Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-10-04 / 40. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (40. sz.) l25a,rossLXXi3s-. A magyar iparososztály helyzete talán a legrosszabb, pedig már évtizedek óta nehéz küzdelmet folytat a rendelkezésére álló eszközökkel, hogy szomorú sorsán enyhítsen. A munkás iparososztály érdekei iránt nem lehetünk közönyösek; mert közéletünknek számottevő' tényezője nemcsak nagy szá-. mánál, hanem erkölcsi súlyánál fogva is. A magyar iparosok nélkül nem is képzelhetjük közgazdasági viszonyaink egészséges fejlődését,- haladását; de nem remélhetjük az állam megerősödésének biztos alapját sem elemünk az ő feladatkörük megoldása nélkül. A feladat, mely az iparososztály előtt áll, nagy, majdnem megoldhatatlannak látszik ; mivel nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a magyar iparosok vegyék fel a versenyt az iparos államokkal s a hazai ipart fejlesszék oda, a hová a nyugati kulturálla- mok, de főleg a szomszédos Ausztria fejlesztette. A mi iparosainknak tehát a legnagyobb erélylyel és ügyszeretettel hozzá kell fogniok szakmájuknak műveléséhez, hogy a versenyben el ne bukjanak. Az iparosság — tagadhatatlan tény — hogy már eddig is, daczára, hogy úgyszólván önerejére volt kizárólag kénytelen támaszkodni — szép haladást tanusitott hazai iparunk felvirágoztatása körül, de — hogy a magasabb czélt elérhesse — ahhoz a szak- képzettségen, az összetartási szellemen, energikus munkásságon kívül a m&gy&r társadalom s föltg az államhatalom támogatására van szüksége. Ezredéves országos kiállításunk is arról tanúskodik, hogy a magyar iparososztálynak már vannak kiváló Szakemberei, a kik a kiállított tárgyaikkal a magyar ipart elismertté tették s egyes szakokban pedig bátran az iparos államokkal is versenyre mehetnének. Ez azonban még korán sem bizonyit a mellett, mintha már általában elértük volna a müveit nyugoti államokat ipari fejlettség tekintetében. Még bizony sok és nehéz akadály áll a mi nagy- és kisiparosaink előtt, melyeket előbb le kell küzdeniük, hogy' elérhessék azt az óhajtott eredményt, mely erőssé, hatalmassá és versenyképessé tehetné általában a magyar ipart. Különösén kisiparosaink pusztulnak el támogatás nélkül, mivel ezek a mostani gazdasági válság mellett valósággal nyomorognak, küzdenek az önfentartási létért, s alig képesek a mindennapi kenyeret családjaiknak előteremteni abból az iparból, melynek hajdan aranybánya volt Magyarországban a feneke. A kisiparos töke. hiányában ki van szolgáltatva azoknak a kereskedőknek, a kiktől az angayol hitelben kétszeres áron kénytelen beszerezni. Ha azután az anyagot két kezével feldolgozza, nincs vevő közönsége, mert inkább veszik a külföldről beözönlő idegen ipari czikkeket a kereskedésekben, mint az általa elkészített magyar ipart. A kisipar, valamint a gyáripar sem fog Magyarországban mindaddig egészséges fejlődésnek indulhatni, mig alárendelt viszonyban állunk a szomszédos Ausztriával. A bajon gyökeresen egyedül az önálló vámterület segíthet. Mig az az általános közóhaj meglesz, addig is törekvő iparosaink minden lehetőt megtesznek a magyar ipar .önállósítása érdekében. Ezt bizonyítja, hogy csak a közel múlt napokban gyűltek össze az ország szivében, hogy komolyan tanácskozzanak a felett, miképpen lehetne a magyar ipart magas nive- aura fejlesztve, versenyképessé tenni. Az országos iparos kongresszusra ugyanis közel 500-an jöttek össze az ország minden részéből, | kik mind hivatott képviselői voltak a különböző iparágak köréből. A kongresszus tárgyát az iparpolitikai, melyek — között első helyen állottak: az adóügy, hitelügy, a vámügy és a közlekedésügy; de főleg az egyes fontosabb iparágak fejlesztésének előmozdítása képezte, Az óriási munkaanyagot szép eredménynyel tárgyalták le, s ha a hozott határozatokat meg is valósítják, úgy a magyar iparra egy szebb és boldogabb korszak nyílik meg. A magyar ipar fejlesztése, az iparosok jólétének emelése nem az iparos osztálytól függ csupán, hanem leginkább függ a társadalomtól és az államtól. A társadalom pártolja és támogassa a magyar iparost az által, hogy csakis a hazában készített ipari czikkeket vásároljon, az állam pedig nyújtson kedvezményt a maUgy tetszik most mintha e nap zajára, Elő jönnének Árpád hadai: S a harczi sip s tárogató szavára Megnyílnának a sírok zárai. Nem is csoda, ha a sir rozsdás zár?,: Zsarnoknak ma nem óhajt látszani, Koporsókról lehull a gyász lepel . . . S Elet, Enyészet együtt ünnepel! Nincs enyészet! — a sir ma ezt kiáltja, Megrendül a föld! — megdörren az ég; A holtakat a sir most mind kihányja, Halál, enyészet csak üres beszéd! Bár vadul dúl az elemek csatája: Hittől eloszlik a homály s setét... S vissza-vissza néz a futó Idő, Nyomán a hir virága egyre nő! Vissza pillant ma is ránk az Időnek, Múltat, jövőt, jelent látó szeme; Behat megoszlásokig a velőknek, Átható éles, zord tekintete. r Es léptein egyenként elő jönek : Kiket a sir mohóan elnyele.. . Kik elaludtak századok során. 1 uj világ nőtt kihűlt szivük porán! Óh! jöjjetek keblünkre dicső árnyak, Kiket enyészet s sirhant nem föd el: Irigylem sorsát az énekes madárnak, Hogy szárnya van s a naphoz jár közel. A lelkemhez hiába füzük szárnyat.. Alant maradva — ajkam énekel; Ország zengés közt elhal vész dalom, 1 Ikarusként vergődöm a habon ! Dicső árnyak! — óh jöjjetek merészen, A mit láttok ez itt egy uj világ ; Nyelvünk zengő nem durva mint volt régen Ma hervadást nem ismer a virág! Budavára ragyog a nap fényében ... Lakójául tiszteli a királyt í!. Kiről mig csak 1 nemzet népe él: Sok alkotás és sok szép tett beszél! Nagyot haladt e nemzet Árpád óta, A haladás látható mindenütt. .. ősök iránti kötelmeit lerótta. Ború után reá szebb nap derült. Nincs köztünk már nincs nyomorult lielóta, Nem hullatunk könyet már keserűt, S a nép lelkesül költői dalán.;.. Es él a „nemzet nemzet e hazán“! Ez oszlop itt rólatok dicső árnyak; Nekünk annyi sok szép tettet beszél, gyár gyáriparnak, kisiparnak és vegye figyelembe azon fontos határozatokat, melyeket az országos iparos kongresszuson hoztak. Amicus. Tanügyi mizériák. E czim alatt közöl a „Tolnavármegye“ múlt vasárnapi száma egy 5 sornyi hirt, melyben először Bátaszékre, azután Müzsre jár a rúd. Engem helyzetemnél fogva persze csak az utóbbi rész érint, mely azt újságolja, hogy: »Mözsön 230 beirt tanulóból 15 látogatja az iskolát. Ezt olvadván, elszürnyülködve gondolhatja magában bárki is, hogy: ugyancsak ázsiai állapotok •ezek Európa közepén! De legyenek nyugodtak a „Tolnavármegye“ olvasói, mert ez a hirecske egyszerűen — lóditás I ellenben tény csupán az, a mi tény a falusi iskolák vagy 90 százalékánál, hogy t. i. az őszi mezei munkák bevégzése előtt a füldmives szülők nagyobbacska gyermekeiket nem járatják rendesen az iskolába, hanem felhasználják künn a mezőn vagy otthon, a hol és a hogyan tudják. Hát bizony igy van ez a majdnem tisztán földműveléssel foglalkozó mözsieknél is, bár nem is oly mértékben mint ezt ama hirecske beküldője hasból elmondani jónak látta. S hogy az év jelen szakában valamint Mözsön úgy faluhelyen országszerte még nincs réndes is- kolalátogas: erről nem hogy iskolaszék vagy iskola- igazgató és tanítók nem tehetnek semmit, de nem tehet róla még az a csaknem mindenható parlament maga seip. mindaddig, mig az iskola mulasztások megbüntetése körüli eljárást maga a parlament valamely novelláris törvény utján meg nem szigorítja. Mert ugyan mi az eljárás jelenleg | Az, hogy az iskolamulasztók csak félhavonkint iratnak ki, és 15 napi teljesen igazolatlan mulasztás után még azt a leghanyagabb | igazán rosszakaratú szülőt sem érheti nagyobb baj egy kis elüljárósági megintésnél, melybe pedig még soha csak bele sem betegedett egy szülő sem. Ha aztán újabb 15 napig sem megyen az a tanköteles gyermek az iskolának tájára sem : akkor is az egész 30 napi, pl. szeptember közepétől október közepéig terjedő mulasztásért az elöljáróság a szülőt mindössze csak 50 krajczárral bírságolhatja meg; s ha ezt a csekély birságot csakugyan végrehajtják rajta, úgy az a hanyagszülő még ilyformán is okoskodhatik magában : liiszen ez nem is rossz üzlet! fizettem 5 hatost; pedig,” a mit a gyerekem egy hónap alatt a gazdaság körül segített, az nekem megér 5 forintot is. . . . Hogy mennyit veszitett gyermekének szive s lelke az egy havi iskola mulasztás által: már azt ő apprecíálni nem képes. A népiskolai törvénynek az óramulasztások megtorlása körül való rendelkezései enyheségüknél fogva nézetem szerint olybá vehetők, mintha csak maga a törvényhozás is szemet akarna hunyni a nyári és kora őszi évad alatti hiányos iskolalátogatás előtt gi legalább a föld népével szemben. 1896. október 4. A nap átadja a szét az éjszakának, 1 az egyik éj a másiknak regél, Ti rólatok hősei e hazának, A honfi szív a mig dobog remél, Kernéi jobb jövőt szeretve hazát, Mely bölcsőt adott és majd sirt is ád! Szeressük is e hont mert e világon: Ezen kívül nincsen számunkra hely; A sziveinkből épített szent oltáron, Hamvadjon el minden honfi kebel. Yigan daloljon itt a madár minden ágon.., Ontsa illatát a virág-kehely, S nyom nélkül szálljon itt a vész — miként A fecske szárnya csendes tó vizén! Egyetértés, testvériség hevítse, Mindörökké itten a népeket; Az ily szép hazát az Isten is segítse, Hogy érjen, lásson sok évezredet. Polgár a polgárt testvérének tekintse, Hazát szeretni csakis igy lehet; S az összetartás ne legyen laza, Csendben, viharban éljen a haza! Kosa Ede.
