Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-02-02 / 5. szám
2 ________________________________ gu nyorának — ez esetben igazán utálatos — fegyverével visszaverni próbáljam az élet mezejéről a meghalt eszmék sírboltjába | hasztalan mondtam mindent, szavaim igazsága teljes beismerésének bizonyossága helyett, még ma is be kell érnem a félig elhívás, félig kételkedés bizvnytalan, szürke ködével, mely nekem úgy fáj, mely engem úgy bánt és keserít ! > . . De ez a keserűség s méltó fájdalom épp most egészen kapóra jött nekem, annak bizonyítására, hogy csakugyan milyen igazam volt czikkem első számában, mikor már a festendő kép keretének felállításánál rámutattam a kisvárosiak helyzetének semmi áron nem irigylendő, minden^ áron gyógyítandó nagy nyomorúságára! . . . Mert ilyesmi félreértés — bizony mondom — csak kis városban történik! Közéletünk bajainak rajzolásához ez az epizód .— előtérbe vonulólag — hatalmas fest-anyagot szolgáltatott! | . . Majd sorban megszólaltatom — a kép lehető tökélye magas érdekében — a többi tükröket is, úgy azonban, hogy a „tisztviselői egyesület“ tükrébe végül még egyszer erősen beletekintek, — nem egy újabb haragért, hanem a mostani harag miatt. Reményiem, majd akkor kibékülünk! . . . Borzsák Endre. Sok a, Ib-Hoa, Büszke önérzet tölti el minden igaz magyar szivét annak meggondolása, hogy dicső őseink által vérrel szerzett szép hazánkat annyi veszély, annyi halszerencse és viszály között is megtarthattuk egy ezredéven keresztül. Mei?álW+”~h rendületlenül kül- és belellenséggel ímben; mert szerettük hazánkat, öldet, melyet a magyar hősök vére ____- —“gjar nemzetet ősi erényeihez, szabadság sz eretetéhez és a haladáshoz való szívós ragaszkodása tartotta meg, s a mely nemzet úgy tiszteli őseinek erényeit, mint a magyar, az soha sem pusztulhat el, annak élni kell, az előtt megnyílnak a haladás utjai a tökéletesedés felé. Nemzetünk jövendőbeli nagyságának alapköveit Árpád apánk rakta le ezerévvel ezelőtt, midőn harczi vitézséggel nekünk házét szerzett. Bevezette népét az Istentől annyira mindenben bővelkedő földre, melyet nekünk örökségül hagyott. A drága örökséget —I Istennek hála — egy ezredéven keresztül bírtuk és hogy egy újabb ezredévig megtarthassuk, az legyen a jövőben minden hazafinak szent kötelessége. Ha a múltban sem a vad tatárcsorda, sem a pogány török dúló hada, sem a német ármánykodása nem tudta nemzetünket birtokából kimozdítani; úgy — Sehogy .... majd holnap megfejtem, jó éjt,- vagy reggelt. Csejtey befordult szállása kapuján. Halmi pedig „az asszony ingatag“ dalt fütyö- részve haladt lakása felé. Egy reggel Viktor ily tartalmú levélkét vesz barátjától. Kedves Viktor! „Ha ember ismeretem nem csal, a mi tréfánk nagyon is komoly alakot öltött, tudni fogod mit értek alatta; ha tehát érzelmeid Málcsi irányában valóban megváltoztak volna, kérlek tudósíts felőle, mert én őt végtelenül szeretem; Mariról mit sem akarok többé tudni, köztünk vége mindennek.“ Igaz barátod Elek. Mire Viktor rögtön válaszálá: „Emberismereted nem csalt; szeresd Málcsit és legyetek boldogok.“ Szerető barátod Viktor. Málcsit és Marit a legszorosabb baráti kötelékek fűztek össze, ók igazi őszinte barátnék voltak kiknek nincs titkuk, gondolatuk, mély közös ne volna ha örömük volt, siettek egymással megosztani, ha bánat dúlta keblöket, osztva könnyebben viselték. TOLNAMEGrYEI KÖZLÖNY (5. BZ.) a jövőben is minden ellenségen győzedelmeskedünk s területi nagyságában megtartjuk a drága örökséget, ha száműzzük körünkből a viszályt s ápoljak a nemzeti erényeket. Szeressük tehát a mindennel bővelkedő hazánkat I tegyünk meg érte mindent! Fejlesszük különösen iskoláit, emeljük kultúráját, hogy ne legyen egyetlen egy fia se e hazának, a ki nem bírná az általános műveltség kellékeit, a ki érzelemben és nyelvben ne lenne magyar. Iskoláinkat hassa át a hazafiság szelleme s legyenek azok olyanok, a melyekből áldozatkész, müveit s hasznos polgárok kerüljenek ki. Mogy Magyarország igazán boldogulhasson, hogy népe a müveit nyugottal haladhasson; első sorban a népnevelésügyet kell fejleszteni, mely sokáig el volt hanyagolva. Nagyobb gondban népnevelésünk csak az alkotmányos aera óta részesül s azóta fáradoznak az állam és az iskolafentartó hatóságok a népiskola czél- jainak megvalósításán nagyobb erélylyel, hazafiul lelkesedéssel és áldozatkészséggel. Es valljuk be őszintén, hogy mindennek daczára népiskoláink nem állanak még most sem a fejlődés azon fokán, a melyen államok kellene. Sokszor hallhatjuk ugyan népiskoláink gyors fejlődését, megizmosodását dicsérni szóval és világgá eresztett czikkekben és könyvekben, pedig hát tényleg még sok a hiba, sok a tenni való s igy nem is lehetünk népoktatásunkkal általában megelégedve. Tessék csak egyszer megfontolni, hogy még hány községben nincs elegendő népiskola; hány helyen czélszerütlen, egészségtelen, roskadozó az iskola- épület ! hány iskola nincs felszerelve még a legszükségesebb tanszerekkel sem; hány túlzsúfolt iskola van; hány helyen nem hajtják végre kellő szigorral az iskolalátogatásról szóló törvényt; hány községben kénytelen küzdäni a tanító a hanyag iskoláztatás miatt; hány helyen nem tartják meg a nem magyar tannyelvű iskolában a magyarosítás előmozdítására alkotott törvényt; hány néptanító nem . birja jól a magyarnyelvet Írásban és szóval; s végül hányán nem részesülnek még a népiskola áldásaiban. Hogy sok a hiba, azt legjobban bizonyítja a főnkéit gondolkozásu Wlassic s Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek, a közigazgatási bizottságok és a kir. tanfelügyelőkhöz intézett legújabb rendelete, melyet a tankötelezettség érvényre emelése, a tanitás sikerének fokozása, a tanítói fizetések biztosítása, a kisdedóvás fejlesztése és az iskolalátogatás pontos érvényesítése érdekében adott ki. Tolnavármegyében sem rózsásak a népiskolai állapotok, a mit a leghitelesebb faktor, maga a kir. tanfelügyélő is kénytelen konstatálni. Hogy csak egyet említsünk, itt van a megye székhelye, Szegzárd, a hol 100, sőt 120 tanuló is van az újvárosi és a ref. iskola egy-egy osztályában összezsúfolva, a mi nemcsak a tanitás kívánt eredményét, de az annyira fontos közegészséget is veszélyezteti. Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelőnek a köz- igazgatási bizottság elé terjesztett havi jelentéseiből is arról győződtünk meg, hogy még megyénkben is sok a hiba, sok a tenni való, melynek megszüntetéséhez nemes hivatásából kifolyólag erélyes kézzé 1896. február 2. fogott hozzá a kir. tanfelügyelő, kinek e megyében rövid ittléte alatt máris oly eredményeket sikerült elérnie, a melyekből természetes logikával azt kell következtetnünk, hogy pár év múlva meg fogja szüntetni népiskoláink krónikus bajait és érvényt fog szerezni népiskolai törvényeinknek minden vonalon. Hányszor hangzott már fel a panasz lapunk hasábjain is, hogy a tanügy őre, az állam képviselője nem felelhet meg a közoktatásügyi törvények kívánalmainak s nem gyakorolhatja kellő mértékben ellenőrző szerepét a népiskolákban. E súlyos vád alól kimenti a kir. tanfelügyelőt az óriási irodamünka, főleg pedig a statisztikai adatok összeállítása és még sok egyéb dolgok, melyek összes fizikai idejét és erejét elfoglalják úgy, hogy kiterjedt tankerületében lehetetlenség minden iskolát meglátogatnia. Ez természetesen nagy hátránya volt népiskoláinknak ; mert a tapasztalás bizonyítja, hogy a helyi iskolai hatóságok nem lévén kellően ellenőrizve, nem tették meg kötelességüket, aminek az a szomorú következménye lett, hogy a magyarosítás — tisztelet a szép számban levő kivételeknek — nem haladt előre, sőt még olyan tanítók is megtürettek évek hosszú során, a kik sem írásban, sem szóval nem bírják az állam nyelvét. Végre maga a vallás- és közoktatásügyi miniszter is tudomást szerzett arról, hogy országszerte soka hiba a népiskolákban, azért sürgette, hogy a kir. tanfelügyelők minél többször látogassák meg a fel ügyeletök alá helyezett tanintézeteket, mert az ellenőrzés csak igy lehet intentinebb. Sajnos, hogy a kir. tanfelügyelő 25 frt havi utazási átalányából havonkint csak keveset utazhatik Tolnavármegye jelenlegi ügybuzgó tanfelügyelőjét nem érintheti a miniszteri sürgetés, mert neki hivatala elfoglalása után első teendője volt a megye iskoláit meglátogatni, hogy személyes tapasztalásból, ne pedig írásos jelentésekből győződjék meg a megye tanügyi állapotáról. 0 tehát teljes mértékben megfelel a miniszteri rendelet intencziójának s bízva remélhetjük, hogy népiskolai ügyünket fel fogja virágoztatni. Adja Isten, hogy úgy legyen. _______ — th. Ho sszantartó bálozás. Kezdődött 1895. deczember 2-án s tart 189G. február 8-áig; és mivel e szerint’ hetekig, sőt hónapokig tart, nem szünórái, hanem .szünnapjai vannak, t. i. a vasár- és ünnepnapok; sőt a túlbuzgó rendezők még I szent időből is csípnek rá egy-egy félnapot legalább. A szives olvasó, ki e sorokra ügyet vet, ezek után bizonyosan odatekint e sorok elejére, hogy e levél vagy mi nem Amerikából van-e keltezve s gondolja: „Hát ez a lap már Amerikában is szerzett levelezőt, mert ily rengeteg bálozás, mint a minőről ott fönt indul a szó, csak Amerikában eshetik meg?!“ Pedig itt folyik az a közelben, Fadd községben. Múltkor Faddon jártamban u. i. látom, hogy hosszú kocsisorok vonulnak föl részint helyből, részint a vidékről egy nagy épület udvarára. Hamar tisztába jöttem vele, hogy ama nagy épületben báli vár Szederi ügyvéd levele, még ma tudósítom, hogy kész vagyok kezét elfogadni! . . . — 1 én biztositlak, bárki legyen az első kérőm, ásak becsületes egyén legyen, nem fog tőlem kosárral távozni. S két csalódott leányka könyezve borult egymás keblére, mhitegy erőt szerzendő a létesítendő nagy lépéshez. A farsang utolsó napján, mint majd mindenütt, Sz...............n is nagyszerű tánczestélyre készült a mindkét nemen levő ifjúság. Mindenki illő pompával iparkodott a nagy halott 9 — farsang végtiszteletén megjelenni. A csinosan díszített teremben már hullámzik a szép nők és a deli ifjak serege, már az első csárdás végső hangjai is elenyésztek, midőn a terem ajtaja felnyilt s két 1 előttünk ismeretlen magyarosan öltözött ifjú karján beszélykénk hősnői, Zolnai Málcsi és Bangay Mari léptek be ... az egyik mint Szederi Béláné, a másik mint Andai Imréné mutattatott be a társaságnak! . . . I mit tettek a tréfáló hősök? Mindkettő erős fogadást, hogy soha többé a nő igaz szerelméből tréfát nem üz. A két szerető lányka figyelmet nem kerülte ki a hőseinken történt változás s gyakran beszélgettek azok szokatlan viseletéről. Egy reggel Mari lépett Málcsi ízléssel rendezett kisded szobájába, ki az ablaknál hímzéssel foglalkozva alig vette észre barátnője megjelenését. Jó reggelt Málcsikám ! mit álmodtál 1 . . . kérds Mari, miközben összevissza csókolta a kis barna Málcsit. — Azt álmodtam édesem, hogy a férfiak' szerelme hasonló egy szivarhoz, mely alig gyűl meg, már is füstbe megy. — Igazad van; de halld csak mi történt tegnap este. Halmai nálunk volt s nékem szerelmet vallott és . . . . — Es te igent mondtál neki nemde ? — Mit gondolsz! elutasitám s szemére vetettem, hogy téged oly rutul megcsalt, mire ő esküvel erősité, hogy téged sohasem szeretett úgy mint engem szeret, s csak pillanatnyi felhevülés volt az, mit ő szerelemnek gondolt és Isten tudja miket nem beszélt még, melyre én nem sokat figyeltem. — Majdnem igy jártam én Csejteivel, ő is nagyon közel volt már a vallomáshoz, de egy tekintettel el- némitám. A mennyire becsültem e két ifjút, ép oly mértékben gyűlölöm most.- De nem hagyjuk bosszulatlanul, még válaszra
