Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-06-14 / 24. szám

— Oh, asszonyom -— szólt a leány részvétteljesen — az ön sorsa igazán nagyon szomorú. A fájdalmai a világ előtt eltitkolni, szükségből masoic előtt vidámnak mutatkozni és őket mulattatni, mikor a szív beteg, legnagyobb boldogtalanság.

Öleljük át egymást és sírjuk ki jói magunkat, itt a világ nem lát bennünket!

— Édes leánykám — szólt Karlotta — mióta e kis szobában tégedet először megláttalak, csak öröm- könyeket sirhatok, mert megtaláltam egyetlen bűnöm nyomában kelt legnagyobb boldogságomat.

A leányka nem értette meg Karlottát, kíváncsian nézett szemébe, ki szavai után egy fényképet mutatott.

— Ismered e képet?

A leány halálsápadt lön, szemei a képre meredtek, ajkai egy ideig némák maradtak, majd lassan súgva ezeket rebegték;

— Ismerem, ismerem, én vagyok menyasszonyi ruhában ! . ! Hol vette ? ki adta | — kérdé türelmetlenül.

Karlotta nem felelt, hanem egy gyászos keretű levelet nyújtott a leánynak, ki élénk szemekkel szaladt át a sorokon, majd zokogva olvasta tovább s azután Karlotta keblére vetette magát s szivet rázó hangon kiáltá:

— Anyám! anyám !

X.

A szép török leány végtelen boldog volt, hogy édes anyját fellelte, nem feledkezett meg azonban a magyar ifjúról sem, elküldé hozzá szerzeményét a szöveggel együtt.

Az ifjú a magyar szövegű dalra volt nagyon kiváncsi. Alig hogy megkapta, első volt azt meg-, nézni. Amint olvassa, örömmel kiáltott fel:

— Tehát nem csalatkoztam! ráismertem hosszú idő múlva első látásra.

Nagyon izgatottan rendbehozta magát, s kalapját vette I a szép hárfás leány lakására sietett.

A leány egyedül volt szobájában. A mint a szőke ilju belépett hozzá, kissé elpirult s szemérmes tartózkodással hátra lépett. Az ifjú alig, hogy köszön- • tötte őt, igy szólt lesütött szemekkel, halk, megható hangon : . '

— Nagysád egyszer meghalt, de feltámadt, hogy boldogtalan kedvesét szenvedéseitől megmentse.

— Uram! Uram! mit beszél ön | — kérdé a leány megbotránkozó hangon.

— Emlékszrk-e még a fehér rózsákra, miket valaha ablakain talált? — szólt az ifjú magyarul.

— Ki ön uram ? szóljon hamar! A leány is magyarul mondta ezeket.

— Emlékszik-e arra a halvány arczu ifjúra, kit egyszer a templomban a szentelt víztartó előtt látott ?

— Emlékszem ... a leány az ifjú arczára nézett, s folytatá — és ha látásom nem csal, előttem áll.

— Látása igen jó. Én vagyok az. Áldom a véletlent, hogy elbujdosott angyalomat feltaláltam. Hat éve már, hogy utolsó jó napom éltem, azóta lemond tam boldogságról, reményről, csak feledni nem tudtam ; szenvedéseim közt sohse ért öröm egyedüli és minden vigaszom az volt, hogy ön szeretett engemet, értem mondott le a világról; inkább elbujdosott, hogy mást szeressen ; én megértettem, óh, a szív nem beszél ! I én hü maradtam érzelmeihez, szerelmes emlékeibe. De most lejárt a sors büntetése, megtaláltam e kis szobában elvesztett menyországomat. Szólj szép török leány! szeretsz-e még ?

A leány nem felelt, hanem az ifjúhoz lépett s keblére hajtotta szép fejét s mig az ifjú keblén mosolygó fehér rózsára könnyeket hullasztott, az ifjú átfonta két karjával.

*

A leány anyja nem engedte el a fiatal párt köréből, együtt akart velük élni s ők örömmel teljesítették anyjuk kívánságát és Olaszhonba telepedtek le. Esküvőjükre a vőlegény barna barátját hívta meg násznagynak, ki nem ismerte fel a szép menyasszonyban első nejét, mert hisz ő volt a megcsalt férj. Mikor barátja tudatta boldogságát, ürömmel veregette meg vállát és megelégedetten mondá:

— Ugy-e megjósoltam, hogy te is megfogsz változni!

Később a boldogasszonyka tudatott maga felől atyjánál és nevelő szüleinél is, kik legnagyobb meglepetéssel és örömmel olvasták feltámadt leányuk sorait ; csak egy boszankodott s az mostoha anyja volt.

(Vége.)

_4_____________________________

_____________________

I T

ÖVISEK._________

Az én hónapom.

A minthogy — tapasztalás szerint — minden embernek van kedvencz étele, vagy virágja, mely a többinél izletesebb és jobb, — szebb és illatosabb; s minthogy a szerelmesek — Petőfiként — »választanak maguknak csillagot« (Jut mindeniknek másik, az égi testek fényes táborából! — !— Sőt nincs annyi szerelmes a világon! — —) ; a minthogy a régi zsidó nemzetnek megvolt az ő sajátlagos Jehovája, a magyarnak pedig most is megvan az ő extra — nemzeti hadura, a »Maggárok Istene« —: azon képpen a hónapok között is megvagyon a válogatás, az egyes emberek különféle gusztusa szerint. »Kinek a pap, kinek a papné!« (Sőt vannak olyan emberek is, a kikről bizonyos időben azt szoktuk mondani: »megjött a hóna órája !«)

Az én hónapom p. o. a Junius (ez a fiatalságnak semleges képzőjü hónapja), mely engem mindig figyelmeztet a szép örök ifjúságra. A szerelmes kisasszonyok a hold-sugarat falják, a májust imádják, virágillat-terhes, ambróziás levegővel élnek, alkonyati langy szellő, kellemes zefir puha karjain ringatózva szövik édes ábrándjaikat — nyíló rózsán rezgő ezüst harmat csepp-fürdőben szeretnék mosni örökké, hófehér szende arczuk nyíló rózsáit, kora hajnali aranyos napsugár és ezüst-csengésű csalogány-dal mellett! .... .

A gazda szive már reálisabb! — — Neki nem virág, hanem gyümölcs kell; jobb szeret aratni, mint ábrándozni — — s inkább eszi a barna, de ízletes kenyeret, mint hogy falja az ezüst holdsugárból készült, a képzelet sütő kemenczéjében megpirult szellemi fehér kalácsot. Ezért az ő hónapja a julius. — —

*

»Medis tutissimus ibis!« Középen van az igazság ! És mivel én az igazságot szeretem, — jobban, mint a szerelmes és ábrándos kisasszony a holdsugarat, jobban, mint a napbarnított gazda a fehér kenyerét : — kedvencz hónapomul a júniust választóm.

Szép a május is, de nekem már még sem elég meleg; szép a julius is, de nekem még túlságos forró már! . . . Májusban, a legújabb divat szerint, mióta kiesett a tavasz az évből s dater saltus in natura, vagyis egyszerre megyünk át a fagyasztó télből az olvasztó nyárba, — májusba manapság még alig van egy barom-harapatnyi zöld fü, egy rendes emberi orr-szippantatnyi virágillat, egy becsületes árnyék. E mellett teli van fagyos szentekkel, a kiktől a gazda hagyományosan és folytonosan fél, mert Pongrácz, Szervácz és Bonifácz rácz szentek ura- mék ő kegyelmük sokszor ráijesztett. Teli van valósulni ígérkező ezer szép reménynyel, melyek közül egy-kettő, ha beválik! . . . Avagy kérdem, hogy kivált az idén, hány ezer szép remény Heincze- milliós virága hervadt el a hosszu-tartamu osztálysorsjegyhuzás májusi idején ?-------Megvallom, nekem

is vannak ilyen füstbe szállt szép reményeim, — a csalódás fájdalmát Heincze ur küldte hozzam egy 60 frtos osztály sorsjegyben! . . . .

Szegény kis lutri j . . . Anathémát, átkot kiáltottak reád mindenfelől s kimondták feletted a »de- landem esse Censeo !«-t; pedig te még becsületesebb gyermeke vagy Mamonnak, mint az osztály-sorsjáték, — mert p. o. én a kis lutrira egész életemben nem raktam el összesen 6 frtot, (és vannak igy igen sokan!) mig Heincze ur csalogató fényes ígérete egy hónap alatt becsapott 60 írtig! .... Igv van biz az! — Félünk a kis lutri gyermek-puskája, hitvány flóbert apró golyójától s neki megyünk az osztálysorsjegy öblös torkú Ucháczius-ágyujának, hogy összeroncsoljon az üvöltő nagy tüzes bomba !-------Félünk

a g

yiktól s belefutunk a kígyó szájába!-------(Töké-'

let

es igazság Farkas Menyhért.)

Ezért nem szeretem én — különösen az idén — a május hónapot. De nem szeretem a júliust se. Itt már azt hiszem, hogy nem kell hosszabb megokolás. Elég annyit mondanem, hogy ez a hónap, rendszerint, kiállhatatlan forró, meleg, — no meg, hogy én gazda sem vagyok, tehát nem aratok, — és igy még ama bizonyos reális őröm sem jut osztály-részemül, mely az osztály-sorsjegynél legalább — egész május 28-ig — élesztgette hervadt virághoz hasonló bágyadt szivemet, azon fölemelő gondolattal, hogy mint fogok én majd Heincze ur pénzével fényt adni a kiállításnak, mikor ott becses személyem megjelenik ! . . . .

*

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (24, sz.)

Az én hónapom: a junius. — Punktum. — Ebben se fagyos szentek nincsenek, se kiállhatatlan forróság nem perzsel. Se osztály-sorsjáték nem reményeket, se aratási gabona hiánya nem aggaszt. A napok most a leghosszabbak, tehát legtöbbet dolgozhatom, — s ez az élet! — — — Most vannak az állandó viharok, mikor az elemek egymással bősz csatára kelnek, — ez az élvezet! — — —Munka, küzdés, csata kell a férfinek, nem hervatag májusi virág, nem holdsugár-fal, de nem is júliusi bágyadt- ság s ennek folytán édes semmit tevés ! . . . Szívből üdvözöllek hát, szép hosszú-napokkal ékes nyári hónap, kedves hónapom, viharos junius! — ■— — Menydörgő ménkűid, czikázó villámaid, haragos felhőid, színes szivárványid: intenek engem a komoly munkára és szelíd emberszeretetre! . . . .

Palást.

KÜLÖNFÉLÉK. ~

— Kitüntetés. A pápa ő szentsége Troli Fe- rencz vál. püspök és pécsi káptalani helynök közbenjárására Forster Ernő pálfai plébánosnak a titkos kamarási méltóságot adományozta.

— Kitüntetett táborszernagy, ő felsége a király mádi Kovács György táborszernagynak az I. osztályú vaskorona rendet adományozta.

— A szegzárdi uj anyakönyvvezető. A m. kir. belügyminiszter a szegzárdi anyakönyvi kerületbe B a t i János nyug. kisdednevelőt anyakönyvvezető helyettessé kinevezte és őt a házassági anyakönyv vezetésével és a házasságkötésnél való közreműködésével is megbízta. Gratulálunk a kinevezéshez, mert úgy ismerjük Bati János urat, akiben van képesség és akarat is ahhoz, hogy fontos állását méltóan betölthesse.

— A pécsi püspöki szék betöltése. Sokat beszélnek és találgatják minden körben, vájjon ki lesz a pécsi püspök ? Még eddig semmiféle megállapodás és fölterjesztés sem történt dr. Dulánszky Nándor elhalálozásával üresen hagyott püspöki szék betöltése tárgyában ; de azért egész határozott alakban tudni vélik előkelő körökben, hogy XIII. Leo pápa ő szentsége meleg érdeklődést tanúsít a pécsi püspökség iránt. A katholikus egyház feje ugyanis legjobban szeretné F r a k n ó i Vilmost, a kiváló tudóst, czimzetes püspököt és nagyváradi kanonokot látni a pécsi püspöki székben. A magyar főnemesség ellenben élénk tevékenységet fejt ki jelöltje, gróf Majláth Gusztáv, komáromi plébános érdekében, mig V a s z a r y Kolos herczegprimásnak Várady kanonok a jelöltje. Annyi bizonyos, hogy a minisztertanácsban majd csak októberben fog szóba kerülni a pécsi püspökség betöltése s igy addig bizonyára még mások is kombináczióba hozatnak.

— Áthelyezés. A király junius hó 6-iki legfelsőbb elhatározásával Hatvány László paksi kir. járásbirósági albirónak a budapesti VI. kerületi járásbírósághoz eddigi minőségében saját kérelmére leendő áthelyezését megengedte.

Junius 8-ika. Szegzárdon is megünnepelték junius 8-ikát, mely napon a középületek és magánházak újra zászlódiszt öltöttek, a hivatalokban szünetelt a munka, az iskolákban pedig hazafias ünnepélyt tartottak. A belvárosi rk. plébánia templomban reggeli 8 órakor istentisztelet volt, melyet Wosinsky Mór espéres-plébános végzett. A misén hivatalosan csupán a kir. törvényszék és a község vett részt, mig a többi hivatalok képviselői elmaradtak.

— Papszentelés. Pécsett a székesegyházban f. hó 11—14-én ment végbe a papszentelés. Az egyházi rend szentségét felvették: Aulich Dávid, Cselenkó János, Eber Géze, Nunkovich Gábor és Szántó Ignácz végzett theologusok. A papszentelést Cselka Nándor budapesti érseki vikárius végezte.

— Kitüntetés. Báró Dräsche Richárd, a tol nai uradalom tulajdonosa, az ezredéves kiállításon a kajmádi gazdaságból kiállított rambouillett juhokért millenniumi nagy éremmel, id. Pleszky Antal urad. intéző pedig közreműködési éremmel lett kitüntetve. Ugyancsak a kajmádi gazdaságból kiállított simmenthali szarvasmarhákért a nevezett uraság kiállítási érmet, Fischer János urad. felügyelő pedig közreműködési érmet kapott. Ezen kitüntetésen kívül azonban a legfényesebb bizonyíték a kajmádi tenyészmarha mintaszerű tenyésztése, életrevalósága, egészséges volta mellett az, hogy a kiállításra felhajtott üszők mind elkeltek, még pedig darabonkint

4-500 frtért.

— A belvizek szabályozása. A „Szegzárdi Dunavédgát társulat“ legutóbb megtartott köz1896. junius 14.