Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

2

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (52. sz.)

1896. deczember 27

Nem mondom meg, menjetek el Szaporán,

Ott hagytuk hát pityeregni Az utczán.

Hazajött oszt’ nemsokára Pistike,

Otthon aztán édes anyja Megverte.

Megtudtuk hát, hogy miért sirt Pistike ?

„Három-négy-öt“ azt kapott a Kis könyvbe.

0

IVIeghazták a . . .

— Megfujták a trombitát . . j dallamára. —

Meghúzták a csengettyűt.

Tanulni megyünk,

Palavessző ábéczé,

Tábla van velünk,

Ne sírj otthon fabábu,

Visszajövünk még,

Tovább játszunk, hogyha majd Tudjuk a leczkét.

flz én szivem története meg az övé.

— Történetke. — írja: bopkői Ghisay Oszkár,

Nem tudom minek venni. A jó Isten hallgatta-e meg imámat, melyet reggel, este tiszta szivvel küldök hozzá, vagy a szerencse Istennője, ha ugyan egyáltalán létezik, csókolt homlokon, s fiának fogadott akkkor, midőn elém vezette a föld legszebb lányát, imádott, egyetlen Gizámat.

Édes olvasóim, én tudom, hogy szörnyű merényletet követek el önök ellen, kiknek tán szintén van szivök választottja, a kit szintén, sőt tán nagyobb joggal mint én a legszebbnek, a legjobbnak tartanak, kit tán istenítenek, de ha, a mint mondom félelmem alapos, úgy előre is bocsánatot kérek, ha tán jelen történetke elbeszélésében, melyben én magam fontos szerepet játszom, kissé szabadabb utat eresztek szabad képzetemnek.

Nos hát figyeljenek rá, én hiszem, hogy kegyeteket érdekelni fogja, mint lobban két ifjú szive lángra, mint szállnak szembe akadályokkal, s mint lesznek boldoggá.

Mint tanárjelölt, leczkeóirák adásával foglalkoztam, s ebből tartottam fel magam.

Egy ízben, épp egyik kis diákomtól jöttem vissza, az Ullői-uton, mely a főváros egyik nevezetes útja, mentem haza felé.

I | mint, tán épp az alapvizsgálat felől tanakodtam bensőmben, hát kedves lányhangok ütik meg fülemet. Lassítom lépteimet, s igy a kedves hang hallatói, két szép leányka megy el mellettem, a lehető legkomolyabban vitatkoztak kereskedelmi szak tárgyú téma felett. Az egyik azt állította, hogy a védvámmal honi ipart lehet teremteni, mig a másik annyiban mondott ellent, hogy az előbbinek definiti- óját azzal egészité ki, hogy igen, de nem oly értelemben, mint az előbbi nyilatkozott, hogy a véd vám maga elegendő valamely ipar fejlesztéséhez, hanem annak az iparnak a nyers anyagát is kell, hogy birja a vedvámot használó állam, mert, s itt igazán meglepő definitiót hozott fel; védvámmal csak fejleszteni lehet valamely iparágat, de teremteni soha.

Ezen kis párbeszédet azért irom le, mert innét indul ki az egész esemény.

Engem, ki épp a kereskedelmi szaktanári pályára készülök, rendkívül érdekelt az a kis liölgryike. ki ily correct definitióval magyarázott. Illő bevezetés után beszédbe eredtem velük, s mondhatom, igazán meglepett tájékozottsága a kereskodelmi tudományok terén.

Elvállásunk alkalmával bemutatta magát Vadczky Gizella néven, s barátnéját, kit Bójás Ilonának hívtak. E naptól kezdve mindég találkoztam velők, s később házi tanító lettem, persze „sans honoraire,“ tiszteletbeli állas. Barataim természetesen csak per szerelmi kalandot említették. Szerelem ! mit törődtem én azzal. A szerelem istenével szemben atheista voltam. De csak voltam, mert mig ajkamon az atheis- mus tanát hirdetőm, hát egyszer csak megszólal ott belül valami. Csitt! — te szerelmes vagy! ne terjessz hazug tanokat, te bigott vagy.

S tényleg az lettem.

Imádni kezdtem a lányt. Legtöbbnek, környezetemet értve, tetszett a dolog, csak egynek nem, az előrelátó anyának.

De hiába! — Nincs gát, mit le ne győzzön a szerelem. Már-már boldognak érzém magam, s számláb tam a napokat, melyek elmúlásával közelebb s közelebb hozott bennünket azon naphoz, melyen boldognak érzém magam, s számláltam a napokat, melyek elmúlásával közelebb s közelebb hozott bennünket azon naphoz, melyen boldogságunk tetőpontját véltük elérni, eljegyzésünk napjához, a midőn a szerelem Istene, a hunezfut Amorka tán megirigyelte, hogy igy, minden tövisszurás nélkül téptem ki a rózsabokrok közül a legszebb rózsát, egy napon közénk dobta Páris almáját.

Harcz kezdődött ekkor, oly harcz, mely életemre oly döntő befolyással volt, mint Napóleonra az orosz hadjárat, de az eredmény nálam vise versa állt. Volt ugyanis az én kis Gizellácskámnak egy nővérkéje. Ennivaló aranyos, kedves kis asszonyka. Maga a megtestesült jóság, szépség, s vidámság. Ez a kedves kis asszonyka, no a nevét is megmondom Tér Károlyné Onagysága meg az ő, édes férjecskéje, igazán a lehető legnagyobb jóindulattal viseltettek irányomban, s én e nem várt jóindulatra mindjárt építgettem. Egy ízben, s ez csak a többi közül egy, azt hallom, hogy ők már mint a vélt protectoraim, ellenem vannak, s főtörekvésök az én boldogságom, az én merész képzetem rombadöntése.

Ekkor én az én ostoba koponyámmal nekimentem azok ellen, kik nekem voltaképen jót akarnak s mi lett a vége, hogy én ezentúl csak az utczán át láthattam édesem, s ha egy pillanatra beszélni akartam vele, e boldogságot is lopnom kellett.

így tartott ez sokáig.

Végre, 1 ez igen különös, mikor a természet holt álmát aludta, nekem tavasz nyillott. Eljött szent karácsony ünnepe, mikor megszületik isten-ember, hogy kiegyenlítse a vétkes föld népét a nagy éggel, mikur a bűnösök megtörnek, s mikor a haragosok megbocsájtanak egymásnak. És íme! a jó Isten nekem is adott karácsonyi örömet, mert rajtunk mutatta meg, hogy van egy varázshatalom e szent estén, mely elfeledtet mindent, mikor a szent áhitat tért szőrit magának a szívben, s mikor a harag, az irigység szégyenkezve semmisül meg a szívben, melyet eddig megfertőztetett, s helyébe jön az igaz, keresztényi lelki állapot az igaz keresztényi, felebaráti szeretet.

Biz úgy volt. Karácsonynak szent előestéjén nyújtottunk kezet egymásnak. Nem tudom, hogy történt, de hogy egyikünk sem ment Canossába. az tény.

Az éjféli misén már együtt voltam a boldog családdal a jó Istennek hálát rebegni.

Felhangzott az orgona hangja!

Oly ünnepélyes volt. Én letérdelek, kezeimet összetéve suttogám:

Hála tenéked édes Istenem: hála tenéked mindenható, ki megnyitód értelmünket ki visszaadtad nékem reményem, boldogságom, ki visszaadtad nékem mindenemet, az én édes imádott aranyos Gi- zámat.

flol született Jézas?

— Néhány szó Betlehem városáról. —

Ünnepel az egész keresztény világ. Legkedvesebb, legcsaládiasabb ünnepét a karácsonyt, a Megváltó születésének ünnepét üli. Megszűnik e napon a különbség kunyhó és palota, szegény és gazdag között. Mindkettő egyenlő örömmel vesz benne részt: a a karácsony nem csak a gazdagok és boldogok ünnepe, de a szegények és boldogtalanoké is. A szerény falusi templom hívei s a fényes székesegyházak nagy pompájú isteni tiszteletének ájtatoskodói egyforma buzgósággal telt kebelből zengenek hálaéneket e napon ama nagy nap emlékére, melyen egykor az angyalok harsonái hirdették, hogy : „a Megváltó megszületett ! |

A sok évszázad óta, mióta a kereszténység ünnepévé avatta e napot, mit sem vesztett bensősé- géből. Minden évben megtartjuk s ha ma már angyalok nem járnak is a földön, képzeletünk s buzgóságunk építi fel a jászolt, helyezi bele az isteni gyermeket, s állítja mellé a szent szülőket. Minden évben elhamvadnak a karácsony fák gyertyácskái | mi mindig újra ünnepeljük e nap emlékezetét, soha nem lankadó

buzgósággal. Költő tollát, művész ecsetjét veszi s azzal áldoz buzgóságának, fölkeresve, egybegyűjtve s glóriába foglalva a szent emlékeket.

Menjünk mi is Betlehembe; vándoroljunk el legalább képzeletben a szentelt helyre.

Betlehem város két óra távolságra fekszik Jeruzsálemtől. Tulajdonképp csak egy utczából áll, mely a hegygerincz keleti végétől a város délkeleti végéig nyúlik, mig a többi keskeny és meredek utczák körülötte csoportosulnak. A legalsó sorok nyúlnak le a völgybe s teli vannak füge, olaj és gránátfákkal. Hajdan a városnak kőfala és vára is volt, de a középkor végén mindkettőt lerombolták. A város arab eredetű, de nagyobb részt római kathólikus lakói leginkább piros kaftánt, nagy turbánt és övét hordanak; a nők nyakát különféle ezüst ékszerek s többek között Mária Terézia tallérok díszítik. Betlehem lakói derék, szálas férfiak és nőik szépségét messze földön elismerik. A város fő és csaknem egyedüli nevezetessége az a templom, mely a megváltó születéshelye fölött emelkedik. Az év minden szakában, de különösen karácsony tájban nagy tömegben jönnek ide zarándokolni. Deczember 24-én délután két órakor a jeruzsálemi pátriárka nagy számú kíséretével lóháton vonul be ide. A menet élén egy pap lovagol a pátriárka keresztjével, aztán jő maga a pátriárka rendesen arab almásszürkén, majd kanonokai, némelyek festői araböltözetben és a katonai kiséret.

A szent templom, mely a latin, görög és örmény egyház közös tulajdona s rendesen Ilona templomnak nevezik a városon kívül, a hegyhát keleti oldalán fekszik. A templom körül erődszerü szabálytalan kolostorok tömege áll. Ez épület tömegből a szent templomnak csak teteje látszik ki, különben is már a régi időkben befalazták annak ablakait s még a főkapu egyrészét is, állítólag azért, hogy a mohamedánok lovaikkal ne menjenek belé. Alig hiszi az ember hogy templomba lép, midőn a szent helyhez közeledik. Annál meglepőbb a hatás, ha az előcsarnokon át egyszerre a hatalmas épületbe lépünk. Négysor oszlop osztja fel a templom belsejét öt hajóra. A falakon bibliai vagy egyháztörténelmi festmények maradványai láthatók. Kupola nincs, bolthajtás még a főhajó fölött sem látható. Meglepő a templomban a koldusok nagy száma, kiknek egy része köpenyegébe burkolva itt is alszik. Az egész templom félhomályban áll. Karácsony napján azonban még a görögök is kivilágítják az ő tulajdonukat képező részt, habár az ő ünnepük más napra esik s ilyenkor a kar és szószék aranyozott falai, főkép pedig a főoltár fölött álló óriási aranykereszt s rajta a Megváltó alakja festői látványt nyújt, mig a tetőzet a félhomályban titokteljesen tükröződik vissza.

A görög kápolnából van a bejárat a nagy kiterjedésű kriptába, mely természetes földalatti barlangok sorozatából áll. E barlangokhoz éjszakról és délről két lépcső vezet le. Több barlangról nevezetes dolgokat jegyez fel a legenda. Legnevezetesebb közöttük természetesen az, hol hagyomány szerint a Megváltó született.

Hosszú keskeny tér ez, márvány falakkal, csak a tető árulja el ma, hogy ez is természetes barlang volt. A sötétséget a számos lámpa csak félig űzi el s e félhomály itt igen kellemes látványt nyújt. Egyik fülke márvány talaján nagy ezüst csillag látható s rajta a latinnyelvü felirat: „Itt született Jézus Krisztus szűz Máriától-“ E kápolna mellett néhány lépcső vezet le egy más barlangba, hol újabb időből származó márvány jászol jelöli azt a helyet, hol az újszülött gyermeket a jászolba tették. Ugyan p helyen a latin egyház tulajdonát képező egy főoltár s fölötte e tárgyat ábrázoló kép mutatja azt a helyet, hol a keleti bölcsek megjelentek a gyermek Jézus tiszteletére. A többi barlangok közt Szent Jeromos barlangja és sírja nevezetes. E helyen élt a hires egyházatya néhány előkelő római nő társaságában, kiket maga köré gyűjtve, a hittanra oktatott s velők a bibliát latin nyelvre fordította.

Karácsony napján itt lenn a füld alatt nagy élénkség uralkodik. A szokásos esti ima után megkezdődik a körmenet az összes szent helyekre. A valódi ünnep fél tízkor kezdődik s öt teljes óráig tart. Régi engedély folytán e helyen karácsonykor délután is lehet miséket tartani. Az aranyrácáot a Megváltó jászola előtt kinytják s magába a jászolba számos viasz Krisztus alakokat tesznek különböző nagyságban, hogy itt az érintkezés által megszenteltessenek. A Ferenczréndi barátok folytonosan körös- körül járnak, a zarándokok ülnek vagy térdepelnek I igy várják a menetet. Török katonák képezik a sorfalat a kolostor kapujától a születési kápolna ajta-