Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
XXV. évfolyam. 4áL szám. Szegzárd, 1897. október 10. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre .... 6 frt — kr. Félévre n Negyedévre ■ i„ 50 n Keres szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlásuk küldendők. M e g j e 1 e n: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... 1 frt 87 kr. 100—200 * . . . 2 * 87 i 200—300 ... 3 P 87 r minden további 100 szó 1 írttal több Előfizetési felhívás a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1897. évi XXV. évfolyamának IV. negyedére. Egész érre .........................6 frt — kr. Fé lévre................... 3 „ — „ Ne gyedévre .... 1 „ 50 „ A „BUDAPESTI BAZÁR“-ial együtt: Egész évre .... 10 frt — kr. Félévre ..... 5 „ — „ Negyedévre .... 2 „ 50 „ mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Kedvezmény lapunk t. előfizetőinek. A mai viszonyok között, midőn a hölgyek és gyermekek öltözékeinek házilag való elkészítése a háztartás pénzügyi viszonyainak egyensúlyozásához lényegesen hozzájárul, csaknem nélkülözhetetlen a családban egy erre vonatkozó okszerű útmutató és tanácsadó. És mi lehetne ez más, mint egy szakszerűen szerkesztett, jó divatlap. Azt hisszük, kellemes szolgálatot teszünk lapunk t. előfizetőinek, midőn sikerült Király Jánossal, a legrégibb magyar divatlap szerkesztő-kiadójával, oly egyezségre lépnünk, hogy lapját a Budapesti Bazárt, mely jövőre harminczkilenczedik évfolyamába lép, lapunk t. előfizetőinek kedvezményes áron megszereztük. A Budapesti Bazár havonta kétszer megjelenő szépirodalmi divatlap f minden számában számos ábrán mutatja be a legújabb hölgy- és gyermekdivatot, a legújabb kézimunkákat, mindenkor szem előtt tartva a czélszerüséget, az elegáns egyszerűséget, gondosan kerülve az oktalan cziczomát és a czéltalan czifrálkodást. Az öltözékek kiszabásához természetes nagyságban rajzolt szabás-minta-iveket nyújt s negyedévenkint egy-egy gyönyörűen szinezett aquarell-divatképet is ád. A Budapesti Bazárhoz mellékelt szépirodalmi részén regényeket, tárczákat és költeményeket közöl, megemlékezvén a fővárosi élet mozzanatairól is. Lapunk t. előfizetői, ha a Budapesti Bazárt is megrendelik, egy divatlap birtoklása mellett minden más szépirodalmi folyóirat mellőzhetik. A Budapesti Bazár negyedévi előfizetési ára 1 forint 50 kr. Lapunk t. előfizetői a Budapesti Bazárt negyedévenként I forint előfizetési árért rendelhetik meg. Midőn a most kezdődő október-deezemberi negyedre az előfizetést megnyitjuk, tisztelettel kérjük lapunk t. előfizetőit, hogy az előfizetési pénzeket hozzánk beküldeni szíveskedjenek, hogy kellő időben intézkedhetvén, a Blitla- ! pesti Bazárt b. czimükre azonnal megindíthassuk. Lapunk t. előfizetőinek b. figyelmét ez általunk nyújtott kedvezményre ismételten felhiva, vagyunk Kitűnő tisztelettel a „Tolnamegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A nsmzeti öröm. Az a fellángolás, az az öröm, az a lel- kesültség, mely Magyarország minden zugát ma betölti, ötszázéves történelmünkben leli igaz magyarázatát. Mert kétségkívül nagy és nemes tett 0 felségének, apostoli királyunknak azon elhatározása, bogy nemzeti nagyjainknak, kik a vallás, irodalom, hazaszeretet, közkormányzat s a harcz terén kiváló érdemeket szereztek maguknak, önköltségen szobrot emel, még is a közérzelem most tapasztalt rendkívüli hullámzásába egyéb nagyon fontos okok is befolynak. Midőn a magyar nemzet 1526. augusztus 29-én a mohácsi téren az ozmán fegyverek és az azokat kezelő bárdolatlan nép nagy tömege által leteritetett, az az emlékezetes tér a költő mondása szerint: nemzeti nagy létünk nagy temetője lett. Az ott elesett kilencz főpap, huszonnyolcz mágnás, ötszáz földesur és huszonkétezer magyar harczossal együtt sirbaszállt a nemzeti, független államiság is s a mi ezután következett, egész 471 éven keresztül, az nem volt egyébb, mint a hazai nyelv s fajfentartás érdekében folytatott súlyos elszánt küzdelem. Ha a magyar gondolkodó elme viszsza- tekint e kilencz emberöltőt átkaroló nehéz korszakra; ha emlékébe idézi a sors csapásait, a soha meg nem szűnő üldözést és a kimondhatatlan szenvedéseket, méltán hangoztathatja ég felé emelt szemekkel, hogy megbünhödte már a nép a múltat s jövendőt. Százötven évig tartott a török hódoltság, vagy is anynyi ideig volt Árpád országa alkotó része az ozmán birodalomnak s ily hosszú éveken keresztül ült Mátyás király fejedelmi palotájában az országot teljhatalommal kormányzó budai pasa. Az a vitéz nép pedig, mely nehány századdal azelőtt még győződelmes fegyvereit meghordozta az egész TARCZA. TTég-e. Irta: Csontos Sándor. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — — Vége van. Elmúlt. Eloszlott, mint valami könnyű rózsás köd. Rövid volt, mint a hulló csillag pályafutása. Elmúlt oly hamar, mint egy napsugaras, virágillatos tavaszi regg. Vége . . . vége . . . És a mig ezt elgondolta a kis Sugár Katinka, csak megeredt a könnye, végig folyt az arczán. 0 meg csak engedte. Had hulljon. Jól esik ez az ő fájó lelkének, az ő csalódott szivének. Mikor aztán jól kisírta magát, akkor megtörölte a két szemét. Idegesen törölte le arczárói a sirás nyomait. Azt nem szabad látnia senkinek se, hogy ő sirt. Sirt azért az emberért, ki nem érdemes egy könnyre, — egy mosolyra. — Nem, azért sem fogja látni, hogy nekem fáj az, hogy megcsalt, hogy már nem szeret. Neki nem szabad megtudnia, hogy én azért szeretem, hogy minden gondolatom az övé. Hideg leszek vele szemben, közönyös. Legalább ne mosolyoghasson a fájdalmamon. Valóban Katinka egyszerre nagyon komoly lett. Fölkelt az ablaktól. A tükörhöz lépett. Megigazította azokat a szép gesztenyebarna fürtöket. Egy halványpiros rózsát is odatüzött a bajába. Szép akart lenni ma. Várt valakire. Tudta, hogy el fog jönni, hiszen minden nap eljön. Máskor is várta édes nyugtalansággal, boldog szerelemmel. De azelőtt sob’sem akart szép lenni. Tudta, hogy úgy is tetszeni fog, úgy is szeretik. És most mily lázasan igazgat minden fodrot ruháján. Százszor is végig nézi magát a tükörben. Látja, hogy szép és mégis . . . Valami nagy szomorúságot érez a lelkében. Mintha valamit kitéptek volna onnan, s most egy nagy üresség támadt utána. Máskor ngy örült előre Elemér jöttének, s most úgy érzi, mintha jobb volna, ha többé nem látná, ha nem jönne el soha. — Miért is jön | Gyötörni őt, mulatni az ő nagy szerelmén, a lelke vergődésén 1 % ~ i Es csak újra előtörnek azok a vissza fojtott könnyek, oda hullnak a kezébe arra a piros orgonavirágra. Az meg oly mohón issza föl azokat a keserű cseppeket, a Katinka könnyeit. $ $ $ Sugár Katinka ábrándos, szűzies lelkének egész erejével szerette Barna Elemért. Hitt a férfi szavának, a forró kézszoritásoknak, a lángoló vallomásoknak. Rabja lett annak az embei’nek. És oly boldog volt az ő nagy szerelmében. Arra nem is gondolt soha, hogy Elemér őt tán nem szereti, csak játszik vele. Nem ismerte ő még a férfiakat. Azt hitte, mindenki úgy tud szeretni, mint ö. Tán igaza is volt egy kicsit. Barna Elemér tán szerette is őt, amennyire egy világfi szeretni tud. Tetszett neki a leánynak karcsú termete, halvány piros arcza, meg az a mély tüzü fekete szempár. De hát azért biz’ nem igen epesztette magát a szép Katinkáért. Udvarolt neki, eljárt hozzájuk. — Ha megunom a mulatságot, hát szakitok vele, — gondolta magában. Azzal persze nem törődött, hogy egy ártatlan, boldog leányka első ábrándját tépi szét. Ezt I nem értette. Az ő köznapi lelke erre nem gondolt. Neki csak szórakozás, mulatság kellett. Ezt megtalálta Katinka körében. Csakhogy Katinka sem maradt sokáig vak. Észrevette, hogy az az ember már nem olyan, mint volt. Mikor először gondolt arra, hogy Elemér őt tán nem is szereti, megremegett egész teste. Valami különös hidegség futott végig tagjain. — Nem, ez nem lehet. Pedig úgy volt. Igaza volt. Megmondták neki a szemébe, hogy Elemér már nem az övé. Egyik barátnője mondta meg. Ott volt náluk. Azt beszélt neki arról, hogy Elemér másnak udvarol. Egy szőke szépségnek. Vele van mindenütt. Együtt járnak szinházba, lóversenyre, — mindenhova. — Nem igaz, rá fogjátok, — tört ki Katinkából a keserűség. De aztán meg eszébe jutott, hogy Elemér mily hidegen mentette ki magát már néhányszor, hogy nem jöhetett. Dolga volt, |— azért, — szokta mondani. De azért másnap mégis kiment Katinka édesanyjával a lóversenyre. Valami úgy űzte, hajtotta, hogy menjen, hogy győződjék meg annak az embernek az álnokságáról, a kétszinüségéről. Katinka nem csalódott. Elemér ott volt. Véle volt az a szőke leány is. Együtt sugdostak, együtt játszottak. És ezt Katinkának végig kellett nézni.
