Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-17 / 20. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) 2 Múlt vasárnap Tolvármegye összes templomaiban hálaadó imát rebegtek 1 mindenütt isteni tiszteletet tartottak és a kath. templomokban fölharsant ezerek és ez érek ajkából az ének: „Te Deum laudamus!“ Sízieg'záard.ozi.Éjfél után a kath. templomokban megkondultak az összes harangok és fél óráig ércznyelven hirdették, hogy szabadságszerető s vitéz nemzetünk egy ezred év után is él, és élni is fog mindaddig, mig hü marad az ősök erényeihez és szereti hazáját, a melyen kívül „Számunkra nincsen hely“. Hajnali 4 órakor a Kálvária-hegyen mozsár ágyuk puffogtatásával adták a lakosságnak tudtára, hogy nagy ünnepre virrad. Lobogódiszt öltött reggelre különösen a belváros, minden templomra, hivatalra, egyesületre, iskolára és számos magánházra és kitűzték a koronás nemzeti zászlót. Kevéssel fél 10 óra előtt megérkeztek a megyei, I kir. tisztviselők, testületek jj és egyletek. A megyei tisztviselőket D ö r y Pál alispán disz- magyarban, a kir. törvényszéket Selcz József trv. elnök, a pénzügyigazgatóságot Fink Kálmán p. ü. igazgató, Szegzárd nagyközség elöljáróságát G r ó s z- bauer Ferencz biró, az „Egyesült szegzárd-tolnamegyei nőegyletet“ pedig özv. Thodorovich La- josné vezették; továbbá nemzeti zászló alatt jelent meg a szegzárdi ipartestület id. Tóth Pál elnökkel élén, a szegzárdi önkéntes tűzoltóság zenekarával stb. A Te Deummal egybekötött ünnepi nagy misét W osinsky Mór esperes-plébános végezte fényes segédlettel s az alkalmi szónoklatot is ő tartotta. A mise, illetve a Te Deum pont fél 10 órakor kezdődött, mely alatt az egyházi zenekar énekelt, előadva Schmidt Péter miséjét és az egyházi szónoklat előtt elénekelte a „Hymnusz“-t. A mise végén pedig a „Szózat“-ot. A jelenvolt előkelő közönség elragadtatással nyilatkozott az énekkarról s szép sikerét mi is konstatáljuk és elismerjük. Méltán gratulálhatunk az énekkar minden egyes tagjának s főleg Klieber György kántornak, az énekkar vezetőjének, a ki rövid idő alatt bámulatos eredményre vezette az ének lelkes művelőit. A Te Deum végeztével, Wosinsky Mór felment a szószékre és remek alkalmi beszédet tartott, mely nagy hatást- tett a jelenlevőkre, a kik közül többen mise után gratuláltak is neki. Wosinsky Mór esperes-plébános beszédét a honfoglalás történetével kezdve, megismertettél nemzetünk őshazáját Ázsiát, a melynek belsejé-\ bői egy bátor, harczedzett nép — úgymond — Álmos vezérlete alatt megindult nyugatra, hogyl uj hazát alapítson magánnk. E nép hét vezérel tanácsot tartván, Árpádot választották fejedelmö- kül s az a föld, melyet Árpád a bölcs elfoglald és a melyért apáink vére folyt s a melynél most] nincs drágább kincse a magyarnak, az a mostani Magyarország. Beszédének első részében a vezérek korszakának történetével foglalkozott. Ecsetelte a kereszténységnek hatását, melyet a magyar nemzetre állandóan gyakorolt s melynek köszönhető, a magyar állam egész újjá születése. A második részben vázolta a már consoli- dált állam királyainak történeteit, kimutatva és történelmi példákkal bizonyítva, hogy a nemzeti hanyatlás és főleg a török hadjáratok alatt mennyit segített az egyház a sírja szélére jutott magyar nemzetnek és hogy az legfőbb tényezője volt a nemzet ezeréves fenmar adásának! Gyönyörű szavakban hangsúlyozta, hogy annak a nemzetnek, a mely az egyház szövetségében épült, e szövetségben kell továbbra is maradnia, hogy életét folytathassa. Majd hangsúlyozta, hogy a magyar állam még az újabb feladatok között sem nélkülözheti testvéri segédkezését annak az egyháznak, mely mindig hü szövetségese volt a magyarnak. A befejező részben megható és osztatlan nagy hatást keltő imában Istenhez fordul, kérve bocsánatát, hogy ezen ezer éves nemzeti ünnep alkalmával e szent helyről a szent evangélium tanai helyett édes hazánk és a magyar állam ezer éves múltjáról és történetéről szólott. De hisz Istené ez a nép, övé ez a Nemzet! 0 adott erőt a magyarnak, hogy a barbárság beözönlései össze ne törjék! 0 vezette a magyart az önfentartás súlyos küzdelmei között, Ő adott erőt a nagy csapások idején, Ö vezetett az állami függetlenség és önállóság mai diadalához! Kéri Istennek kegyelmét és áldását édes hazánkra és királyunkra! Mi pedig — igy végzé ájtatos szavait — imádkozzunk most egy szívvel, egy lélekkel a magyar föld minden gyermekével: Isten áldd meg a magyart! Áldd meg, hogy a magyar egy legyen, erős legyen, boldog legyen! Az ünnepi nagy mise végeztével Wosinsky Mór imát mondott, a mely a szivekig hatott. A szegzárdi ev. reform, egyház ezredéves iskolai és templomi ünnepélye. Május 9-én d. e. 10 órakor kezdődött az iskolai ünnepély az ,ei*ré rgen alkalmas, tágas templomtéren az összes iskolás és óvodás gyermekek s nagyszámú közönség jelenlétében. Az ünnepélynek 20 programm pontja volt. Az e czélra felállított s felko- szoruzott széles emelvényen (hol az intelligenczia foglalt helyet) mondattak el a lelkész nyitó- és záró imája, valamint lelkesítő beszéde a gyermekekhez és a nagy közönséghez; a tanítók ünnepi értekezései és a gyermekek — fiuk s leányok —■ értelmes szavalatai, melyek nagy hatást tettek s fokozatos lelkesedés hangulatát keltették a jelen voltakban. Pont déli 12 órakor vette kezdetét a legtöbbnyire kokárdás fehér ruhás és nemzeti váll-szalagos gyereksereg ártatlan mulatsága, a lelkész és tanító neje, úgy a presbytórium által szép rendben kiosztott 700 darab vajas kifli, sós perecz, mákos kalács, füge, mézeskalács — stb. — úgy a templomtéren csapra ütött | hordó király-sör jókedvű elfogyasztásával; (az ezekre kiadott pénz, melyről más helyen számolunk, közadakozásból gyűlt be) — majd csakhamar rázendítő Hekkó bandája a ropogós csárdásokat s tartott a vig mulatság zavartalan jó kedvvel, gyermekek és felnőttek együttes táncza mellett, esteli 8 óráig, a mikor is lelkész a Kossuth-induló elhuzatásával »végét veté a zenének, s haza mentek a legények« — kicsinyek és nagyok egyaránt, szép csendben, szivükben vívón az ezredéves örömnap soha ki nem törülhető édes emlékét! — — — Itt megemlítjük, hogy | gyei’ruekek — ugyancsak a fentebbiek által kiosztva — ozsonát is kaptak s arra — Tóth Károly mérnök és főgondnok ur szívességéből — fél akó ó-siller bort. Ez idő alatt pedig a reform, tanácsteremben önként összeadakozott pénzen vett 4 hordó sör mellet, szép felköszöntők mellett, gyújtó hazafias dalok mellett mulatott a szegzárdi ev. reform, énekkar és pres- bytérium. Másnap, máj. 10-én d. e. 10 órakor tartatott meg az ezredéves ünnepi istenitisztelet s mindenféle felekezetitek által zsúfolásig megtöltött, felvirágozott, koszoruzott és zászlózott ev. reform, templomban. Az isteni tisztelet alatt a reform, énekkar igen szép szabatossággal adta elő Kölcsey „Hymnusz“-át és Vörösmarty „Szózat“-át. Borzsák Endre lelkész a szószékre emelkedvén, meghatva adott hálát a magyarok istenének ezer éves hü gondviseléséért, igaz lelkesedéssel, buzgón könyörgött az ezer éves vén anyáért, a magyar hazáért és annak örök ifjúságáért, majd a záró imában a legjobb, legalkotmányosabb koronás királyért, a nemzet jövő nagysága, újabb és még szebb felvirágzásáért. Egyházi beszédében történelmi, hosszasan felsorolt adatokra támaszkodva, kiemelte a jubiláns öröm-ünnep azon nagy fontosságát, hogy szeretett hazánk S Oroszország kivételével -1 mint első részesül az isteni gondviselés ama kiváló kegyében, hogy ezer évet jubilálhat. Ezt megérdemli hősi erényeiért, de ha azt az örök átkot, a pártoskodást tekintjük, mely mindig megverte a magyart s melyből még most is — fájdalom! — jó adaggal bírunk : szomorúság. foghatja el szivünket! Mert sem a kér. felekezetek között a szükséges jó béke, sem a zsidó vallásnak iránt a a honpolgár — testvéri türelem és szeretet virága, még nem termi ma sem ez óhajtott boldogító gyümölcsöket. E gyümölcsök érlelésére kéri fel a gyülekezetei, — végül aztán ezért imádkozik a magyarok istenéhez. A lelkes beszédet ismét szép műének zárta be s a nagy közönség emelkedett hangulatban távózott. K1 i ó1896. május 17. — Csak lehetne!-Hogy? — Ha szeretne úgy, ahogy én szeretem. — Hohó uracskám, ez a dolog nem meg olyan könnyen, mint maga hiszi, hogy csak jön, lát és győz. Tessék várni. Majd előjegyzem a többi futók közé. Mert tudja, én nagyon szeretem, ha négyes, ötös nézőnyben futnak értem az én állandó lovagjaim. Ez idő szerint a poéta van a tourban. Tudja az a csacsi főjegyző, aki verseket firkál hozzám. Most azt bolondítom, azután ha tetszik, magát Vörös ur, igyekezve hangjába beleönteni minden fájdalmat, bus rezignáló tekintet kíséretében mondta: — Margit! Nincs a szivében egy hang, mely mellettem szólna, mely súgná, hogy szeressen komolyan, igazán . . . — Komolyan, igazán? Hát igy is szoktak szeretni ? Nagy kék szemével pajkosan nézett a férfi szemébe, piros nyelvecskéjét végighuzta kívánatos ajkai közt s igy folytatta: — No én nem tudok úgy szeretni! Nem is akarok. Egyáltalában ostobaság az életben bármit is komolyan venni. Meg azután szeretem is az uram... úgy ám biró uram! Az első látogatás nem úgy ütött be, a hogy Vörös ur gondolta. A szép férfiak szokásos elbizako- dottsagaval o is azt hitte, hogy akármelyik asszony akkor az övé, amikor akarja. S különösen azt hitte erről! S ime, milyen gúnyosan beszélt vele. Megsértett büszkeségében azután Margitot az erkölcsbiró szemüvegén át kezdte nézni: — Könnyelmű frivol asszony, akivel nem érdemes törődni! Talán már mindenkié volt s csak velem akar komédiát játszani. De nehezen fog menni! Pedig végtelenül könnyen ment. Az első asz- szonyt találta most, aki se nem borult karjaiba első látásra, se pózolva nem utasította vissza az erény szent nevében, hanem egyszerűen — kinevette -— s egész természetes, hogy belé szeretett. Léha játékot akart végigjátszani s komoly szelI lem ébredt fel szivében. Majd mindennap nála volt. Elveszett napnak | tartotta azt a napot, a melyen nem láthatta. Az asszonyka pedig szívesen látta. De csak ennyit tett. Ha komolyan kezdett előtte beszélni, rögtön kacza- gásra fogta a dolgot. Csak egyszer játszotta rosszul szerepét. Majdnem elárulta magát, hogy csak hazudja magára a közönyt, a kiábrándulást. A férfi a régi emlékeket újította fel és pedig most már nem cselekvés képen, de szívből jövő fájdalommal, amiért hogy örökre elmúltak: — Emlékezik, mikor másodszor láttam. Akkor nyáron került haza az intézetből. Kimentünk a Mátrába s felmentünk egész a Tilalomfáig. A néni lent maradt a völgyben, lábai nem igen bírták feljebb. Emlékezik, hogy áldottuk akkor a csuzt, mely oly kegyes, hogy beleköltözik a gardedámok lakába. Sürü gyep terült el alattunk, mintha valami kék és sárga virágokkal teleszőtt zöld török szőnyeg lett volna. Leültünk. Mennyi ideig kértem, mig megengedte, hogy átölelhessem; végre is vakmerő lettem, átöleltem, megcsókoltam s maga nem ellenkezett. — Oh, hogy szerettem én akkor magát! — sóhajtott az asszony. A férfi közelebb húzta székét és lángoló arczczal beszélt tovább, odahajolva Margithoz s • megfogva kezét. — Oh, hogy szerettem én akkor! — ismétlé a leány a szavakat mintegy félálomban. — Odahajtotta fejét a vállamra én pedig lehajoltam az arczához s csókoltam szemét, arczát, homlokát s legdrágább kincsét ajakát. — Azt hittem megfulladok oly sokáig csókolt! Milyen jó is lett volna akkor meghalni! A férfi odacsuszott eléje, átölelte a derekát s igazi forró szenvedélylyel beszélt hozzá. — Miért haltál volna? Mi még élünk és élhetünk boldogságban. Előttünk az egész élet! Fiatalok vagyunk. Szeretjük egymást! Ugy-e szeretsz ? Az enyém leszel ? Az asszony mintha most térne magához valami öntudatlan állapotból, lassan felemelkedik s kifejtve magát az ölelő karokból, gúnyosan végignéz a férfin. — Nem sikerült! Pedig az ilyen reminiszczen- cziák elég jó horgok a tapasztalatlan halacskáknak! Csakhogy mi vén halak vagyunk! — Margit! kiáltott fel a férfi, hallgass meg! Azt hittem, hogy igazán szeretlek. — Baj, mert én nem szeretem! —■ Nem igaz, hazudsz! — kiáltotta ingerülten. Hanem a sértő szót megbánva, alázatos hangon folytatta : — Bocsáss meg, nem tudom mit beszélek. Megőrülök utánad! Szeretned kell, az enyémnek kell lenned. Hiszen a másé is voltál! — Te hazudsz ! — mondja az asszony, halál-
