Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-22 / 38. szám
2 mert teljes komorságában áll előttünk a tény, mely az egész vonalon megdrágítja a pénzt, mely ma a búza ár-depressió idején valóságos kalamitás számba megy. Lássuk mindenek előtt, hogy a hivatalos kamatláb emelése az osztrák-magyar nemzeti banknál, mit jelent? Azt jelenti, hogy mig . a bank a hozzá benyújtott váltókat 5°/o-kal számitolja le, az nem al- terálja a bank vezetőségét, hogy a tőzsdén az elsőrendű papírokat 3°/o-kal vegye. Viszont a váltók kamat lába emelkedvén, abban az arányban az állampapírok és takarékpénztári, tőzsdeileg jegyzett részvények 5Va, az értékpapírok pedig 6°/o-kal számitol- tatnak le. Az egész hitelműveletek mezején következetesen megdrágul a pénz s helyzetünkben kétszeres nehézséget az okoz, hogy mint favorizált hatalmas pénzintézet, mint diktálja a béke feltételeit, rendelkezik a pénzvilágban, a hogy immár a saját pátriánkon is látjuk, mely a nemzeti bank kamatlábaihoz — nolens-volens — kénytelen alkalmazkodni. Fentebb egy súlyos kifejezéssel éltünk, a melyet tartozunk megindokolni. Ez a súlyos kifejezés, hogy a bank kamatláb- jának éppen most való emelkedése, indokolatlan. S megmagyarázza véleményünket az alábbi statisztika, mely az osztrák-magyar bank helyzetét, viszonyítva a múlt év hasonló idejéhez képest, igy tünteti föl. Váltó tárcza tavaly I88V2 millió, most 172* 1/a millió. Lomburd üzlet | 311/2 | | 32 „ Adómentes bankjegy 2 „ „ 14 „ A bank pénzügyi helyzeteiben, ismételjük, m a nincs indokolva a kamatláb emelkedése. Legfeljebb az óvatossággal lehet okát adni a váratlan eseménynek. A helyzet ez: A búzaárak oly nyomottak, hogy mig egyrészt a gazdák készleteiket visszatartják s inkább kölcsönnel spekulálnak a jobb gabona árak kivárására, másrészt a gabona offertio árura spekuláló kereskedők, a mai árnyomást készleteik felhalmozására használják. Mindkét esetben a forgó-tőke kereslete óriási és a váltóleszámítolások hallatlan mérvet öltöttek. A hitelműveletek világa igen prózai és materiális. Jó adag naivság kell vele szemben az ethikai szempontokat külön emlegetni. Mindazonáltal azt tartjuk, hogy mikor egy pénzügyi hatalomnak, a milyen az osztrák-magyar-nemzeti bank a tavalyihoz képes 13 millióval nagyobb pénzkészlettel rendelkezik, talán nem az első feladata a helyzetet igy kihasználni ? Lehet-e ez ellen tenni és mit, — ez a kérdés ? Talán ennek fejtegetése is túl megy lapunk keretein, de a vármegyei törvényhatósági tagokhoz van szavunk, akiknek kezében van a cselekvés joga. Ok igen is kérhetnek orvoslást, magyarázatot, indítványozhatják, hogy mint állami intézményt törvényhatósági akczióval, bár közvetve, hívják föl, vagy a kamatláb megindokolására, vagy régi visszaállítására. (V. L.) szártiszt az, ki most néz bűvös szemeibe a hűtlen leánynak. Érzi a gyászoló, mint fut át a hideg testén, midőn maga elé képzeli ama másikat, ki távol tőle gyűjti ismereteit egy boldog jövő reményében s kit a leány elfeledett, hogy érdemetlent boldogítson szerelmével, jobban mondva vagyonával. Csaknem felkiált félelmében, midőn újra más jelenet tárul fel képzeletében; összeborzad. Két férfi áll szemközt egymással sötét fenyves belsejében . . . Egyiket a pénzvágy, a másikat a hű szerelem s a csábítás miatti boszu hozta oda . . . . Látja, a mint az egyik férfiúnak a karja lassan, biztosan emelkedik lövésre s midőn a pisztoly csöve a legnemesebb érzelmű szívvel egyenlő irányban van, hallja a lövést fülébe zúgni s utána tompa zuhanást I látja szivén találva azt, ki azt a csalfa leányt úgy szerette, hogy ha élni nem tudott vele, meghalt érette . . . S a sápadt leány, e valóságos élő szobor könyei hullanak márvány arczára s a tört márvány oszlop friss koszorújára. Majd dobpergésnek hangját véli hallani s oly rekedten szól a régi városi dobnak hangja s oly iszonyúan hangzanak fülébe e szavak: „Senki többet I I ! . egyszer, kétszer1, háromszor . . . S oly furcsának, hihetetlennek látszik előtte a nemrég gazdag leányt, mint tönkre jutott szegény apának gyermekét képzelni maga ele. Látja, mint fordulnak el Vidéki érdekek. Kétségkívül úgy van! Észre kellj venni azt, amit rég nem jegyeztek fel elfogulatlanul, hogy a főváros bámulatos virágzásával nem tart lépést a vidék magyar városainak fejlődése, hogy nem látni bennök a fejlődésnek azt a folytonosságát, a társadalmi életnek azt a pezsgését, az ipari és kereskedelmi életnek azt a föllendülését, mely a legerősebben czentralizált államokban, még Francziaországban is, Páris mellett a vidéki nagyobb központoknak képződésében és erősödésében az országnak egyetemes és egyenletes fejlődését és erősödését jelenti. Biztos és találó ez a diagnózis minden magyar városra, városunkra is, mely sokszor hoz áldozatot, hogy itt e vidék központjává küzdje föl magát, de minden áldozatkészsége mellett is csak hangyalépésekkel jut előre, most az érvényesülésért való küzdelmében magára van hagyatva és az erősödés, a fejlődés minden kísérleténél szemben találja magával azt a határtalan központosítási rendszert, mely nem ismer egyebet a fővárosnál és annak mindenek fölé helyezett, talán már nem is valóságos csak képzelt érdekeinél. Egy város, ha még oly nagy és erős is, nem jelent egy egész országot s valamint tizenhat millió ember nem élhet meg egy helyen, pusztán a főváros nem foglalhatja magában az egész népesség boldogulásának föltételeit. Jó is, helyes is, hogy a fővárosnak megadassanak a hatalom és a fejlődés minden föltételei. De Budapesten már annyi az áldás, hogy leroskad bele s annyi táplálékot adnak neki, amennyit a legerősebb szervezet sem tud egészen megemészteni. Fölösleg támad itt elsőbb is emberekben, amikor mindenki, aki munkát keres vagy munkája gyümölcsét élvezni akarja, erre a helyre tódul. Fölösleg támad itt elsőbb amikor bárminemű ipari, kereskedelmi vagy közlekedési vállalat, ha valójában semmi köze sincs a fővároshoz, ebbe az egy városba viszi telepét vagy legalább is az igazgatóságát. Hiszen nevezetes, hogy a minek a föltételei itt vannak meg a legkevésbé, a gyári ipart kizárólag ide telepítették, a mi hogy mire visz, a múltkori sertés vész mutatta meg, a mikor az egy piaczot ért csapás teljes erejével az egész országot érte, nem lévén több piacz, a mely az itteni veszteséget pótolhatta volna. Hanem azért a főváros minden követ megmozdít, hogy a kőbányai telep fönmaradjon a maga kizárólagos jelentőségében és ha rajta áll, nem enged át az egész országot éltető forgalomból az egész országnak semmit. Elméletileg törekvése volt az iparvállalatok decentralizálása Wekériének és Lukács Bélának és mind a ketten kifejezést is adtak ennek egy alkalommal De a gyakorlat mindeddig azt igazolja, hogy az uj gyárakat a főváros környékén halmozzák össze. Természetesen más dolgokban is indokolt, hogy a vidékre vezettessék le az a túl sok táplálék, melyet egy központ meg sem bir emészteni, mig erősek, TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (38. sz.) a leánytól, kik azelőtt örvendtek, ha szólott hozzájuk s magasztalták bájait, hogy most annál több hibát találjanak benne . . . De mi ez mind azon kínhoz képest, melyet akkor érez a csalfa lány, midőn a deli huszártiszt elbúcsúzik tőle azon ürügy alatt, hogy kénytelen távozni. Most világos a szerencsétlen előtt, hogy pénzéért hazudta csábitója iránta való szerelmét . . . Megvetéssel néz a távozó után és eszébe jut az a másik, kit ő csalt meg s most midőn tudja, hogy ő is megcsalatott, lemondással mondja: „Isten büntesse.“ Szegényesen bútorozott szoba, szélütött agg apának rémalakja rettenti fel előbbi gondolataiból A szépségnek csupán romjai látszanak ama leánynak arczán, ki atyját ápolja s varr. Rohan kezébe a tű s hullanak könnyei a munkájára, melytől minduntalan elszólitják az atya panasz szavaij Látja végre az atyának kiszenvedett, halott ar- czát s tetemét és a „circum de derunt“ egyhangú borzasztó melódiáját, hallja, mint hullanak a göröngyök a koporsó deszkájára. Iszonyú visszaemlékezés. Rémülve és hosszasan szemléli önmagát, midőn ama hű ifjúnak nyújtotta első csókra ajakát, annak az ifjúnak, ki itt nyugszik e tört márvány oszlop alatt, melyet ő, a szegény gyászos nő varrásával keresett s nyomorultan megtakarított filléreiből állított fel a mai napon annak, a ki őt olyan nagyon szerette s mely tört oszlopon csak e szó van bevésve aranyos betűkkel: „A viszontlátásig.“ izmosak lehetnének tőle a nagy magyar városok, melyekkel mostohán bánik el a kormány. Igazságtalan és végzetes az a rendszer, mely a vidéki városokkal szemben kizsákmányolja azok am- biczióját és haladási törekvését egyformán, reájuk hárítja az állami föladatokat és azok költségit, holott ellenkezőleg minél inkább meg kellene könnyíteni nekik a kulturális haladást, melynek értéke, az egész országra, nemzetre képez értéket. Nem lehetünk azért elég hálásak, ha ebben az ügyben a vidéki lapok érveit a fővárosi sajtó kifejezi (csakhogy van is eszében) s figyelmezteti azokat a kiket illet, mivel tartoznak a nagy magyar városoknak, melyek erejüket meghaladó áldozatokkal nemzeti föladatokat teljesítenek. VIDÉKRŐL. 1895. szeptember 22. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Miután a „Tolnamegyei Közlöny“ mindenkor a megyében történteknek hű krónikása volt: bátor vagyok a lap kronologikus feljegyzéseit egygyel-mással e kis levélke keretében szaporítani. A magyar királyi kereskedelmi minisztérium határozatával községünk feltételes megállóhelyet nyert. A nagyközönségnek az a kis hir csekély jelentőségű, de ránk nézve annál inkébb fontosabb, mert — eltekintve attól, hogy ezáltal régi óhajunk ment teljesedésbe — napról-napra mint erősebben Budapest felé törő forgalmunk ezáltal mindig nagyobb mérvet ölt; szomszédos piaczaink, megyei és járási székhelyünk, adóhivatalunk különösen télviz idején megközelithetőbb lesz, de meg az „egyenlőség“ iránti érzetünk erősebb, állandóbb lesz, hogy annyi kérvó- nyezés, annyi deputácziózás után van vasúti megállóhelyünk ! Igaz ugyan, hogy községünk csak 1548 lakost számlál, de az utóbbi időben annyira megszállta népünket a kereskedelmi szellem, hogy egész: tej, vaj, túró, tojás, csirke és egyéb élelmiszereket szállitó öregasszony-karaván vonul majd mindennap hazánk fővárosába. Mellesleg legyen mondva, kofáink nagy számának nem nagyon örülünk, mert már is érezzük az élelmiszerek árában a főváros piaczain való gyakori megjelenést, azonkivül a szocziális iratok terjesztésének évadjában kofáink utján meg-megjelenik egy-egy „Szózat Magyarország jogtalan népéhez.“ Igaz ugyan, hogy szalonnatakaró alakjában kér magának utat és tartalma felett s az elkobzás miatt legfeljebb az öreg anyók csodálkoznak, sirván is egy versezetet a hódmezővásárhelyi mártírok szomorú sorsa felett. A vasúti megállóhely elnyerése következtében posztó-czipő, székcsináló és téglaégető ipartelepeink hozzáférhetőbbekké lesznek, ezáltal helyi iparunk nagyobb lendületet nyer. Hogy csak egyet említsek: Duska Pál posztóczipő-készitő — Némediben lévén vasúti megálló — alkalmazottjait gyakrabban utaztatja, hogy készítményeinek még nagyobb kelendőA nap búcsú sugaraival aranyozá meg a sírok felett levő szomorufüzek lombjait. „A viszontlátásig“ szava tündökölnek a tűnő nap visszfényében, a gyászos nő imát mormolt, de csakhamar zuhanás hangzott s a gyászos leány élettelenül omlott kedvese sírjára; szive repedt meg a néma fájdalomban, fölszállott ő hozzá, oda, a honnan nincs visszatérés soha , . . soha . . . Töredékek Tamási történetéből. Irta: BLOCHINGER ENDRE. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — A babona. Farkas Pál volt tamásii jegyzőnek feljegyzései közt kutatván, egy érdekes feljegyzésre bukkantam, melyet egészen az ő tolla szerint fogok ide írni: „Érdemes föll jegyzés a Boszorkányokrul. Ugyan it Tamási Városban történt, hogy Alább meg irt három Személyek Által Az egész Nép Annyéra el Áméttatot. 1: Úgy, mint Kádi Kata fő hazudozó, 2 : Gánte György lőrinczi csizmadia Mester ember, 3: Préss Mihálynak Özvegye Által, hogy Iván Jánosnak Erdélyi Katalin Özvegye, a ki máskülönben egy jó Istenfélő, Ájtatos, Szegény Aszszony volt, kinek jó erkölcsös életéről bizonyságot teszünk valóságossan Boszorkány legyen. Az egész Nép előtt fönt megirottak Által ki Vala hiresztelve és igen meg Volt becsületében sértve. Az egész dolog igy történt és igy származott.
