Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-19 / 29. szám

1896. julius 17.

I jóságos Istent, hogy a tiszta hazaszeretetnek, a koronás király iránti törhetetlen hűsegének és a testvériségnek ősi erényeit megerősitve sziveinkben, óvja meg imádott hazánkat, a nemzeti letet fenyegető baljós áramlatoknak, a második ezredév titkos homályában rejtett minden veszélyeitől, hagy miként a multí ban, századokon át védbástyája volt hazánk a nyűgöt czivilisátiojának, kelet hatalmai és támadásai ellen, ngy a jövő évezred századaiban, a nemzeti lét és a haza szent fogalmának erős vára legyen Árpádnak szép hazája.

Éljen a haza, eljen a király és éljen a magyar társadalom!

Szónokot éljenzéssel tüntették ki és többen gratuláltak neki.

Bodnár István, a kaszinó jegyzője, ekkor felolvasta a Bezerédj István szobor létesitése ügyében folyó évi május hó 31-én hozott közgyűlési határozatot, mely szerint a kaszinó Bezerédj István szobrára 500 frtot szavazott meg s ezzel a gyűjtést meginditja. Adakozásra szólítja fel a hazai pénzintézeteket és egyesületeket, továbbá felkéri Toinavár- megye törvényhatóságát, hogy hívja fel a társ törvény- hatóságokat és keresse meg a millenniumi országos bizottságot a végből, hogy az ezredév alkalmából állítandó emlékek közé vegye fel Bezerédj István szobrát is, a ki nemcsak Tolnavármegye érdekében, hanem az egész haza felvirágoztatásáért lankadatlan kitartással küzdött az országgyűléseken. Ugyancsak most hirdették ki, hogy 1897. január elsejétől kezdve a kaszinó rendes tagjai 2 frtot, a vidékiek pedig 1 frtot tartoznak a kaszinó házalapjára fizetni. Ezután Wosinsky Mór nagy figyelem és érdeklődés között az alábbi útleírást olvasta fel:

Igen tisztelt diszközgyülés!

A magyar nemzet ezer éves fennállását hónapok óta ünnepeljük s nagyon helyes, hogy az ünneplésben az egyes testületek is nemes versenyre kelnek. Ezen millennáris ünnepségek természetszerűleg a legtöbb esetben a történelmi momentumokat domborítják ki, hisz a történelem phylosophiája ád legtöbb tanulságot nemcsak a jelenre, hanem a jövőre is.

Sok a történelmi visszapillantás e millennáris ünnepségek alkalmával a múltba, de csak az 1000 éves múltba, a régész azonban nem elégszik meg a múlttal, az még a régmúltat is szívesen kutatná. Örömest száll le nemzete ezeréves történelmének határszéléről azon ősi homályba, hol a nemzeti lelkesedés felkutathatónak sejti azt a derengő mystikus fényt, annak a szent lángnak első fellobbanását, mely a meszsze keleten pirkadt s mely a naphoz hasonlóan növekedve, magasba szállva nemzedékről-nemzedékre világit.

Ezen régmultu, az 1000 év előtti időkbe még alig tekintettek vissza a millennáris ünnepségek alkal- kalmával, pedig kár volna azt elmulasztani, mert hisz hosszú életű volt már nemzetünk ezen ünnepelt 1000 év előtt is. — Bölcsője nem 1000 év előtt ringott, hanem jóval korábban és e bölesője a messze keleten Ászia belsejében állt. E nehéz, de háladatos thémá- nak fejtegetése azonban az Akadémia termeiben volna helyén való. De mégis akadt módom, hogy ez őshazát kaszinói diszgyülésben is szóba hozzam. Zichy Jenő gróf e lelkes magyar mágnás, ki nemcsak rajong mindenért, a mivel hazájának ügyét szolgálhatja, hanem lelkesedéséhez mért áldozatokat is tud hozni, — ő adta meg nekem a módot erre. Engedjék meg tehát, hogy az ő expedicziójának egy rövid utirészletével fárasszam figyelmöket. , ^ j

w V# j *

Kit ne szállt volna meg gyermekkorában szülőfölde szűk határai közé szórultan, a vágy átkutatni, hogy minő táj és minő völgyek vannak a határhegyeken túl, áttekinteni lelki szemeivel azon vidéket, mely látókörén túl fekszik? Én is éreztem e gyermekkori

vágyat s ez későbbi éveimben mindinkább fokozódott. A föld kerekségének legfontosabb, legnevezetesebb részeit bebarangolni volt mindég vágyaimnak netovábbja. Elképzelhetik tehát örömömet, midőn tavaly egyik napon ebéd közben Zichy Jenő grófnak meghívó levelét vettem a chinai határszélig terjedő merész úti tervvel. Az imént emlitett lankabhatlan utazási vágyamat ismerve bizonyéra nem fognak csodálkozni azon, ha Zichy Jenő gróf levelének elolvasása után azonnal előhozattam bőröndömet és már másnap reggel Arcóba utaztam, hogy beteg püspökömtől félévi szabadságot kérjek.

Sokan bámulták e gyors elhatározásnmat, e körülbelül 20.000 kilométernyi terjedő útnál, mely nemcsak óriási fáradalommal, de sokszoros életveszélylyel is fenyegetett.

Voltam már ezelőtt is Ázsiában, ismertem tehát az igazi ázsiai állapotokat s tudtam azt is, hogy a keleti kényelemről mily téves fogalma van a nyugot- nak. E némi megszokottság s másrászt a hírlapi közlemények, melyek még Ázsiában is a legnagyobb kényelmet ígérték, leküzdötték azt a kis elfogultságot is, melyet néhány félénk jóakaróm belém öntött.

Hamar felszereltem magamat a csizmakenőcs, tü, gomb, czérnától fel a legkényesebb fizikai aparátuso- kig, mert hisz az ásatásoknál méréseket is akartam végezni s photographus mesterséget is én végeztem, a phonographot is én kezeltem volna, de szerencsére bennrekedt a hangja már Budapesten s igy egy bugyorral kevesebbet kellett czipelnem. Nagy podgyászain- kat mindég egyes központokon hagytuk s minden alkalommal 1—2 hétre való szükségletet háton hordozható, zsákokban vittünk vagy a lovakra akasztottunk.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (29. sz.)

Érdekelni fogja talán az igen tisztelt társaságot, ha expeditiónk tagjait néhány szóval bemutatom.

Karavánunk eredetileg 6 tagból állott, később a Kaukázusban csatlakozott hozzánk még kettő, egy tiflisi ethnographus és egy müncheni festő. Zichy Jenő grófot közülünk talán mindenki ismeri, ha nem is személyesen, de sokoldalú fáradhatatlen működéséből. Nyelvészünk Bálint Gábor kolozsvári egyetemi tanár volt, ki beszéli nemcsak a legtöbb európai nyelvet, hanem az ázsiaikból a török, arabs, perzsa, mongol, tatár és mandzsu nyelveket. Beutazta egész Euróbát és Ázsiát és pedig úgy, hogy éveket töltött többnyire mint hivatalnok egy-egy országban j igy volt a mongolok, tatárok között, azután Szibériában, Törökországban, Syriában, Egiptomban s tagja volt Széchenyi Béla gr. ázsiai expeditiójának is. Dr. Sza- d eczky Lajos ismert történetiró, kolozsvári egyetemi tanár volt az expoditió naplóvezetője. A régészeti kutatásokat nekem kellett volna végezni. Tolmács gyanánt Cselingerián Jakab volt felfogadva, ki mint örmény születésű, az örmény, török és orosz nyelvet beszéli, de nem annyira tolmács, mint úti marschall szolgálatokat végzett, lovakat fogadott, élelmi szereket vásárolt, fizetett és elszámolt. A szolgai és kisegítő teendőket a grófnak egyik fiatal körerdésze végezte.

E lelkes kis karavánnak czélja a magvar nemzet bölcsőjének felkutatása volt, érthető tehát, hogy e hazafias vállalat az egész órszágban általános érdeklődést keltett, s mindvégig nagy népszerüségnak ör- I vendett.

______

•• i • alkalmával Budapesten az országgyűlési képviselők, hírlapírók, ismerősök, kedves tün- e es en részesítettek bennünket. A vasúti igazgató- s g a egkényesebb szalonkocsit bocsátotta rendelke- zésünkre; A hírlapírók közül néhányan velünk jöttek mm a íg, mig társaságunk mindegyik tagját hosszabb m erviw alá nem fogták. Egészen a határig minden nagyobb állomáson nagy közönség fogadott bennünket e kés beszédekkel. E beszédekbe néha politikai el- eseredettség is vegyült, sikert kívántak a magyarok estvereinek felkutatásához, hogy azután Mózesként vezessük ki őket is | Praraok e birodalmából, ezen elviselhetetlen igából azon őshazába vissza, hol van még szabadság és tisztes megélhetési mód. Szegény öreg urak. nem voltak ők még hazájuk határán túl | xSy nem tanulhatták meg azt, hogy: ,. extra Hungáriám non vita, si est vita, non est ita.“ -- A nagyobb utazásoknak mindig meg van az a haszna, hogy a különböző népek és országok viszonyainak egybevetése után tágul a látókörünk, jobban megtanuljuk becsülni saját hazánkat és viszonyainkat, mint |p; ki csak a községház ablakából nézi a világot. Négy fal között, könyvektől környezve megtanulhat- juk ismerni az embert, de nem, az embereket, nem az életet.

Elhagytuk végre ünnepi érzelmek között a ma- gyar határt. Galicziában Lemberg nevezetességeit néztük meg s Podvolonsiszkában léptük át az orosz birodalom határát. Innét egyenes irányban délre Po- dolián és Bessarabián át egyfolytában tevén meg Lembergtől vasúton 400 kilométernyi utat a Fekete tenger legnagyobb kikötő városáig, Odessáig. —■ E város csak újabban épült, alig múlott 100 éves. Mérnökileg kimért szabályos utezáival, szép sétatereivel, nagy kikötőjével egészen modern tengerparti várost képez. A pályaudvarnál az osztrák-magyar konzulátus tagjai s D é c s y Mór hazánkfia fogadtak bennünket s ezeknek vendégszeretete s kalauzolása mellett töltöttünk el 5 napot e városban, ünnepeltetve az egyetem, a muzeum, a kormányzó s a város legelőkelőbb családjainál. Kiválóan tanulságos volt reánk e tartózkodás, mert megtanulhattuk itt alaposan ismerni az orosz viszonyokat a legközvetlenebb s leghitelesebb forrásokból. E sok érdekes tapasztalat és epizód azonban nem fér mai felolvasásom keretébe.

Az odessai pihenőnek 5-ik napján végre hajóra szálltunk, hogy a Fekétetenger északi partvidéke nevezetesebb városainak érintésével átszeljük a tenger egész hosszát, hogy kikössünk a Kaukázusban. — So- | kát jártam már a tengeren s a viharok fenséges látványa reám mindig lélekemelő hatással volt, de most e néhány napi tengeri utat némi elfogultsággal kezdtem meg s oka ennek az volt, hogy ismertem már az orosz állapotokat, azt a féktelen korrupciót, mely hideg vérrel áldozza fel az emberi életet is. Hisz, csak nemrég olvastuk e korrupciónak megrendítő példáját a moszkvai czári koronázás alkalmából, midőn ezreknek életébe került, a népnek szánt ajándékok felének elsikkasz- tása. — Epen Odessában hallottam, hogy mily lelki- ismeretlenül készülnek az orosz állami hajók, mily iszákos az orosz tengerész a hajós kapitánytól le az utolsó tengerészig 1 hogy a statisztika a világ összes tengerei között az orosz hajókon s a Fekete tengeren számítja a legtöbb hajótörést. Ez okozta azt, hogy némi elfogultsággal búcsúztunk el a hajónkhoz ki- kisért sok odessai ismerősünktől.

A hajó belsejében áhitatot látszanak kelteni a minden sarokban elhelyezett sok, aranyos, szentképek, melyek előtt apró mécsesek égnek. Ezt különben egész Oroszországban tapasztaltam, a czári család tagjainak szalonjaiban, ép úgy, mint minden vendéglő, czuk- rázda, thea-ház és pálinka-bódéban, de ez a rettegett rendőri parancs s nem a spontán áhitat nyilvánulása.

Értekező azután a fekete tenger Eupatria, Sebastopol, Livádia, Jalta, Theodosia és Keres kikötő helyeinek nevezetességeit ismertette. Keresnél egyik . epizódját említette fel.

Annyi — úgymond — e városnak s környékének az érdekes lelete a seythák és a bysanci árulom

3

idejéből, hogy még visszatérve hajónkra, ott is jegyez- gettem a város felé fordulva annak régészeti emlékeit I észre sem vettem, midőn egy orosz rendőr hátam mögé lopódzott kíváncsian kandikálva naplómba. Midőn megunta a megfigyelést, minden szó nélkül kapta ki kezemből a jegyzőkönyvet s gondosan végiglapozta azt különösen sokat nézve primitív rajzaimat, melyek azonban nem a tájt, vagy az erődítményt, hanem csupán régiség tárgyakat ábrázoltak. Midőn ebben nem talált semmi gyanúsat, végig mért kutató tekintetével • néhányszor tetötől-talpig s ismét szó nélkül adta vissza jegyzeteimet s eltávozott a hajóról. Tudva azt, hogy milyen könnyen esik meg Oroszországban az, hogy a legcsekélyebb gyanúra is dutyiba kerülhet az ember, nyomban zsebre vágtam jegyzeteimet s levontam az epizódból a tanulságot, hogy városok és erődítmények előtt többé nem jegyezgetek. Csak nehány évvel ezelőtt csukták 'el Odessában a moszkvai régészeti congressusra készülődő zágrábi muzeum igazgatóját, egy Ljubics nevű papot, s megesett ez Römer Florisunkkal is. Köny- nyen járhattam volna én is igy, még mielőtt az őshazába tettem volna lábaimat.

Keres után Novorosziszkbe kötöttünk ki: A kikötőt övező s fele magasságig hóval borított szép hegyláncz már jelezte, hogy elérkeztünk a Kaukázusba. E város csak 8 évvel ezelőtt épült s ma már

40,000 lakosa van. Mindenféle nemzetiség üzletembereinek gyülekező helye ez, s igy nem is csodálkoztunk azon, hogy szállodánkban ebéd alatt egy úri ember magyar beszéddel közeledett felénk. Gabonakereskedő volt, ki felhasználva az Oroszországban beállott gazdasági feltűnő árcsökkenési erisist, kölest vásárolni jött a kikötőbe.

Mielőtt a Kaukázus rejtélyes birodalmának belsejébe vándorolnánk, szabadjon arról itt általánosságban egyet-mást elmondanom.

Kiimája roppant változatos, örökös hó és jégréteg, valamint virító völgyek lépten, nyomon váltják fel egymást. Fogvaczogva töltöttünk egy-egy napot az örök hideg jéghegyek és gletscherek között, mig a közbeeső völgyekben déli égöv forrósága izzasztóit bennünket. Veszélyes és lázt idéző a hőmérsék e gyors változása is, de még veszedelmesebb a tengerparti mocsaras vidék, a melegházi fülledt hőmérséklethez hasonló tropikus párateli hőség Mingreliában, a hol hosszabb ideig betegeskedtem. Ennél talán még ve- szélyesebbb a Kaspi tenger sóstavának vidéke. Az idegen földről beköltözöttek rövid idő alatt elpusztulnak. Itt sokszor szánakoztam a szegény orosz katonák viaszsárga kinézésén. Daczára, hogy rövid idő után váltják fel egymást, úgy támolyognak, mint az árnyék. Meg is viselt mindnyájunkat e clima Zichyt kivéve, kinek edzettségét nem győztem bámulni. Néprajzi szempontból bábeli vegyüleket mutat e' vidék. Körülbelül 60 különböző népfaj lakja a Kaukázust. Ezek közül Európa sokat még névleg is alig ismer, hisz e mese világba csak a legújabb idők óta, az orosz hódítás óta vethetett nehány európai komoly kutató futólagos pillantást, s ezek is minél tovább kutattak, annál zavartabb volt előttük az ősi idők óta itt biztos menedékre talált népfajoknak néprajzi viszonya s igy nem csoda, ha az eddigi tanulmányok a legellentétesebb eredményre vezettek. Vegyük csak az osseteket, ezeket indogermánoknak tartják, mások sláv maradékoknak, de mert legrégibb nevök az ás (aas), azért jász, jasygoknak is tartják őket. Kibon- takozhatatlan labyrintba vezet az ethnographiai kérdés, annál is inkább, mert a legtöbb törzs .maga magát másnak mondjá, mint a hogy mások nevezik őket. így az ossetek sohasem ismerik el ezt a nevet, e névről ők mitsem tudnak, hanem saját nyelvükön Iron vagyis Áriainak mondják. Az adigeket cserkeszeknek nevezik, a mit ők el nem ismernek. A hun maradékokat hivatalosan avaroknak s tartományukat Avariának nevezik, holott folyóik, hegyeik s helységneveik hemzsegnek a „h u n“ szó összetétéből. (Hun- ság, Hundag, Hunib.)

Áttér azután az értekező a magyarok rokonságának nehéz kérdésére, melyet csak úgy tart meg- fejthetőnek, ha azt néprajzi, nyelvészeti, történeti s régészeti szempontból teszik külön-külön hosszú, elfogulatlan tanulmány tárgyává.

Az eddigi eredmény nagyon valószínűvé teszi, hogy e sok népfaj között a cserkesz néven ismert adigekhez tartozó kabard és karacsai törzsek rokonok a magyarral. A cserkesz név alatt ismert adigeket lovagias szellem, erkölcseikben a patrialkalis egyszerűség jellemzi s a Kaukázus legszebb népfaja. A cserkesz név újabb eredetű, némelyek szerint a Tscherkasz (útonálló) mások szerint az ujperzsa nyelv Sserkesch (rabló) szóból. Ok maguk soha sem nevezik magukat cserkesznek.

Vallásuk a kereszténység, izlam és pogányságnak keveréke. Már az V. században terjedt el közöttük a kereszténység, de ma már csak a hegycsúcsokon sas fészkek módjára megközelithetetlennek látszó őskeresztény templom- és zárda romokban maradt meg nyoma a kereszténységnek, de követője már egy sincs. A múlt században a Mohamedanismus fanatikus apostola Scheich-Mansur téritette el az egész népet a sunnití izlamra. Ezek ma is fanatikus mohamedánok, nem mint a Kaukázus többi törzsei. Egy kis részük még a régi pogány isteneket tiszteli, kik között a villám, igazság, tűz, viz és szél istenei vannak képviselve.

A Kaukázus legtöbb népe monarchikus kormányzat alatt élt, de a cserkeszek s azokhoz tartozó kabar ilok és karacsaiak, kivételt képeztek, ezeknél