Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-05 / 14. szám

1896. április 5.

5

hez való vonzódása szokásaiban, gondolkozás módjában elevenen visszatükröződik. Ebben leli magyarázatát azon ősrégi szokás, hogy vallási, vagy egyéb ünnepélyeik alkalmával, nagyobb események emlékére fákat, facsoportokat ültetnek, s az ünnepélyes pillanatok emlékének megörökitésében cselekvőleg részt vesznek.

Ezt a szép szokást egyrészt föleleveniteni, másrészt pedig az ifjúsági ezredéves ünnepély szivreható voltának emelésére óhajtem fölhasználni, olyképen, hogy a tanuló ifjúság annak gyakorlásában tényleg cselekvő részt vegyen.

Ez okból fölhívom a tanfelügyelőséget, utasítsa az összes népoktási intézetek helyi hatóságait arra hogy hazánk ezeréves fönnállásának emlékére minden iskola tanulói, vagy a hol egy községben több iskola van, több iskolai növendékei együtt a községnek valamely alkalmas pontján p. o. teplom-téren, iskola előtt vagy iskolaudvaron, avagy a község valamely terén, az iskola tanítója, esetleg a faiskola kezelő vezetése mellett emlékfákat, vagy facsoportokat ültessenek.

Az elültetendő csemeték kiválasztását, — az e czélra kiszemelt tanuló által elmondandó nehány ünnepélyes mondat kíséretében kell a többi tanulók jelenlétében végezni, az ültetést pedig a 7584.96. számú körrendeletemben emlitett szünnapok valamelyikén kell rendezni.

Arra törekedjék a tanító, hogy magában az ültetés tényében lehetőleg mentül több tanuló részt vegyen ; a beültetendő terület pedig egyszerűen, de a természet adományaival, pl. földre hintett virággal, gályákkal stb. földiszitessék, az ültetésnél használandó eszközök pedig nemzetiszinü szallagokkal diszittesse- nek föl.

A faültetés tényének befejező részét képezze azon mozzanat, melylyel az elültetett fákat a vezető- tanitó az utókor a község kegyeletébe ajánlja; hogy az emlékfák daczolva idővel és viharral mentül nagyobb számban és mentül tovább élő emlékei lehessenek hazánk ezeréves fennállásának.

r

Epen azért az ültetés czéljaira olyan fanemek választandók, a melyek hazánkban évszázadok óta, sőt a legrégibb múltban is diszlettek, mert ezekkel a múlt emlékét szépen föl lehet eleveníteni.

A kiültetett fák és facsoportok ápolásáról gondoskodni kell és pedig a szerint, a mint más vagy más helyen történik az ültetés, az ily helyek felügyelői utján.

Ha az ültetés az iskola tulajdonát képező területen történik, az a telek vázrajzán föltüntetendő.

Felhívom végül a tanfelügyelőséget, hogy a teljesített emlékfa ültetésekről az elültetett fák nemének és mennyiségének, valamint az ültetés helyének megjelölésével ide a folyó évi junius hó 1-éig tegyen jelentést.

Budapesti hangulatok.

— Prédikáczió. Ének. —

Ennek a lázas élni vágyásnak reakczióját látom, hogy egy sajátos, szensibilis társaság életszükségletnek ismeri a — templomi predikácziókat. Nincsen másként: Hock János budavári, Mátyás-templomi predikácziói ma ép úgy divatban vannak, mint — hogy egy profán hasonlattal engedtessék meg élnem a puffos ujjak. Minden pénteken ötkor kezdődik ez a prédikáczió, s már négykor livreés inasok állnak s nyitogatják a fényes fogatok ajtajait. A Mátyás templom sekrestyése alig győzi a méltóságos asszonyok és kisasszonyok számára hordani a sanctuarum alá a zsölyéket. Ideges zsongás van öt óra felé s délután öt órára telisded-teli lesz az ornamentikára is legszebb, magyar tárgyi freskókkal diszitett Mátyás templom. Együtt van a sensibilis idegzetű kékvér és a fővárosnak áhitatos szegénye. Magam is ezek sorában, a kit a Hock predikácziójának hire vitt nagyrészt a fővárosba s mondhatom, hogy az a templomi beszéd, melyben Hock részesített egyike amaz esztétikai gyönyörűségeknek, melyben valaha embertársam részesített. Mikor a septim-akkordot adó hármas csengetyü szava Hock érkezésére figyelmeztet, ezer és ezer szem tapad a szónok jellegzetes, csontos arczára. Hock János szónoki hatása költői dikcziója, pat- hosza, csengő hangja, de nekem alföldi embernek, különös dunántúli accentusa is tetszik, de főleg az, hogy az aktuális politika és társadalom napi kérdéseit veszi egyenesen fejtegetésül. íme:

„A társadalom közerkölcsei hanyatlásában meg van az a legcsodálatosabb érthetetlenség, hogy minél messzebbre slilyedünk a bűnben, annál inkább elitéljük a tetten ért, leleplezett bűnöst. Az özvegyek, és árvák hirtelen kifosztóját óh mennyire nevezi gavallérnak a társadalom, hiába tiltja az anyaszentegyház azt, hogy „Ne ölj“ ha a lovagiasság szabályai szerint ellenfeled szivébe mártod kardodat s megölöd az anya egyetlen gyermekét, apróságok kenyérkeresőjét gent- lemann vagy; botolj bármily kicsinyt, sírd miatta a megbánás igaz könnyeit, ha bűnöd, botlásod napvilágra jött: erkölcsileg halálra itél a társadalom még akkor is, ha ellened a vádat nem tisztázták.

Egy gyászruhás nő görcsösen rendült meg mellettem, a kinek sebét szakította föl a szónok. Az a szerencsétlen anya volt, a kinek a fia az ő huszonhat évével, mikor halálos éjszakáját vivta, megőszült Még a múlt héten sokat emlegették.

Nincs a társadalom eme könyörtelenségében Krisztusi — mondja tovább Hock. Krisztus megbo- csájtott a megtért latornak is, sőt többet tett, mert a társadalom megigazulására anyaszentegyháza intézményei közé vette a bünbocsánatot. Egy parabolát mond el azután szónok fenomenális hatással arról a megtérő bűnösről, a ki idegen városkában huszoiíhá- rom évig él becsületben, jót tesz, tiszteltté teszi nevét, de egy régi jó ismerősének egy pár elejtett szava elfordítja előle a társadalmat. És ez ember akkor is megőrzi nyugodt öntudatát: én irigyeltem érte — mondja Hock — mert Krisztus osztotta meg ezzel a martyrral az ő keresztjét.

Meginditó látni a közönséget. Hock bravúrosan irányitja hallgatóinak kedélyvilágát. A megindulás könynyétől, az áhitatnak lelkesedéséig. Látni a közönség arczán a lélekben dúló érzelemvihart. Kath. lelkipásztor ilyen emelkedett költői dikczióval, a szónoki hatásnak oly sok külsőségével nem szokott dolgozni. Hock nem él dogmabeli fejtegetéssel, merít a napi élet áramlatából frissen és mindezt szónoki talentumának ragyogtatására, hatása ezért olyan nagy és ha a templom méltóságához hozzáférne az accla- matió, olyan hatásról se lehetne beszámolni, a milyen Hocknak szólna. Mindebből az epis kopatusnak egy nagy tanulságot kell meríteni: a kath. papnövelés súlypontját a szónoki tudás kifejlesztésére kellene irányítani, hogy a Hock János prédikátorokat sűrűbben megtaláljuk.

Van az én pátriámon egy nagy műveltségű ur, megyei főorvos, a kivel művészeti és irodalmi dologról is lehet beszélni. A minap szókerült arról a szabatos énektudásról, a melyet a Slaviaszky Nadina iskola nélkül való, nálunk kódorgó muszka énekesek produkálnak. Akkor mondotta nekem a főorvos.

— Ez semmi. Hallgassa csak meg egyszer a dob-utczai zsidótemplom kórusát. Ennél bájosabb zenét én soha életemben nem hallottam.

Igaza van. Azzal az üdítő hangulattal, melyet lelkemben Hock beszéde hintett, tévedtem Jehova fényes templomába. A dalnál nincs egyetemesebb szer a világon. Jehova nem az én istenem, de az ivezetről lehömpölygő, minden árnyalatában szabatos dal hatása alatt átéreztem, hogy az áhitatnak ez a melege csak Istent illethet. Hol vették a zsidók ezt a gazdag őserőt, mely a zsoltárokban zeneileg oly tökéletest nyújt. Minden affektáczió nélkül: a művészi össze- tenultságnak ezt a fokát, a hangok ilyen kiváló meg- válogatását én nem hallottam soha az életben, de a templomi áhitatnak dalban ilyen gazdagságát se. . .

S mennyire csodálkoztam, hogy mellettiem s körülöttem, a nem jövevények, a nem betolakodók mint én csendesen diskuráltak.

Mintha megütötte volna a fülemet, hogy az aznapi börze sluszokra diskuráltak . .

Verner Antal.

A katona-élet a kiállításon.

— A honvédség kiállítása. —

Balra a nagy főkaputól, a városligeti tón innen is, tulnan is, meg magán a tavon is egy egész katona város épült. Erődök, váracsok, a pólai nagy és erős bástyák néznek a tóra, s odaszegezik ágyutelepeiket, túl pedig a hatalmas hadihajó mintájára épült tengerészeti csarnok néz fenyegetően vissza, közbül, a tavon monitorok, torpedónaszádok, pontonok járnak; egyik sarokban pedig a balloncaptif száll minduntalan a magasba, hogy a legújabb kémlő eszköz használatát demonstrálja. A szabadban sátrak állanak, golyópiramisok, régi és uj ágyuk, a termekben pedig a katonavilág egész tarkasága, elevensége s a fegyveres erő minden hatalma és ereje kerül szem elé. Amit a modern hadtudomány fölmutathat, mind megtaláljuk a hadügyi kiállításon s belelátunk abba a hatalmas, erőTOLNAMEGrYEI KÖZLÖNY (14. sz.)

től duzzadó szervezetbe, amely békénk és nyugalmunk fölött őrködik.

De nemcsak a hadviselés eszközeit látjuk, nemcsak a hatalmas fegyvertechnikát, amely a Gusztáv Adolf bőrágyuiból hátultöltő Uchatius-ágyukat, a régi, nehéz muskétákból halálszóró ismétlő-fegyvereket teremtett, hanem látjuk magát a katonaéletet is, amely előttünk folyik le ugyan, de amelyet mégis alig ismer más, csak aki katona volt.

A katonák életét, itt a honvédek kiállításáról szólunk, persze a kiállításon csak képekkel lehetett bemutatni. Fotográfiák ezek, nagy, pompás fölvételek, amelyek minden mozzanatában ösmertetik a honvéd életét. Mivel a katonaéletnek az egyik fele a kaszárnyában, a másik a gyakorlótéren játszódik le, az a nagy képgyűjtemény is két főcsoportra oszlik, az egyik a belső szolgálatot és a katonai életet ismerteti, a másik a külső szolgálatot a gyakorlótéren.

Nehány érdekesebb képet bizonyára érdemes lesz ismertetni.

Feltüntetve látjuk a katonaélet legelső momentumát, a sorozást, mikor az állam fiatal polgárai szorult szívvel váiják a sorozó-bizottság határozatát, mely azzal a jelentős szócskával, hogy „alkalmas“, megnyitja számukra azt az életet, a melyet a képek további hosszú sorozatában ábrázolva látunk.

,Az alkalmasnak talált honpolgárokat ugyanis megtaláljuk legott azon a képen, melyen az ujonczok első felszerelése és felöltöztetése van feltüntetve.

Fontos pillanat a katonaéletben, mikor a fiatal katona a polgári ruhát a katona-kabáttal cseréli föl és ezzel a katonai élet viszontagságait kezdi meg. Félénk kíváncsisággal bámul elöljáróira és nem tudja eléggé méltányolni az őrmester ur magas katonai önérzetét, a ki előtte a század-raktár kincseit tárja föl s egypár ócska bakancs, ócska nadrág és még ócskább köpeny és az öltözeti, valamint fölszerelési czik- kek több más bámulatos ócska példányainak átadása által mutatja be, azt a gondoskodást, melylyel az állam fiatal katonája iránt viseltetik.

A következő képek a rekruta-élet más fázisait tárják szemeink elé. Ott állanak a kaszárnya-udvaron a százados ur mindenhatósága és mindenlátó szemei előtt. Öltözetükön meglátszik, hogy az őrmester ur a ruhakiosztásnál a test és a ruha méret^y^k összhangzásba hozatala fölött sok időt nem vesztegetett, mit azonban a század-parancsnok szakértő szemmel azonnal fölfedez és az egyes darabok kicserélése által nem sokára mindent katonás rendbe hoz.

Ezek után képek következnek, melyeken már a kész katonát látjuk.

Az ébresztő mélabus melódiája már fellármázta a laktanya-udvar éjjeli nyugalmát és behatolt a le génységi szobákban is, a hol a szigorú szobaparancsnok „fel“ kiáltással adja tudtul a szoba álmos hadfiainak, hogy most a munka következik.

Szemeink elé tárul ez alkalommal a legénységi szoba, a hol honvédeink a reggeli toilettel vannak elfoglalva és egy másik képen ott találjuk őket a kaszárnya-udvaron, a hol körbe felállítva csukló-gyakorlatokat végeznek, ami közvetlenül a reggeli után mindennap az előjátéka a nap folyamán végrehajtandó katonai gyakorlatoknak.

Ne kerülje el azonban figyelmünket az a kép sem, mely a laktanya gyengélkedő-szobáját tárja szemeink elé. Ez egy elkerülhetetlen kelléke minden kaszárnyának, a hol ápolást találnak azok a könnyű betegek, a kiknél kilátás van rá, hogy rövid idő alatt felépülnek. A gyengélkedő-szoba abban a pillanatban van lefotografálva, a mikor reggel a foglalkozás előtt az orvos elé járulnak mindazok, a kik testi bántalmak miatt a napi fáradalmak elviselésére nem tartják magukat alkalmasaknak. Vannak olyanok is, a kiket e szobába kevésbé testi bántalmak, mint a boldog nyugalom kecsegtető reménye vezet. Az orvos gyakorlott szeme azonban ezeket hamar felismeri és ekkor a nyugalom ábrándját nem sokára fáradalmas gyakorlatok keserű valósága váljja^fel. E gyakorlatok a fényképek hosszú sorozatán vannak bemutatva, melyek szisztematikus sorrendben a katonai kiképzés minden fázisát ábrázolják.

Mielőtt azonban e képek némelyikét itt élőszóval is bemutatnék, vessünk egy pillantást derék honvéd-huszárjaink felé és nézzük meg, mi foglalkoztatja őket a laktanyában. Ott látjuk őket az abrakolás előtt, a midőn katonás sorrendben kötényeikben lovaik számára az abrakot viszik, majd az istálló mögött, a mikor a lószerszámot tisztogatják.

Festőileg is kifogástalan és megragadó szépek azok a képek, melyek a katonai kovács-műhely belsejét és a lovak vasalását ábrázolják. Nem kevésbbé