Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-16 / 20. szám

XXV. évfolyam.

GO. szám.

Szegzárd, 1897. május 16.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóElófizetési ár:

Egész évre . ... 6 írt __

Fé

lévre....................3 „ '

Negyed

évre .... | n 5Q

kr.

Szerkesztőség:

Kiadóhivatal:

Megj elen:

Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt,

Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová

Hetenkint egyszer, vasárnap.

hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr.

kr.

lemények intézendők.

szólamlásuk küldendők.

Hirdetések jutányosán számíttatnak.

Hiv. hirdetések:

100 szóig . . . I frt 87 kr. 100—200 I . . . 2 1 87 I

200—300 r ... 3 r 87 „

minden további 100 szó 1 írttal több

A humánizmus.

Szomorú, megdöbbentő aktualitása van e soroknak.

Miért tolul ajkainkra ez a szó napjainkban : humanismus ? Mert egyhamar nem jelentkezett oly igazán és méltósággal?

A párizsi Champs-Elyzee-n Párizs előkelő világa a jótékonyság oltárán áldozott: s a balvégzet, mely mindég közelben van, s a legszebb szándékot siralommá, gyászszá változtatja, torzként a fönségest, sátánivá az istenest, tragédiává az öröm ünnepét: most is im, hogy végig könyezteti a világot, pedig örömnek készült. Edizon egy találmánya gyilkossá vált, mert a lámpakezelő nem tudott az aetherrel bánni, a párizsi borzalom meg mozditja a sziveket s ellehet mondani: az egész emberiség

Ö O

lelkében gyászol.

Van hát humánismus, a legszebb emberi erény, s ha a fölvilágosodás skepsise annyira sivárrá tette a modernségben bűnös embereket: az ember legnemesebb tulajdonsága: a szeretetnek a legáltalánosabb jellegű gyakorlása, a humanismus magas oltáron lobog s előtte hódol meg a négy világtáj minden embere.

Ezt a mind szélesebb medret vájó emberszeretet a fokozatos művelődéssel haladt előre mai csodás fejlődésében.

r

Kain megölte Ábelt a gonosz indulatnak vértagadó brutálitásából, lelkében idegenül a. hamanismus iránt.

Julius Cézárig az embert a nyers erőnek

szertelenségei jellemzik orgiáikban és még jámbor ezélzatu érzelmi nyilvánításában is.

Egy embernek kelletett jönnie, kinek világa nem e világból való, a ki mégis lelkét hagyta örökségül a jövendőkre: a human szellem a hetakombák első keresztényeivel egy idős.

Moralisták és bölcselők vajh! menynyit keseregtek az emberiség erkölcseinek pusztulásán : emelkedjék föl a bűnös ember öntudatában, ha szivét áthatja a humanismus.

Nincs joga senkinek az emberiség csődjét hirdetni, midőn látja, hogy az éhező nyomor ban nőtt emberek a fájdalom könycseppjeit ejtik olyanokért, a kik jólétben, biborban születtek, aztán szörnyű módon égtek hamuvá, midőn látja, hogy tengerek oczeánjai, vagy a népfaj ellenség százados gyülölsége válassza el a népekét: egyképpen a részvét serkedt fel a szivekben a párizsi hires mező fabódéjában martyr halált szenvedőkért, mert ezt a humanismus munkálja.

Tizenkilencz százados keresztény uralmának kelletett közrehatni, hogy a humanismus ily fönségesen megnyillatkozzék, mutasson bárki a human eszmék ideje előtt korszakot, a midőn mások, idegenek szenvedései, gyásza, bánata olyanok részvétét felkölteni tudták volna, a kiket a csapás nem érintett.

De hivatkozzunk más példákra: éppen ma egy hete látott napvilágot közélet nehány férfiának felszólítása, hogy ä török hareztéren elesett katonák családja javára adakozzék az

emberszerető társadalom s ma már a szegény ember fillére mellett ott a gazdagé. Nem a human eszmék diadala, ténye, hogy Sir Henry Norman indiai alkirálynak leánya a Szent Thomas Hospitalban ápolónő ? Nem-e a huma- nismusnak dicsősége, hogy a közszeretet filléreiből föntartott londoni lelenczház a kapuján levő táblára csak ezt irta: -még 200.000 fortra lenne szükségünk, hogy hivatásunkat méltóan és a legjobban betölthessük“ és az emberszeretetben legelső népe a világnak har- mincz nap alatt össze adakozta az összeget.

Nagy vagy te emberek szivében lakozó szeretet, az egyetlen, a mi egész melegében jelentkezvén, az emberiségjövőjében bizva-bizni lehet. X.

Közigazgatási ülés.

Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 11-én gróf Széchenyi Sándor elnöklete alatt tartott ülést.

D ö r y Pál alispán jelentése szerimt a múlt hó végével hátralékban maradt 262 ügydarab, ápril hó folyamán beérkezett 2232, feldolgozandó volt tehát ápril hóban 2494, ebből elintéztetett 1758, közlésre fentartatott 27, elintézetlenül mai’adt s igy feldolgozás czéljából május havára áthozatott 709.

A hátralékok számának ily gyors felszökését azon körülmény okozta, hogy a múlt hó folyamán éppen azon két előadó, kiknek számra nézve a legtöbb ügydarah osztatik ki, előadói teendőik végzésében akadályozva voltak, a IV-ed aljegyző ugyanis mint tartalékos hadnagy a múlt hó folyamán 28 napi fegyvergyakorlatra volt behiva, az V-öd aljegyző pedig baleset következtében jobb kezén két heti

TARCZA.

Gr SUIT SI22Q.Sípályám az élet végpontjához közelit

De nem ez — nem — az én fájdalmam, Engem csupán csak a gondolat szomorít, Hogy már-már egyedül maradtam.

A kortársak, jobbra, balra sűrűn hull’nak Pedig az elkorbadt száraz fa,

S az üde, uj hajtások közt az összhangnak Nincsen immár legkisebb nyom.

Költözzetek el régi lakosok,

Hogy az ujjaknak helyet adjatok, így követeli ezt a természet,

Nemzedék kövessen nemzedéket.

Jlju valék, pályám rózsákkal borítva S a derült ég mosolygott reám,

De hogy a rózsának tövise is volna,

Azt akkor még nem is gondoltam. Utamban kincset találtam, nem keresve;

Egy szerető, szelíd, szende nőt.

S utunk kis falusi templomba vezetve,

Ott állottunk az oltár előtt.

De mért hozom fel e szép napokat, ,

E régen-régen elmúlt dolgokat,

Régi dolgok, ma már félszázada,

Májusban volt, mintha csak ma volna.

Elhangzott a „holtáiglan, holtomiglan“ Ajkainkról — üdvöt ígérve S e boldog perez mindig vissza tér — untalan, Keblemnek rejtett emlékébe.

De a „holtáiglan“ rövid időt jelzett:

Nagyon is hamar sírba szállva,

S itt hagyva a földet s mindent mit szeretett, Vissza tért mennyei honába.

S én ? átélve egy hosszú életet,

Vártam s várom ama közel perczet,

Hogy beváltsam szavamat, mit hajdan ígértem: hűséget „holtomiglan“.

Ligetek övedzte szelid lejtő alatt,

Bájos kis tó fénye csillogott.

Vihar nem űzte a csendes hullámokat,

Rajta kaczér kis sajka ringott.

Garams! egy boldog ifjúság korszakának Meg nem hamisított hü tükre.

Játszi habjaid hányszor nem ringatának Bennünket, jövőnkön merengve.

A tó meg van, sajka roncsa rajta,

De czél és kormány nélkül hányatva,

S nem vihar ragadta el a kormányt,

De nincs delejtü, hogy adjon irányt.

Az én életsajkám sem vihar zúzta szét,

Csak egész egyszerűn zátonyra Jutott, s egy titkos féreg rágja belsejét,

S megőrli az idő vasfoga.

Megőröl sajkát, megőrli az életet S mindent, mit elébe hoz sorsa.

Az egyik irányt, a másik czélt tévesztett, Egyiknek sincs többé létjoga.

S miként Garams ringató hulláma,

Tört sajkám roncsát a partra hányta,

Vajha — Garams partja úgy lehetne Majdan — porladó testem nyughelye.

Horváth Imre.

HTLaJ-áhl

_______

— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. —

Az Ur elküldötte az ő angyalát, aki hideg leheletével megérinté a szerető édesanya ajakát, s a jó anya ajakán megfagyott a mosoly, elszállt a lélek porhüvelyéből, s hideg lett a szív, a szeretet tüzének hajdan izzó kohója 1

A lélek visszaszól lt Urához, ki őt adta, — s a test megtért a földbe, — melyből alkottatott.

A lélek elment az örök életbe s a test eltűnt az örök enyészetbe.

Meghalt a szerető édes anya, — meghalt a hűn szerető hitestárs. — Meghalt . . . Mily mérhetlen fájdalmat, mily emberi ajkakkal ki nem mondható érzést támaszt keblünkben ez egy szó: meghalt . . . Sorsunk mindannyiunknak, közös végzetünk a halál, mégis ha bekopogtat hajlékunkba, s elragadja tőlünk kit szerettünk, elragadja a férjtől a hűn szerető feleséget, elragadja a gyermekektől a gondos, a dédelgetve szerető édes anyát, nem tudunk belenyugodni