Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-05 / 27. szám

1896. julius 5.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (27. sz.)

3

szüleire, majd a kerületi esperest és testvéröcscsét éltette. Sághv Pál kér. esperes és dr. Rézbányái József teológiai tanár az ünnepekre emelték poharukat, s ez utóbbi a következő saját költeményét olvasta fel:

Már itt az óra, int a pálya, vár a hit;

Hagyd hát szülőd ölelni tárult karjait,

Orczád harmatja, mely szemedből hullt oda, Legyen a szent búcsúnak összes záloga.

A hajnalcsillag int: ki vándor, útra kel,

Te az vagy; vedd azért, mi útra kell:

Yégy hát vándorbotot, mert útad vajmi nagy,

De megfutod, ha nem felejted el, mi vagy!

Ha útra keltél, nézz kalauzt — ne föld szinén, Mert délibáb s lidércztüz minden földi fény — Egy csillagot, az megmutatja merre menj;

Az út rögös, de majd kert lészen s végre menny. „A keskeny ut“-ra lépj, az égnek útja egy, Rózsák között a „kárhozatnak útja“ megy. Feledned nem szabad, hogy útad vajmi nagy,

Erőt a gondolat fog adni, hogy mi vagy!

Pihenni nincs időd, a várost, falvakat,

Hová s a merre csak a lábnak út akad,

Mind Sorba, híven útba kell majd ejtened,

S- a fáradság után nem lesz lakóhelyed,

Hová szelid álomra hajtanád fejed,

Hogy fáradt testedet majd megpihenteted.

De csak tovább azért, mert útad vajmi nagy,

Erőt a gondolat fog adni, hogy mi vagy !

Lábad tövis megvérzi, köntösöd szakad;

Azért aggódnod, vagy csüggedned nem szabad;

Ne félj, az Ur táplálni és ruházni fog,

Mint a pacsirtát, réti rózsát, liljomot.

S mint Illésnek, madárral küldi meg legott A kenyeret, ha táplálékod elfogyott.

Azért tovább, tovább, mert útad vajmi nagy,

De megfutod, ha nem felejted el, mi vagy!

Nem mindenik fogadja be igéidet,

Sőt önfeláldozásodért majd számkivet A kakukknál hálátlanabb új nemzedék;

. A vad tövisek lábad értök vérezék,

S ők nemcsak, hogy be nem kötik sebed,

De olyat vágnak rajtad, mely be nem heged.

De tovább, tovább, mert útad vajmi nagy,

Erőt a gondolat fog adni, hogy mi vagy !

Majd fáj szived, azt hinnéd, mindjárt megszakad; Tanácsát kérned s rá hallgatnod nem szabad;

A boldogságra nem vágyódhatol,

Harang a pap szive, mely hogyha szól,

Magáról nem, csak Istenről beszél;

Mig szived mások üdvéért kél, nincs veszély. Fontold meg jól, e hivatás mi szent, mi nagy, Mert mától fogva már Isten szolgája vagy!

A kincs utáni vágy ne bántsa szivedet,

A legfőbb kincset már szivedben viseled;

Szegény vagy itt, de ott fönn majd gazdag leszesz, Ha minden kincs elveszne is, el nem vesz ez!

Isten koldúsa vagy, kereszt koldúsbotod; Jutalmadat te majd a földön túl kapod.

Fontold meg jól, e hivatás mi szent, mi nagy, Mert mától fogva már Isten szolgája vagy!

Ha már sokat imádkozál és dolgozál,

Meglásd, reád Illés varázshatalma száll;

De kell, hogy tűrj éhséget, szomjat, hőt, fagyot,

S megtarts mindent, mit Üdvözítőnk meghagyott. Ha igy haladsz, elérsz a csipkebokorig S szavadra még a viz is vérré változik.

Fontold meg jól, e hivatás mi szent, mi nagy, Mert mától fogva már Isten szolgája vagy!

Szeresd hazádat, oh szeresd ez árva hont,

Oszlasd a bút, melyet rá múltak átka vont; Előtted mindig legszentebb legyen hazád,

— Hisz Istenünk után nekünk mindent ez ád; Mutasd meg: benned a honügy barátra lel ;

Védj ed s halj érte vértanú-halált, ha kell.

De megfontold, e hivatás mi szent, mi nagy,

Mert mától fogva már Isten szolgája vagy! S

S most indulj hát utadra meg, Isten veled!

Ne sírj, nem lészsz te árva, ö el nem feled;

Ne sirj, hogy mindent vesztél — lesz O mindened; Ne sirj, veled lesz folyton örzőszellemed, — Fogadd szavát híven ! — No most — megáld az ég, Itt elválunk, de fönn! — , találkozunk mi még . .. S most érted négy szócskát imádkozom, s a négy: Imádkozom, hogy „Isten hű szolgája légy!“

Lelkes szép beszédeket tartottak még: B o d a Vilmos, dr. Morvay István, Cselen kó János és Horváth Ignácz.

Ebéd után Kom áromy Mariska, dr. Morvay Istvánná, Éber Géza, Éber Sándor felváltva zon-^ gorához ültek és nagy élvezetet szereztek precziz játékukkal.

A vendégek csak úgy 7 óra felé távoztak a boldog családtól búcsút véve a legkedvesebb emlékekkel eltelve.

_______________ —th.

"tö

visek.

Mulassunk I . . .

Igaz, hogy általános és folytonos a jogosult panasz, hogy az állami és másféle adóterhek fokozatosan növekvő óriási sulylya alatt maholnap össze- roskadunk, — de azért a jelszó: — »mulassunk!«

Igaz, hogy az átkos fillokszera miatt régi szőlőink tönkrementek, az uj amerikai alanyok pedig még nem tömik pénzzel a gazda zsebjét, — tehát csak a fenntartás és rekonstruálás költsége sok, de a bevétel majdnem semmi, — — de azért a jelszó:

*mulassunk!«

Igaz, hogy lehető rossz telünk volt, — tavaszunk nem volt, nyarunk — úgy látszik — nem lesz, mert a hajdani özönvizet szégyenitő folytonos esőzés — már több mint 40 nap óta — éredéshez közelitő gabonáinkkal együtt teszi tönkre ez évi vérmes reményeinket is, — de azért a jelszó: »mulassunk!«

És miért mulassunk? — — Mert 1000 éves a mi közös édes anyánk, a szent Haza! . . . Helyes! --------Ki tudja, melyikünk éri meg Magyar

hazá

nk állami fennállásának második ezredévét ? . .

Azt tartom: még én sem! —-----Tehát mulassunk,

ha telik rá, ha nem!-----------(Z

áijel közt megjegyzem, hogy nekünk több anyánk van. — A föld is közös anyánk; — az egyház is az, mert anya-szent-egyház; az iskola is az, ahol tanultunk, mert »alma mater3,« — de készséges örömmel elismerem, hogy mind a többiek csak nevelő — s egyedül a szent Haza az igazi édes anyánk! . . .)

Mi tehát mulatunk a mi legkedvesebb, legdrágább, édes anyánknak, az 1000 éves magyarország- nak hü gyermekei, a még folyvást égészséges öreg édes anya jóléte felett érzett nagy örömünkben! •—

*

Helyes! — De nem lesz sok a jóból! — Mert az eső is nagy isten-áldás; — de vájjon nem untuk-e meg már csömörletig ? . . . Épp igy, bizony mondom az ezredéves ünnepségek hosszú sorozata épp oly felesleges, mint költséges, — épp oly nevetséges, mint unalmas! — —

Ezen időszakban máskor is sok pénzt elrabol sokaktól a divatos drága fürdőzés — no, mert ezt igy kívánja, hol a házi orvos, hol meg a nagyzási hóbort! — Most ezt a rendes kiadást tetézi a budapesti kiállitás köteles meglátogatásának tetemes költsége, — e mellett a helyi millenáris ünnepélyek sürü egymásutánjának kiadásai, melyek mind megannyi nobile officiumok.

Számítsa fel csak valaki, mibe került már eddig p. o. Szegzárdnak (pedig sok helyen jóval többet költöttek!) az ezeréves közanya jubileuma?! — — Rettentő sok pénz ez egyeseknek is, hát még az I összességtől ? — — —

S mivel kicsiny városunknak úgy anyagi, mint szellemi igényei igen nagyok, de mindkettőnél szolgálatára, kielégítésére, csakis egy szegényes hivatali fizetésből élő, csekély számú tisztviselői kar áll, — vagyonos főurak, gazdag kereskedők és iparosok nálunk alig járulnak a közügy oltárához — tehát minden teher egy osztály vállain fekszik: ugyan kérem s kérdem — nem túl sok-e már rajtunk a millenáris teher ? .. .

Ezredéves ünnepélyt rendezett eddig: 1) az iskola, 2) az egyház, 3) a megye, 4) a tisztviselői egylet, 5) a jegyzők, 6) a Casino (már ez is be- végzett tény! Ki és mi van még hátra ? — — A polg. olvasókör, a város, a kórház, a selyemgyár, a fogház, a törvényszék — stb. — Nem biztosítom a t. ez. publikumot, hogy ezeknek is eszükbe nem jut még ez év folytán külön ezredéves mulatságot tartani ! . . .

Dehát ki az az iskola, az az egyház, az a megye, az a tisztviselői egylet, az a Casinó? . . .

Mi vagyunk édes mindnyájan! — S vájjon nem lehetett volna-e ezt a nagy sort lehetőleg egyszerre, sokkal kevesebb költséggel megejteni ? Vájjon kivánja-é

az édesanya, hogy születése évfordulóját katona, jegyző, megyei vagy állami hivatalnok, pap, ügyvéd, doktor és más állású fia külön-külön ünnepelje meg? . . .

Denique régi igazság, hogy mi magyarok túl — vendegszeretők, pazar — költekezők, parádés nép vagyunk, kik a fényért futunk, pompa után törünk s nem félünk — örömünk csillogása közt —- a végrehajtó háttérben leselkedő sötét árnyékától! ... Gavallér nemzet vagyunk. Hát csak mulassunk, ha lesz kenyerünk jövőre, ha nem. Menjünk Pestre, mulassunk ős Budavárában, — rendezzünk itthon ezer mulatságot, ez illik mihozzánk! S a ki hátra marad, csukja be az ajtót f

Palást.

EGYLETEK, TÁRSULATOK.

T eg,3rző3sön3

felvéve Szegzárdon, a Szegzárd hátai Duna végát társulat választmányának 1896. évi junius 18-án tartott

üléséből.

Jelen voltak: Állami felügyelet gyakorlására hivatott Heckler Károly kir. főmérnök, miniszteri megbízott. A társulat részéről dr. Szigeth Gábor elnök, Kelecsényi Ambró igazgató, egyszersmind választmányi tag; továbbá Mittweg Henrik, Steinecker Ferencz, Horváth Pál, Papp János, Rüll János, Szél P. István és dr. Haidecker Béla választmányi tagok; úgy Tóth Károly társulati mérnök, Nagy József pénztáros, Steinsdörfer József ellenőr és alulírott ügyvezető mint jegyző. Társulati elnök a miniszteri megbízott urat és a választmány tagjait üdvözölvén, a tanácskozmányt megnyitottnak, s az alapszabályok 40-ik §-a értelmében határozat képesnek kijelentvén:

16. sz. A belvizek levezetéséhez szükséges csatornázásra vonatkozólag társulati igazgató jelenti, hogy a társulat töltései végponlján, Bátán létesítendő szivattyú telephez a belvizek levezetésére szükséglendő főcsatornák tervezetének az érdekeltség közbejöttével megállapítása czéljából a folyó évi 5. sz. választmányi határozat folytán megbízott küldöttség az ártéri községekben megjelenvén, az előterjesztett tervezet az érdekeltség részéről némely csekély változással elfogadtatott. Azonban az érdekeltség Alsó-Nyéken és Bátaszéken a „Lajvir“ pataknak, Szegzárdon pedig a Séd patak és a hegyi vizek folyásának a társulat költségén való szabályozását kérelmezte. Egyébként bejelenti a választmánynak, hogy a megállapított tervezetről társulati mérnök előterjesztést teend. Stei- necker Ferencz választmányi tag szót emelvén, tudomására hozza a választmánynak, mikép A.-Nyéken úgy Bátaszéken a Lajvir patak, mint Szegzárdon a Sód patak és a hegyekről iszappal leomló élő vizek folyásának a társulat költségén való szabályozása és fentartása iránti kérelmet a küldöttség, a vizjogi törvényre való hivatkozással, határozottan elutasította.

Ezek után olvastatott a belviz-csatorna hálózat ügyében társulati mérnöknek következő jelentése: „A bel viz csatorna hálózat részleteinek a községekkel és érdekeltekkel egyetértőleg megállapítása ügyében kiküldött bizottság munkálatainak eredményét összegelve, a következőkben van szerencsém előteijeszteni: A levezető csatorna irányára semmi kifogás nem történt, csakSzegzárd község érdekeltsége fejezte ki azon óhaját, hogy az öreg Sárviz, a nyá- mádi pusztától még 5—600 f. öl hosszbann felfelé folytattassék. Továbbá a Bakta tó, Ebes és Sárbáta körén összegyűlendő belvizek lefolyásáról gondoskodva legyen. A sárvíznek Nyámádtól felfelé folytatólagosan kiásása azonban akadályokba ütközik, mivel a pa- rásztai árok iszaphordó medrébe kerülne a csatorna. Ellenben a Baktató és Ebesi vizek az őcsényi hegyi ut árkán esetleg Sárbátai középdülőn levezethetők a Bátai vizébe nem sok költséggel és azt a tervek készítésénél figyelembe veendem. Megjegyzem, hogy a Szegzárdi érdekeltség a Szegzárdi Sédpatak szabályozását és fentartását a társulat kötelességének tartja, és a munkálatot szeretné a társulat által végeztetni. Mivel pedig hegyi patakok és élővizek szabályozása nem tartozik a belvízrendezés keretébe: a Szegzár- diak ezen kívánsága a bizottság által határozottan vis szautasi ttato tt.

A Szegzárdi alapítványi uradaloma József puszta belvizeinek a Dorgonán és Bátafokán nyitandó lefolyása elégségesnek fogadtatott el azon megjegyzéssel, hogy később itt is, ha annak szüksége mutatkoznék, a Dorgonától felfelé hosszabbittassék meg a csatorna. Az 0 zsák-p úszta belvizei következően folynának: Györkei tónál kezdve Horvát-