Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-05 / 14. szám
érdekesek azok, melyeken huszárjaink a lovaglás művészetébe beavatva lesznek. Ezeken a huszár-élet kevésbbé kellemes mozzanatai vannak bemutatva. A huszár és ló t. i. két különböző dolog s igazolva találjuk ezt. ama gyakori nézeteltérésekben, a melyek e kettő között a lovardában igen gyakran felmerülni szoktak. De még inkább a midőn e nézeteltéresek, ama szokatlan megoldása tárul szemeink elé, a midón a lovas nem valami irigylendő daliás poziczióban a lovarda egyik szegletében találja magát, a mig a ló a másik szögletben prüszkölve élvezi a boldog szabad ság múlandó pillanatát. A képsorozat második csoportjában, mely honvédgyalogságunk és lovasságunk külső szolgálatát tárja elénk, mindenütt a háború eshetőségei szolgálnak alapul és ezek a képek híven tükrözik vissza, hogy honvédségünk miként lesz tulaj donképeni hivrtására: a háborúra előkészítve. Az egyik képen honvédgyalogságunk támadásra előnyomul, majd egy másikon egy magaslatot tartanak megszállva. Több képen a tábori élet élénk, festőies és változatos mozzanatai vannak ábrázolva. Szemeink elé tárul e képeken, hogy a harczmező miként változik át a katona otthonává. A tájékot az apró sátrak tömkelegé lepi el, a melyek körül katonáink sürü csoportot képeznek. De nemcsak a honvédgyalogság és lovasság van a képeken bemutatva, hanem megtaláljuk egy hosszú képsorozaton csendőrségünket és a honvédség összes intézeteit is. A képek mindenikét felemlíteni nem volna lehetséges, miután több száz kép- van hivatva arra, hogy az érdeklődő közönséget a katonaélet minden fázisába beavassa. Hazánkban a hadsereg iránt való érdeklődés távolról sem oly nagy, mint Európa nyugoti államaiban, a hol a katonai élet egyes mozzanatait a képes újságokban napról-napra megörökítve látjuk. Talán ezek a képek fokozni fogják a nagy közönségben a honvédségünk iránt való érdeklődést és művészeinknek is bő anyagot adnak jövendőbeli alkotásaik számára. Élet. hylosophiai értekezés. — „ri életet vizsgáljuk, és annak külön- it megfigyeljük, azt látjuk, hogy ezek bizonyos ten.mietben megegyeznek egymással. Az emberi életben, bizonyos kor, egy és ugyan azon időben megegyező különböző személyeknél; de viszont van olyan idő is, mely eltérő, uj irányt, uj eszmét, uj czélt iparkodik elérni. Valamint a tengeren menő hajó, melyet az ár, majd előre, majd hátra vet, iparkodik a résparthoz jutni; úgy az emberi életben is van egy eszme, egy idea, melyet az ember minden erejét megfeszítve iparkodik elérni. De ezen eszme, ezen czél némelyeknél megegyező, némelyeknél nem. Vannak sokan, kik nem a jelen életben vélik czéljaikat, boldogságukat elérni, kik a jelen kor örömét, kincsét, félre téve teljes önmegtagadásban töltik napjaikat. Elhagyják szüleiket, rokonaikat, jóbarátaikat, mert az ő véleményeik szerint csak egy az igazán bnldogító, s ez a — hit. — Szülő, rokon, jóbarát, testvér, vagyon csak az időtől, a sors kegyelmétől függ, ellenben a hit, a tulvilági boldogság változatlan és örök .... Számos embert láttam, kik a földi vagyonban a pénzben vélik az emberi élet örömét, ezt iparkodik sok megszerezni, félre téve mindent, éjjel, nappal, küzdve, fáradozva, csak hogy a legnagyobb boldogságát a pénzt, a vagyont, a birtokot magának megszerezhesse. Előtte nem létezik sem hit, sem az emberi társadalomtól megszabott törvény sem barát, sem testvér, vagy rokon, sem egy — az ember mindene, valóban a legnagyobb kincs a — becsület. Es ha a társadalmat megvizsgáljuk, e véleményt látjnk leginkább elterjedve. Abba a gyermekbe, ki még csak szüleit és némely rokonát ismeri, már bele van oltva az önzés. Azt hiszi a mai gyarló. népség, ha pénze van, akkor mindene van | mert a pénz adja, véleményök szerint a vagyont, a vagyon a tekintélyt, a tekintély a hírnevet, a hírnév pedig a dicsőséget. Hírnév! és Dicsőség ! ! ! I pedig a legnagyobb babér mit ember elérhet .... S a társadalomban hányán vannak, kik ez irányt követik ? ! Vannak mások, kik a társadalmat ujitni, javitni akarják, különböző nézetekkel állanak elő, hangoztatják uj eszméiket, pártot iparkodnak maguknak gyűjteni hangoztatva : „Minden rossz, ami régi“ . . . javitni kell a bajokon, meg kell ujitni a társadalmi törvényeket, uj rendszert kell behozni. _6 _____________________ De csak figyeljük meg jobban eme ujitok beszédét és látni fogjuk, hogy eme gyönyörű eszmek alatt, mely első pillanatra valóban kiválónak, jónak látszik, egy rut, piszkos dolog lappang s ez az —j önzés . . . Egy más csoport egyedül a becsületben, a baráti szeretetben véli boldogságát elérni! mások az alattomosság, az alázatosság köntösége burkolodva iparkodnak embertársai, helyesebben mondva felsőbb ranguak kegyét megnyerni; s tőlük ha egy jó, egy barátságos pillantást kapnak, örömtől kipirult arczczal, megelégedve távoznak, mert elérték boldogságukat... Ezen eszmék vannak leginkább elterjedve a társadalomban és sajnos — egyenlő módon. Mint a széltől felkavart por felleg, úgy árasztja ez is el a föld minden pontját. Egyesek menekülni akarnak ezen uj eszméktől, majd mások rajongva egyiket úgy mint a másikat egy aránt követik; s ha tulságba menve tőle a végromlás szélére jutnak, nincs hova lehajtsák fejőket, nincs egy vigasztaló szó, mely őket vissza tartaná a végzetes tettől, s egy golyó véget vett életűknek . . . Másoknak ideiglenesen a sors annyira kedvez, hogy a boldogság arany bölcsőjében gondolják magukat ringatni, kicsapongásba mennek s ha a sors kereke fordul, rosszabb helyzetbe jutnak, előbbi tettüket követve elfecsérlik vagyonukat, az emberiség salakjává, a rútság, piszkosság, becstelenség legmélyebb fokára sülyednek. Hány család ment már igy tönkre ? ! hány azelőtt gazdagnak egy falat betevő kenyere sem volt, hány anya látta a becstelenségbe elsülyedő fiát a vérpadon kimúlni, hány azelőtt kiváló férfiút a börtön nedves gőze sorvasztott meg! | . . . Lépten nyomon találkozunk a bűn minden nemével ! S eme küzdés, eme fáradozás, a patakzó vér, az örökös fogság, mind egy elérhetetlen, egy csalé- kony árnyért, egy képzelt fogalomért a — boldogságért van. Mely az ő díszében, az ő valóságában folyton az ember előtt jár, azt vezeti mindenen keresztül. Hasonló az ember árnyékához, mely mindég az ember előtt jár, de utolérni nem lehet. S e csa- lékony árny miben létét az emberiség nem látja. Egyeseket csókjaival halmoz el, másokat az örök enyészetbe sülyeszt ....... Szakách Iván. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A szép török leány. Irta: BÁRTFAI JÁNOS. 2) III. Reggelre az ég kiderült, a nap szerte szórta száritó sugarait a nedves földön, a fák gályái, a virágok felemelték lankadt fejeiket. Fényes ünnepi nép tolongott ki a templomból az esőtől tisztára mosott utczára. Midőn már a nép zöme kitódult, a szép török leány is, kinek keblén akkor is ott simult az elmaradhatatlan fehér rózsa, kilépett padjából. Amint az ajtó előtti szentelt víztartóhoz ért, egy halvány arczu ifjú, kinek ép oly rózsája volt, előtte hintett magára keresztet, mintha csak neki szólt volna a keresztvetés. Egész utón hazáig a halvány arczu ifjúra gondolt. Valami ismeretlen érzelem gondolatait mindig hozzá kergették, napokig előtte volt a halvány ifjú alakja, ki előtte keresztet vetett, kinek fehér rózsája oly különösen oda vonta figyelmét; ábrándjai közt őt kérdezték gondolatai szüntelen: — Miért oly halvány arczod? fel tudnám-e egyetlen szavammal pirositani ? hol vetted a fehér rózsát, mely az enyimének párja ? vájjon megölelnél-e, ha arra a hervadó rózsára kényeket hintenék | szeretsz-e ? A szép török leány megszerette a halvány árczu ifjút s a szerelem kedélyében sokat változtatott, nem vágyódott társaságba, szive érzelmeivel eléggé el volt foglalva, boldogságot lelt ideális szerelmében, édes búval lemondott mindenről, hogy szivéért szivének élhessen s reményei, hogy az az ifjú viszont szereti magányát kedvessé tették. Egy este sokáig nem tudott elaludni, vágyai, mik szivéből fakadtak s lelkét eltöltötték, nem hagyták testét pihenni, beszélni akart az ifjúval. Oda húzódott ablaka salui mögé s szívta a hűvös esti levegőt I élénk szemeivel a sötétben kutatott, mint aki valamit keres. Rövid idő múlva lassú léptek hangzottak az utczáról, a leány a tétovázó lépésekre figyelt: az ablakhoz valaki lábujjhegyen közeledett; itt megállt; a leány kissé félre húzódott a saluktól s figyelte a I sötét alakot. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (14. sz.) — ő az s megint rózsát hoz — súgta magában, mire egy rózsa hullt be ablakára. * — Köszönöm — súgta a lányka a salun át. Az alak, ki férfi Volt, visszarettent 1 hebegve mondott néhány értheten szót. — Lépjen közelebb — szólt a szép török leány félénk, remegő hangon, mely elárulta, hogy szerelemből szólt. — Mondja uram, ön tesz ablakomba titkon minden este egy fehér rózsát ? A férfi nem felelt. — Hallgat? tehát igen. Szerelemből teszi azt? — Bocsáss meg érte, hisz nem tehetek róla, mert nagyon szeretlek. — Ha szavai őszinték, boldog vágyók; ne ítéljen el uram, hogy ilyenkor ily hamar nyilatkoztam, majd mindjárt megért mindent. En önt szeretem, mióta a templomban a szentelt viz előtt sokat mondó halvány arczát megláttam. — Kisasszony téved Szólt az ifjú, — Nem, nem tévedhetek, álmomban őt látom, ébren róla álmodom, szivem minden dobbanása azt mondja, hogy szeretem. — Örülök és boldog vagyok, hogy egy gondolatunk, egy érzelmünk van. — Esküdjék meg, hogy szeret híven végtelenül. — Esküszöm. — Most figyeljen reám; holnap elutazom messze lakó szüléimhez, nevelő szüleim majd megmondják hova, jöjjön el hozzájuk gyakran, én mindent kiesz- közlök náluk s tudósítson engemet nevelő szüleim utján. Én bízom szerelmében és hűségében, mert eddigi gyengéd figyelmessége leigszebb bizonyíték ártatlan és mély szerelmének. Most megértett, hogy miért vártam ablakomnál s miért beszéltem oly hamar szerelemről; ki tudja, ha most' távozom, talán elfeled engem vagy viszont se láthattam volna többé. El jár-e majd nevelő szüléimhez s tudósit-e magáról? (Folyt, köv.) ________TÖVISEK. A húsvéti piros tojásokról. A ki ismeri a húsvéti piros tojások divatba jö- vése történetét, annak erről beszélnem unalmas és fölösleges; a ki pedig nem ismeri, annak bő beszéd, sok magyarázat kellene, mit világ-lapunk szűk tere nem enged meg, még nekem se, a ki e lapnál oly szabadalmas vagyok, mint Jilk ur az Auer-féle villany utánzó lámpáknál! (Ebben a lámpában főfaktor: az azbesz! Kinek ez nem árága]: ilyen lámpát az vesz! Szintigy Töviseim szellemi világa Sokaknak szemróntó, sokaknak meg drága! No mert — más mondja ezt már régóta, nem én Hogy ütöm a szeget legtöbbször a fején, És mert az igazság: fénylő aszbesz-lámpa, Tövisemnek is van szemszuró világa! . . .) * Azt akarom mondani, pardon e kis kitérésért, hogy a ki a húsvéti piros tojások forgalomba hozásának históriáját tudni akarja: olvassa el a most lefolyó ezer év minden újságját a „Times“-tói kezdve a „Nemzet“-ig — legkivált a húsvéti számokat, — s bő felvilágosítást nyer. Ámbár én voltaképp legjobban komendálom a Wigand Ottó-féle „Konver- zations Lexicon“-t, mert ez a szellemi kibuzogtató üde forrása úgy a Szinnyey-féle lexicon, mint az „Uj magyar Athenásnak“ meg a Bokor József barátom „Nagy lexiconának“ Denique mindenik Kóhn lexicon, tehát mindenik csalódhatik, tévedhet. De én nem tévedek! . . . Engem a húsvéti piros tojások — mintha mind szárnyas tyúkok, sőt kokhinkhinai disz kakasok volnának, — visszaröpítenek gyors szárnyakon a régi múltba, mikor én még mint piros-pozsgás arczu kis gyerek, úgy örültem a piros tojásnak, mint ma sokan a sárga, aranyér demj élnék. A piros tojásokat Monoron (szülőföldemen) szép kis lányok adták ilyenkor a köteles gyermek gavallériával elkövetett jókedvű húsvéti locsolásért. Szegények !------— én kővel dobtam, s ők visszadobtak engem kenyérrel! Helyesebben: a hideg borzo- gató vízért adtak nekem, goromba alkalmatlankodó- nak, pompás kemény tojást, miről azt hitték, hogy én ama tojásra — szűz imája zengése közben éles peniczilussal felvésem, rákarczolom, az adományozó hölgy bimbó ékes ábrázatát, nevét, korát, vallását stb. én pedig — akkor még oly gyermekesen prózai gondolkozással! falánkul bekebeleztem azokat a szép piros ajándék tojásokat! ’ j . . 1896: április 5.
