Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (27. sz.) 1897. Julius 4. hogy ug'y helyes egy középiskola fejlődése, ha évenkint csak egy osztály nyittatik meg. Ezt a benyomást hozta magával a végrehajtó-bizottság újabb küldöttsége, mely a napokban járt Budapesten, hogy kieszközölje, miszerint tekintettel sok szüld érdekeire, a főgimnázium negyedik osztálya a jövó tanévben megnyitassék. Arra lett ugyan utasítva, hogy a fent említett osztály megnyitása érdekében uj folyamodást nyújtson be s az ügy még egyszer megfontolás tárgyává tétetik, — a szél azonban, mely ott fent fujdogál, nem valami nagyon kecsegtető' a kedvező' elintézésre. A végrehajtó-bizottság ennek daczára ne tágítson, nyújtsa be az újabb folyamodást is; legalább meg lesz nyugtatva aziránt, hogy kötelességét ezúttal is híven teljesítette s hogy a közérdeknek megfelelő' eredmény kimaradása oly tényezó'knek tudandó be*, kik az | hatáskörén kívül állnak. Ott van a szép főgimnáziumi palota már teljesen készen, nyolcz osztály számára modern alakban elkészítve, hadd kongjon benn a három osztály növendéke; a többi öt osztály tágas helyisége pedig porladozzék üresen, ha ismét a sablon győz. Ha pedig az utolsó órában méltányosabb tekintetek fogják a helyzetet uralni, — akkor tán még örömtől is megdobanhat sok elkeseredéstől uralt, szegény szülőnek — a szive! b. A szegzárdi áll. főgimnázium záróttnnepélye. Mikor a gazda elülteti fiatal facsemetéjét, mily lázas érdeklődéssel nézi fejlődését . . . Ha megtépi a vihar, letördeli fiatal hajtását a szél, hogy szeretné oda forrasztani letört ágat a törzshöz; ha ellepi a rovar fiatal rügyeit, felhasznál minden eszközt, megakadályozandó vele a pusztítást és ha azután nem sikerül neki a rombolás elé akadályt görditeni, majd- hogy megkönynyezi. Úgy vagyunk mi a gymnasiumunkkal | hogy becsengetjük, mint a gyenge gyermeket, hogy kiséijük figyelemmel fejlődését, energikus intellectualis erejét, amit a növendékeknek nyújt? hogy milyen szellem az, a mi a gyermekek fiatal kedélyébe be lesz plántálva ? És ha valaki erre kiváncsi volt, ezt óhajtotta ismerni, megtalálhatta reá a feleletet a zárünnepélyen. Nem lehet aggodalomra ok, hogy nem felel meg hivatásának az intézet. Az a hatalmas társadalmi összeség, mely évtizedek folyamata alatt, annyi fáradsággal s nehézségek legyőzésével létre hozta és szívós kitartással immár biztosította az intézet fennállását — nyugodt lehet az intézet sorsa felől. A szellem, a melyben az ifjú nemzedék nevelve van, a kötelesség tudás az a foka, a mely tanári kar minden egyes tagját áthatja, az a szorgalom, a mely — a mennyire e felől az előadott szavalatokból meggyőződhettünk — a gyermekekbe beoltatott; elegendő garantia az intézet fejlődésének biztosítására, a növendékek szellemi tehetségének fejlesztésére, bennök a nemzeti érzelmek ápolására. S hogy ez igy van és nem másképpen, eléggé igazolta a záróünnepély, melyet a szegz. polgári iskola rajztermében, a szülők és érdeklődők jelenlétében, e hó 29-én rendezett a gimnázium tanári kara az ifjúsággal egyetemben. A megnyitó beszédet Wiegand, a kötelességet tudó, simpaticus gimnáziumi igazgató tartotta. A szónoki erővel előadott beszédben többek között igy szólván: Múltúnk nem hosszú, sőt rövid, a hallgatóság száma is csekély, és épen ez okból, nagyobb szabású zárünnepélyt tartani hivatva nem lehetünk. A közönség számára csak csekélyebb mérvű szellemi produetiót óhajt az ifjúság bemutatni. De a szellemi productió, a melyet az ifjak bemutattak, a közönség várakozását nemcsak kielégítette, hanem meg is lepte, a mit legpregnánsabban bizonyított, minden szavalat után a közönség soraiból felhangzó taps. Sokat nem is várhatni egy ily fiatal intézettől. Egy éve működik. Mi az az egy év a végtelenség birodalmában | Hiszen minden intézet, minden intézmény első éve a legválságosabb időpont; mennyit kell gondolkodni a felől, hogy a fundamentum lerakása a szent ügyhez méltóan, az intézet avagy intézmény prestigeéjének fenntartásához viszonyítva történjék. A szavalók között nehányan határozott feltűnést keltettek szabatos előadásukkal. Ott volt, hogy csak kettőt emeljünk ki, Tóth P. és Lunova J. II. oszt. tanulók szavalata. Előadásukban meg volt minden szükséges kellék : a nemesebb indulatok, szenvedélyesebb momentumok hű kifejezése, a hanghordozás szépsége, a köl- I temény intentiójának megismerése, szóval: mindama kellékek, a melyekkel hatást lehet elérni. Igaz ugyan, hogy ez csakis útmutatás mellett történhetett meg! ámde épen ez a körülmény bizo nyitja legintensivebben azt a tényt, a mit már fentebb is említettünk, miszerint a tanári testület kötelesség teljesítés nagy munkájában fáradságot nem ismerő buzgalommal jár el. Az intézet ezen első fellépésével eleve is docu- mentálta életre valóságát, hivatásának czéltudatossá- gát, nevelési systhemájának hazafias irányát. —d. I Közvélemény a népnevelés mellett. A ki a magyar közélet petyhüdt ábrázatát nézi, midőn körében a népnevelés kérdését feszegeti: annak szive, ha szive szerint nemzeti közügynek tartja | a közmivelődést — elszorul a csekély föllendülésre, mely nem mérhető össze a nemzeti újra ébredés élénk közszellemével, lelkesedésével a népnevelés ügye mellett. A kérdést fölvetni igen aktuális ma. Csak tessék visszagondolni az imént lefolyt iskolai vizsgákra! Milyen másként folytak le ezelőtt három évtizeddel az iskolai vizsgák! Akkor széles rétegben hevültek a kedélyek a népnevelés ügyéért, mig most nagyon sok hajlandó lesz olvasóink közül is fölvetni a kérdést: ugyan hagyjanak békét az iskolával. Az iskola is olyan szükséges, mint a levegő, de ugyan kinek jutott eszébe közvéleményt csinálni a — jó levegő mellett. Eltekintve, hogy nem is olyan abszurdum a kérdés, mert modern Babylonokban a jó levegőért millió és millió alaptőkével társulatok alakulnak, de a hasonlat, a mivel egyenes letorkolás van szándékolva, teljesen sántít. A jó levegőt Isten adja, a jó iskolák az emberek intézménye. Amazt okos tényezőkkel állandósíthatjuk, ezt csak állandó érdeklődéssel tarthatjuk fönn. Mert nagy ábrándozás föltenni, hogy ha meg van az iskola, ha működik benne tanító és járnak bele gyermekek I akkor minden meg van. Nincs meg semmi! A jó iskolaügyet a társadalom melege létesíti : ideig óráig a tanitó lelkiismerete szerint virágzik az iskolaügy, de lelket, szellemi tartalmat és tökéletességét az iskolaügynek a társadalom ad. Csak egy kis körültekintést kell tennünk. Nálunk az a közelvidéken átlag melyik legintensivebb hatásában ? Ugyebár az, mely iskolánk felé a legnagyobb szeretettel, vagy mondjuk érdeklődéssel fordul: a társadalom. És ez természetes. Az iskolában nem folyik bürómunka, ott a lélek művészetét kell szeretetével megjutalmazni a társadalomnak. Nincs olyan hatályos iskolai ellenőrzés, mely csak megközelítené azt a szellemi sarkantyút, a mit a közérdeklődés kölcsönöz az iskolai munkának. És annak a közérdeklődésnek éppenséggel nem szabad kimerülni az iskola látványos dolgai ünnepélyei látogatásával. E sorok írója hosszú tapasztalata szerint abban a városban, községben van legfejlettebb tanügy, a mely városban a tanítók társadalmi pozicziójukért nem küzdenek többé, mert azt állásából folyólag megadták neki. Miután megczáfol- hatatlanul áll a tétel, hogy a milyen a tanitó, olyan az iskola: törekednünk kell arra, hogy tanítóink a socziális keserűségnek minél kevesebb érzését vigyék az iskolába. Pedig a keserűség jelentkezhet vagy abban, hogy munkája bérét silány anachronizmussal mérik, pedig bibliai czitátum, hogy minden munkás méltó az ő bérére; — de nyilatkozik abban, hogy az osztály- harczban koteriás, klikkes úri társadalom bizonyos sövényt állít föl az ő tisztes szegénységének és intel- ligencziáját érvényesíteni nem engedi. Ugyan gondoljuk meg, micsoda munkát várhatunk attól, ki lelkében keseredve, jogos resignáczióban megy az iskolába. Hisz ha a kérdés erkölcsi nagy igazságtalansága nem követelné is, ha az emberi jog nem parancsolná, már azézt is meg kellene becsülni a társadalomnak a tanitó személyét, mert kezébe adjuk a legdrágább kincset és ha önérzetét, becsvágyát nem emeltük, csak gyermekeink lelki kiképzésén állottunk rut bosszút. Érdeklődni kell tehát az iskolaügyért. A Röck Szilárdok a társadalom legnagyobb emberei, mint voltak annak idején a pietisták, kik a legszebb pályákat, az emberi egyéni boldogulást hagyták oda, hogy tanítóvá legyenek. A társadalom érdeklődése olyan az iskolaügynek, mint a növénynek a harmat, felüdül tőle, frissebbé lesz, becsvágya növekszik: boldog generáczió, hol a társadalom még nem fordult el az iskolától. Pedig egyre pang az érdeklődés. Az iskolaszéki tagság terhes nobile officium lesz annál nehezebben kapni itt-ott arra való embert, mint a takarékpénztári igazgatósági tagságra, mert ezzel fájdalom csak munka jár, de jutalék nem. Korunk szörnyű utilitarismusa áll be az iskola ellenségének. Közvizsgáink érdeklődés nélkül lefolyó évzáró alakiságok kezdenek lenni. Egy pár ember kötelességből, még csak végig robotol, de belső szükségből való szeretetből senki. A tanítóság úgy szólván a magyar társadalomtól elszigetelten vívja az ország második meghódítását. Ne essék kiáltó szó gyanánt: csináljunk iskolaügyünknek közvéleményt, hisz éppen ez a tér az, a hol sok a teendő. Irodalmi csarnok. Ozi^pno-slomTools:(Debreczeui Erzsiké* sirhalmára.) »Kedvest a kedvesnek !«** Shakespeóre. Virág valál! — s korán jött hervadásod, S angyaltársidhoz mennybe röppenél; Mint napsugárnak könnyű volt elmúlásod Az ég boltján egy szép csillag levél . . , Onnan ragyogsz ránk már nyájas mosolylyal . . . Minden éjszaka minden hajnalon, Poraidból violák fakadjanak . . . S legyen neked édes a nyugalom! Bus sóhajom küldöm én is utánnad, Mert ártatlan kedves és jó valál; Be válottál te Isten angyalának Büszke rád az ég! büszke a halál, Gazdagabb lett általad a mennyország .... A mióta takar a sirhalom; Madár daloljon szépen álmaidnál S legyen neked édes s nyugalom! Köny és mosoly vegyülete az élet Hang és torz itt minden tárgy és alak, Porba hullnak vágyak fényes remények Váratlanul sokszor egy perez alatt. Váratlanul hullottál te is porba Kedves leány! — kit sirat most dalon, Álmodoznál dalról örök tavaszról S legyen neked édes a nyugalom! Jobb ott neked — óh! sokkal jobb az égben, Mint csók ragyogni Isten homlokán ; Itt a távolban itt a messzeségben Halálod hívén könyen hullatám. S a koporsódnál felhangzó zsolozsmát, Elhozta szárnyán vándor fuvalon; Messze sötétlő sírodnak ölében Legyen neked édes a nyugalom! Jobb ott neked — óh 1 sokkal jobb az égben, Mint e szennyes világban élni itt; A viszontlátás édes reményében A hit remélni tűrni megtanít! Az angyaloknak csak menny a hazája — Itt elkárhozni sok az alkalom — Virágokon feküdve álmodozva Legyen neked édes a nyugalom! De mért neked még a sir éjszakája? Ki mint gyermek még el sem fáradál; Hosszabb árnyat vet sírodnak fejfája A pályánál — a melyet megfutál. Hervadásod csak „liliom hullás volt“ — Feslő bimbó sötét ravatalon — Aludni vágytál ? — álmodj hát gyönyörűt S legyen neked édes a nyugalom! Virágaid is úgy bánkódnak utánnad, Üres a ház — a kert is oly kopár . . . *) A nagy-károlyi (Szatmármegye) polgármester Debre- czeni István leánya volt; elhalt 16 éves korában jnn, 16. **) Hamlet anyja e szavakkal hint Ophélia koporsójáta virágot. k. E.
