Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-08-15 / 33. szám
XXV. évfolyam. 33. szám. Szegzárd, 1897. augusztus 15. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- egyletnek, a tolnámé érvéi községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 fit--kr. Fél évre .... 3 „ — N egyedévre • • • ■ 1 „ 50 Eeryes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me g j elen: Hetenkint egyszer; vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ... 1 írt 87 kr. 100—200 „ ... 2 B 87 „ 200—300 | ... 3 r 87 B minden további 100 szó 1 frttal több Szöllöink felújításáról. Hogy mi volt Szegzárd és Vidéke, mig szőllői meg voltak s mi manapság, midőn zöld hegységein az arató kaszája peng, azt mindenki tudja, látja, érzi. Azelőtt egy jó módban élő nép kulturális góczpontját képezte e vidék, ma egy mozgó rom, melyet a nélkülözés és szenvedés avatott Golgothává. E korán sem pessimistikus hasonlat előírja a jövő teendőit. Minden áron vissza kell adni ennek a népnek múltját s segíteni kell, hogy jövödelmi forrása, mely századokon ke- jesztül volt létének alapja, számára újólag megnyíljék. A tudomány már megállapította ennek módját, a törvényhozás pedig meghatározta a segély feltételeit. Hozzá kell tehát egész erővel fogni a szőllők felújításához. Ez irányban az értelmiségre s más osztályok tehetősebb tagjaira nem is lehet semmi panasz. Ez az aránylag kisebb rész, a mint utolsó tőkéje kipusztult, azonnal megkezdte a felújítást s ma már nem egy birtokos élvezi is fáradsága és költekezése gyümölcseit. Azonban ezen örvendetesen megindult mozgalomnak majdnem nyakát szegte azon keserű tapasztalat, hogy a készített és elhelyezett ojtványok egy jelentékeny része, habár kezdetben megfogamzott, sőt termésnak is indult, néhány rövid év alatt visszaesik, elsárgul és kipusztul. Hogy mi okozza ezen hanyatlást, ez irányban teljes tájékozatlanság uralkodott gazdáink, sőt szakértőink köreiben is. Mindenki a talaj minőségében, az ojtványok készítésében s a vadalanyok megválasztásában kereste a baj okát. Mindenki tapogatódzott, kísérletezett, de senki sem tudott bizonyosat. Igen okos dolog volt tehát felkérni Dr. M á g o c s i Dietz Sándor egyetemi tanár urat, a szőllőbetegségek előadóját, hogy a helyszínén megejtett alapos vizsgálat után mondana véleményt a tapasztalt bajok felett s adna az orvoslásra alkalmas tanácsot. M á g o c s i Dietz tanár ur múlt vasárnap délután jelent meg körünkben s több helyen megejtett vizsgálat után mondott is tájékoztató véleményt, melyet a nagyközönséggel, fontosságánál fogva, e kiváló helyen ismertetni, kötelességünknek ismerünk. Mi eddig mindég abban a hitben, abban a véleményben voltunk, hogy az ojtványok visszaesése, sárgulása és kipusztulása egy bizonyos okra, egy létező betegségre vezetendő vissza. Dietz ur véleménye szerint az okozat egyforma ugyan, de az azt előidéző ok különböző. Az egyformán elsárgult ojtványok némelyikén gyökérgomba betegséget állapított meg, a másiknál hiányos összeforradást tapasztalt, a harmadiknál a talaj tulnedvessé- gét okozta, a negyediknél a bajokául a külső sértést és elfagyást hozta fel. Különben határozottan állította, hogy ezek a tünetek, ezek a bajok, ezek a panaszok minden helyen a telepités kezdetén elő szoktak fordulni, mig a későbbi időkben elnémulnak, eltűnnek. Mely nyilatkozatából, ha nem tévedünk, azon következtetést kell levonnunk, hogy mi nagyot tévedtünk, midőn azon hitben éltünk, hogy kész a szőlőnk, midőn már ojtványok- kal betelepítettük; mig ellenkezőleg a dolog úgy áll, hogy az bizony éveken keresztül különböző okoknál fogva vész, pusztul, de a mi megmarad, az azután a kielégitő, sőt bő termést biztosítja. Vagyis himezetlenül kimondva a dolgot, el lehetünk készülve, hogy 20000 kiültetett, megfogamzott, sőt termésnek indult ojtványból körülbelül 6000 az életképes, az állandóan megmaradó tőke, a többi 14000 darab pedig az időnek, bajoknak és betegségeknek áldozatul fog esni. így állván a dolog, tekintettel a befordított nagy tőkére, nagyon helyes dolog volt felvetni a kérdést, hogy váljon nem többre mennéük-e? ha szőlleinket honi fajokkal ültetnénk be s szénkénegezéssel tartanók fent. Dietz tanár ur véleménye szerint, egyik mód éppen olyan helyes és czélszerü, mint a másik és ő előnyt egyiknek sem biztosit a másik felett. íme ezek voltak a vizsgálat eredményei, melyek kétségkívül világot derítettek a mi jelenlegi helyzetünkre s hivatva vannak arra, TARCZA. Nádparipán. Büszkén ül nádparipáján a kis legény Elképzelve vezérnek magát, Ereje, s hatalma tudatában kemény, Harsány hangon osztva parancsát. Folyik a kétfelé osztott tábor között Az ádázharcz — egy marok meggyér’ — Sokszor a nagy világban is — a mi fölött Vitáznék — nem sokkal többet ér. — Mig végre, nagy hevében feledve, Hogy a nádszál, melyen ül, mily gyenge A paripa dereka leroskad, Eltörik, s a vezér gyalog marad. Neveted a nádparipás kis lovagot, S neveted nagyzás: hóbortját, Pedig bizony mondom, épén nincs rá okod, Neked is meg van nádparipád. Nádparipád? — de istálló számra vannak, S szerepelnek e nemes sporton — Mert szabad a verseny szegénynek, gazdagnak — Az utczán és az udvaron. Megesik gyakran, hogy a paripa Vállalkozó lovasát ledobja, S még jó, ha az esés nem halálos, Csak a ruha, vagy jellem lesz sáros. Ttindéri szépség, örökös bálkirályné Szépséged a te nádparipád, Hogy leborul minden férfi lábod elé, Jövődet erre alapitád. S nincs hozzá egyéb szellem, jóság, hozomány ? Biz igy a szépség nem ér sokat A szerencse, mely rád mosolyg — elég sovány, S jegygyürüs aligha lesz ujjad. S ha már tánczra nem visznek a bálban, Akkor talán a csemege tárban. Ott, hol egykor jztsztad a királynét Árulhatsz majd puncsot, limonádét. Vas az egészséged, dicsekszel is ezzel Lenézve a gyöngét, beteget. Pusztitod, prédálod minden tehetséggel S hogy az örökké tart, — azt hiszed. Tivornya tivornyát ér, s nincs szere, száma őrült, vad kicsapongásodnak. Mig eltörik vak hited nádparipája, Mint a min gyerekek játszanak. S élte delén, legszebb férfi korán Kórházban fetreng hóditó Don Juan, S ha baját még is tán kilábolja, Lehet majd betegek ápolója. Hozzád fordulok undok, sóvár kapzsiság, .— Már nem ártatlan nádparipa — Te — kinek egyetlen czélja a gazdagság — Nem lehetsz más mint ördöglova. Nem szent neked család, haza, emberiség, Csak halomra hordhass kincseket, Szemeidben a leskelődő irigység Aggódol pénzes ládád felett. Pedig ez mily rozoga alkotmány Mi bizonytalan értékű vívmány, Nem kell más, csak egy jóravaló krach, S oda van minden kizsarolt rebach. Szeretsz lovagolni mély tudományodon, Ismered jól a csillagokat; Felnézeszsz, — egy kis kavics fekszik utadon, Megbotlaszsz, — s betöröd orrodat. Sőt már a gyakorlatban is sokra vitted, Tudod mennyi a kétszer kettő, De hogy abból mi a másé, mi a tied, Nem tudod és ez a bökkenő. Vagy jog, s állam tudomány a szakmád, Mi legalább biztos kenyeret ád? Nos sikerült a protectiónak, Hogy bevettek koplaló írnoknak. Az érdem hire gyalog jár-e vagy lovon, Vagy tán ez is csak nádparipa? Hogy küljele, rendjel, vagy kereszt ott lógjon, Hol a koldulás szabadalma? Pedig néha e rendjelek és keresztek Miket mellén hordoz valaki, Inkább hátára, mint mellére illenek; Egy más állat is ott viseli. Ne lovagolj az érdem látszatán, A czimkórság e bolond divatján, Ha nincs valódi, igaz érdemed, Ál czimeddel mindenki kinevet. Horváth Imre.
