Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-23 / 21. szám
fogadta el a választmány minden javaslatát s igy lehetővé tette, hogy a most már komolyan a szép terv végrehajtásához fogjon. Mi, a kik Szegzárd haladását és fejlődését melegen szivünkön hordjuk, csak a legnagyobb elismeréssel adózhatunk a népbanki választmánynak buzgó tevékenységéért s a közgyűlésnek azon támogatásáért, melyben a jó ügyet részesité. b. „Életűnket és vérünket“. A millenniumi ünnepélyekből, melybe eredetileg tervezték, kiesve, nagyszabású ünnepnek volt részese a királyt koronázó végváros, Pozsony. Az első Habsburgnak szobrát leplezték le, a ki Szent István koronáját hordozta ] itt magyar földön a pozsonyi szobor az első, dicsérve korának kiemelkedő alakját, a kiben egy diplomata modora, a férfi erélye és a király bölcsessége férkőzött, habár nő volt. S a Habsburgok szerencséje, hogy nő volt trónon akkor, midőn az osztrák örökös tartományokat hét oldalról ellenség támadta meg. A magyar lovagiasságát igy hívta ki a gyászruhás asszony, a ki királynő volt korona nélkül is a fején. Dicsérjük a végváros hazafiságát és érzékét, hogy a nagy királynő monumentumát nem engedte Lajthán túlra, kik amúgy is az uralmon levő királyi család iránti loyalitást maguk számára lefoglalni kívánják. És az ünnepélyeknek az a sajátos kizárólagossága, hogy magyar földön hirdeti nagyságát Mária Teréziának kell tennünk sajnálkozást, hogy a millenniumi ünnepekről elmaradt, melynek azonban mindenesetre mély, nagyszabású fináléja. A lovagias magyar nemzet hódol meg királyának, a nagy királynő emlékének. A látomány fön- ségére a májusi fellegektől eltakart nap leragyog az égből, képzelmünk oly szívesen megpihen a szólás allegóriáján, hogy a mi ma egy hete Pozsonyban történt, annak még külön a magyarok istene is örült. Mert ha a Kornmann mondását alkalmazni lehet, hogy a jelent ugyan hallgatásra lehet bírni, de nem az utókort, akkor bizonyos, hogy az indiskrét utókor fog beszélni időkről, melyben királya elhide- gült nemzetétől. Fog beszélni arról, hogy a párttusák között abba a gyanúba keveredett a magyar nemzet, hogy loyalitása nem igaz, nem mély. Milyen jó lesz akkor a pozsonyi márványszoborra mutatni, mely az oknyomozó történetnek szemléleti tapasztalást ad a magyar loyalitásról: hogy volt a Habsburg dinasztiának egy szomorú napja: 1741. szeptemper 11-ike, midőn a korona hordozója mély gyászba öltözötten jelent meg Pozsonyban a Karok és Rendek előtt és csak könnybe kelletett lábadnia az iíju királyné szép szemeinek, a magyar nemzet lelkesedve kiáltotta: „Életünket és vérünbet királynénkért, Mária Teréziáért“. 2__________________ Az igaz ügyek diadala mellett a minden körülmények között tiszteletreméltó magyar loyalitás ténye, mely a kényszerű helyzetből nemzeti előnyöket nem zsákmányol, mely a szív érzelmi tényeit és a kétszer kettőt sohasem egyeztette össze. A pozsonyi szobor fogja a dicsőségesen uralkodó királyi házat a magyarokhoz vonzani. A nagy királyné szava pedig politikai végrendelet számba megy utódai számára is. „A magyarokat kormányozni nem nehéz. Nyersen nem szabad velük szembe szál- lani, jó szóval azt lehet tőlük megnyerni, a mit az ember akar“. Az a tudat, hogy a pozsonyi márványszobor eloszlatni kíván egy százados balvéleményt, — teszi hivatása mellett reánk becsessé a pozsonyi momentumot. Becsessé válik azonban a szobor művészi kivitele által, mint azon nagyszabású ünnepségek után, melyekben a leleplezés lefolyt. Még Mária Terézia is mint a birodalom provin- cziáját tekintette Írott okiratai szerint Magyarországot. Emlékszobrának leleplezésekor Magyarország a Habs- burgi Ferencz József alatt már társországot képezett s állami jelentősége az ünnepély egész lefolyása alatt kidomborodott. Montesquieu mondja egy helyen: „Boldog az a nemzet, melynek unalmas a története“. Ha ez a tétel megáll, akkor nincs boldogtalanabb nemzet a magyarnál, mert lapjai telvék a legváltozatosabb eseményekkel, ezer éves küzdelmekkel. De a faji fentartás heroszi küzdelmei mellett megtaláljuk a megható, megindító történelmi képeket, a hadviselés sivatagában az oázist is. A pozsonyi országgyűlés lelkes jelenete ezek sorából való: dicsérik a királynőt, a kinek „valóságos belső titkos tanácsosa, a szive“ megsúgta, mit kell tennie, dicsérik az ősöket, a kiknek lovagiassága századokra mutat példa gyanánt. Ám a jelent is dicsérik, mert igaza van Bartha Miklósnak a nagykárolyi szobor előtt mondott szavaiban : „A történelmi nagy emberek szobra előtt megáll ani: megnemesbülése a léleknek!“ TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (21. sz.) IRODALMI CSARNOK. Derűre — ború. Életemnek rózsás egén Verőfényes nap sugárzik; Lelkemben az édes öröm. Pajzán dallamokat játszik . . . Ragyogjál, oh arany, szép nap, Tündökölj a tiszta égen; Hadd fürödjék érző szivem A boldogság tengerében . . . Életemnek borús egén Sötét felhők tornyosulnak, Kin, szenvedés bús könnyei Sűrű záporként hullanak . . . Zuhogjál te, siró zápor, Szakadjon a bánat álja. Hadd fulladjon tengeredbe, Haló szivem sóhajtása! . . . Ditrói Nándor. Lázas álom. Azt álmodám, hogy újra vész dühöngött, Kitört a harcz és vérbe’ volt a hon; Hol egykor hős elődeink csatáztak Vértől megedzett ősi síkokon; Ott újra szólt a harezba hivó kürtnek Eget megdörgető kemény szava, S véres kardját villogtatá boszusan A szittya vérnek hősi magzata. Csekély hadunk sok ezrek ellenében Rohant a vészbe öntudatlanul, Boszút lihegve szórta ellenünkre, Mennydörgető villámait Hadúr; Ott küzködött dicsőén nagy királyunk, Vezéreié maroknyi kis hadát, S oh fájdalom! . . . Isten verése érte Az ősök által megvivott hazát. , Hiába volt a kínos jajveszéklés, Rohantak ránk a gyilkos vészebek ; A vészharangnak rémes kondulása, Jelezte azt, hazánk hogy elveszett. És nem csoda, ha tán az Ég haragja Lesújtja mind az olyan nemzetet, A melynek harezra termett, büszke ifjúsága Futást keres a küzdelem helyett. Midőn a vészt felénk közelgni vélte, S elbukni látta árva nemzetét Az ifjúság, dicső múltat feledve, Menekve védte gyáva életét. Apák, anyák a harcz terén maradtak, Élhultanak a nagy tusákon át; S az ifjú vér egy más hazát keresve, Gyáván tagadta meg dicső faját. S igy elbukánk, kiirtva volt fajunk már, Árpád hazája gyászos véget ért; Oh ez csak lázas, honfiúi álom; Jöjjön a perez, a mely kívánjon vért! Zengjen a harezba hivó harsonának Szivlelkesitő legdicsőbb szava! Én azt hiszem, hogy ott lesz ifjúságunk S hazát feledni nem képes soha! Lesújt ez álom, mégis azt remélem, Ha bármikor majd vész borulna ránk, Magyar fiáknak égő honszerelme, Megvédne téged, ősi szép hazánk! S a mig e hü, örök hitemben élek, Majd jő idő és arról álmodom: Árpád hazája él s dicsőn virágzik Ez Isten-áldta dús virányokon. Tumó Antal. 1897. május 23. A házasságról. Irta: Dr. Reisz Miksa. Nem a házasélet gyönyöreiről, sem annak kellemetlenségeiről mondok el egyet-mást. A papucshősök és a kardos menyecskék bizonyára valami jó reczeptet várnak tőlem, pedig a házaséletet, mint a népek társadalmi, kulturális és morális életében működő, lüktető erőt fogom ecsetelni. Statisztikai kimutatások szerint a házasságok száma nemcsak mértékül tekintetik valamely nemzet állapotára, hanem még annak jólétére és kulturális fejlődésére, nézve is. Minél több házasság köttetik egy évben egyes nemzeteknél, annál nagyobb a terjeszkedés. Legtöbb házasság köttetik Magyarországban 10*61 (pro miile). Legkevesebb Irlandban 4*77, [az adatok 19 év átlagos számadatai.] Ezen számokból örömmel tapasztalható, hogy az európában lakó nemzetek között legjobban pártolja a házassági, intézményt a magyar. A házasság gyakori a magyar vidékeken és ha a gyermekhalandóságon segítenénk teljesen igaza lenne Beksicsnek, a magyar faj terjeszkedési képességéről írott munkájának. Fájdalom azonban Tolna, Veszprém, Somogy, Baranya és az erdélyi szász megyékben mindinkább tért foglal a két gyermekrendszer, mely a szaporulatot aggasztóan csökkenti. Szomorú tapasztalatokat tettek e téren Franczia- országban, a hol a nép szaporodása jóformán stagnál azt mutatja, hogy nem történt éghajlatunk módosm lásában semmi figyelemreméltó. A napot illetőleg még kevésbé. Kiapadhatatlan kincses háza az ma is az energiának. Ma is úgy világit és melegít, vegyülete- ket bont és terem, szerves lényeket alkot, mint évmilliómok előtt. Ha e sugárzó erőt a földön gőzgépekkel pótolni akarnók, vagy 300 billió lóerejü gépre volna szükségünk. Még megjegyezzük, hogy az emberi fogalmainkat majdnem meghaladó erőszámok csak kicsiny morzsái az egész naprendszerre kisugárzott áldásnak, miket millió évek óta pazarol a nap. Honnan veszi ? Meddig bírja még ? William Siemens és mások, az erőfentartás elvét elfogadva azt állítják, hogy az enyészet és születés eme forrása az idők mérhetlen folyamán eszre- vehetőleg nem változott. Arags bizonyítja, hogy a hőmérséknek csak egy fél fokkal való állandó változása a világrendszer állapotát oly lényegesen megváltoztatná, hogy a földi szerves lények előttünk ismeretlen alakú szörnyekké válnának. E bámulatos állandóság elméletét a légköri hőmérséklet szeszélyes változékonysága nem alterálja. Ezek legtöbbször helyi okokból származnak. Nem záija ki azonban ezen elmélet azt, hogy az égalj bizonyos területei fölött észrevehetőleg át ne alakuljon. Franczia- és Angolországban a XV-ik században hires bortermő helyek voltak; ott ma a szőlő nem érik meg. Németország Tacitus idejében a mai északi Olaszország klímájával 1 birt. Van valami hatótényező, mely a légköri hőmér sékre módosulólag hat. Ilyennek tartják a napfoltokat. Nehezen érthető meg azonban ez a tévedés is. A khinaik ezen elméletben már évezredek óta hisznek, mig az európaiak csak a 17-ik század első felében láttak napfoltokat először: Fabriczius 1610-ben, Galilei és mások 1611-ben. A napban végbemenő óriási protuberantiák és napfoltok azonban nem lehetnek állandó jellegűek. Ezek növekednek és el oszlanak, hely és idő állandóságával biró hőcsökkenést vagy emelkedést ezék sem idézhetnek elő. Marchan Emil lióni, úgy szintén Konkoly Thege Miklós hírneves csillagászunk azt állítják, hogy a nap területének csak 3400 milliomodrészét teszik. Ezekből időprognozist csinálni lehetetlen. Hiszen az olyan, mintha egy égő ház melegétől egy közbeneső hajszállal védenénk magunkat. A nap átmérője lu85-szer nagyobb földünknél, térfogata és súlya 745-ször nagyobb és nehezebb az összes bolygókénál, habár faj súlya csak 1*42 fok. Paradox dolog hát azon elméletet hinni, hogy a napfoltok, állandó és észrevehető hőfokváltozást idéznének elő. Várkonyi Béla.
