Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-22 / 47. szám
1896. november 22. pasztalja: a legtisztább hálával eltelve végezné súlyos munkáját, de mig Jézust is olyan közönséges hasonlattal Marx, Bebel, Lasalle szocziálisták mellé állitják a nélkül, hogy valaha az | fenséges törvényeit követnék és nyomdokaiban törekednének járni: addig javulás nem mutatkozhatik. Tehát mig Jézust az | fenséges tanaival a mai társadalom teljesen felvilágosodott, tiszta gondolkodással fel nem fogja, meg nem érti és nem követi, addig a szoczialismus nem fogja megszüntetni a har- czot a fennálló társadalmi rendszer ellen és tesz kiszámíthatatlan károkat. Végül még csak aztkivánom megjegyezni, hogy mig az evangéliumot nem tesszük a társadalom alapkövévé, a világi tudomány nem segit, addig a sokféle „izmus“ folyton rázkódtatni fogja a társadalom épületét. Jámbor Lajosné. ________VIDÉKRŐL. Ta mási a választások eJőtt és után. Németh Ferencz tamásii rk. esperes-plébános f. évi október 25-én délután saját udvarában — hatóságilag ugyan nem engedélyezett, sem odabe nem jelentett — titkos népgyülést tartott, a melyen lázitó és sértő beszédében a népet Rátkay választói ellen izgatta. Ezen lázitó beszéd hatásául róható fel, hogy ugyan azon éjszakán a fanatizált tömeg egy tamásii polgárt — nagyon természetes függetlenségi pártit — megszurkált. Bízunk ugyan közigazgatásunk tisztaságában, — de különösen bízunk főszolgabiránk általunk ismert és méltányolt igazságossága, egyenes jelleme és törvénytiszteletében és bízvást reméljük, hogy a választási törvény ezen egyenes ignorálása megtorlatla- nul nem marad; — mégis a tamási intelligens társadalom vezetője, tamási casinó — a mely társulatnak nevezett esperes-plébános elnöke volt Sl s tekintetbe véve azon körülményt, hogy casinónk tagjai — hat néppárti kivételével — valamennyien Rátkay zászlója alá sorakoztak • — volt elnökének ezen sértő és beismérlő kifejezését magukra is értelmezték és az oda dobott kesztyűt felvették. Ezért tiz casinói tag kérelmére a f. hó 14-re összehívott rendkívüli közgyűlésen elnökének, Németh Ferencz esperes-plébásnak bizalmatlanságot szavazott. H mind ennek daczára, a mai napig, midőn e sorokat irom, nevezett esperes ur elnöki tisztéről nem mondott le, hanem úgy látszik arra vár, hogy onnét úgy távolittassék el. Ezt azért óhajtottam a nagy közönség tudomására hozni, hogy a magát népboldogitónak nevező néppárt vezetői, minő utakon iparkodnak a vezérszerepet megtartani. Úgy hiszem ehhez nem kell commentár. Nemo. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Nem örülök .... Nem örülök az ifjúságnak, Nem örülök az életnek, Bús gondolatok tépnek-rágnak, Nem menekszem, folyton tépnek. Ha pihenek a természetnek Puha bársony pázsitölén, Sok szép virág, mit méhek lepnek, Mosolygóan nevet felém: Rajtuk ragyog a harmat csókja, Miként női arczon a rózsás pir. Elnézem őket . . . valami mondja: Jön a hervadás, közeleg a sir. Ha őrangyalom, drágaságom Re,ám tekint hosszan, mélyen, Én üdvösségem, mennyem látom Jóságos két kék szemében. Átölel lágyan, csattan a csókja, Szép szeme szinte örömében sir . . . Elborul lelkem, valami mondja: Jön a hervadás, közéig a sir. Jön a hervadás. Virág, harmat, Érző szív és hü szerelem Örökké nem tarthat . . . nem tarthat ; Szól a sir: majd én elnyelem. Varjas József. Egy kis történetke. — Elbeszélés. — Zizegő lombok édesded danája tündéri álomba ringatott engemet. Szinte hallottam, mint suttog az alkonyi szellő a kis bokornak, mily édes, szerelmi hangok kelnek a lombok között. Felettem kis madár-fióka csipogott. Anyját várta tán a szegény. S én mozdulatlanul ültem a lombok aljában. Szemeimet a távoli templom sudár tornyára szegeztem, mig képzeletem merész szárnyain a mesz- sze múltban kalandozott. Végig nyargalta változó múltamat s rohant a messze jövőbe; építve a felhőkig, vagy tán azokon is túlnyúló fellegvárakat. De mi az 1 A merész képzetek romba dőlnek, a fantázia eloszlik s testem, mintha villanyütés érné, megrándul. — Mi bánt édes kincse életemnek ? — kérdi féljem, ki mellettem ül, s kis leánykánkat beczézgeti. — Semmi édesem, semmi! — felelem vissza. — Pedig dehogy semmi! A harangszó volt az, mi édes merengésemből oly durván felvert. Igen, a harangszó! Tán csodálkoztok kedveseim, hogy a harangszó oly kínos,hatást gyakorolt reám, de ne tegyétek!... .... Az esti szellő régen tova lebbent, hogy végig csókolja a rét virányait, nincs hát aki tovább vigye szavam, halljátok a történetet édeseim. Ha a selmeczbányai országúton Esztergomtól északnak haladtok, mintegy félnápi járóföldre találjátok Zelizt. Csendes kis falucska. Az elején van a postahivatal, jobbról faiskola, balról pedig egy mellék ut, mely a vasúthoz vezet. A vasútállomás előtt rozoga fapad, melyre hüs árnyat vet a fölötte elterülő akáczfa lombsátor. Oly csendes, oly hallgatag a vidék, pedig de sokat mesélhetne az az akácza, melyen keresztül fáradtan. birkózik a gyenge őszi napsugár a mindsü- rübben ereszkedő köddel. Két éve annak, hogy utoljára ültem e pádon; eltelve kimondhatlan boldogsággal, építve a jövőt nagynak, fényesnek s feledve azt, hogy ember tervez, Isten végez. Mellettem ült Oszkár. Arcza oly szokatlan boldog volt. Kezébe vette enyémet; én vállára borultam s ő lángforró csókokat nyomott homlokomra, melyen pajkos kedvteléssel borzolta fürteimet az alkonyi szellő. Hallottam, mint dobogott szive — láttam mint csillog szeme —r éreztem, mily forró az ajka s óh I — mintha mindez csak álom lett volna -—.másnap este már egyedül sétáltam a pad előtt; nem ültem le, hanem azon tanakodtam, vájjon nem lenne-e jobb, ha a vonat elé 1vetném magamat, mint e nyomorult földi léten a szenvedő vándor szerepét játszani. Már-már elhatároztam magamat, mire megkondul az esti harang, lélekzetem elállt egy. pillanatra s szinte kétkedék benne, hogy jól hallom-e? — pedig dehogy tévedtem, a lélekharang adta tudtul, hogy valakit isihét magához hitt a kegyes teremtő. Igen! úgy volt! Az égről egy csillag esett le. Hosszú fényes sávot hagyott maga után, mintha fájna neki, hogy itt kell hagyni e világot; de letűnt. Az ő csillaga volt! Gézám csillaga, ki engem oly forrón, oly igazán szeretett, ki képes volt értem meghalni. Egy felbérelt aljas lélek, kit egyik kikosarazott kérőm használt bosszú eszközéül, aljas módon meg sértett s igy Oszkárt késztette, hogy megvívjon vele. Oly igazán szeretett szegény, hogy eltitkolá előttem s csak akkor tudtam meg, mikor kézbesítették levelét. Rövidke volt, még most is tudom, mint estéli imámat. „Édes Gizám! Teérted adtam életem s helyébe csak azt kívánom, emlékezz meg néha Oszkárodra. “ Hogy később mi történt, nem tudom. Szüleim más vidékre vittek, gondolván, hogy feledek ! Pedig tévedtek. Ha egy pillanatra egyedül valék, leültem zongorám mellé s eljátszottam Isten tudja hányszor azt a nótát, a mely úgy kezdődik, kogy: „Kitették a holttestet az udvarra . . .“ Majd elővettem azt a levélkét, melyet ő irt nekem s ezerszer meg ezerszer végig csókoltam minden sorát, hiszen az a kéz irta, mely oly sokszor, simitá végig arczomat s melyet oly sokszor csókoltam igaz szerelmemben. Ez az a történetecske édeseim, mit elakartám TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (47. sz.) Q O néktek mondani; nem azért, hogy tanulságot adjak, hiszen mindnyájan tudjátok, hogy: „Ember tervez, Isten végez.“ Most pedig Isten veletek a legközelebbi viszontlátásig. Pá! Édeseim! Zs. Zavadczky Gizella. ________TAN ÜGY. Iskolai gondnokságok, iskolaszékek és a tanítók figyelmébe. Kérdés tétetvén az iránt, hogy az országos tanítói nyugdíjintézetbe fel nem vett nép- és polgári iskoli tanitók által vezetett osztályok mindennapi tankötelesei után is fizetendő leszen á 15 kros nyugdíj - járulék, tisztelettel értesítem a vármegyében levő iskolai gondnokságokat, iskolaszékeket és tanítókat, hogy a 15 kros nyugdijintézeti hozzájárulás az 1891. évi 43. t.-cz. 10. §-a értelmében csak azon nép- és polgári iskola mindennapi növendékei után fizetendő be évenkint, a mely iskolának esetleg osztályainak tanítója az országos tanítói nyugdíjintézetnek tagja. E szerint tehát olyan tanitók után, kik az országos tanítói nyugdíj intézetnék bármiféle okból nem tagjai, az osátályukba járó tanonezok után nyugdijintézeti hozzájárulás nem fizetendő, valamint i vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur 1896. évi szeptember hó 15-én 48.869. sz. rendelete értelmében az ismétlő iskolások után sem, habár tanítójuk az országos tanítói nyugdíjintézetnek tagja volna is. Szegzárd, 1896. évi november 15-én. Tihanyi Domokos s, k., kir. tanfelügyelő. _________TÖVISEK._____ Tr éfa és való. in. Megígértem a világnak, hogy fenti czimü »Tövis«-emnek még 3-ik folytatása is lesz, tehát ime!...-. Ez a tövis már engem, magamat szúr leginkább, azért senki sem haragudhatik meg érte, mint néha megtörtént — fájdalom! — hogy a legártatlanabb humoros tréfálkozásomat ezélzatos gorombaságnak vették a »Mimóza« természetű ember-virágok! — Mondom, magamról akarok szólni, magamat akarom szúrni — egy szellemi »hara-kiri«-t csinálok. Mostani czikkem igazi czime az lenne: »Hogyan nem lettem én képviselő?« Ezt akarom tudatni a »világgal«. — Hát kérem alássan, mikor engem Kossuth Ferencz levében felhitt, hogy a párt örülne és támogatna, ha mandátumot vállalnék, — »gondoltam merészet és nagyot s tettem rá életemet« hogy ha föllépek — »nincs veszve ügyem, bármi sors alatt, ha el nem csüggedek!« És megírtam — mély köszönetem tolmácsolása mellett — Kossuthnak, azonnal, reczepisse mellett (!) hogy: »fac me talem, talis erő!« — Ha akarjátok, t. függetlenségi párti jó uraim, — leszek én, mint jó honfi, honatga is hazaszeretetből! . . . No meg az a 10 frt napidij, a dicsőség, a Nagyságos czim, a sokszor Budapesten lehetés, a hires követ Ugrón Gábor ellen esetleg sikerülhető szónoki parirozás, — a még híresebb Gr. Apponyi Albertiéi — mint parlamenti szónok — óriással való kis- dávidi parittya — harcz esetleges sikere (— csakis az én politikai elveim szilárdabb atapu volta miatt!) és sok minden más körülmény terelt engem snnak a reczepissés levélnek | megírására. Hanem hát nem sikerült a sor — vagyis — mint a felső-nyéki hires polgárnyelvész mondaná—: »Nem iilött sarkot a nemes törekvés, mert a levél alaki hiánya miatt a belső tartalom sikertelenségben érvényesült!« (Elveszett a levél.) Jó embereim két választó-kerületet adtak. A pinczehelyit és a kölesdit. Aztán nyomban meg is választott a szegzárdi dalárda egyhangúlag Pincze- helyen (Tóth Károly pinczéjénél!) A választási költségekre összejött, nem papiroson, hanem élő szóval, __ ami sokkal többet ér! — 3000 forint! Rengeteg pénz még marokba olvasva is, hát még mondva!.. Azonban ezt a választást egy bizonyos Sors nevű úri ember megpeticzionálta a magas Egek kúriájánál s nem én, hanem Rátkay Laczi barátom verifikáltatok, az az, hogy csak fog verifikáltatni |
