Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-16 / 33. szám
hogy mindennel ellátva bátran mehet a tél viszontagságai elé, nem kell félnie, hogy honnét veszi a mindennapi betevő falathoz szükségeseket, hanem nyugton van, mert yan mindene. De mily lesújtó s lélek ölő lehet ennek az ellenkezője . . •! Apró gyermekek veszik körül a családapát, kinek mindenét megsemmisítette a természet fékezhetlen haragja, szemében akaratlanul előtör a könny, mert már előre látja azoknak az éhségtől el- sárgnlt s korán megaszalódott arczát s előre látja, kogy mint dideregnek ruha és lábbeli nélkül a hideg dermesztő télben s ó ezen a bajon nem bir segíteni, mert összes, véres verejtékének gyömölcsét a haragvó természet letarolta. Ez még nem elég, más látomány is feltűnik lelki szemeim előtt, melyre minden izében megretten. Hem bírja adóját fizetni, nem tudja adósságát törleszteni, megperdtil a dob háza előtt s talán az utolsó takarót adják el maga s hozzátartozói felül, mely alatt bár éhes gyomorral, de mégis egy kis meleget találtak. Szomorú képek ezek s fájdalom vármegyénkben igen sok községben fordulnak elő ehez hasonló esetek s ha az emberi könyörületesség meg nem menti, a jótékonyság el nem forditja e setét képet tőlünk. De legyünk tárgyillgosak, ne foglalkozzunk előre e setét dolgokkal, úgy is jelentkezni fognak azok a maguk teljes rémségében, midőn lehűl az első hópehely, s beköszönt a tél. A beérkezett értesítések a legbiztosabb s megdönthetien statisztikáját adják annak a csapásnak, mely e vármegye központi, völgységi, dunaföldvári, tamásii, és dombóvári járásának nagyrészét sújtotta. Igaz ugyan, hogy egyes községek kissebb kárt szenvedtek s talán kiheverik a csapást, hanem nagyobb részt a kár óriási s annak pótlására évek hosszú fáradsága s meg nem ingó emberi türelem szükséges. Hogy Szegzárd mily kárt szenvedett, azzal lapunk múlt számában bővebben foglalkoztunk s itt csak azt jegyezzük meg, hogy a folytonos esőzés miatt a megmaradt gabonanemüeket nem lehet csépelni s azok kezdenek kicsirásodni. Paksi levelezőnk terjedelmes tudósításban írja le az ottani katasztrófát, mely 24 óra alatt kétszer érte a-községet -s rémületbe ejtette a lakosságot. Úgy reggel, mint éjjel dió nagyságú jegek estek, először csak tisztán s aztán záporral, mely később felleg szabadásba ment át — vegyest. Házak tét éjéit hordta el, kéményeket dobált le, s egész utczákat borított el árral, felszaggatva az utczák kövezeteit. A kár tudósítónk szerint megközelíti a 2 millió forintot, mert a gyönyörűen megrakott szőlők is egészben elpusztultak. Duna-Kömlőd községben okozott kárt 35.000 írtra becsülik. Nagy-Dorogh község határában levő, minden még lábon álló termény elpusztult, házak telepeit hordta el az orkán s gróf Széchenyi Sándor főispán gazdasági épületeiben is igen nagy kárt okozott. A völgységi járás csaknem összes községében a kár óriási, mert itt csaknem mindent- megsemmisített a vihar, a jég. Bonyhádon szintén házak tetejét hordta el, ablakokat vert be, szóval az egész járást a szószoros értelmében teljesen tönkre tette. Báta és Bátaszék községeket a 7'iki vihar megkímélte, hanem ll-én éjjel ezen községek határa is teljesen tönkre tétetett a jég' és orkán által. Bátán az iskola 16 ablakát mind beverte ajég, 50—60 éves fákat ragadt ki tövestől az orkán, egy ház pedig a felhőszakadás következtében összeomlott. Szerencsére ember életben nem történt kár. Felső-Iregh községben is kiszámithatlan kárt okozott a vihar s ezen felül emberi élet is esett áldozatul, s a harangozót a villám sújtotta agyon. Ivekre terjedne, ha minden egyes községet ért katasztrófát a maga rémségében óhajtunk ecsetelni, a mi pedig sikertelen kísérlet lenne, mert toll nem képes azt a maga teljes rémségében visszaadni, azt csak látni és fájlalni lehet. Hogy azonban olvasóink tájékozva legyenek, kogy a vihar merre dúlt s a jég és felhőszakadás merre semmisített meg mindent, alábbiakban közöljük a községek neveit: Gyönk, Szántó, Görbő, Belecska, Györköny, Ocsény, Pálfa, Decs, Reyöly, Sár-Szent-Lőrincz, Hidegkút, Majsa, Med gyes, Kecsege, ír meny, Paári, Szemcse-Csehi, Pinczehely, Bátaszék, Báta, Nagy- Dorogh, Szegzárd, Kis-Székely, Fadd, Simontor- nya> Kocsola, Mucsi, Döri-Patlan Bölcske, Paks, Hadocsa, Mözs, Miszla, Bikács, Kis- Vejke, Udvari, 1896. augusztus 16. ______ Oz ora, Apar, Hant, Nagy-Vejke, Győré, Mucsfa, Majos, Nagy-Mányok, Kis-Mányok, Váralja, Bony- hád, Rakasd, Belacz, Ladomány, Szálka, Grábócz, Felső-Iregh, Tamási, Kőnyi és Kánya. A vármegyének tehát majdnem fele szenvedett elemi kárt, még pedig oly mértékben, hogy évek hosszú sora szükséges arra, hogy az elveszített értéket némileg is helyre pótolhassa. De vájjon mikor fog e? bekövetkezni, mikor fog a csapás által sújtott lak^ ság fohász kíséretében, ekként fel sóhajtani: „Tür^^mel hordoztam uram a terhet, mit reám mértjövőben kímélj meg haragodnak nagyvoltától“ azt a jó Isten tudja!? Nincs tehát más hátra, mint belenyugodni a sors végzetébe s bátran neki menni az ismeretlen jövőnek s meg nem csüggedő erővel, munkássággal helyre pótolni azt, a mi elveszett ! A kit pedig megkímélt a sors, az pedig alkalom adtán fogadja könyörületes szívvel azokat, kik segítségért hozzá fordulnak, adjon azt és annyit, a mit és mennyit tud, mert az irás szavai szerint a jótettek ott fen százszorosán számíttatnak! Sz. J. MEGYEI IRODALMI CSARNOKÉ Zfcv'Eezel ■virág'ols:. I. Házam előtt az akáczfa kiszáradt Össze tépte szivemet a bubánat; Széjjel dúlta szét zilálta menynyemet . . . Azt a kis lányt azt a barnát Elfeledni nem lehet! Annyi forró csókot kaptam én tőle, Most már még csak hirt sem hallok felőle; Oda adnám érte szivem telkemet . . . Mert azt a szép barna kis lányt Bár akárnám! Elfeledni — soha soha nem lehet! II. Ösztönzél engem hogy daloljak, Biztattad fájó lelkemet; Hidd el hogy ily nyomott kedélylyel; Szépen dalolni nem lehet! Fenn szárnyaltam téged szeretve, A csillagok közt hajdanán . . . S az Ideált mig ott kerestem E ronda földet itt hagyám! Alázuhanva a magasból, Megszűnt az ének és a dal . . . Hogy engem újra dalra keltél Tiéd tiéd a diadal! III. őszi tájnak hervadása S a virágok elhalása Úgy meghatja keblemet, Hervadó bus őszi tájon Merengek az elmúláson S szállni érzem lelkemet. Szállni érzem messze tájra, Egy sokkal jobb szebb világba, Oda — hol nincs hervadás! Oda — hol vágyak remények, Teljesülnek s szebb az élet S nincs fájó szív dobbanás. Fenn az égben szebb az álom, Mosoly fénylik a virágon, És e mosoly Istené! Mért szeressem én e földet? Itt varrják meg szemfedőmet . . . Fölfelé! . . . csak fölfelé! Kosa Ede. IS á i t f a. Irta: VERNER LÁSZLÓ. Itt vagyok a csél-csap lengyel herczegnek, Radrivillnek vig mulatozása helyén, hol a múlt század közepén a magyar és lengyel arisztokraczia találkozott ; itt vagyok a hirtelen moderré öltöztetett régi fürdőn, melyben sebbel-lobbal tűnik el útból az ódon s egy magyarágu világfürdő képét veszi magára és uj tetszetős mezével, hoteljeivel, villany világításával. Ha a magam kedvére írnám e sorokat, akkor előbb elolvasnám Vajda Péter prózában irott költe ményeit, vagy nem olvasnék ul semmit, hanem kimennék abba csodás erdő rengetegébe, mely egy TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (33. sz.) kődobásnyira van tőlem, leheveredném a fűben s ozont lehelő tüdőm, a szivem verése, no meg az ihlettől sugárzó szemem fejezné ki elragadtatásomat irántad nagy fenség! Irántad csodás Természet! Hanem az ujságirás robotos hive nem keresi a maga mulatságát, még akkor sem, ha mulat, mint a számító kalmár, arra felé tekint, a miből a köznek lenne valamicsodás haszna, szolgál téged nagy szeszélyes Közönség mindenkor egyenlő buzgalommal. Ekként' mivel jól tudom, hogy a századvégi ember enervált idegeinek Vajda Péter nem tetszetős, tulteszem magamat s nem dicsérlek téged szép természet, a ki már hét éve kaptad a teremtő jóvoltából az áldást. Mert tessék elhinni, érzelmes emberek vagyunk ám mi a század végén is, csak nem merjük bevallani. Magam sem vagyok poétái ragaszkodásu; a napi élet küzdelmei között meglehetősen lekopott rólam az idealizmus, — de itt óda költővé lettem mint néhai Desseffy József gróf a ki Döbrenteynek erdélyi múzeumában megverselte a bártfai vasas vizet, többek között megcselekedvén a következő versszakát: „Tartzalnál tsomosolt isteni tevével én Buzogtatni jüvék láng híveid szeszed, Hogy párologjon a füstje. S bosszantgassa meg orromat.“ A verset mi uj magyarok nem értjük meg, de legyünk kegyelettel, hisz az öreg Kazinczy nyelvnyesegető kertész keze alatt vált a poéma oly fen- költté, kétségtelen: a kút jobb verset is érdemel. Na de itt sétál mo$t Simon Judit szerzője, a „Hét“ geniális főtalentuma'SKiss József majd megtiszteli a derék vizet egy kissé jobb poémával. Nem csak Kiss József sétál itt, Perczel Dezső a bandérium vezető belügyminiszter megedzetten a második ezerre, gyógyultan ment el. Kell-e a fürdőnek nagyobb reklám? Azután itt van a haza Mecénása, a kit tessék elhinni, asztalos mesternek néztem, a ki nem más, mint Semsey Andor, földes egyetemi tanárral Kiss Józseffel és dr. Radó Antallal sétál s fél füllel hallottam Tóth Béláról is beszélgetni. És itt van latainer egyszerűségben a zágrábi érsek Posulovits, oly egykedvűen szürcsÖli a vasas vizet akár jó magam s azt hiszem épen olyan jól venné, ha három hétre megszűnnék az emberi gond mint jó magam. Mellette sétál az öreg Rock a nagy humanista édes testvére, mellette Dessewffy és egy szép szőke hajú Andrássy grófné. Yan itt a Zichyekből is, hanem a fürdők közönség zöme a módos közép- osztály, elvegyülve benne az okosan élő latainer. S a mit legelőbb keletett volna elismernem, Bártfa különlegessége a nők. A férfiak titkos füzért választottak, hogy a titkosan elrendelt szépségversenyen az arany almát ítéljék meg: a közönség üstöké ugyan csak izzad, nem lehet itt dönteni a sok szép között. A főforrás vasvize sápadt képeken is rózsaszín rózsákat nyit már egy pár nap után is, soktól egész in- diskréten meg is kérdezzük: — De nagysád, az istenért, mit keres itt, hiszen . oly piros mint a rózsa? — De nem ilyen voltam ám! Nyílik meg szóra a vérpiros ajk s szólnak hozzá hamiskásan a tüzes szemek. Mikor e sorokat irom, a fellegszallagok átölelve tartják a fenyószálakat, melyek üdén törnek föl a magassig, ha azonban az idő kedvező, akkor a messze vezető sétányokon törünk föl az Erzsébet pihenőhöz. Bártfa maga is érdekes város, 4000 jobbára pajeszes lakossal, keramit járdáival 1505-ben a piacz közepén épült városházával, szabad királyi város szervezetével. Említvén előbb a jelenvoltakat, feledém, aki ez évben ugyan nincsen itt. Bártfán tetszik csak ki igazán, mily imádat szerű ragaszkodással viseltetik a magyar nemzet Erzsébet királyaszony iránt. A hol tavaly három hétig lakott, a szállodát márvány tábla disziti. A táblát Bártfa szab. kir. város törvényhatósága küldöttsége s előkelő fürdővendégek előtt tették föl. A kút, melyből a királyné ivott, eddig lobogó nevet viselt, ma Erzsébet kútja. A hegytetején van a királyné kedves pihenő helye. Mintha kedves alakja most is itt járna, beszélnek róla megindulva, szeretettel. Mig a fürdő telep épület tömegével, kaczér villáival, robosztus hoteljeivel kedves benyomást tett az idegenre. Elől az otthon bizant stvlü fogadója; méltóvá lett az idegenek bizalmára. A hidegvíz gyógyintézet vezetése kiváló kezekben van Hanarik Jenő dr. maga nézi meg beteginek a proskibált műtétet. Ezeket mind látva fogadják sajnálkozásomat ha tán szenvednek odahaza, mert én üdülök és jól érzem magam! ____________________3_
