Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-22 / 38. szám
XXIII. évfolyam. 30. szám. Szegzárd, 1895. szeptember 22. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolhamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. fcz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megjelec: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. A „Zászlóvivő“ nevet adta Kossuth Fe- rencznek egy fővárosi politikai napilap egyik legközelebbi számának vezérczikkében. A név olyan megtisztelő', a tényleges helyzetnek annyira megfelelő, hogy hitünk, miszerint ezt úgy Kossuth Ferencz a maga számára készséggel elfogadja, mint elfogadja az a nagy párt, mely immár mindinkább tömörül körülötte. Tehát a „Zászlóvivő“ a mai napon Tolnavármegye székhelyének: Szegzárdnak szívesen látott vendége lesz. Kossuth politikai szereplése annyira nyilvánvaló, annyira ismert, hogy annak szellőztetését bátran átengedhetjük erre inkább hivatott és jogosított politikai napilapjainknak, mi itt lapunk élén-, mai ünnepélyei bevonulásának hatása alatt, csupán mint magán emberről kivánunk megemlékezni s a nagy közönségnek, mely vágyva vágyik őt látni, ezen alakjában bemutatni. Kossuth Ferencz egy szálas, vállas férfiú, szelíd komoly arczczal s megnyerő vonásokkal. Ez a külső, melyben egy magasztos lélek lakozik. Ezt a kiválló szellemet olvasóinkkal már előre megismertetni úgy, a mint képviselő jelöltsége alkalmával megfigyelni alkalmunk volt, feladata sorainknak. A ki Kossuthban egy kimélytelen hangon deklamáló agitátort vél találni, az erős TÁRCZA. Jövő századból. A nap lement. Pardon, pardon! Oh ne hidjék, hogy rossz parton Járok s versem lesz plágium. A hű való érdekében, Kezdem versem én eképen. Nem szándékom lopni hiún. Csendes alkony, édes ábránd, Ezt kergeti a szép Árpád, Kinek szive méz; lelke jó. Patyikus és doktor hölgyek Úgy sietnek, szinte törnek Árpádnak kurizálandó. Árpád, a szép finom legény Most is ott van szokott helyén, Szende pirral kedves arczán. Körültekint ábrándosán. Vár valakit bizonyosan. Lesz is érte nők közt harcz ám! ? Észrevétlen, mint a szellő, Az első hős hamar megjő, Fest: doktor volta s termete, Oh szép Árpád! kedves Árpád! csalódásnak néz eléje. Ő inaga a megtestesült komolyság és higgadtság. Szavai sohasem sértők, sohasem izgatók s cdéljuk mindég a szív húrjain játszani. Hangja lágy és behizelgő s ritkán szenvedélyes, csak akkor szokott megrezegni, ha boldogult atyjáról beszél s a magyar népnek személyéhez való ragaszkodását köszöni meg. Rögtönözött feleletei, melyeket rendesen az üdvözlő szónok eszmfemenetéhez kapcsol, találóak, rövidek és határozottak s fel-fel- csillámlik bennök a hazaázeretet nemes tüze. Bámulatos a hibátlaiiság és kerekdedség, a melylyel a magyar nyelvet beszéli; ő ki 4 éves korában külföldre vándorolni volt kénytelen s magyar emberrel csak nagyritkán érintkezhetett és beszélhetett, nyelvben is tökéletesen magyar ; világos tanujeléül annak, hogy Kossuth Lajos házi tűzhelye soha sem szűnt meg a magyar nyelv, a magyar szellem oltára lenni. Hanem már a magyar sajátságokkal, melyeket nem volt alkalma eltanulni, kevésbé ismerős; de tán érzi maga is, hogy magyar voltának ez az egyetlen csorbája, mert rendkívüli figyelmet fordít annak megismerésére. Van még azután egy kiváló tulajdona, mely minden esetre a legnagyobb ritkaságok közé tartozik s ez bámulatos szerénysége. Mikor ezrek és ezrek rajongják körül; midőn látja, hogy a nimbusz, mely boldogult atyja nevét környezi, mind reá veti fénylő sugarát s a rajongás azon mámoritó kitörései, mely, a hová lábát teszi, mindenütt nagymértékben osztályrésze, — sohasem hozza ki sodrából; A szavaim magát áldják, Ily lényt föld nem teremte! — Hagyja abba, kérem szépen, Beszéde nem tetszik nékem; Tudja, másra várok, Olga. Isten áldja, legyen boldog, Ön előtt im csukok boltot. . . Doktor Olga elpárolga .......... Va rjas József, \ joghallgató. A viszontlátásig. Irta: KOVÁSSY ELEMÉR. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Fekete ruhában, sűrű fátyollal borított arczczal őrültként siet egy gyászoló nő a temetőbe, karján koszorút visz s márvány, tört oszlopot ábrázoló sírkőre helyezi és sir, zokog keservesen . . . Közbe-közbe szaggatott, fuldokló hangja hallatszik . . . Oly rémes ez itt a temetői magányban . . . — Te voltál az igaz ... Te voltál a hű . . . — suttogja a gyászos alak. — Feledtelek, pedig szerettél . . . Óh bocsáss, bocsáss meg nekem, nem tudtam, mit teszek, midőn ő, ki oly szép és hűtlen volt, elámitott, hisz olyan édesen hízelgő volt a hangja, hogy képes vala fiatal szivemet elcsalni, elvonni tetőled és magához édesgetni. — És most utolért a hatalmas Isten méltó büntetése! Hív. hirdetések: 100 szóig .. . 1 frt 87 kr 100—200 | . . . 2 I 87 I 200—300 | ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több szívesen fogadja az elragadtatás ezen kitöréseit. de megmarad annak a mosolygó, szerény, csendes vérmérsékletű Kossuth Ferencznek, mely fő jellege; soha az elkapatottságnak, a prepotencziának még csak árnya sem érinti nemes lelkét. íme a testi és szellemi fényképe Szegzárd mai vendégének s midőn köztünk való megjelenése alkalmából a legmelegebben üdvö- zölnők, felhívjuk közönségünk ama részét, melynek minden idegszálát rezgésbe hozta a puszta hir is, hogy esetleg Szegzárdra utazik, most midőn őt szemtől szembe fogja látni s veíe érintkezhetik, csak bátran karolja körül kocsiját üdvrivalgásaival, dobálja meg I szeretetének himes virágaival, szórja reá rajongásának szent érzelmeit, mert az, kit ily- módon kitüntet, kit éljenez, kit bálványoz — arra tökéletesen méltó! b, Megdrágult a pénz. Talán nem is oly nagyon banális az a hasonlat, hogy amint a nap melege a vegetácziót megindítja, oly mértékben világit az osztrák-magyar bank a vidéki takarékpénztárak üzletmeneteire. Tavaly egy balsikeres esztendőt s egy mezőgazdasági mizerabilis esztendőt küzdöttünk végig és a bank, jóllehet volt idő, midőn pénzkészlete három millióra apadt, 1894. február kilencz óta a kamatlábat nem emelte. 1895. szeptember 12-étől az a szokatlan és az osztrák-magyar bank fennállása óta páratlanul álló eset következett be, hogy a hivatalos kamatlábat egy egész százalékkal felszöktette. Az osztrák-magyar bank e tényének nem politikai, hanem mint nem politikai lap, csak nemzet- gazdasági részét akarjuk nehány szóval szóvá tenni, A zokogás megszűnik, a suttogó hang elhal s fátyolos nŐ gondolatokba mélyed, gondolatai visszatérnek a múltba. Szép, fiatal, gazdag s mindenki által irigyelt leánykát látnak lelki szemei, bűvölő kék szemek, fekete haj s hosszú, selyemszerü szempillákkal. Elegáns szalonban bársony ottománon ül a leányka s parányi lábainál egy szép ifjú térdelve mondja szerelmi vallomását. Látni véli, mint mosolyog a lányka, mint hajol le, hogy a legédesebb első csókját adja az ifjúnak. A gyászos nőnek halvány arczát egy édes, boldog mosoly deríti pillanatra fel, hogy helyet adjon aztán kék szemeiből záporként omló könyeinek. Majd látja a leányt, midőn bucsucsóki’a nyújtja ajkait amaz ifjúnak, ki messze útra kél tudományt, tapasztalatot szerezni, hogy igy szép jövőt biztositva, kettőjök számára a földön legyen képes megalapítani a boldogság édenét és a leány sokáig siratja az el- távozót. Két évet fut át gondolata, két év elég idő, hogy feledni is tudjon a szív. Ugyanazon szalonban és ugyanazon ottománon ül a leányka s a kép mégsem ugyanaz, mint két évvel ezelőtt, mert az eltávozott s még mindig messze levő ifjúnak helyét más ember foglalta el a leányka lábainál. Egy nyegle hóditó, gyakorlott udvarló deli hu-
