Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-06-20 / 25. szám
tani, hogy Istenbe vetett hitünk és vitézségünk foly- tíin a nehez jaromot lezárhassuk. A vallásosság számtalan hőst és vértanút szült s a szunyadó hazafiság újra fölébredt őseinkben s hazánkat ismét szabaddá ás virágzóvá tette. Megjött azonban az 1848-dik év mely hazánkat ismét lángba borította. Mindenki hallott már azon névtelen hősök csodatetteiről, kik ha- zájok védelmére, képesek voltak a félvilággal szembe- szállani. És mi volt vitézségüknek alapja? A vallásosság és hazafiság. Csak egy példát emlitek a sok közül s azonnal meggyőződnek szavaimnak igazságáról. Február 5-ike volt 1849-ben, a midőn Guyon Richard, a ret- tenthetlen hoős hnvédtábomok, mintegy 4000 főnyi, többnyire ujjoncz honvéddel a branyiszkói szorost akarta hatalmába keríteni- Hozzá is fogott az ostromhoz, de az ujonczok — kiknek kezében még alig volt fegyver, mert 2 hét előtt sorozták be őket — az első kartács lövésre megfutottak. Hiába volt Guyon részéről minden biztatás, fenyegetés. Ekkor előlép egy ifjú szerzetes, Guyon tábori papja. Erdőssy Imre a neve. Kezében feszület. „Utánam kedves testvéreim, velünk az Isten! Mienk lesz a győzelem!“ Szól hoz- zájok s magasra emelt kereszttel az ellenség legsűrűbb tömege közé vegyül, aztán hátra néz és kérdi: „Hát hagyjátok a keresztet?“ „Dehogy hagyjuk! Dehogy hagyjuk !“ — kiáltják lángragyuló arczczal. És az ujonczsereg Erdőssy után, szuronyszegezve a hegytetőre ér, s roppant küzdelemmel tova űzi az ellenséget. r Es most ismét visszatérek föl olvasásom elején mondott szavaimra, hogy vallásosság nélkül nincs hazafiság. Vallásosság nélkül nemcsak egyes emberek, családok és községek nem mehetnek előre s nem lehetnek boldogok, hanem országok és nemzetek is tönkre mennek, ahogy ezt a történelemnek lapjai bi zonyitják. Miért bomlott szét az egykor oly hatalmas római birodalom ? Miért zsugorodott össze az egykor oly óriási Görögország ? Azért, mert ezen államokban az erkölcsök, a vallási érzelmek meglazultak, s ezáltal a hazafiasság s ennek folytán a nemzet elenyészett. Mit ért el Napóleon a hires franczia császár nagy hódításaival? Azt, hogy öregebb napjait mint nyomorult fogoly végezte be szt. Ilona szigetén. Ha balsorsának okát kutatjuk, a vallástalanságban találjuk. Nem folytatom tovább e thémát, mert hiszen világos és bizonyításra alig szorul, hogy hazafiság vallásosság nélkül alig képzelhető; épp úgy, a hogy vallásosság nélkül hazafiság nem létezik. A vallásosság nemcsak összeegyeztethető, hanem határozottan össze való s egymástól elválaszthatlan. 1897. junius 20. Murvásy is elolvasta a hirdetést, s azután dör- mögve-morogva tért haza lakására. Most már kétszeresen vigyázott a leányára. Egy élő embert sem bocsájtott be anélkül, hogy ki ne tudta volna jövetelének czélját. Nagyon szomorú volt az egész ház népe. Az egykor vig, élénk leány szótlanul járt egyik szobából a másikba. Ha kérdezték, egy-két szóval felelt. A színházban megkezdték az előadást. Az előkelőség mind ott volt, csak Murvásy ügyvéd hiányzott a leányával. Másnap a fiskális sétálni ment de bármerre lépett, mindenütt a szemébe nevettek. — Megbolondultak ezek 1 dörmögé az öreg. Aztán haza ment. Délután Olajosy látogatást tett, mely után rendesen egy kis tartli következett. Alig játszanak néhány pártit, Olajosy ur elneveti magát, s mikor visszaakaija tartani, kétszeres erővel tör ki belőle. — Mit nevet az ur ? kérdi a fiskális haragosan? — Kérem én nem nevetek, feleié a segédjegyző s ugyanakkor újra kitört belőle a kaczagás. — Hallja az ur! A saját házamban ne űzzön csufi.t belőlem! — De kérem, micsoda gondolat az, hogy én nevetek, s majd kidültek szemei a nevetéstől. — De már ez sok! Megmundja-e az ur, hogy mit nevet ? — Majd holnap, kérem, holnap ... És folyton kaczagva távozott Esteledett az idő. A fiskális botot es kalapot vett kezébe és távozott hazulról. IRODALMI CSARNOK. r Édes csengd hegedüszó. Édes csengő hegedüszó, Szivreszóló nóta, Rengő bölcső, altató dal Eszembe jut róla. Gyermekségem, minden, minden Szertefoszlott álma; Mit tehetek? — a könyem is Kicsordul utána. Gyere vissza, gyere vissza, Teutánad vágyom: Anyai csók, ringó bölcső, Szent tudatlanságom. Liszbauer Antal. Margit . . . Életunt voltam ... de felébredt bennem, Az üdvöt Ígérő . . . igaz szerelem, Van mért küzdenem van élet czélom Hisz téged szeretlek Margitom . . . A földi élet, virágos kertjébe Te vagy a legszebb liliom . . . Bezárva képedet szivembe Téged szeretlek szép Margitom . . . Nincsen erő, — mely ezt az érzelmet Kiolthatná — nincs hatalom .... Tőled várom üdvösségemet Téged szeretlek szép Margitom . : . Nem szalmaláng az! mely bennem lobog Téged imádva — édes angyalom, Szivem verése csak érted dobog Téged szeretlek szép Margitom . . . Szeress te is! szivednek melegével Te tündöklő fényes csillagom S én — a hiv szerelem — szolgahüségével Téged szeretlek szép Margitom . . . S ha majdan, az oltár előtt állva, Elhangzik a szent fogadalom . . . Hála imát küldök Istennek lakába Mert hisz enyém lész, kis Margitom. Enő. Tavaszi d.al_ Már itt a tavasz, viruló kikelet, Már égeti fénysugara szivemet; Felém mosolyogva tekint á virány, Lelkem a szabadba kiszállni kíván; TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (25. bz.) Az utczán újból kaczagás. A kereskedők beszaladtak előle boltjaikba, a járó-kelők pedig hangosan nevettek. S egy embertől, ki mellette elhaladt, azt. hallotta suttogni: „Adta hunezfut Szegfűje!“ E szó megütötte a fiskális fülét. Tehát Szegfű az oka a kaczagásnak. A tegnapi darab ismétlődött, Murvásy fiskális is elment. A színház zsúfolásig megtelt, mint az előző napon. A függöny felgörgült, s az első jelenetek minden rendkivüliség nélkül lettek előadva. Egyszer aztán egészen üres lett a színpad s kis vártatra az egyik oldalfal mögül egy kicsiny vézna alak lépett elő a színpadra, karja alatt rettenetes nagy csomó aktával. A nézők kaczagtak. A kilépő alak tetőtől talpig Murvásy fiskálishoz hasonlított. Ugyanaz a meghajlott testtartás, ugyanaz a leesni készülő okularium, ugyanaz a fel- kunkorodó bajusz, ugyanaz a gyors beszédmód. Murvásy fiskális eleinte nem értette a dolgot s csak amint jobban szemügyre vette, akkor látta, hogy a színpadon álló alak az ő tulajdon hasonmása s mintha a színpadról egy másik Murvásy Mátyás beszélgetne le a közönséghez. Nem kellett több a fiskálisnak! Egy pár embert félrelökött az utjából, mig az ajtóhoz ért. Az ajtónál a bilétszedő asszonyt döntötte föl, s amint a lépcsőn sietett, majdnem a földszintre pottyant. Rohant lakására. Hiszen ez gyilkosság, amit Szegfű elkövetett. Jóhirének és tekintélyének meggyilkolása. Hisz búnak eredve homályba vesztett, Most élete lészen a szép kikelet: Ha hull a levél, vele pusztul a nyár, Megtört szivem akkor a hant födi már. Ott künn a szabadban a völgynek ölén, Hol tarka virágkoszorú közepén A játszi patakcsa csevegve szalad, S csalogány dala hangzik a lombok alatt; Ott künn a hazám, hol a béke honol, Szellőcske beszél csak az álmairól: Ha hull a levél, vele pusztul a nyár, Megtört szivem akkor a hant födi már. Ott sir a madárka a lomb tetején, Nemrég jőve erre a tájra szegény .... Én künn a mezőn koszorút kötözök, Mit szép koszorúm közepére tűzök, Forró szeretetnek a bimbaja lesz, Mit egy anya majd a siromra helyez: Ha hull a levél, vele pusztul nyár, Megtört szivem akkor a hant födi már. Túmó Antal. _____________________________ 3 ÜS Teib-éz iclőls:(Foly tatás.) — Enyje János! . . . — Bocsánatot kérek . . . — Hát hiszen jól van, no: És miért gondolta ? — Mert én mindig becsületes voltam, soha egy hazug szót nem vettem a számba. — Megint azt bolygatja? Ki szólt arról? Én arról akartam beszélni, hogy ma lesz az esküvőm és nekem oda okvetlenül el kell mennem . . . Már megint mereszti rám a szemeit? — Megkövetem: Miképen lehetne a nagyságos ur lakodalma a nagyságos ur nélkül? — Épen ez az! János higyje el, nem szívesen lépek ki a szobámból ma. Szeretem a menyasszonyomat a bolondulásig ... de ha tudtam volna, hogy annyi rengeteg szurkolással, ilyen sok kínnal jár az esküző . . . — Kínnal ? Kinlódást tetszik érteni alatta ? — Azt, hát persze, hogy azt! Mi' mást lehetne érteni abból ? János, ez igen kényelmetlen helyzet, ilyenben még eddig sose voltam és ezután se leszek. Gondolja meg János, az egész templom tömve lesz emberekkel, valamennyi leány engem fog nézni, valamennyi férfi a menyasszonyomat és egytől egyig azon fogják a fejüket törni, hozsám való-e az én édes Gizám ? Aztán otthon a papánál a vendégek! Mindegyik mosolyogni fog és gratulálni! Ah, szeretnék megszökni előle! . . . Olyan nevetséges figura leszek, hiába borotvált simára, hiába süti a hajamat, nevetséges, kaczagtató leszek . . . Nem fogom magamat úgy viselni tudni, a hogy kellene; olyan kétségbeMásnap gyenge volt a fiskális, amikor fölkelt; de azért felöltözött és reggelizés nélkül ment el hazulról. Korán volt még, nem sok ember járt az utczán. Egy embertől Szegfű lakása. felől tudakozódott. A segédjegyzőből lett szinész a selyemgyár-utczában lakott, nem messze a nagyvendéglőtől. A fiskális belépett a jelzett ház konyhájába, hol egy cselédleány lábbelit tisztogatott. — Itt lakik Szegfű, kérdé a fiskális. — Igen, de még alszik. — Mit sem tesz, szólt a fiskális, s a leány által mutatott ajtót felnyitotta. Álomhozó félhomály volt még odabenn; a székeken ruhák és könyvek, az ágymelletti asztalon pe- dig egy kinyitott kézirat valami szerep hevert, melynek tanulása tegnap félbe maradhatott. Az ágyban Szegfű ur még aludt; tiszta szép arcza mosolygott álmában. Végre csendesen felébredt. — Ah Murvásy uram! Hogyan? Ilyen korán? Rögtön felöltözködöm. Méltóztassék egy pillanatig helyet foglalni. — Köszönöm, úgyis elvégezhetjük. Ón csúffá tett engem a városban. A kik eddig tisztelettel beszéltek velem, azok ma nviltan a szemembe nevetnek. Az ön könnyelmű cselekedete engem egy sorba helyezett a város bolondjaival. Kérdem tehát önt, jónak tartja-e azt, mit velem elkövetett? — Ügyvéd ur! Igazán és őszintén fogok szólam, mint ahogy egy gyermek szokott atyjához. Nem volt jó. amit elkövettem, de szivem azt mondja, nem érdemiem érte a kárhoztatást. Szerettem igazán, őszintén, kimondhatatlanul s most is tudom, hogy halálom lesz, ha leányától elválaszt.
