Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-06-20 / 25. szám
XXV. évfolyam. 25. szám. Szegzárd, 1897. junius 20. közigazgatás! társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- ______egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre .| . . . 6 frt — kr. Félévre ..... 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlásuk küldendők. Megj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . | . 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 n 87 „ 200—300 § ... 3 r 87 B minden további 100 szó 1 írttal több Aratás előtt. Midőn e sorokat Írjuk, Magyarországnak legkritikusabb napjai vannak. Aggódva nézzük a felhó'k járását, a nap tüzelő sugarait, melyek talán a szegénységet hozzák, vagy a szép jóllétet. Helyesen mondotta a napokban egyik államtitkárunk egy pohárköszöntő keretében, hogy Magyarországban akkor van jó politika, mikor jó termés van. A konsoli- dáczió akkor természetes, a kormányzás akkor könnyű. A tétel megáll és igazán sajnáljuk, hogy annyira megdönthetetlen. Az agri- kultúrának mai egyoldalúsága a legnagyobb veszélyt rejtő. Mert mig a jó gazdasági évek hozzászoktatják a termelőt, termény beli tar- taléknélkül dolgozni, a gazdasági balsikerekre egész sereg socialis, rendészeti és humanitárius intézkedések szükségesek. S mikor a kormányzati hatalom ilyenekben merül ki, beáll a stognáczió. Vegyük aztán ehhez a következőket: A nagy magyar Alföld hossszu időn át Európa éléskamrája volt elannyira, hogy a közélelmezési viszonyok egészen Alföldünk termési viszonyaitól voltak függővé téve. Ez az idő megszűnt. Közlekedési eszközeink kifejlődése a termelési fölöslegeket egészen kiegyenlítette s ma már fölöslegünk nincs. Mindez azt jelenti, hogy maga a mi aratásunk a világ- piaczon valami nagy fordulatot nem csinál. , A termények árhanyatlása és a magyar föld, termelt mennyisége között okviszony nincs. Sőt még a legrosszabb termés sem csinál népinséget. Ha itt nem, terem másutt s közlekedésünk fejlettsége mellett röpítik azt az ínséges földre. Valami kicsinyt javult a helyzet. Mező- gazdaságunk, habár sok tekintetben a régi, primitiv keretben mozog, mégis kezdi százados egyoldalúságát rombolni. Immár a gazdasági tételekben nagyobb szerepet kezd játszani az istálló, dohánypajta, gyümölcsös stb. És habár ezeknek a termelési ágaknak is megvan a maguk sok baja, a melyek orvoslása a kormánynak folytonos gondját képezi: mégis abban a mérvben fejlődnek, a minőt csak egy egészséges irányban haladó mező- gazdaság tesz lehetővé. Igen szép tünet, hogy a magyar gazda kezd reálisan gondolkozni, számítani, tanulni, főleg pedig dolgozni s ezzel gazdaságát a modern világpiaczi követelményekhez idomítani. Lassú, nehéz munka ez, de megindult s lehet, hogy eredménye látszatósabb lesz, mint ma. Nem akarunk azonban ellentmondásba julni és midőn az államtitkár hivatkozott szen- tentióját elismertük, egyben elismerjük, hogy egy évi nemzeti munka megítélésénél igenis az aratás sikere dönt. A Kárpátok övezte nagy gazdasági terület terményei között egyedül a mezőgazdaságiak csinálják a jelentékenyebb részt, belső és külső forgalmat. Exportunkban ezek játszák a főszerepet; ezen a réven kapjuk a pénzt, a mivel az ipari czikkeket mesfszerezzük és nemzeti befekte- téseink kamatjait fizetjük. De kötelességünknek tartjuk konstatálni, hogy a termés alatt már ma nemcsak a kalászosokat kell értenünk, s hogy az aratás benső jelentőségében és gazdasági értelmében is változott. A magyar gazdának tehát fel kell ismerni a haladás szükségét. Azon meggyőződésben kell lennie, hogy munkája, küzdelme, nem eredménytelen. mint egyes tévelygők hirdetik, hogy a mezőgazdaság prosperálása nem egyes érdekkörök képzelt, perfid fogásaitól, nem az elemek önkényes játékától, hanem első sorban a gazdálkodónak szakértelme, munkaereje és szívósságától függ első sorban. Magyarországnak a szemterményekben való aratására az idén nem kedvezőek a kilátások. A sok esőzés rozsdával borította, megdöntötte a szépen fejlődő vetéseket. Az időjárás különös kedvezése mellett még megbirkózhat vegetáczió a fejlődés ezen akadályaival, de a jó aratásra való kilátások már alighanem hiúkká lettek s ma legfeljebb közepes eredményt várhatunk a kalászoktól. Óhajtandó a jó siker, de az még inkább, hogyha az áldott föld nem jövedelmezze úgy, mint mi szeretjük, legyen az sarkantyúja gazdáinknak, hogy észszerüség, termelés és a piacz igényeihez való alkalmazkodás tekintetében a modern nívóra emelni igyekezzenek. TÁRCZA. Küzdelem a létért. Mi zagyva tömeg nyüzsög ott, mily nyugtalan, Vásár ez, vagy komédia ? Vig dal, majd meg sirás hallatszik amonnan, Itt éktelen zsivaj és lárma. Sisakos vitéz áll tarka bohócz mellett Napszámos mellett egy gavallér, Ez itt nyomort mutat, amaz jóllétet, Itt pástétom, ott száraz kenyér. S mind ez összegomolyodva adja Vesszi egymást; áruba bocsátja Magát s másokat, kapkod mindenhez, S igy megy ez mindvégig. — De hát mi ez ? Semmi egyéb ez, mint küzdelem a létért De igy fárasztani életünk Vájjon érdemes e ezen neháay évért A mit itt, e földön eltöltünk ? Mért küzdjünk a változhatlan végzett ellen, — Mely megszabta örök időktől fogva Éltünk egész folyamát, s kérlelhetetlen: — Hogy halandót ne sújtsa sorsa ? Robogjon hát feletted kereke Hisz úgy sem tehetsz semmit ellene, Azt — szegény te, — úgy sem döntheted el, Hogy élned s halnod hol, s miként kell. Földműves, ki a természetnek nagy papja, Közvetítve. — ha van, — áldását, Dolgozol, fáradsz, izzadsz, de hát mi haszna? A vad bősz elemek csapását Nem fékezheted. Jég, aszály, vihar, s minden Mi a sors könyvében Írva van — — Es csak korlátoltságunk előtt véletlen — Munkádnak bérét elrabolja. S másutt is a küzdelem a létért, — Mondjuk: a mindennapi kenyérért — Áll, s a szemtelen hanyag gyakorta A szegény munkástól elkaparja. Epit a munkás, vagy földméhét kutatja, Nem magának, hanem másoknak; Emezt megöli a bányai lég fuvalma, Egy bedült fal, halála annak S hát talán másként van a szellemi téren? Kié az órdem jutalma? A gazdag az eszméket megveszi pénzen, S neki nyílik meg a walhalla. Közlegény vívja az ütközetet, S tábornok araija a győzelmet Régi dolgok, — igy volt ez mindig; hisz Mondja a költő: sic vos non vobis .... Ne játszd az urat. Tán tőled függ — azt hiszed — Küzdeni avagy nem küzdeni ? Öröktől fogva el van vetve feletted A koczka, hogy mit fogsz — s kell tenni. Az nem a te gondod: mi lesz az eredmény, Tudja azt egy nagyobb hatalom. Az életen át tég* d elvezet a remény S a jövőbe vetett bizalom. Küzdelemre benned van az erő, Hivatásod jelezte a költő, Nyugodj meg szavában, mely hozzád száll: „Mondottam ember, küzdj, s bízva bízzál.“ Horváth Imre. A két vőlegény. Irta: Kiss Béla István. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — (Folytatás «*s vége.) A segédjegyző férfiúi erényeit ez a becsmérlés szörnyen bántotta. — Hallja ipám uram! Abból, hogy én nem beszélek, ne Ítéljen. Aztán nagyokat húzott mindkettő a szilvóriumos üvegből. — Úgy ám öreg. Mikor nem látják, magam is kirúgok egy kicsit. Van nekem özvegy asszonyom is s ha azt meglátná, tudom, hogy hétszerte úgy ugrálna a szemöldöke. — Már annak csak bemutat! — lelkesült a prókátor. Mindkettő be volt rúgva. A vendéglőben lefeküdtek. A nap már magasan állt, mire fölébredtek. — Hol vagyok ? kérdé a fiskális. — Alighanem a bátaszéki fogadóban — ásito- zott a segédjegyző — ^rdögadta, de furcsa álmom volt. Mintha az ur valami özvegyasszonyról beszélt volna, kinek engem is be akart mutatni.
