Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-25 / 30. szám
XXV. évfolyam. 30. szám. Szegzárd, 1897. julius 25. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- ______egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre ..... 3 „ — B Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi ntcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlásuk küldendők. Megj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jntányosan számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 ^ 87 „ 200—300 , ... 3 B 87 , minden további 100 szó 1 írttal több Aratási gondolatok, m. Sok százados tapasztalaton épült igazság, hogy a létező különféle társadalmi osztályok közt átlag legvallásosabbnak mondható világszerte az őstermelő, a földmives nép. Nem csoda, hiszen ez neki mintegy magasabb szentebb kötelessége, mint más embereknek! A földmives ki a nagy és szép természet kebelén él, munkálkodik: mindenütt mintegy közvetlenül látja az Istent, az ő segitő társát, legfőbb protektorát, keze munkájának meg- áldóját. A jó reménységgel elszórt őszi magvaknak tavaszi életrekeltője, nyári megérle- lője: az U r! . . . Igen, — a földmivelő, munkájának eredményét, földi élete sorsát, világszerinti állapotát, félévig kénytelen az időjárás szeszélyére, vagyis a f ő-U r kormányzására bizni, tudván, hogy hijábavaló gyors kezének minden fáradságos munkája, ha onnan felülről nem jön áldás! — — E mellett ő élvezi legközvetlenebbül s legtöbbször a nagy természet annyi sok elbájoló szépségét! A hajnal első sugara leg- inkáb neki ragyog; a rétek illatos virágai neki nyílnak; ő élvezi leginkább azt a tiszta, üdítő, balzsamos levegőt — ingyen! — melyért a fővárosok lakosai, a gyárak munkásai, a nagy urak, a hivatalnokok, szóval majd minden más fajta ember eseng és temérdek pénzt költ. A korán fölkelő nyári nap bibor-ajkának szent csókja először is a jókor munkára ment földmives gondredőzött homlokát érinti; ő, az a boldog ember, ki már kora reggel a legdrágább gyémántgyöngyöhkel kirakott utakon jár, mikor tiporja a zöld mezők harmatos téréit; ő az, ki egész nap úgy érezheti magát a fő-Ur mennyboltozatos nagy és fényes palotájának tág csarnokában, mint a teremtő kiváló kegyeltje; neki énekel legtöbbször a kedves csalogány, neki ragyog legszebben a csillagos ég pompás sátora, — szóval én is azt mondom a nagy latin költővel: »Beaius ille, qui procul negotiis Paterna rura bobus exercet suis!« Azt mondom, hogy a földmives — fenti okokból — a sors valóságos kedvencze, — s mint ilyen, a természet magasztos gyönyöreiért és áldásaiért, minden más társadalmi osztályok között leginkább van hivatva, sőt köteleztetve a vallásos érzések ápolására. S ha ez igy van világszerint, — a minthogy tapasztalásra hivatkozhatva bizonynyal igy van, — még inkább kimondhatjuk megdönthetetlen axiómaként, hogy magyar földmives népünk a czivilizált világ államainak egyik legjózanabbul gondolkozó, erősen vallásos népe, távol a bigottság és az istentelenség szélsőségeitől! . . . Épp ezért nem értem én a magyar nép aratási-csökönyét! . . . Mi szédíthette meg e józanúl gondolkozó, dolgozni kész, vallásos érzelmű népet? — — — Sok ideig behatólag gondolkoztam e komoly tárgy felett s azon eredményre jutottam, hogy a siralmas nemzeti bajnak a külföldről komandirozott szocziál-demokrataság gonosz üzelmei csak részben okai, — a fő hiba itthon vagyon, mi magunkban vagyon! .... Én minden üdvös reformnak föltétien hive voltam és vagyok és leszek. A haladásban van biztosítva az élet, egyesek és nemzetek számára; az ósdi maradás magában hordja a biztos pusztulás átkos gyökereit. Örömmel üdvözöltem az egyházpolitikai reformjavaslatok törvényre emelkedését, épp e szempontból, — de már a felekezet- nélküliség szabadságának, helyesebben szabadosságának törvénynyé dekretálá- sát eleitől fogva perhorreskáltam, elítéltem. Mert meggyőződtem róla, hogy ezerszer kevesebb veszélyt rejt magában a legkizáróla- gosabb felekezetiség szűk kényszerzubbonya: mint a féktelen felekezetnélküliség tág köpönyege. Mondhatom, hogy azt a kétezeréves kényszer-zubbonyt nem unta még meg jó, vallásos népünk, — s abban a tág köpenyben nagyon feszélyezve érzi magát, nem csoda, ha a szokatlanul kényelmetlen érzések miatt, megokolt nyugtalansággal mozgolódik, hábo- rog és kitör. E bő köpeny tággá teszi az egyszerű emberek lelkiismeretét, lazává erkölcsét, boldogtalanná egész életét! ! . . TARCZA. Három poéta verse. Este. A takaródét elhúzták régen, Besötétült! nincs csillag az égen . . . Félve kérdi lelkem: Sir éjjére Ki gyul-e majd üdv csillagunk fénye? Dombi Lajos. Eol^on.g’ols. Bolyongok virágos réten, Csermely tiszta vizét nézem, S kérdem: miképpen nem lehet Virágos tiszta az élet ? Dombi Lajos. Álmodom. Álmodtam egy bai’na lányról Hüs erdőről ibolyáról, A magányról Csalogányról Álmodtam a boldogságról. Azt álmodtam, hogy a barna Ott pihent a — karjaimba Fehér arcza Piros ajka Feltett, tüzes volt a csókja. Álmodtam a csalogányról Göndörbaju szőke lányról Szőke lányról Szögbajái’ól Barna szemű szép anyjáról. Álmodtam a csalogányról Szerelmese panaszáról Koporsóról, Gyászruháról — — Eltemetett boldogságról. Rosenthal Ármin. A gavosdiai meteor.*) Irta: Verner László. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Föltételezem szives olvasók, hogy azok közzé a századvégi ideges olvasók közzé tartoznak, a kik nem költői leirásra, hanem magára a történetre kiváncsiak. Kezdem tehát a történetemet. A kinek olvasóim között jó emlékező tehetsége van, az emlékezni fog, hogy nehány év előtt a tudományos világot meglepte egy szenzácziós ujságközle- mény. A tudomány állításával figyelt mindenki, menyi igaz a kérdéses ujságközleményből, mely szólt és mutatott ilyenképpen. *) Ajánljuk régi és népszerű munkatársunknak e tréfás tanügyi rajzát, mint a Tanügyi Karczólatokból való mutatót, mely könyvre, a szerző iránti szívességből mi is elfogadunk előfizetést. A két kötet ára 2 frt. A szerk. Gavosdia jun. 15. (Saját tudósitónk eredeti távirata. A nyári förgeteg világhírnevet szerzett Gavos- dián’ak. A községi kaszálón északi szélesség 112, keleti hosszúság 46) borzalmas égi tünemény sustorgott le az égből 5 óra 46 perczkor. Mecséri Jóska községi mezőőr esküt kész tenni, hogy az időt illetőleg (napóra szerint) nem téved. A borzalmas tünemény Meteor volt. Domborlati viszonyairól minden kételyt kizáróan kitűnik, hogy kétségkívül része a Kaaba- kőnek, melyhez Mekkába a jámbor muzulmánok járnak. Tudvalevőleg ez a legrégibb meteorkő. Kimondhatatlan idők óta parabolákban, vagy nagyon excentrikus elipszisben forgott e meteor a föld körül. A Kaaba-kő a gavosdiainak ikertestvére, mint tudvalevő Mohamed korában 6l0 körül sziveskedett a földre letévedni, mielőtt agy pár millió évig tartó sétáját a világűrben megunta. Az eredetileg elszakadt kőnek nagy szerencséje volt. Tizenhárom század óta szentként tisztelik meg és Mekkában minden igazhivő hétszer megkerüli; tizenhárom század múlva pedig az elszakadt Kaabakő testvére Gavosdiát emeli ki az ismeretlenség homályából. A tizenkilenczedik század czivilizácziója közben, valamint mert hogy egy szervezkedő sektának nincs szüksége a meteor kő- szimbolumra (a miből kitetszik, hogy még egy meteorkőnek is el kell találnia korát) föltehető, hogy a Gavosdián leeső meteor nem éri el ikertestvérének szerencséjét és azt tizenhárom század múlva bajosan fogják az emberek csupa tiszteletből kerülgetni, de kétségen kivül áll az, hogy a gavosdiai meteor a földteke nlinden tudósának figyelmét föl fogja hivni
