Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-11 / 28. szám
XXV. évfolyam. 20- szám. Szegzárd, 1897. julius II. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _______egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre Félévre Negyedévre 6 3 frt — 50 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me g j elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos .petitsor 15 kr. kr. lemények intézendők. szólamlásuk küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ! I ! 1 frt 87 kr. 100—200 „ . . . 2 „ 87 „ 200—300 , . . . 3 , 87 * minden további 100 szó 1 írttal több Aratási gondolatok. A szép sárga „arany kalászok hullámzó tengere“ szemet gyönyörködtetve, szivet hála lángra gyújtva immár országszerte elterül határainkon, várva az arató sarlóját, majd a gazda csűrét, hogy szokott módon le- és betakarhassák. Bizonyára a természetnek nincsen szebb ékessége, mint a kalászok arany tengere. Még a tavasz elbűvölő' mosolya a harmatos virágok pompája is — bár a költó'i és vallásos lelkeket ezek is különösen lekötik — mondhatjuk, . szépség dolgában nem versenyezhetnek az érett kalászszal, melynek látása mig egyrészró'l szem gyönyörködtető', — másrészről a nyerendő kenyér áldásban, a föld nyári gyümölcsében, érzelmeinket Istenre irányitó magasztos látomány. Bizonyára a tavasz csalogányának csattogó dala az újra ébredő bokrok alján nem oly kellemes szép tavaszon, mint ilyenkor ragyogó nyár-szakán a vetésekből felszálló kicsiny pacsirtának égbe zengő dala; nem olyan szép, mint a napbar- nitott s fáradt munkások, az egyszerű aratók vig éneklése a határokon. Nem lehet azt a pacsirta dalt, alig lehet az egyszerű s fáradt nép tökéletlen énekét kőtára szedni, de azért minden művészi cziczoma nélkül a mesterkéletlen szépség netovábbja az mind a kettő. S miért? Mert a szív teljességéből szól min- denik, a teljes az érett gabona kalászokért, tehát a föld áldásáért az áldások adójához, az ég és föld urához. Mi lenne az emberből ezen áldás nélkül ? Ezért mondja a bölcs iró: »E világon minden a kenyérért történik; a kardvas az eke vasra támaszkodik s az ösztökében hatalomban, mint a királyi pálczában!« Magyar népünk az ő szokott józan észjárása szerint nagyon helyesen nevezte el a különféle gabona nemeket „élet“-nek, mert hiszen csakugyan ezek tartják fenn az emberek és állatok testi életét. Ezért tekint oly édes remény nyel a meg-még ujuló aratás elé gazda és munkás, — birtokos és napszámos, hivatalnok és szolga, király és koldus, egyszóval faj, rang, vallás és nemzetiségi különbség nélkül minden ember. Ilyenkor nem nézi a munkás, milyen nemzetiségű, vagy vallásu az ő munka adója, a birtokos ur; és ez viszont nem válogatja össze nemzetiségi és vallási ízlése szerint az ő aratóit. Egyik a másikra szorul és ez nagyon jól is van igy. Legalább a nyári Isten áldás és annak betakarítása emlékeztet mindnyájunkat arra, hogy a fő birtokosnak, Istenünknek megany- nyian érdemtelen földi munkásai vagyunk, a kikre ha ő — kegyelemből — naponként felhozza áldott Napját és személy válogatás nélkül megáztatja sötét felhői szemének könnyharmatával a gazdag és szegény a róm. ka- tholikus és református, a lutheránus és zsidó földjét, — ez egyenes ujj mutatás nekünk az egvmásért élni törekvő testvéri szeretetre ha azt óhajtjuk, hogy mindenha áldott gyermekei legyünk az áldások atyjának! Mégis mi történik most széles szép hazánkban? — — Az újság olvasó közönség már régóta szomorúan, sőt mondhatnók, legutóbbi időben csaknem kétségbeesve nézi azokat az aggasztó tüneteket, miket már évtizedekkel ezelőtt a külföldről s különösen né- metországból importált szocziál-demokráczia teremtett. Eddig ama biztató, de csalóka hitben ringattuk magunkat, hogy a külföldi szédelgők eme saját zsebüket töltő, de erkölcstelen és néprontó inváziója meg fog férni ama szükebb mederben, melyben eddig is mozgott s olykor-olykor nehány jött-ment, külföldről ide szakadt gyári munkást, bányászt, iparos segédet magával sodorva egy- egy halványabb sztrájk iszapos árjában, — a nemzetet alkotó józan magyar nép nagy zömét — a földműves polgárságot — sohasem fogja elragadni a mederből kitörő piszkos áradat. Biztató reményünk megcsalt. Lapunk más helyén vesznek róla hirt olvasóink, hogy ma már — fájdalom — van földműves és spe- czificze aratási sztrájk is hazánkban, szégyenére nemzetünknek. Sőt a legújabb értesítések szerint a veszélyes sztrájk kitört áradatának piszkos sötét hullámai már megyénkbe is átcsaptak, — mintha csak a piszkos fekete sztrájk — hullámok és az arany kaláTARCZA. Szép álmokat kedves Flóra! (Egy gyermekkori barátnőmnek.) Lágyan ringó bölcső puha ölében Aranyos kis mádi pihen, szendereg, Üde arczán édes mosoly van épen; Bámulják és dicsérik az emberek. Szülő anyja örül neki nagyon, Gondos arczán reménysugár vagyon, Reménysugár a boldogság éke; Hajlékukat lakja égi béke. Csicsitgatja, dajkálgatja, Rágyújt az altató dalra. Az anyai édes hangú altatóra Szép álmokat, kedves Flóra! Foly az idő gyorsan, akár a Dráva, Elreppen, mint j ó gondolat, hirtelen; Flóricza már nagy, harmatos és drága, Nagy öröm van ott, a hol ő megjelen. Igaz vonzó szépség, remek alak, Szép, ha beszél, akkor is, ha hallgat. Tiszta lelke, nefelejtskék szeme Hejh, ha egyszer rád is tekintene! ? ! Minden legény lángol érte, Úgy hallom: vagy száz is kérte. Majd eljön a menyasszonyi bűvös óra: Szép álmokat, kedves Flóra! Jött aztán egy ifjú; sugár termete, Kifejező arcza, mézes beszéde, r Eles elme, mely szikrázó felette. Na, folyton is ott volt Flóra eszébe’! Mikor pedig kis kezét megkérte: Legboldogabb világát elérte, A kire várt: eszménye lett övé, Szép reményit nem hiába szövé. Most illatos, bűvös világ, De jövőre mit hoz, mit ád ?! Flóricza nem gondol másra, csupán jóra: Szép álmokat, kedves Flóra! Ha álmai teljesülnek, szép Flóra, Boldogan él, örülve a jelennek; . . . Ha majd arczán redő leszen, nem rózsa; A rég múltnak emléki megjelennek, Az emlékek elringatják szépen; Gondoljon rám akkor néha, kérem. Gondoljon rám, ki már akkor pihen A temető akáczos kertiben . . . S ha önnek üt a vég óra, Emlékezzék e két sorra: A misztikus, tulvilági altatóra Szép álmokat, kedves Flóra! Varjas József. Hol r2.3ra.xeulj"u.an.ls: ■? Itta: Csapódj István dr. egyetemi tanár. __ A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Bo csáss meg nyájas olvasó, nemcsak nekem kellett előbb megszereznem a tapasztalatokat, a mikről szólhatok, hanem neked is most van még inkább az emlékezetedben, a miket nyaratszaka tapasztaltai. Fogékonyabb vagy a jó szó befogadására. Talán okulsz az elmondandókon a jövő évi nyaralások megszabásában. Meg a villatulajdonosok is szivökre vehetnék és télen át elmélkedhetnének rajta, hogy mit kellene a nyári lakók érdekében tenni. Nem szólok a betegekről, kiknek az orvos szabja meg melyik fürdőre utazzanak, sem azokról a sok pénzű, de annál keveseab családu emberekről, a kik a tenger hullámaiban izgatják petyhüdt testüket, avagy a fenyvesek illatos levegőjében pihentetik izgatott idegeiket. Azokhoz intézem szavamat, a kiket a hivatal és hivatás meg a mindennapi kenyér megszerzése ide köt a nagy városhoz, de apró és serdülő gyermekeiket nem engedik elcsenevészedni az izzó utczák és fülledt udvarok gőzkörében, hanem tiszta levegőt akarnak nekik biztosítani, no meg maguknak is pihenés és jó álmot a napi munka fáradságai után, kellemes, nyugodt vasárnapot a hét izgal mai és raja után. Nem csupán divat már ma, hanem életbeli szükség, hogy négy-öt hónapra elhagyja a város falait, a ki csak teheti, kiköltözik a főváros külső területeire, a vagy környékére. Családja egészségéért nem sajnálja azt az áldozatot, hogy két lakást kell tartania, télit és nyárit. Hasznát látja ennek a lakosság ösz- szesége is, javul a közegészség, nem lesz újság a jól fejlett, piros pozsgás fővárosi gyerek, kevesebb lesz az olyan kis penész-virág, a milyennek megszoktuk volt a fővárosi ember csemetét látni. 1 ■ ^ . ; ; A fillokszera letarolta az egész budai hegységet, nem egy könnyen szűrnek ott többé bort. Azonban
