek tartozni vélt azzal a regárddal, hogy a mennyiben szükségletéit megfelelő áron itthon fedezheti, első sorban a hazai termést veszi igénybe s ha ezen felfogás ellen kénytelen volt eljárni, azt feltűnés nélkül iparkodott megtenni, nehogy sok embertársának érzékenységét érintse. Ma már a kozmopolita elv győződelmes- kedett ezen a téren is s a kereskedő világ megszokva az olasz bor manipuláczióját, nem is tesz kísérletet a hazai terméssel, hanem egész nyilvánossággal űzi a bortermelők vég- pusztulására vezető irányzatot. Kezdetben a borfogyasztó közönség a magyar termelők pártjára állott s nem akarta az olasz bor fogyasztását kultiválni: ma már az is fatális megnyugvással meghajol a körülmények vélt kényszerűsége előtt. S történik ez azon időben, midőn a magyar bortermelőnek nem csak az elemekkel, hanem magával a természettel kell a küzdelmet folytatni. Hogy minő költségszaporulatot okoz ez a küzdelem, álljon itt nehány számadat. A szénkénegezés, mely vidékünkön a fillokszera pusztításai ellen sikerrel alkalmaz- tatik, 1200 | [-öles holdanként 22 írtba kerül, de a talaj kövéritését szükségessé teszi, melynek költségeit holdanként ugyanazon összegre téve, előáll 44 frtnyi több kiadás. Ha a bortermelő a peronoszpora ellen is megakarja termését védelmezni, háromszori permetezésre van utalva, melynek költségeit holda £Lint körülbelől 16 írtra lehet tenni. Előáll tehát holdankint 50—60 frtnyi olyan kiadás, mely korábban; mig a szőllők termőképesek voltak, nem képezték a termelő terhét. Ily viszonyok között nem kell hozzá jóstehetség, hogy előre megállapítható legyen, mikor fog az a hazafias, tisztes osztály, mely úgy az ország terhei viselésénél, mint társadalmi téren Magyarország fejlődésénél egyik hatalmas tényezőként szerepelt, a teljes tönk szélére jutni. Azt állítják, hogy egy magyar államférfin, egy meggondolatlan pillanatban akként nyilatkozott, hogy mind egy, akárkinek keTARCZA. Emlékbeszéd a kölesdi „Kossuth-szobor“ leleplezési ünnepélyén 1897. nov. 14. Tisztelt Polgártársak! Ünnepet ülni jöttünk össze most, vidékünk népének megjelent ezrei képviseletében, a honfiú kegyelet magasztos ünnepét. S ez ünnep, bár annak jelentőségében, a velünk egy érzelmű száz és száz ezernyi honfi szív osztozni kész, jóllehet csak szük- körü s nem országra szóló fényes s pompás gazdag ünnepély: még is nekünk, e község s vidékünkről megjelentek előtt mindenekfelett való drága és feled- betlen emlékű: mert azzá teszi a szédítő nagyságú személy, kinek érczbe öntött alakja körül im ihlett keblekkel csoportosulánk. Előttünk áll egy emlékoszlop s redői lepeltől e perczben még féltékenyen takarva, a nyilvánosságnak átadásra kész — nyugszik azon a szobor, nagynevű s emlékű századunk közép időszakának tüneményszerü mythosi alakját ábrázolva: Kossuth Lajost! . . . Van-e honfi szív, mely e nevet hallva, ez ünnepélyes perczben hevesebb mozgázba ne jönne f van-e kebel, mely szent fölhevüléstől ne lelkesülne, midőn e név az időt, ezen fogalommá izmosult: haza, honszerelem ?! Igen, haza — honszerelem, erről beszél nekünk e név — a Kossuth Lajosé; ezt kiálltja hozzánk viharnál erősebb hangokon a szobor — a Kossuth Lajos szobra ! De mi vagyok én, hogy róla az utólérhetlen nagyról beszélni óhajtok ? csak egy érezni s hevülni tudó parányi atom, mely emlékéhez emelkedni vágy, — mi az én szavam, hogy őt a szellem óriást, a múltból jeleniteni akarom ? csak egy vágyakozva sóhajtó gyönge szellő, mely hevületét, vágyakozását e nevet, e fogalmat öleli körül: Kossuth Lajos — s honszerelem! Elhallgatok én: beszéljen helyettem a mult, a történelem, mert ő a múlté, a történelemé, — hiszen ő maga csinált egy nagy darab történetet, melynek lángsugára bearanyozta azon kort, s melynek fénye behat a jelenbe, benyulik a jövőbe s lobogni fog, mig magyar földön magyar szív dobog. Szólaltassuk meg csak egy rövidke perezre a történelmet, hogy őt, a nagyot, szellemének igazi nagyságában, önzetlen jellemének arany tisztaságában, folyton cselekvő akaraterejének bámulatot keltő voltában s mérhetlen hazaszeretetének önfonta glóriájában, valódi nagyságában szemlélhessük őt. „Gyümölcséből ismertetik meg a fa s cselekedeteiből az em bér“. Isten különös kegyelméből majdnem egy századra — 92 évre terjedő csodaszerüleg munkás élete s életének minden egyes ténye, domborítják ki egyéniségét minden mesteri szoborműnél élethübben: valódi alakjában, emberi nagyságában, — s mindezekben is mindezeknél a rugó,, a fő mozgató erő a honszerelem és mindig csak a lángoló honszerelem volt. Mint az önmagába visszatérő végtélenség fogalma — ebből indul ki, ebbe tér vissza, s önmagából táplálkozik, s ebbe olvadt bele létének nemcsak minden erejével, de a neki osztályrészül bőven jutó fájdalmával is. Mint egy ködfátyol kép, vonul el lelkei szemeink előtt tüneményszerü élete. Ott látjuk őt, mint ifjú férfiút világra szóló pályája kezdetén, a pozsonyi országgyűlésen, a 30-as évek elején, hol a külföld felől jövő szabad szellem öt is magával ragadá, s főként tollával kelté föl maga iránt az országos figyelmet; de föl Bécsben is, mely bátor működésnek vége, kitöltött 3 évi fogság lett. Lelke és akaratereje, aczélozva került ki e megpróbáltatásból, s még nagyobb tettvágygyal szolgálta hazája ügyét, tollával, majd áz 1847/8. országgyűlésen, elragadó szónoki tehetségével, szellemének óriás erejével, mely kettős szárnyakon repült — a magasba mintegy tündöklő meteor, s lett az 1848-diki örökké emlékezetes eseményekben irányadó, alkotó, vezető erő. Itt, ezen tüneményes időszakban, mint egy-egy nemzet életében csak egyszer ha előfordul: rakta le földi halhatatlanságának alapjait, midőn a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszméit megvalósítandó, hatalmas szellemével megalkotá azon örökké emlékezetes 31. t.-czikket, mely nemzeti s alkotmányos életünknek ma is létföltételét képezi. „Szabad hazában csak szabad eszméket szolgáló szabad nép lakhat; legyen egyenlő szabad az és a szegény s szorgalmának jól megérdemelt gyümölcsét
