Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 9. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (9. sz.) 1896. márczius 1. Farsang után. dicsekedéssel valami nagyon t ul-gaz dago kn a k, de bizony mondom: szégyenkedve pirulni sincs okunk! A különféle felekezetű népiskolák tanügyi állapotait esetről-esetre felmutató kir. tanfelügyelői hivatalos jelentés mint par excellence szak-tükör — éppen nem mutatja e tekintetben torz-ábrázatunkat; só't e megye több községében szomorúan észlelt s hivatalosan feltüntetett gyarló tanügyi állapotokkal a miénket futólag összevetve, arra az örvendetes tudatra ébredünk, hogy ha megyénk nem vezérmegye is — tanügyi tekintetben — az országban; hogy ha megyei székhelyünk iskolái nem arrogálhatják is bár az „abszolút kitűnőség“ czimét maguknak a megyei többi iskolák mellett és felett; de a relative tökéletesebb állapot tagadhatatlan! A megyei székhely prestig-je e tekintetben is érvényesül! No de, ha ezen dolgokat nem a kir. tanfelügyelő' ur hivatalos relácziójának, hogy úgy mondjam „sablon-tükréből“ nézzük (bár e tükör igazán tiszta, jól mutat, megmutatja még azt is, hogy nemcsak.a tanitó és a tanügy, hanem a tanfelügyelő' is: milyen? Megmutatja azt is, hogy Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelőnkben egy valódi lelkes tanügy-bajnokot, egy eszes és szorgalmas és éppen erre termett szak-férfiút, egy lelkes embert, egy alaposan miveit, finom érzésű és gondolkodású, e mellett vaskaru egyént volt szerencsés nyerni vármegyénk!) ismétlem, hogy ha ezen dolgokat nem abból a „sablon-tükör-bó'l tekintjük is, hanem egy hosszú tapasztalatra és a személyes ismeretségre alapitjuk véleményünket: lehet-e ez részünkre szégyenletes és hátrányos?! Ám nézzük a dolgot közelebbről. A népiskoláknál működött és működő tanitóink között, azt hiszem, nem betűrendben, hanem érdemnél fogva tehetem első helyre Abaffy Józsefet, e szorgalmas és tehetséges róm. kath. néptanitót, ki ezen érdeme és zenei alapos jártasságáért, énekkar szervezése, vezetése és a műének compoziczió terén 1 különösen a magyar műnégyes igazán klasszikus cul- tiválása dolgában kifejtett nemes munkásságáért a legméltóbban lett jutalmazva általunk a szegzárdi — múltban hires, a jövőben, reméljük hiresebb — dalárda örökös disz-karmesteri állásának részére nyújtásával ; ki (talán ezért is ?) a magyar kormány bizalmát birva, nevezteti ki orsz. méhésztanárul ! Mayer Antal ur, az ő és kedves neje nevéről nevezett s már nagyon régi és jeles magán-nevelő-intézet tulajdonosa, említhető Abaffy József után. ő igen szerény, ee tanult férfiú, szorgalmas tanitó, jeles intézet-vezető; e mellett — mint tudjuk — kitűnő kollegáinak, Horváth Ignácz és Kálmán Károly uraknak közreműködésével (trés faciunt collegium!) igen jeles és használható tankönyveket adott s illetőleg adtak ki. (Horváth Ignácz ur, lapunk legszorgalmasabb és fáradhatlanabb munkatársának neve, legszorgalma, szellemessége, egyszóval — érdeme különösen is ismeretes! A református iskolának is megvan a maga Szabó Józsefe és Rá ez Gyulája, kikről — dicséretül — azt hiszem elég elmondani ennyit: •—- A tanfelügyelő ur legközelebb előttem róluk igy nyilatkozott egész őszinteséggel: „Pompás gyerekek! . fi Szintigy a zsidó hitfelekezet érdemdús kántora Linhardt ur és tanitói, bizony mondom, teljes mértékben megérdemlik legjobb elismerésünket, sőt igaz dicséretünket! A többi tanitó urakról, nehogy unalmasan hosszú legyek, már részletesen nem szólok, de azért ne nehezteljenek, mert ez részint személyes nem ismerés miatt, részint azért történik, mivel a nagy általánosságban mondott elismerés koszorúját az ő fejükre is készséggel odatüzöm! Mégis, azon különbsséggel, hogy Várkonyi Sándor barátomat, kiemelve a nagy többség közül, mint példány-tanitót, hirlap'rót, jó gyereket, ezer-mestert, szabad legyen bemutatnom és dicsőítenem! Legközelebb, ha Isten segit, a polg. fiu- és leány-iskoláról, ezek tanerőiről, multjok és jelenőkről — talán jövőjükről is! — fogom elmondani szerény véleményemet. Azután meg a köztünk létező jótékonysági intézetekről, minők: a kórház, a betegsegélyző-egylet, a selyemgyár, a nőegylet, az első magyar szegzárdi asztal-társaság, tűzoltóság, dalárda, énekkarok, népkonyha, óvodák, rabsegélyző- egylet, szinpártoló-egylet — stb. — Azután jön még egy csomó czikk — ha élek — „közéletünk“ kimerithetetlen thémájáról! Tehát e czikk-sorozat voltaképp végtelen, mert a közélet napi hullámzása mindig felveti az éppen alkalmatos tárgyat, melyből eszme születik s mely — leirás által — valósításra vár! — Folytatjuk! — ' Borzsák Endre. naszkodó édes anyját s míg áldott kezét, a jóságos arczát végig csókolja, elmondja neki, hogy mennyire szereti őt. Ekkor azután megnyugszik, hanem azért fiacskájával előveteti a czeruzát és sorba leírja vele orvoslásra váró sérelmeit. Tudom én azt fiacskám, hogy az ilyen urfics- kának sok bolond dolgon jár az esze, hát könnyen elfeledi a komoly dolgot. Ámbátor én erősen hiszem, hogy a te lelked még tiszta, és semmi olyan bűnös ostobaság nincs benne, a mi megzavarhatná az eszedet. Felteszem a fiamról, hogy ilyen. Ha szerelmes lesz valami tisztességes leányba, hát el is veszi. Punktum. A többi dolog ostobaság. Holmi szerelmi kalandokon csak uem jár az eszed 1 Es az immáron egynéhány ősz hajszálat is gondosan rejtegető harmincz éves fiacskának ki kell nyilatkoztatnia komolyan, hogy szerelmi kalandokon nem jár még az esze. Ne is járjon, mert az megmételyezi a lelket. No és most jegyezd szépen! Levélhordót első találkozáskor leszidni. De kérlek, azt mondja az a szegény ember, hogy te, édes anyám azóta minden nap összeszidod. Nem igaz. Vagy te inkább hiszel annak a kötni valónak, mint nekem? Dehogy. Majd leszídom. Makrobeczékkal beszélnél, de férfiasán ám. Weisz Mózest felhivatni, mert csak a szőlőt vette ki felében és a gyümölcsöt is haza hordatta. Bagi elszántott a laposi dűlőben a földünkből, Kreiter, ez a gazember német lekaszáltatott egy rend sarját a mi rétünkből. Ezek a zsiványok azt hiszik, hogy az én vagyonom most már közpréda. Lopnak, nyúznak, zsarolnak egész esztendőn át. A jegyző öt forintot fizettetett velem egy haszontalan törlési engedély megírásért, az adómat mindig duplán számitják, ha a cseléddel bajom van, mindig annnk adnak igazat. Fiacskám, csak járj el mindenekben férfiasán, hogy tudják meg, hogy van nekem is valakim, aki megtanítja őket, el ne felejtsd, a patikárus is gorombás kodott egyszer velem. A szegény nagyapád receptjére nem akart chinint adni, azt üzente, bogy én talán ha a mellem fáj is, hát fejfájásról csináltatok meg egy receptet. így bánik velem, Szegény nagyapád, ha élne, majd adna neki ! Mig az ő receptjét nem akarják megcsinálni! Hát ki húzta ki patika vizitácziókat minden bajból, nem ő ? És most ez a hála ? No megállj vén méregkeverő! Ugye fiam majd megadod neki! . . . Ünnepélyesen megígérem, hogy megadom mindenkinek a magáét és azután elindulok ő hozzá. Kezdünk nagyon őszinték lenni és nem áltatjuk magunkat. Egy fővárosi lap után, mely megírta, hogy fásult unottság uralkodott a pesti bálokon, eljön a vidék is az ő őszinte igazmondásával. Pedig a vidéken alig lehet félreértés nélkül az igazságot megmondani, a nélkül, hogy ne személyek megbántásá- nak találnák. Bál van elég, de ezeket a báli bevételekre igényt tartó humanitárius ezélzatu egyleteink régi szokásokat fenntartva rendezik s ezekből a kedélyesség elvész, de a mi egy jó mulatságnak sine qua nonja: a közönség is tömegeben hiányzik. A hétköznapi élet fejlesztette ki annyira az igényeket, hogy kivételes napokra nem telik. A házi estélyek luxusa, de főként a közterhek megnövekedése, a ruházatban és a comme il faut életben a megkívánt terhek mindenkit visszatartanak a farsangi mulatságoktól. Es talán nem tűnök fel ama distingsciómmal, ha azt mondom, hogy talán a jezsuiták nevelési elve is : az acmulato. Ez egy szellemi pestis, mely végig pusztít egész Európa testén. A vetélkedés, melyben mindenki leledzik. Mely miatt nincs társadalmi érintkezés, mert a kik a vetélkedésben gyöngébbnek érzik magukat, azok félrehuzódnak. A vetélkedés mezeje a ragyogás. Ma mindenki túl akarja ragyogni a másikat, ha becsületvesztés, ha börtön árán is. Társadalmi és közgazdasági szempontból fontos és szomorú tünete napjainknak az, hogy a farsang szórakozásai egyszerüebbekké, szerényebb igényüekké lettek. Épp ama körülmény, hogy még azon országok sem tesznek kivételt, melyeknek vidám és élénk farsangnapjai legendaszerü hírrel bírnak, igazolja, hogy a visszaesésnek mélyreható oka van s ez nem egy városnak vagy országnak különlegessége. Az ízlésben, kényelemben és élvezetekben folyton fokozódott és az utóbbi években óriásilag tulcsi- gázott igények, az ezekkel lépést nem tartó gazdasági és pénzügyi viszonyok hanyatlása folytán természetes, hogy reakeziót szültek és be kellett következnie annak az időnek, melyben nemcsak hogy ki nem elégíthetők e szerfelett magas igények, hanem a létfentartás nehéz küzdelmei és a becsület, valamint az egyéni tisztesség terén mindenféle lesújtó veszteségek, visszavonulásra, takarékosságra és elővigyá- zatra intenek. Nem értjük ezzel azt, mintha a pauperizmus terjedne, de az élet tulcsigázásából szármozott s ezzel arányban nem álló vagyoni fogyatékosságot, mely úgy társadalmi, mint közgazdasági viszonyainkra nehezül. Társadalmi szempontból éppen a letűnt farsangban beköszöntött józanabb iránynak csak örülnünk lehet és ha e józan iránynak nyomai mindinkább szembetűnőkké lesznek, csakugyan egy egészségesebb rendszer és életíránynak vethetik meg alapját. A kereskedelmet, ipart, vagyis a gazdászati szempontot illetőleg igaz ugyan, hogy némi zavart idézett s idézne elő e változás, de ez csak időleges és köny- nyen pótolható. Ne sajnálja senki tehát a szórakozások és kedvtelések költséges élvezeteit, hisz az a parányi hamu, Ahhoz a bűnös szép asszonyhoz, a kinek a kedvéért hazajöttem. Mert hazudok magamnak, mikor azt hitetem el magammal, hogy az anyám kedvéért jöttem haza. De hogy a más kedvéért. Ennek a bűnös rossz asszonynak lángoló két fekete szeméért, egy öleléséért, egy csókjáért. És alig várom hogy annak a tiszta, szent asz- szonynak a megszentelt köréből kimenekülhessek ide összeégetni a szivemet, a lelkemet, pokoli láng lobo- gása mellett. 0 is haza jön az anyjához, én is haza jövök. S itt a szeretetnek szentelt tiszta otthonban, a hol a szülői szivek szeretetének tiszta fénye ragyog be mindent, itt vet árnyat a legtisztább, a legderüsebb képekre a mi bűnös szerelmünk. Oh csak szakítani tudnánk! De hiába, nem lehet! Talán azért is olyan erős ez a kapocs, mert bünösebb a többinél! És mig én szégyentől égő homlokkal ülök jó anyám mellett s hazudom neki összevissza mindenfélét, hogy most mit végeztem el, kivel beszéltem, hol voltam, azalatt ő is zokogva borul az édes anyja keblére: — anyám, édes anyám, ugye szeretsz! így kell lennie. S mintha félnie kellene, hogy valaki elszakítja
