Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-23 / 25. szám
XXIII. évfolyam. 25. szám. Szegzárd, 1895. junius 23. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóO fYTrl o+n ßlr M A _____• __r • » 1 •• • hé * ■ r * * • i i r .j___ü « • _ El őfizetési ár: Egész évre ■ . • ■ • 6 frt Félévre ■ • • • • Negyedévre .... I 50 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hova a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . I frt 87 kr. 100—200 I ... 2 B 87 „ 200—300 „ ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Előfizetési felhívás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1895. évi XXIII. évfolyamára. Egész érre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt =■= 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr = 1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Az iskola áldozatai. Kit a „Tolnamegyei Közlöny“ múlt vasárnapi száma oly meghatóan parentált: Tóth Béla, harmadéves theologus, gyászos elhunyta szolgáltatja nekem a sajnálatos alkalmat jelen soraim megirására. Meglehet ugyan, hogy Tóth Bélában, talán már születésétől fogva benne volt az a kóros csira, mely őt a férfi- vagy élemedett kor elérésére képtelenné tette. De minthogy ó' kis korában ép, egészséges és virgoncz fiúcska volt, olyan, mint a többi istenadta gyerek: közelebb fekszik az a gyanú, bogy ő is, mint annyi sok más, tanulmányi eló'haladottabb stádiumában vonta magára azt a bajt, mely könytől ázott sirját megásta. Valahányszor ily megrenditó'en korai haláleseteknél konviktorról vagy plane kispapról van szó: tapasztalásom szerint a nagy közönség szemében rendszerint a konviktusi s illetve szemináriumi élet a — bűnbak. Pedig tessék elhinni: téves nyomon jár, ha igy itél a közönség1. o Harmincz-harminczöt évvel ezeló'tt, midőn e sorok írója járta iskoláit, a pécsi szemináriumban a klerikusok életrendje a mainál még jóval szigorúbb volt: kevesebb volt a szabadban való mozgás, a séta; nem volt, mint van ma, torna, társalgó terem, billiárd-asztal, mindennapi rendelkezésre gyönyörű házi kert; só't — mi sokkal több — 1864. évig nem voltak még fűtött hálószobák sem, hanem a dormitoriumot télen nyitott ablakok mellett egész nap járta a hideg levegő', esetleg a szél, esó' és hó, úgy hogy a kispap, mikor esti 9 órakor nyugalomra tért, nem egyszer elsó'bb lerázta vánkosáról, paplanáról a havat, és mégis — alig feküdt bele alaposan áthütött ágyába, úgy aludt, mint a bunda; hogy reggeli 5 óráig, mikor felcsengették, magát elköhinteni sem igen ért reá. Pedig nem takarékossági szempontbó „feledték el“ az intézeti elöljárók a hálószobákat befüttetni, mert hiszen van ;—. hála Isten — a pécsi szemináriumban Szent.-István jóvoltából erdeje is szépen; hanem egyenesen azért, hogy az iíjak teste amngy spártai módon mentó'l jobban megedzó'djék s jövendő' életpályájok kényelmetlenségeinek könnyebb elviselésére képesit- tessék. És ime, ezek a 3—4 évtizzel ezeló'tt kikerült papok, kik most 50—60-ik életéveik körül tartanak, átalában ma is egészen kielégítő' (só't az öreg káplánokra nézve majdnem „kétségbeejtő'!“) egészségnek örvendenek, és a halálozási arány közöttük nagyon normális. Ellenben az újabb ídó'ben — az enyhébb szemináriumi életrend mellett — minduntalan kidó'l az Ur szó'llejének munkásai közül egy-egy fiatal káplán, úgy hogy ezek ellátása s gyógyítása a megyés püspöknek egyik súlyos atyai gondját képezi; s hogy ugyanő egy ízben akként nyilatkozott, hogy a növendékek felvételén a jövőben inkább elenged az iskolai bizonyitványból egy pár „egyes“-t; csak friss, egészséges s tagbasza- kodt fiuk legyenek a pályázók . . . Az ifjabb papi nemzedék testi kondiczió- jának aggasztó tünetei tehát, az eddig előadottak szerint, a papneveldéi életrenddel meg nem okolhatók; mert hiszen a régibb időben ez az életrend még szigorúbb s mellette az ifjú papság még is makk-egészségű vala; s mert manapság nemcsak a papnövendék, hanem a világi ifjak legtöbbje is czingár, vézna, vér- és színtelen. Hanem másban bírják amaz aggasztó tünetek szülő okokat, még pedig — meggyőződésem szerint — a modern középiskola szerencsétlen tan- és nevelési rendszerében. Hogy kevés szóval sokat mondjak: nem az őrültséggel határos gyerek-tortura-e: azt a zsenge 10—14 tanulót is naponkint 5—6, s a rendkívüli tantárgyakkal együtt 7—8 órán át szellemi munkára kényszerítve az iskolában fogva tartani, és otthoni szórakozásul (?) temérdek leczkével s írásbeli feladványokkal TARCZA. Éjjeli zene. Éjszaka van, csendes, néma. Az utczán csak néha-néha Látszik egy-egy sötét alak, Az is haza felé ballag. Minden nyugszik, minden alszik, Közel, távol mi sem hallszik, Sötét lett az egész város, De fölötte Isten ege Szép csillagos, höldvilágos. * * * Hanem hallga’ . . . ! Mintha távol Házak sötét árnyékából Btivös-bájos madárdana Fiil’mile-szó hallatszana . Meg-megszólal, meg elhallgat, Szólitgatja a falakat, De szavát, bár vége-hossza Nincs, semmi se visszhangozza. Oh te kicsi fülemüle Ugyan mi csalt téged ide? Hangos erdő, csendes liget, Nagy világban kicsiny sziget, Kis szigeten piczi fészek, Benne apró kis zenészek Hyent szeretsz társaságot, Ott, ott van a te világod, De ez néked itt nem élet, Nem is hallják a zenédet; Fényes nappal örök lárma, Sötét éjjel Alszik mélyen Minden; szem, fül be van zárva. Avagy azért jöttél ide Város kellő közepibe, Hogy a ki nem mehet hozzád Meghallgatni egy pár nótát, Meglátni a boldogságot, Szépnek látni a világot, Most éjjeli zenét csinálj A holdvilágnak sugárinál ? Hogy annak, ki búban virraszt, Daloddal nyújts egy kis vigaszt? S akit öröm tart még ébren, Gyönyörködjék a zenédben? . Oh csak jöjj el minden éjjel Es közöttünk tekints széjjel, Lesz ki szavadat megértse, Te kis isten-teremtése! $ * ♦ Oda alább az utczában Kis alacsony fehér ház van, Fehér házban nyiló virág; Oda nevet a holdvilág, Oda szállott, onnan dalol A kicsike fülemüle A kert egyik bokra alól. Csak szivesen, te kis czigány! Megérdemli az a kis lány; Annak is dal minden szava, Az is úgy száll ide s tova, Annak is van, mint teneked, Akinek mond szép éneket. Szállj oda az ablakára S hogy édesen pihenhessen, Beszélj bele az álmába. De ne olyan szomorúan! Szavadba’ sok szomorú van. Ez alatt a fedél alatt Értik minden egyes szavad, Rózsás szinü itt az élet, Nyugodt a lelkiisméret, A boldogság örök venndég; Nagyon fájó szivvel vennék, Hogy egy piczi dalos madár őhozz áj ok búsulni jár. Vigabb nótát kezdj el nekik, Az ilyenben kedvük telik; Ha csöndes a nyugovásuk, Legyen szép az álmodásuk. Molnár János.
