Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-27 / 39. szám
2 A szegzárdi polg. olvasókör ünnepe. Minden mozzanatában hazafias örömünneppel ülte meg a szegzárdi polgári olvasókör múlt vasárnap alapításának negyedszázados évfordulóját és a magyar édes haza ezeréves fennállásának emléket. Egy negyedszázad nagy idő a társasegyesületek életében, de főleg nagy a szegzárdi polgári olvasókör életében, mely a közöny és részvétlenség miatt már- már közel állott a felbomláshoz az 1879 és 80-as években. A megpróbáltatás éveit azonban szerencsésen átélte, s most Szegzárd legnépesebb és legvirágzóbb egyesülete, mely az önálló gondolkolkozásu független demokratikus elemet foglalja magában. A polgári olvasókör születését a boldogemlékü Gájásy Lajos Ferencz-kórházi igazgató orvosnak, a lánglelkü hazafinak köszönheti, a ki hervadhatatlan érdemeket szerzett magának a kör felvirágoztatása körül. Az elnöki tisztet 1875-ben Boda Vilmosnak engedte át, hogy ez ifjabb lélekkel, nemes ambiczió- val fejlessze tovább a letett alapon az egyletet. Boda Vilmos tehát 21 éven keresztül vezeti az olvasókört abban az irányban, mely minden izében hazafias. Az ő érdeme, hogy az egyesület a nehéz napokat is átélte, s ma virágzó és hatalmas. A díszközgyűlést a kör tágas udvarkertjében tartották meg, melynek fáiról nemzeti zászlók és a város szineit képviselő lobogók lengtek. Az ünnepély külső hangulatának emeléséhez járult a szegzárdi tűzoltó zenekar játékával, a mennyiben az érkezőket kellemes zenével fogadta. A nagyszámú hölgy és férfi közönség délutáni három órakor már elfoglalta a felállított asztalok körül a helyeket, mire először Boda Vilmos, a polgári olvasókör elnöke, lépett az emelvényre, hogy megnyissa a díszközgyűlést. Tartalmas megnyitó-beszédét általános tetszéssel fogadták s végül viharosan megéljenezték. Azután a szegzárdi dalárda 1 közönség imaszerü áhítata mellett elénekelte a „Hy mn u s“-t L i nhar dt Ignácz karnagy vezetése alatt. Majd B o r z s á k Endre ev. ref. lelkész, lapunk jeles tollú munkatársa, ült a felolvasó asztalhoz és nagy érdeklődés között a következő alkalmi felolvasást tartotta: * Tisztelt Közönség! A szegzárdi polg. olvasókör nagyon tisztelt választmányának kitüntető bizalma által részemre jutott ama kiváló szerencse folytán, hogy a mai, igen nevezetes, bár egyszerű ünnepély programmjába csekélységem neve is — mint szereplő egyéné — felvétetett: engedjék meg, hogy eme ünnepélyes óra rám nézve még nevezetesebb legyen, azon szép reményem való- sulása által, hogy rövid szónoklatom tartamára becses türelmüket és szives figyelmüket megnyerhettem! Mai ünneplésünk tárgya már bőven ismeretes, az elnöki igen szépen átgondolt és igen lelkesen elmondott megnyitó beszédből. A polg. olvasókör, mint 25 éves deli ifjú, ünnepli a saját születése napját, szép és nemes ifjúságának negyed százados arany-idejét; de emellett forró szeretettel és hálás kegyelettel megemlékezik a szülő edes anyáról, az 1000 éves magyar hazáról is! . . . Szép alkalom az ünneplésre mindakettő külön- külön is, — együtt és összeragyogva pedig a két ünnepély fénye: nem csoda, ha mindnyájunk arczán, szemében, kigyuladnak a hazafias öröm és lelkesedés napjának arany sugárai! . . . Oh, bárcsak örökös lenne e sugár, e fény és ragyogás! Oh bárcsak honszerető szivünk ünnepi érzelmeit sohase dobnánk el, mint hétfőn reggel az ünneplő ruhát, vagyis lennénk az életnek minden körülményei között igaz hazafiak és lelkes polgárok ! Mert Uraim 1 — nem tudom én voltaképpen melyik öregebb: az > ezer éves édes anya- e, vagy a 25 éves gyermek ? Nem tudom én, melyik régibb: a Haza fogalma-e, vagy a magyar polgár-erények ? Sőt úgy tudom, hogy a magyar polgár-erények teremtették meg a Haza fogalmát és szeretetét, a múltban és jelenben, de ezek biztosítják a Haza boldogságát, virágzását minden bizonnyal a nagy messze jöven- dőségben is!. . . Úgy van Uraim! A nélkül, hogy sápadt irigységgel, vagy oktalan demokrata kicsinyléssel néznék a hazánk múltjának történetében tagadhatatlanul nagy szerepet játszott, főurainkra, a nélkül, hogy semmibe se venném :— mint hajdan tették — a földhöz ragadt szegényt, sőt kész szívvel elismerve, úgy a magasan állóknak, mint az alacsony sorsuaknak ragyogó honfierényeit, melyek olykor-olykor valóságos csodákat müveitek, — ki kell mondanom, hogy mégis csak a nemzet zöme, az értelmes, felvilágosult, munkás polgárság minálunk a hazafentartó, a honbol- dogitó elem, tehát mi vagyunk, s rajtunk a nemes kötelességnek egy ezer év által szentesített terhe, hogy nekünk kell lenni a jövőben is! ... * Ám lássunk egypár példát. Az égbenyuló magas sziklabérczek ormán már kora hajnalkor napsugár ragyog; majd felleg borul rá, előbb, mint a termékeny lapályra; üde légáramlatot is előbb kap, többször kap, mint az alacsonyabban fekvő helyek: még sincs rajta egy nyíló virág nincs egy gabona szál. Szintigy a mély völgyek sötét ölében, hova meg már napsugár se jut, alig látunk valami tenyészetet. A hegyek ormát sokszor felhő takarja, a völgyek csermelyes, virágos teknőjére sokszor köd borul; de a sik föld, az egyenes rónatáj »arany kalászszal ékes« mint a nagy költő mondja! . . . Honszerelmet’.-— havasi rózsaként — találok én a magas bércztetőn; buzakalászt — elvétve — lelek én a mély völgynek ölén; de az igazi munkás honszeretet termékeny talaját ott találom a két szélsőség között álló magyar, jómódú polgárság szivében, értelmi felvilágosodásában, hol nincs köd és homály, csak tiszta verőfény s hol — épp ennek folytán — buján tenyész a honszeretet pünkösdi rózsája, épp úgy, mint az áldott Magyar Alföld tiszta búzája, vagyis: a tettekben nyilatkozó honszeretet. * Ha más példát nézünk, úgy találjuk, bogy a bérezek keblének elrejtett kincsei közt, főhelyen áll a gyémánt, az arany —; és talán' utolsó helyen a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (39. sz.) hajlítható, gyenge és hitvány ólom. De az ólom értéktelen hitványsága és az arany és gyémánt csillogó drágasága együttesen sem érnek annyit — hasznossági szempontból —I mint a középosztályba sorozott vas, e szerény, feketeruhás, egyszerű érczközlegény l •f* Azt hiszem, hogy a nagyon tisztelt közönség megértett engem a mondottakból tökéletesen. Megértette, hogy én, ennek a mi kedves polg. olvasókörünknek 25 éves jubileumát úgy ünneplem, mint 1000 éves közanyánk, az édes magyar haza újabb ezer évének születési napját! Ha tisztelt polgártársaim — megőrizve edzett honfi-erényeiket — lesznek az a biztostermő talaj, melyben eddig is, 1000 éven át, oly szépen virágzott a szabadság fája, — lesznek az a szilárd vas, mely nem akar kérkedni a gyémánt értékével, az arany fényével, de büszke a vas közhasznúságára s munkás honszeretet foglalja el mindnyájuk szivét: akkor én nemcsak a »kör« 50, sőt 100 éves jubileumát jósolom meg előre örömmel, hanem biztosan és ünnepélyesen kijelenthetem, hogy ez évben annyiszor ünnepelt 1000 éves közanyánk, édes magyar hazánk, mindnyájunk lelke szent kívánsága szerint: örökké él ! Az éljenek lecsillapulta után Schneider János a polgári olvasókör 25 éves történetét olvasta fel, melyet lapunk „M egyei irodalmi csarnok“ czimü rovatában közlünk egész terjedelmében. Az általános tetszéssel fogadott s nagy gonddal összeállított történeti emlék felolvasást a szegzárdi dalárda követte a „Szózat“ eléneklésével, melyet levett főveggel állva hallgatott meg az ünneplő közönség. A diszközgyülést Boda Vilmos azzal fejezte be, hogy köszönetét mondott a szegzárdi tisztviselői társas körnek, mely küldöttségileg képviseltette magát és a szegzárdi dalárdának közreműködéséért. 1896. szeptember 27. Méhészeti egyesületünk. Beszámoltak, ünnepeltek már összes egyleteink, közintézeteink s igy illő, hogy a szegzárd vidéki méhész egyletről is röviden megemlékezzünk. Megemlékezzünk annál inkább is, mert az már évek óta vajúdik, — aludni látszik — holott az ezredév ünnepén az összes közművelődési tényezők életereje erősen felpezsdült. Az egyesület kezdetét vette 1889-ik évben Dobos-utcza Réber-féle házban 20 frt évi bérért kibérelt egyszerű kerti helyiségében. Egy-két év alatt 8—10 alapitó és 50—-60 rendes taggá nőtte ki magát. A tagdijak, alaptőkék, úgy a mélt. minisztériumtól, a tek. megyei gazdasági egyesülettől nyért segély dijak czimén befolyt circa 700 frton D. L. igazgatása alatt a kertben egy nádfalu és nádtetejü körméhes és egy nádfalu dolgozó ház állíttatott fel három darab hármas dzierzon kaptárral s 18 család méhel. Az eldugott és esős időben hozzáférhetlen helyen álló méhtelep a méhkedvelőknek igényeit nem elégítette ki. Minek folytán 1893-ik évben igazgatóvá lett dr. H. I. látva a közönyt, melylyel az érdekeltek az kán derül ki arcza, dukál is. Most jár táncziskolába és ott a serdülő sziveket időelőtti lángra gyújtogatja. A helyi érdekű Petrarkák hozzá énekelnek s mindez eszébe jut, mikor fiatal szivének kedélye kitörni akarna. Megfegyelmezi. A modern lányok nevelészeti fegyelmével. Nem akarhatja, hogy kiváló nevelésének rovására legyen jókedvű. Ide-oda hosszú ruhát ölt, agyában felötlik a presumtiv bálkirálynőnek, mikor igazándi királynő lesz valóságos udvartartással, a helyi garnizon délezeg tisztjei szolgáltatják a testőrséget, a törvényszék czvikkeres hivatalnokai a diplomacziát. Gizuska elmosolyog ; zsarnok lesz — gondolja. Mert azt akarja, hogy megirigyeljék. Na, de azért még gyermek, a kinek lesütött szemekkel kell iskolába mennie. Negyedik stadium. Ah! a legszebb stadium, Gizuczi már nem Giza, de Gizella nagysám. Két hónap óta a neveidét is odahagyta s a hosszú ruha megszerezte a nagy leányok prestigejét részére. Szobájában legnagyobb kedvelője az ablaknak, hamiskásan tud kaczagni, de legnagyobb mulatsága dévajkodni a firtlis urak áradozó bókjain. Azt sem mondhatnám, hogy a kard csörgést unja. De nem ám. S bogy törnek kegyéért a férfiak. Hogy teszi a két barátot ellenséggé, ha történetesen a másikkal többet „foglalkozott“. Szép dolog ez a nagy leányi élet. Minden szép leány maga csinálhat regényt, ha akar. Béla, az odaadó Béla a regények hordozgatása mellett mindent megtesz, hogy regényes szerelme valóságra váljék, de Gizella nagysám lehűti a vallomásig bátor szerelmest, a ki aztán másnak hordogalja a regényeket s Bélára nézve a házasélet regénye következik, de mással. Minden csatában kell lenni legyőzöttnek. Nehéz önmagának is bevallani, de kénytelen vele, hogy ennek a csatának ő a legyőz öttje. Bélát szeretni is lehet! Aztán parti, határozott parti. Az udvar pedig gyérül, a hálót hiába veti ki, a csalmány menekül. A nyár melege belevész az ősz hűvös éjszakáiba. Ötödik stádium. Gizella még mindég szépség. Szerepel mindenütt bálkirálynő. Az idő lekoptatja ábrándjait. A platonikus szerelem delibábos költői agyrém, melyről beszélhetnek ők is, de nem tudja senki hinni. Nem hiszem, nem hiszem! — toppant lábával, midőn előtte két egy-egy szerelmes pár önfeledten, egymáshoz simulva, boldogan elsétálnak. — Nem hiszem! Nem hiszem! Ezek is sétálnak Hatodik, stádium. Gizella nagysám rpia felette boszus. Alaposan ügyel a tükörbe és á Szép kék szeme alján finom bőrén szarkalábszerü ránezok mutatkoznak. S fésülés közben egy ezüst hajszálat tép ki. Szive elszorul. Kitekint az udvarra. A Béla gyerekei jöttek át a szomszédból. Emlékei feltámadna^;. Az a pufók gyerek, a legnagyobb fia csodálatos módon hasonlít az ő hűséges regényhordozójához. Keserű emlékek tolakodnak fel! Botor voltam, nagyon botor. Mély, szomorú gondolatai közben jobban és jobban boszantja a feltörő gyerek-zsivaj. Dühtől reszketve szakítja fel az ablaktáblát, az ajka vonaglik, a szeme czikázik. — Elhordjátok magatokat! Es megszólal az ő regény hordozójának kicsinyített kiadása: — Ne haragudjék n é n i k e ! Néni! Néni! Ostoba kölyök: S ettől a pillanattól az embergyülölő melancholia uralmába veszi a lelkét- Következik: A hetedik stádium. Egy világot gyűlölő vén kisasszony.
