Tolnamegyei Közlöny, 1896 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

2

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.)

1895. január 5.

tés ügyének oly nagy küzdelmek árán megnyert érdeklődők, attól elforduljanak és a termelők attól el- riasztassanak.

Tény az, hogy a selyemtenyésztés 1894-ben 228,484 frt 14V2 kr üzleti veszteséget szenvedett; de ez üzleti veszteség illetőleg kezelési hiány 15 év óta előiször érte az intézetet akkor, midőn a selyemárak 44°/o-al csökkentek, sőt a midőn e században a legalacsonyabbak voltak és a külföldi pénznemek, különösen a lira az olasz pénzügyi válság folytán 3—4 krral hanyatlott; a mi — tekintettel az 189 . évi mintegy 3 millió lírára, a melyet olaszországi vevőink az intézetnek fizettek, — egymagában 90—120 ezer írt veszteséget idézett elő.

Érte ez a veszteség az intézetet, a mely rendeltetésénél fogva nem szabad, hogy nyerészkedésre és tartalék-tőkék gyűjtésére legyen alapítva, közel 4 milló forint évi forgalom mellett és 15 évi fennállása óta először oly időpontban, a midőn a világpiacz selyemárának eddig ismeretlen depressiója folytán, a lyoni piacz egymaga 100 millió frankot veszített.

De az intézet fenti vesztesége 36,298 forint 14 kr erejéig az előző évek üzleti feleslegével fedezve van s igy a tulajdonképeni veszteség 1894. év végén csak 202,187 frt, a mely 58,000 írttal már mostanig is apadt, a mennyiben az intézet 1894. évi leltárába felvett s a zárszámadás készitésekor még el nem adott selyemanyagokat a folyó évben 58,000 írttal nagyobb árban sikerült értékesíteni. Ez is számba véve, 1894. évi Campagne végén 144,187 frt a valódi veszteség.

Felosztva ezen veszteséget az intézet 15 évi fennállásának tartamára, egy évre mintegy 9600 frí esik s hozzászámítva ezen összeghez a törvényhozás által segély czimén megszavasott évenkint átlag

12,000 irtot, — miután ezen felül a kincstártól nyert minden javadalmazást a selyemtenyésztés visszatéríteni tartozik —: egy évben a selyemtenyésztés együttvéve 21,600 frt összsegélyt nyert volna az államkincstártól; de csak abban az esetben, ha — feltéve, de meg nem engedve — ezt a 144,000 frtot a selyemtenyésztés visszatéríteni képes nem volna. Ily csekély összeggel honosította meg újból az országban a selyemtenyésztést, emelte a produkcziót 2057 kilóról másfél millió kilóra, ad ma közel százezer — a legszegényebb osztályhoz tartozó — családnak óly időpontban keresetet, a midőn egéb mezőgazdasági terményeit még nem értékesítheti s igy már az adófizetés szempontjából is e keresetre szőrű. Végre kifizetett fennállása óta az említett nép- osztályhoz tartozóknak összesen 12.868.181 frtot s behozott az országba külföldön eladott selyemanyagokért 22 és fél millió frankot és lírát aranyban.

Hogy e néposztály adóképességének szempontjából a selyemtenyésztés mily fontossággal bir, bizonyítják a kezeim közt levő hivatalos adatok. 1883- ban 2719 család foglalkozott az országban selyemtenyésztéssel; ezeknek minden néven nevezendő ösz- szes évi adója 37,857 frtot tett ki, mig keresetük, melyhez ugyanezen évben selyemtenyésztés révén jutottak, 70,278 frt volt: továbbá: 1887-ben 29,608 család foglalkozott az országban selyemtenyésztéssel, kiknek minden nevezendő összes évi adójuk 207,691 frt volt, keresetük pedig a selyemtenyésztés után ugyanezen évben 355,412 írtra rugottBármily érdekes lenne ezen adatokat a mai két millió forint keresettel összehasonlítani, ezen adatok további beszerzésétől azért állottam, mivel hasonló összeírások népünkben bizalmatlanságot keltenek.

Azt hiszem, hogy a száraz számadatoknak helyes megvilágításba helyezése, azok az elfogulatlan olvasóban csak azt a benyomást kelthetik, hogy ily csekély anyagi áldozatok árán uj termelést és iparágat meghonosítani és ily mérvben fejleszteni, kielégítő eredmény.

Egyébiránt megjegyezhetem, hogy a selyemtenyésztés 1894-ik évi kezelését — a legszigorúbb kereskedelmi mérlegelés szerint is — activ alakban leheti volna kimutatnom, ha az intézet tulajdonában volt 1041 klgr. selymérpetét — a kereskedelmi szokásoknak megfelelően — azon árban vettem volna fel, a melyet azak tényleg megérnek. Azok kilogrammonként 100 frt egységárban vannak felvéve, a mi az ellőállitási költségnek felel meg, holott külföldi első rangú szakértők kezeim közt levő Írásos véleménye szerint, azok kilogrammonként 240 frtot érnek meg s ez árban értékesíthetők lettek volna. Ezt azért nem tettem, mert az intézet összes mérlegeiben nem az értékekre kelyeztem súlyt, hanem arra, hogy az intézet az államnak készpénzben mit térített meg.

Felemlítem még, hogy az intézet fennállása óta az ügy körébe szorosan nem tartozó eperfate- nyésztésre 91,025 fortot költött és mig minden más állami intézmény kiállítási költségeit nem rendes költségvetéséből fedezi, addig a selyemtenyésztés úgy az 1885-ik budapesti, mint a bécsi, trieszti, lyoni és az 1896-iki ezredéves kiállítások összesen 150 ezer forintot megközelítő költségeit, a visszatérítés kötelezettsége mellett nyert előlegeiből fedezte és fedezi.

így tehát, a visszatérítés kötelezettsége mellett adott pénzből 2 milliónál több eperfával szaporította az ország faállományát és — a mire fősulyt fektetek — ezeknek további ápolásáról és fentartásáról gondoskodik, valamint tulajdonképeni feladatán kívül álló oly kiállítási költségeket viselt, a melyek pénzügyi kezelését érzékenyen érintették, de a melyekkel általánosan elismertette a magyar selyem verseny- képességét az által, hogy Lyonbon az első nagy dijat, melyben az egész világon csak tiz vállalat részesült, elnyerte.

Helyesnek ismerem el a kimutatott 1,394.457 frt 98 kr állami követelést; de ezzel szemben állanak a következő vagyonrészek, a melyek azt majd egész összegében fedezik és pedig a folyó évben értékesített 1894. évi selyemanyagért tényleg befolyt 542,794 frt 72 kr; továbbá a visszatérítés kötelezettsége mellett adott állami előlegből beszerzett és az államkincstár tulajdonát képező ingó és ingatlan leltár értéke 706,476 frt 25 kr. így a fedezetlen tartozás a fent kimutatott üzleti veszteséggel megegyezően 144.187 forint.

A ki tehát a selyemtenyésztés ügyét csak azon szempontból birálja el, hogy az 1894. év végével az államnak 1.393,457 frt 98 krral, illetőleg a folyó évben már törlesztett 542,794 frt 72 kr levonásával 850,663 frt 26 kr levonásával 850,663 frt 26 krral adása; az azt ki.vánja az intézettől, hogy nemcsak az összes állami előlegeket törleszsze, hanem 15 éven 11,666 frt segélyből ezenfelül 706,476 frt 25 kr értéket képviselő leltáify a ím^lyre az államnak, ha a selyemtenyésztést folytatni akarja, elkerülhetetlen szüksége van, minden ellenszolgáltatás nélkül díjtalanul bocsássa rendelkezésére és igy egy és ugyazon összegek két ízben, egyszer készpénzben, egyszer pedig ellenértékben térítse vissza.

Hogy ez mily viszonyt teremt, ha a megtérítés két irányban és azonnal követelhetik, ennek elbírálását nyugodtan bocsájtom a legszigorúbb kritika alá s csak azt kérdem, hogy e számadatok szolgáltatnak-e kellő alapot arra, hogy a selyemtenyésztés ügye iránt a bizalom csak a legkisebb mérvben is megingat- tassék.

A selyemtenyésztés által elvállalt összes kötelezettségeket jövőre is fenntartom s azok beváltását legjobb meggyőződésem szerint lehetőnek és be- következhetőnek tartom s csak azt kérem, hogy az állami előleg visszatérítésére a kellő idő nyujtassék.

Véleményem szerint az előadottakból kétségtelenül kiderül, hogy a selyemtenyésztés a földmivelés- ügyi minisztérium vezetése és ellenőrzése alatt álló állami intézmény, a mit leginkább igazol az, hogy az

kellékeit teljes érvényben láttuk. Mint a lejtőn eső kő mindig nagyobbodó erővel halad, úgy mindinkább növekvő hatással teljesen magával ragadta a közönséget Borsody L. k. a., ki határozott tehetség e téren. Az a vigyázat e komplikát jellemű darabnál, a bátorság és a »Regina Coeli« sejtelmes akkordjainak várása — a melodrámánál megengedhető »némi« színpadiasság — koronája volt a szabatos előadásnak.

Ami Éber Sándor IV. éves tanítójelölt ur zongora kíséretét illeti, az sohsem csapott át az ily esetekben könnyen előforduló uralkodás terére, hanem mindig megmaradt szerény, de emelő kiséretnek, mig csak a szavalat tartott. Az önálló részek praecis előadása csak igazolja, mért szerepelt ő már másutt is néhányszor elit közönség előtt. Ez magyarázata pedig ily ifjú kornál meglepő otthoniasságnak és higgadt játéknak.

Borsody Laura k. a.-é ugyan a melodrámában az oroszlánrész, de Abaffy Józsefnek is kijut elég az érdemből a darab elrendezését illetőleg.

ügy az inscenirozott szerzetesi ének, Éber Márton harmónium kísérete, Kovács Dávid a magánszerzetes érzésteljes szólója, mint később a zongorán előadott óraütések Borsody Laura k- a. szavalatával, egy soká el nem mosódó hatást gyakoroltak a hallgatóságra. Alkalmas volt már maga a helyiség is, hogy a dalárda elrejtve reproducálhatta a föld alól

olykor előtörő szerzetesi éneket, melybeti Isten Anyját, az »Ég Királynéját« dicsérték.

Nemzeti büszkeségünknek nem csekély mértékben hizelgett a »Magyar tánczok« czimü négykezes darab ügyes előadása Hauke Elvira és Stepke Mirczl k. a.-ok által. Fölösleges lenne a közönség tetszésének több bizonyítékot adni, mint ha a megujrázó tapsviharra hivatkozom. Érzés, ügyesség és szabatosság jellemzi ez előadást. A dallam változó kiemelése úgy alant, mint a violin hangoknál játszó által tökéletes volt. S e körülmény újabb argumentuma Hauke Elvira és Stepke Mirczl k. a. zenei képzettségének.

Végül a dalárda előadta Huber Károly egyik leghatásosabb, nagy szorgalmat és fáradtságot igénylő darabját, a »Fohászt.« Abaffy József diszkarmester vezetése mellett.

A »Fohász,« hogy úgy mondjam, herculesi mü- dal, mindjárt a kezdetben nagy hatást keltett. E darab, valemint a »Magyar népdalok« szólistái: Szilágyi, Stokkinger és Linhárdt urak hatással énekeltek.

Vajha a »szegzárdi dalárda«, városunk legideálisabb egyesülete mindinkább virágoznék! Az „igaz, szép s jó“ I “ ']e vezérelje a működőket a dicső

múlttal bi att a közel jövőben diadalra.

Buzditsans len egyest, a nagynevű lantos

szavai: »^ ba, vért a szivekbe !« Fel! lelkesülve az be, a milleniumi dalversenyre !

Előhegyi G.

általa beszerzett összes ingó és ingatlan vagyon állami tulajdont képez s hogy én kezdettől fogva az intézet ügyeit a földmivelésügyi miniszter nevében, mint anna meghatalmazottja viszem és vihetem csak.

Ez irányban kétséget csak az kelthetett, hogy — mig minden állami üzem és vállalat csak a költségvetéssel szemben esetleg előállott tulkiadásokat és kevesebb bevételeket igavolja s az egyik-másik év kedvezőtlenebb eredményét a következő számadási évre, mint tartozást nem vezeti át, — addig a selyem- tenyésztés — kizárólag azon szempontból kiindulva, hogy csak bizonyos néposztályok érdekében létesített termelési ág állam-gazdaságilag csak úgy kezelhető, ha annak terheit az adózók összessége nem érzi, — arra vállalkozott, hogy az állam által nyújtott összes dotatiót készpénzben és ellenértékben megtéríti.

Megvagyok győződve arról, hogy a selyemtenyésztés által elvállalt eme kivételes kötelezettségek folytán, ha nem is kivételes, de igazságos bírálatra joggal tarthatok igényt és az összes érdeklődőket csak arra kell kérnem, hogy végleges bírálatuk előtt jelen felvilágitó soraimat kellő figyelemre méltassák.

Nem fejezhetem be jelen közleményemet a nélkül, hogy meg ne jelöljem azon feltételeket, amelyeknek teljesítése esetén a selyemtenyésztésnek további fejlesztése és oly megszilárdítása lehetővé válik, hogy az nemcsak az állam iránt elvállalt fent kifejtett összes kötelezettségeinek eleget fog tenni, hanem egyszersmind annyira meg fog szilárdulni, hogy az a magánvállalkozásnak nyugodtan átadható lesz a nélkül, hogy — miként az már egyszer az 50-es években megtörtént — a selyemtenyésztés a magánvállalatnak idő előtt történt átadása folytán tönkre menjen.

E feltételek a következők:

1. Hogy a szederfatenyésztést az állam vegye kezébe, miután a törvényhatóságoktól a szederfa- tenyésztés kellő, előbbre vitele más irányú elfoglaltságuk és anyagi eszközeik elégtelensége folytán nem várható annál inkább, mert a szederfa hiánya már az egész intézmény alapját fenyegeti, a mennyiben a szederfa hiánya miatt a hernyók kellő táplálása hiányában gubáink és selymünk minősége határozottan évről-évre hanyatlik.

2. Selyemtenyésztésünk rohamos fejlődésével szemben véleményem szerint a legkomolyabb veszélyt képezi az, hogy egyáltalán kérdéses, hajlandó lesz-e a törvényhozás a szükséges kamat mentes előlegeket, a melyek segélyével a selyemtenyésztést létesítettük továbbra is a kellő mértékben rendélkezééünkre bocsájtani.

Ez vteSzélyt megelőzendő már most kérném megállapitam, hogy a selyemtenyésztés minden körülmények között a jelenlegi kamatmentes állami előlegre évenkint számíthasson s e mellett a törvény- hozás által az is engedélyeztessék, hogy az ez előlegen felül netán még szükséges forgótőke pénzintézetektől kamatfizetés mellett legyen beszerezhető.

Ezen feltételek engedélyezése két irányban tisztázná a selyemtenyésztés jövőjét — és pedig egyrészről a kamatmentes állami előleg összege megállapit- tatván, a kincstár maximális hozzájárulása ismeretes lenne és igy annak az államháztartásra való kihatása előre megállapítható lesz; másrészt pedig a selyemtenyésztés részére a szükséges forgó tőke, ha terhesebb feltételek mellett, de mégis biztosíttatván, az jelenlegi szervezetében mindaddig fentartható lesz, amig az ügynek arra feltétlenül szüksége van.

Az ország selyemtenyésztése egy ízben már tönkre ment, mert idő előtt adatott át a magán- vállalkozásnak.

Ha ez általam jelzett feltételek nem teljesítetnének, előreláthatólag ismét meg fog semmisülni, a mely esetben azonban már jogos lesz az a vád, hogy az oly szép virágzásnak indult s biztos jövővel bíró selyemtenyésztést és selyemipart ugyanazon hiba által semmisítettük meg, amelyet már egyszer elkövettünk és hogy a múltnak komoly tanulságait az ügy érdekében nem értékesítettük.

Hídja, 1895. deczember havában.

Bezerédj Pál.

Az osztrák-magyar vámszövetség a pécsi kereskedelmi és iparkamarában.

A múlt évi deczember 20-iki kamarai közgyűlés a kérdésnek ismételt beható tárgyalása után egyhangúlag elfogadta a Littke I. kamarai elnök elnöklete alatt kiküldött szakbizottság általakészitett fel- terjesztési tervezetet. E felterjesztésben a kamara rámutatva az úgy Ausztriában, mint Magyarországon létező gazdasági viszonyokra és a tarthatatlan állapotokra, a bajok kutforrását nem annyira az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszövetségben, mint inkább a több irányban okszerütlenül és kiválóan Magyarország rovására űzött vámpolitikában véli rej- leni. Adatokkal támogatva kifejti a kamara, hogy a kettős monarchia legutóbbi 10 évi áruforgalmában mutatkozó évenkinti átlagos kiviteli többlet jóval több kárt, mint hasznot hoz s hogy olyan vámpolitika mellett, melynek folytán a legutóbbi 3 év áruforgalmi adatai szerint az Osztrák-Magyar monarchia évenkint átlag 202 millió frt értékű frt értékű állati és növényi nyers anyagokat importált, sem a mezőgazdasági termelés nem boldogult. Ha ezen anyagok termelése a közös vámterület termelési tényező-