Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

1896. május 17.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.)

A szegzárdi izr. hitközség f. hó 12-én tartotta meg Magyarország ezredéves fennállásának ünnepét, a hitközségi elöljáróság és iskolaszék, valamint nagyszámú halgatóság jelenlétében, mely úgyszólván elragadtatással tapsolt és éljenezett a szereplő növendékeknek, kik szépen és szabatosan előadott szavalatukkal, valamint a hazai történelemből vett egyes részek hibátlan elmondásával teljesen kiérdemelték a zajos tetszés nyilvánítását, mely a programm minden egyes száma után meg-megujult.

Az ünnepélyt dr. Ungár Simon rabbi nyitotta meg szép lendületes beszéddel, az alkalmi felolvasást pedig Dentsch Lajos tanitó tartotta, melyet az egy- begyültek lelkes éljenzéssél jutalmaztak.

Délután a növendékek zászlókkal zenekiséret mellett vonultak ki szép rendben a Kápolna melletti térre, a hol gazdagon megvendégeltettek. Az idő is kedvezett a kirándulásnak, a melyet még felejthetetlenebbé tett a nagy számban megjelent szülők jelenléte, kik ép oly fáradbatatlanok voltak a gyermekek ellátása, mint kifogyhatatlanok a sütemények és csemegék kiosztásában. Utóbb még a felnőttek is belevegyültek a kicsinyek vig mulatságába és Garai Lajos jól szervezett bandájának zenéje mellett ugyancsak kivették részüket a tánczból.

Csak a késő est vetett véget a pompásan sikerült mulatságnak, a mikor aztán egy kellemesen töltött nap édes emlékével tértek haza.

A ki a gyermek kedélyvilágát ismeri, tudni fogja, hogy ily vigalomra éveken át a boldogság érzetével gondol a gyermek.

Igazán a nap nagy jelentőségéhez mért öröme volt ez a növendékeknek, melynek fényét még az is emelte, hogy példás magaviseletükkel és a mulatozás hevében sem szem elől tévesztett illempidásukkal a rendfentartása körül őrködő tantestület dolgát nagyon megkönnyitették.

Dunaföldvár. 1896. május 13.

Lobogódiszt öltött Dunaföldvár minden háza, s lakossága lelkes hangulatban, fényesen ünnepelte hazánk ezeréves fennállását. Nem diszruhák, nem ragyogó pompa adta meg az ünnep fényességét, hanem a szív melegétől áthatott rajongó lelkesedés és haza- szeretet, mely mindenkit egyaránt áthatott. Az ünnepség sikerén már hetek óta serénykedett a rendezőbizottság s buzgalmát a legszebb siker koronázta. Az ünnep következőkép folyt le: Május 9-én este az egész város kivilágítva fénytengerben úszott. A nép a városház terén gyülekezett, hol Rátkay László • a rendező-bizottság elnöke diszmagyarban lépett az emelvényre s költői szép beszédben méltatta a nemzeti nagy ünnep jelentőségét. Rátkayban eminens szónokot bírunk. Hazafias szív, költői emelkedettség mesterkéletlen, s mégis elragadó páthosz a legszebb formában jelenik meg nála, s oly behízelgő kedves

sápadtan, villogó szemekkel. — Hát ilyennek tartasz ? Szégyeld magad, takarodj előlem!

— Bocsáss meg, bocsás meg, őrült vagyok, gazember vagyok, hogy ilyet merek mondani, tisztának tartalak mint az. angyalokat, tisztának minden vétektől !

— Az is akarok maradni! Menj, menj! Most már igazán vége van közöttünk mindennek! Már féltem, hogy gyönge leszek, de te segítségemre jöttél, hogy erős legyek. S az is leszek!

1 az is volt. De csak másnapig. Félt, hogy ha mégegyszer találkozik azzal' az emberrel, gyenge találna lenni. Mielőtt főbe lőtte magát, irt egy pár sort Zoltán urnák.

—- Nem becsül és mégis szeretne — látja én is igy vagyok magával. Utálom, gyűlölöm és néha mégis azt hiszem, hogy a magáénak kell lennem.

Maga lehetett volna az egyetlen, a kiért becstelenné tudtam volna lenni, olyanná aminőnek maga tart. De nem akarok az lenni. Inkább menekülök! Oda ahol biztos vagyok magától! Oda nem fog követni ! Inkább lemond rólam. Ugy-e lemond ? Hiszen maga olyan nagylelkű. Különben ne is kövessen. Ostobaság lenne. Magáé az egész élet, nekem az egész életből ez az egy szerelem volt — ez se kell.

Zoltán ur kétségbeesetten zokogott a ravatal mellett, melyen nyugodtan szinte mosolygó arczczal feküdt a szép halott. I amint ott állt mellette a férfi, mintha a lecsukott selymés pillák alól még egyszer kikandikáltak volna azok az azuros szemek, s a hideg ajkak is, mintha mosolyra nyíltak volna.

— Hát sírunk barátom? Milyen édesen alszom ezzel a tudattal! . . . Hátha még utánam jönnél! . . .

csengésű hanggal, hogy őt meghatottság nélkül hal gatni nem lehet. Bármikor felszólal, szónoklata elragad, de művészete tán sohasem i'agyogtatta tehetségét fényesebben és lelkesedettsége talán sohasem vil- lanyozta fel annyira hallgatóságát, mint épen a mai napon. A közönség viharos tetszéssel fogadta a remek beszédet. Szónoklat előtt a dalárda a 1 Himnusz “-t utána pedig a „Szózat“-ot énekelte, Azután a rengeteg néptömeg ünnepi díszben, fáklyás zenével vonult végig a város főbb utczáin hazafias dalokat énekelve, méltóságteljesen, a legpéldásabb rendben.

Másnap harangzúgás, mozsárlövés, s zeneszó üdvözölte a támadó hajnalt, egy uj ezredévnek hajnalát. Reggel 8 órakor tartatott meg a képviselő-testület diszgyülése, melynek egyetlen tárgy a honfoglalás ezeréves emlékezetének megünneplése volt. A gyűlés lefolyása teljesen méltó volt az ünnep magasságához, a szónokok hü és ékes tolmácsai voltak annak az ünnepi hangulatnak, mely városunk közönségét is áthatja.

A gyűlést dr. Schober László ügyvéd gondosan megalkotott szép lendületes beszéde fejezte be. Beszédében különösen megkapó részlete az, hol azokat a szenvedéseket, azokat a veszélyeket ecseteli, melyek e nemzetet ezer éves életében érték s a hol igy folytatja: „Borongó szívvel látom sokszor a végenyé- mszet szélén, elcsigázva, elzsibbadva, ezer sebből vé- rezve, s mégis mindig uj erőre kél

Mintha csak Csaba királyfi szelleme kisérné e nemzetet az élet utain, a kiről a népmonda azt regéli, hogy midőn a hunok pusztulását látta, segítségül hiván bűbájos anyját, tegzéből egy bűvös nyilat lőtt ki s a hol e nyíl hegyével a földbe fúródott ott megtalálta azt a csodaerejü növényt, a melynek nedvétől a seb beheged, s az elesett harczos uj életre ébred. Sokszor éreztük mi is nemzeti életünkben e bűvös nyíl átsurranását és sokszor beheggesztette a mi sebeinket is az a csodálatos növény.“

Az elmúlt évezred eseményeinek ecsetelése után utal a jelenkor feladataira is. Az idők haladásával változnak a czélok, változnak a nemes fentartó erők is. „El fog kisérni bennünket Csaba királyfi szelleme az uj évezredben is, csak a csodatevő növény lesz mindig más és más.

Lelkes éljenzések kisérték e gyönyörű beszédet. Gyűlés után hálaadó istentisztelet volt minden templomban, az elöljáróság s társulatok testületileg jelentek meg. A templomban Bencze István apát-ple- bános lelkes hangú hazafias ünnepi beszédet mondott. Innét 1 Szentháromság térre vonult a menet, hol Németh József kiüti földmivelő szónokolt, s történelmi visszapillantásában logikusan egészséges gondolatmenettel vázolta a lefolyt ezerév nagy eseményeit. Beszédét meleg hazaszeretet lengte át. Utána Rátkay László beszélt még röviden. Ezt követte négy emlékfa ültetése. Délután az egész város lakossága élén 200 tagból álló lovasbandériummal, Csefkó Ferencz elöljáró vezetése mellett kivonult a kis erdőbe, hol a népünnep megtartatott. Yolt itt ökörsütés, tréfás versenyek, s a szegények ingyen étel-italban részesültek. Este táncz zárta be az ünnepséget.

A dunaföldvári izr. népiskola május 12-én ünnepelt. Az iskolai ünnepet hálaadó istentisztelet előzte meg, mely után a tanulók a szépen feldíszített osztályba vánultak, hol az ünnepséget folytatták. Dr. Partos Sámuel rabbi, hazafias megnyitó beszédet mon- dntt, Engländer Ede és Kronberger Ignácz tanitók , alkalmi felolvasásokat tartottak, közben pedig a tanulók a „Himnuszát 1 „Szózat“-.ot énekelték, hazafias költeményeket szavaltak, kik közül különösen kivált Schwarcz Rózsika értelmes s melegen átértett szavalatával. Majd az iskola udvarán emlékfát ültettek, s azután nemzeti lobogó alatt zeneszó mellett levonultak az alsó révbe, hol majálist tartottak. A tanulók ez alkalommal a hitközség vendégei voltak.

M e z a r t h i n.

Tolna, 1896. május 12-én.

A tolnai izr. iskolában április hó 29-én történt a milleniumi faültetés. A tanulók ünnepi díszben nagyszámú zászlóval vonultak az udvarra, hol a hét vezér emlékére 7 egyenlő nagyságú fa, és Ai*pád fejedelem emlékére egy nagyobb fa ültettetett el. Minden fa az őt megillető nevét viselő táblával láttatott el. Jelen voll a hitközségi elöljáróságon és iskolaszéken kívül a szülők nagy része. Az ünnep jelentőségét Oberländer József tanitó fél óráig tartó beszédben fejtegette, mely beszéd oly hatást és érdeklődést keltett, hogy a május 10-én megtartott iskolai ünnep nagyon látogatottnak Ígérkezett. Az iskolai ünnepség május hó 10-én d. u. 2 órakor ünnepi isteni tisztelettel

3_

kezdődött. Az épület utczai részén újólag beszerzett nemzeti czimerrel ellátott lobogó lengett, az udvaron is több nemzeti szinü zászló volt. A tanítás 2 napig szünetelt, mert az iskola kiürittetett és nemzeti színbe öltöztették. Az összes fiuk és leányok nemzeti színnel díszített millenniumi emlékéremét tűztek ki, a leányok pedig nemzeti szinü szalagot fontak hajukba. Mindez a kirándulás alkalmával elköltött ozsonával együtt a hitközség pénztárából fedeztetett. Már az isteni tisztelet alatt a tágas templom alig a jelenlevők negyedrészét fogadhatta be és a kissé később érkezett városi képviselő-testület csak nehezen szorult be.

Az iskolai ünnep 3 órakor az isteni tisztelet után kezdődött azonban a közönség részére felállított 80 szék egy pillanat alatt el volt foglalva, hogy az ősz szes férfiak és a nők java része künn akadt, minélfogva ott kellett hagyni a termet, és a tágas udvarra kellett vonulni. Több százra menő intelligens közönség jelenlétében Taubner Adolf iskolaszéki elnök néhány lelkes szóval megnyitotta az ünnepélyt mire a tanulók a Kölcsey Hymnuszt énekelték. Halotti csend uralkodott, midőn Oberländer József tanitó emelt szót, ki körülbelül 1 1/i óráig tartó elragadó beszédet mondott. E beszéd oly lelkesedést keltett, hogy végével derék tanítónkat szűnni nemakaró éljenzésben részesítették. Ez volt az ünnepély fénypontja és amily izgatva várta mindenki a már ismert szónokot, oly lelkesedés kisérte befejezését. Ezután még mintegy 20 pontból álló műsor következett, melyet a 8 —10 éves kis gyermekek a leglelkesebb hazafiságtól áthatva általános tetszés közt mondtak el, hogy ez ünnepély kivetkőzött eredetiségéből és inkább népünneppé változott. Négy órakor énekszóval, zászló tenger közepette, roppant tömegtől kisérve a Dunaparton levő sörházba történt kivonulás, hol a jól kiérdemlett ozsonna elköltése után a gyermekek este 7 óráig zeneszó mellett tánczczal és játékkal mulattak.

Ez alkalommal nem mulaszthatom el Kohn Salamon hitközségi elnöknek és Taubner Adolf iskola- czéki elnöknek köszönetemet és elismerésemet nyilvánítani, kik sem költséget, sem pedig fáradságot nem kímélve, mindent elkövettek az ünnepélyt annak jelentőségéhez és méltóságához képest minél fényesebbé tenni. B. M.

Simontornya, 1896. május 9.

Az ország többi iskolái között a helybeli zsidó iskola is megtartotta mai nap a millenniumi ünnepélyt. Az ünnepély a templomban kezdődött, hol a vallási ájtatosságót a helybeli kántor Klein ur, egy a hazáért emelt fohászszal zárta be, megmutatta tehát, hoery Istent nem alázzuk le, ha házában a hazáról is megemlékezünk. Innen az iskolába mentünk, hol a tanítónak, Singer urnák bevezető beszéde után jött az ünnepnek nemcsak ünnepélyes megható, de mi legfőbb, tanulságos része; nem üres, nagyhangú, leírásra számított frázisokban, melyet talán egy kis kiválasztott jobb tanuló puffogtatott volna el, hanem az egész magyar történelem kitünőbb mozzanatainak a tanulók által tett előadása, melyben majdnem mindannyian részt vettek, mi azt bizonyítja hogy e tantárgy nem csak valami parádé, hanem valódi tantárgy, bizonyítja továbbá, hogy e tantárgy nem egy pár hete, — a millenniumra számitott hatás vadászatból lett előrántva; hogy ez nemcsak egyszerű magolás, hanem az előadók érzik is, kivehető volt abból, hogy ha egyik másiknak egy perezre nem jutott eszébe a betanult szó — megakadás nélkül folytatta, s fényes kifejezésével helyettesítve azt. A forradalom története is érintve lett, röviden, híven és ildomosán ; csakugyan lehetséges a haza szeretet gyűlölet nélkül. Hogy mindannyian tökéletes, tiszta magyarsággal. — természetes ez nem érdem, — hisz én is tisztán beszélek magyarul! de bizony ezt nem rovom fel érdememül, hisz ez mindegyikünknek anyanyelve. Hogy hosszas ne legyek azzal zárom be so- "x’aimat, hogy őszintén Szerencset kivanhatunk Simontornya zsidó hitközségének tanítójához. Utóirat képen : hogy soraimban a zsidó elnevezést nem tévedésből használtam izraelita helyett. Addig mig a rá- ezok ráczok voltak, a tótok tótok, az oláhok oláhok, mindannyian a hazának jó polgárai voltak, de mióta szerbek, szlávok, románok azóta? ....

A jelen esetben is igy vagyok a zsidót Mózes vallásu magyarnak tekintem, de az izraelita név valami idegen népfaj nemzet eszméjét kelti fel bennem, melyet elkerülni óhajtok; szolgáljon tehát ez, ha kell, igazolásomul.

S—t—a.