Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-06-14 / 24. szám
1896. junius 14. 3 kik lesznek a nemzet vezetői, edzet erőteljes karokkal kik kalauzolják az élet ösvényén ? Ti —a fiatalság! És akkor, ha ti elfoglaljátok a nemzet élén a vezér szerepet, ki itt, ki amott, részint mint vezető, részint mint közharczos, részt vesztek a magyar nemzet fentartására irányuló munkában, küzdelemben : emlékezzetek junius 8-ára, a mely napon a magyar nemzet kibékült királyával, ezeréves szent ereklyéjét, koronáját fejére tette s igy' az első biztos lépést megtette a második ezredévben. Most a szokottnál nagyobb fénnyel, ünnepeljük meg e napot, mert összeesik államfoglalásunk 1000. évfordulójával. Isten tartsa meg a magyar nemzetet! Isten éltesse a magyar királyt!“ A lelkes éljenzésekkel fogadott szép beszédre az ifjúsági dalárda a „Kir ály-hymnus“-t zengte el. Majd hazafias költeményeket szazaltak, végül pedig elénekelték a „S z ó z a t“-ot. Délelőtt fél 11 órakor ugyancsak a felékesitett tornateremben tartotta meg a polg. leányiskola is ünnepélyét, melyen az érdeklődő szülők es tanügy- barátok még nagyobb számmal jelentek meg. Az ünnepély lélekemelő mozanatok között folyt le a következő műsorral: 1. „Hymnus.“ Éneklik az iskola növendékei. 2. Megnyitó beszéd. Tartotta: Kovácsné Nagy Lujza igazgató. 3. „Nemzeti dal.“ Sz. Nagy J. Éneklik az iskola növndékei. 4. „Mikor imdkoztok.“ Pósa Lajostól. Szavalja: Hoffmann Etel I. osztályú tanuló. 5. „Rákóczy induló.“ Előadják zongorán: Malicsek Jolán, Kunossy Emma és Wallner Mari IV. osztályú tanulók. 6. „Hazám leányai.“ Rudnyánszky Gyulától. Szavalja: Lőrinczy Anna II. osztályú tanuló. 7. Magyar dalok. Czimbalmon előadja: Wolf Sarolta IV. osztályú tanuló. 8. „Ki volt nagyobb ?“ Br. Büttner Linától. Szavalja: Pirnitzer Mariska II. osztályú tanuló. 9. „Király hymnus.“ Goll. Éneklik az iskola növendékei. 10. „Losonczyné.“ Győry Vilmostól Szavalta: Sternfeld Frida II. osztályú tanuló. 11. „Galopp“ Fiori. Zongorán előadják: Boschán Sarolta I. osztályú tanuló és Szabó Jolán II. osztályú tanuló. 12. „Búcsú.“ Br. Eötvös Józseftől. Szavalja: Török Sarolta IV. usztályu tanyuló. 13. ' „Esti daL‘* Éneklik a növendékek. 14. „A nővér.“ Gyulay Páltól. Szavalja: Brüll Ida IV. osztályú tanuló. 15. Magyar dalok. Czimbalmon előadja ; Kökényesi Józsa IV. osztályú tanuló. 16. „Dal a királyról.“ Szavalja: Grósz Róza I. oszt. tanuló. 17. Induló. Brandt H. Zongorán előadják: Selcz Julia és Urtika Emilia II. osztályú tanulók. 18. „Imádság a hazáért.“ Szavalja : Lunova Mariska III. osztályú tánuló. 19. „Szózat.“ Éneklik a növen- , dékek. —th. A köz és magán szegénységről. Az ezredéves ünnepi hangulat elülvén, kétszeres igyekezettel kell azon nemzeti feladatokhoz, fognunk, melyekkel a nemzet erejét fokozzuk és az állam minden polgárának jólétét előmozdítjuk. A konszolidáczió munkája a szellemi téren is nagy elhatározást és munkát igényel tőlünk, de szemben a deprovált közgazdasági válságokkal itt az ideje a nemzet gazdasági kérdésekért minden erőből buzgólkodni. Mert mint az élet minden vonalán megnövekedtek az igények: a közkiadások, úgy az állami, községi és hitközségi életben úgy szinte megtízszereződtek. Erkölcsi testületeink gazdálkodása kimerül a közszükséglet évenkénti kiróvásában: mily kevés, jóformán fehér holló, midőn egy-egy testületünk aktiv vagyonából adminisztrál. A mi községeinknek ingatlanai, melyek hasznositásával a 'közköltséget megszüntetni vagy leszállitani lehetne, nincsenek. A hol valamely ingatlan van is, vagy a hol a közvagyon hssznositásáról szó lehet, csak általánosságban beszélünk és természetesen készséggel elismerjük, hogy kivételek vannak, — ott is oly kevés előrelátással, oly konservativizmussal vagy olyan im- mel-ámmal kezelik a közvagyont, hogy az a közköltség apasztására nem is tényező. Ebben a helyzetben lapunknak kell fölvetni azt a kérdést, nem kellene-e a közélet fórumain meghányni, vetni: hogy a községek birtokában lévő jövedelmi források hasznositása kérdésének nem érkezett-e el a reform ideje s nem kellene-e gondoskodnunk erőpótlásokról, melyekkel a közszükségleteket kielégithetnők, nem egyedül a közlakosság megterhelésével. Más szóval: mi annak az eszmének akarunk propagandát csinálni, hogy községeink általában és az erkölcsi testületek igyekezzenek hasznot hajtó intézményeket létesiieni, a már meglevőket jobban kihasználni. Hasznot hajtó intézményeink pedig lehetnek in- direktek és direktek. Direktek azok, melyek a község vagyona és hiteléből ipar és pénzügyi, mezőgazdasági, avagy mezőgazdasági ipari czélokra alakulnak. Csak fölemlítjük, mert takszative fel sem tudnék egyelőre sorolni: községi malmok, téglagyárak, községi hitelintézetek s kölcsönös községi biztositó-szövetkezetekre gondolunk, a birtokszerzés és ennek értékesítése ide tartozik, indirekt tényezők pedig a község, mint erkölcsi testület igyekezete, hogy akár a belső magánvállalkozás, akár a külső tőke mozgósításával, ha kell községi prémiumokkal gyári vállalkozások, ipar telepek létesüljenek. Hogy mit hoz egy-egy városnak egy gyár vagy ipar telep, példával illusztráljuk; mikor a királyi táblákat deczentralizálták, a vidéki városok őrült hajszát indítottak rá. Arad 200.000 forintot s telket Ígért az államnak, ha ő kapja meg. De nem sikerült. Nagy volt a bánkódás s Falkot, a befolyásos képviselőjüket e miatt nem választották meg. De Arad szerencsés város, Weitzer waggongyáros tíz hold ingyen telket kért, az élelmes város megadta s azon most olyan gyártelep van, melyet három királyi tábláért sem adna, ezrekkel szaporodott Aradban a lakosság, a gyártelep a kereskedelemmel és ipar egész uj mezőit foglalta el: a polgárság, a köz nyert uj, hatalmas erőforrást s természetesen, a mi azzal rendszerint vele jár; a nagy arányú ipartelep egész seregét vonja oda a montírozó s más iparnak, kereskedelemnek. Tanuljunk élelmesek lenni. Községi életünkben ne üzzük a magyar embernek szokásos sérelmi politikát, hanem forduljunk gyakorlati kérdések felé. Ezzel a közleménynyel felakarjuk kelteni vezető embereink figyelmét, nem a bürokratikus dolgok elvégzésében kell kimerülni a köztevékenységnek, hanem gondolni kell nagyobb feladatokra is. Ilyen nagy feladat az adminisztráczió tökélesitése mellett erőforrásokról gondoskodni. Minden fenyegető jel, mely mutatkozik a közélet terén, arra kényszerít, hogy a régi nyomoktól eltérőleg .nyis^pk meg a gazdasági élet ágait. Az ős-, termelés válsága, állattenyésztésünk számos kalami- tása megannyi komoly jel, hogy ide-oda nem vagyunk messze attól, miként a hatóság gondját szólító pau- perizmussal vessünk ügyet. Ne engedjük az ezt megelőző időt cselekvés nélkül elmúlni hagyni, hogy legalább meglegyen lelkiismeretünk ama mentsége: megtettük leküzdésére, a mit lehetett. Ember a vaksorssal szemben tehetetlen. megyei Irodalmi csarnoké A költő. Kis lámpánál ir egy férfi, komor, halvány, Arczán gond, virrasztás nyomai. Dér, vagy ezüst csillog iró tolla szárnyán? A fagytól dermedtek ujjai. Künn kemény fagy tél, s a csikorgó hidegben Repedezett fütetlen kályha Pedig szokatlan, nem közönséges díszben Van szerény, szegényes szobája. Dér csillog a zöld penészes falon: Ezüst csillagok a zöld bársonyon, S a lámpa fényben e csillagoknak Ezüst sugarai ragyognak. Megkopott, korhadt, szuette padlója Elfojtja a lépések zaját, Mintha járnád Perzsia uralkodója Legdrágább, legpuhább kárpitját. A tél — a nyomor ez udvari festője — Szeszélyes jó kedvű tréfával, — Függöny télén ablakát, — hogy külről védje — Teli rajzolta hóvirággal. Csak ujjai éreznek hideget, A szépért, jóért dobogó, keblet Lángeszének szikrája heviti, És szent, örök tüzével eltölti. És elodázva a komor rideg valót, Keble szent sugallata szerint Egy világot teremt magának, bájolót Hol felénk öröm s boldogság int, Hol minden, a mi van erényes büntelen S hol mindenkinek óhajtása Mert a rossznak fogalma is ismeretlen Mások öröme, boldogsága. _______TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (24. sz.) Oh mi szép, mi kedves igy az élet Mint élvezni nyújt nekünk a végzet És ő, ő, a boldog van hivatva, Hogy megénekelje ezt lángszava. Megénekli a szépet, jót, dicsőséget S a hü szerelem boldogságát Dicsőíti Istent, — az emberiséget Szereti, s szereti hazáját, 1 kiket a hálátlan jelen már elfeledt. Hőseit egy rég múlt világnak, 1 kiket dalával sírjukból felébresztett, At ad a halhatatlanságnak. Szép magasztos a költő pályája, Reá mosolyg a mezők virága^ S a koszorúk, melyeket nyújtanak E virágok: soha nem hervadnak. Szép e tündér világ ekként megalkotva Kár, hogy csakis puszta képzelet, Mely egyedül csak agyában megfogamzva Nem az örök, élő természet. De ha mindez nemcsak puszta ábránd lenne Volna virányos föld, s növények A legfőbb még is hiányoznék belőle: Öntudatos emberi lélek. Lélek, erő, mely evez, működik Élvez és létében gyönyörködik Egy helyen épit, és átalakít, Másutt — fájdalom — rombol és pusztít. De ime, mintha csak maga a végezet — Hogy létesüljön hő óhaja — Ajándékozna világának életet! Megnyílik szobája ajtaja S küszöbén barna fiú s egy szőke lány Egymást ölelve közelednek. Angyaloknak vélnéd, — de mindkettő halvány Arczaikon rózsák — nincsenek A kis fiú megnyitja ajakát, Tán Istenhez rebeg hála imát ? Egy ezüst hang rezgi át a csendet: Jó atyám — éhezünk 1— adj kenyeret! 1 eltűnik a költő; helyt ad az anyának, . Hogy hittől, reménytől megfosztva. Hazudtolója legyen tiszta múltjának S elveit el- és megtagadja? Miért kövessen elveket meggyőződést, Mig szeretettel éheznek? Mit tegyen hát, — meglesve a.mai Ízlést Szolgailag hódoljon ennek ? S a történelmet meghamisítva Siralmat gerjesztőn msgcsonkitva Árulja lángesze szüleményét, Hogy megkoldulja napi élelmét? Nemde magasztos a költőnek pályája ? Útját ma virágmezők jelzik, E virágokból van fonva koszorúja, I tövisétől homloka vérzik, Holnap örömmel vissza jöne kutatni, Ha lelne burgonya virágot Családjának a föld alul kikaparni A hiányzó, szükséges tápot. Álmodozó költő, szegény jámbor? Homer sorsáról álmodál egykor ? Hogy elkerüld Camoeus éhhalálát, Járd a világ divatos bolondját. • Horváth Imre. A szép török leány. Irta: BÁRTFAI JÁNOS. (9 Nem sokára egy leány gyermeket szültem, kit atyja magához vett, hogy engem a végső nyomortól megmentsen. Én aztán [elbujdostam arról a tájról, a legnagyobb lelki fájdalom volt mindenütt hü kísérőm. Elvesztettem kedvesemet s utolsó vigaszomat, kis leánykámat. Olaszországka kerültem, hol nagy szegénységben tizenhét évig nyomorogtam, mikor az igazság, az ég ura felvitte dolgomat s hírnévre és bő jövedelemre tettem szert. És mikor drága leányomat magamhoz vehettem volna s a legfényesebben nevelhettem volna, akkor atyjától egy levelet kaptam, melyben leányom halálát tudatta. Őrült voltam; bánatomban megakartam ölni magamat, de ettől visszatartott mindenki előtt ismert nevem s a világ nyelve. Öt év óta minden örömtől megvagyok fosztva.
