Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-23 / 25. szám
2 1895. junius 23. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (25. sz.) terhelni? — Nagy és végzetes baj az, hogy a mai rendszer pedagógjai, e nevök s jellegök szégyenére, nem engedik a gyermeket gyermeknek, s az ifjút — ifjúnak lenni. S ennek a boldogtalan szisztémának a mily természetes, oly szomorú folyománya az, hogy a gyermekben elöletvén a gyermeki, s az ifjúban az ifjúi lélek: időnap előtt elernyed idegzete, blazittá lesz, és nem csigahajtás, lapdázás, de még a tornázás sem kell neki mulatságul, hanem számos esetben oly tiltott élvezetek, melyekhez már zsendülő koránál fogva is természetes joga nincsen .'. . Szüntelen toldják-foldják s reformálják a középiskolai tanrendszert, de következetesen annak a vezérelvnek szemelől tévesztésével, hogy a szellemi túlterhelés elsorvasztja a gyermek-ifjú üde kedélyét s ezzel együtt testét is, s hogy a középiskola nem tudósokat nevelni, hanem csak az átalános mivelt- ség alapjait lerakni és arra van hivatva, hogy a tudnivágyó ifjú léleknek az emberi tudás különböző nemeiből mintegy izelitőt nyújtson, s ez azután érettebb korában vonzalma s belső dispozicziójához képest ezt vagy azt a szakmát karolva fel, nagy Széchenyink intelme szerint: „egyben legyen tökéletes.“ Egyébiránt e themát egy rövidke czikkely keretében kimeríteni nem lehet. De nincs is erre szükség. Mert mindez, a mire ez alkalommal nehány szóval rámutattam, ismeretes és pedig sajnosán ismeretes dolog, régi dal a — régi igazságról. Hanem azért a mi hivatottjaink még mindig nem látják be, hogy ők tulajdonkép bűnösen könnyelmű játékot űznek a nemzet szinevirágával, értelmes ifjúságával; és feltartóztathatatlanul haladnak tova abban az áldatlan irányban, mely végső következményeiben az egyetemi hallgatónak, de sőt nem ritkán már a gimnazistának is fiatal élete erőszakos kioltására gyilkos fegyvert nyom a kezébe; a kis-papot pedig, ha a természettől erősb testi szervezettel megáldva nincsen, természetes pusztulással fekteti ravatalra : ezt is, azt is apai emlék megbomlasz- tására s anyai szivek összetörésére! —rt— 113rái. A nyárnak két nagy és állandó veszedelme van. Az egyik az a szüntelen való aggódás, mely ez agrikultur országban egész nyáron fogva tartja a sziveket, ha esik, ha napsugár ragyog. Mondhatni a tavasz első csíráztató melegével a magyar gazda reménye és aggodalma kezdődik. Országunk földmive- lésből él, a melylyel az abnormis időjárás szeszélye játszik. Nálunk nemcsak a nép: de az államjólét is abból következik: milyen rendet vágnak a pengő kaszák. Ha búzatermésünk nincs; balsikeres évünk van, ha nincs jó aratásunk : éhezik a nép. Ad normám: Hódmezővásárhely. A nyárnak ez az egyik kalamitása. A másik az, hogy a verejtéket termő kánikula mindég pusztító járványt zudit az emberek nyakába, a melylyel a közhatóságok alig képesek megbirkózni, a mi a temetők birodalmát szaporítják, a kiknek nem fáj semmi. Foglalkozzunk a nyárnak mindkét kala- mitásával. Kétségtelen: va bankot játszunk a sorssal. A mi egyoldalú mezőgazdálkodásunknak mindég az a kész veszedelme van, hogy vagy sikerül a gazdasági év, vagy egy év minden fáradsága oda. Éppen mint a kártyás, a ki vagyonát egy kártyalapra teszi. A magyar földmivelő kártyája a szeszélyes időjárás. Nincs a szerencse szeszélyeinek úgy odadobva a kártyás sem, mint a magyar gazda. Éghajlatunk évek múlva mind szertelenebb. Nincs nagyítás benne, hogy még meddig zsákba nem kerül á szem, addig állandó rettegésben él a gazda, mert a pörkölő meleg, egy kis vehemensebb zivatar a vetést nemcsak dovalválja, de semmivé teszi. Meri-e tagadni valaki, hogy nem va bankot játszunk a sorssal. Tehetünk e ellene és mit, ezt veti föl kétségtelenül minden olvasónk, kétségtelenül tehetünk, ha Magyarországot fölszabadítjuk a mostani egyoldalú mezőgazdálkodásából. A gazdálkodást belterjessé kell tenni és a kalászos termés mellett a kereskedelmi növényeket is termelni kell. A logikai egyszerű következtetés, hogy egy-egy növényre káros hatással lévén a sok eső, vagy tartós szárazság: a másik növény, mely természete szerint éppen azt az időjárást szereti, — jó hasznot nyújt és a gazda számadásait megtalálja a példaszó szerint, hogy a mit elvesztett a réven, vissza Simontsits Béláné. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — A férjet, ki vasszorgalommal, akadályt nem ismerő tevékenséggel küzdött Tolnavármegye jólétének és felvirágoztatásának érdekében, királyi szó messze idegen vármegyébe rendelte el, hogy mint főispán szélesebb hatáskörben fejthesse ki egy nagyvármegye kormányzatában tevékenységét. A férjét követi a nő is, de mig a férj távoztán azok sajnálkoznak, kik a vármegye dolgai iránt érdeklődtek, addig a nő eltávoztán azok siránkoznak, a kiknek ő védangyala volt. Hálátlanság s a nagy érdemek el nem ismerése lenne az, ba Simontsits Béláné ő méltóságának hervadhatlan érdemeiről meg nem emlékeznénk akkor, midőn már nem sokára végleg eltávozik körünkből. Szegzárd koszoruzta hegyeket, melyek világszerte hires boraival jólétet, gyarapodást biztosítottak az itt lakóknak, a kettős vész, a parányi íillokszera és penész-gomba letarolta s ott, hol néhány évvel előbb is a hamvas kék kádárka az aranyszínű sárfehér fürtök gyönyörküdtették a szemet, most többnyire üres, kopár hegyoldal, kapás növényekkel beültetve terül el. Tönkre ment a szőlő, tökre a lakosság s egy rémes vendég, az ínség kezdé felütni fejét, mert hisz a tehetősebb gazdák az elkerülhetetlen veszélyt, a szőlőműveléssel kezdtek abbahagyni s igy az a néposztály, mely a szőlőben napszámra dolgozva kereste meg mindennapi kenyerét, meg lett fosztva jövedelmétől. Nem volt munka, nem volt kenyér s a szegény nép szorongó szívvel nézett a tél elé. Átlátta azt mindenki, hogy a bajon, mely már csirájában is oly ijesztőnek mutatkozott, segíteni kell, mert főleg a szigorú telek kiszámithatlan nyomort s nélkülözést idéznek elő. De mig tanácskoztak, keresték a módot,1 melylyel a bajt orvosolhatják, addig egy nemes lelkű nő állt elő s vette kezébe az ügyet, melyet aztán a legrövidebb idő alatt a siker magaslatára emelt. Mindenki tudja azt, hogy ez a lelkes nő Simontsits Béláné volt, ki szivjósággal párosult tevékenységgel megalapitá a népkonyhát, melynek áldásos működését eléggé magasztalni nem lehet. Kellő pénzalappal nagyon könnyű jótékony egyesületeket alapítani, de semmiből teremteni azt elő herkulesi mü. Ilyen volt Simontsits Béláné müve is, ki semmiből, csupán fáradhatlan tevékenységgel, a nagylelkű adakozók szívességével teremtette meg azt az intézményt, melynek megalkotásáért örökké áldják azok, kik már évek óta élvezik annak jótéteményét. Hogy hány családnak, hány nélkülözőnek homlokáról törülte a megélhetés nehéz gondját, azt csak az tudhatja, kit útja egész télen át délben a róm. kath ovoda és gyermekmenhely előtt vitt el, látott ott öreget, ifjút, gyermeket, a mint az ingyen kapott párolgó étellel siettek haza. A szigorú tél daczára ő méltósága csaknem kapja a vámon. Az indusztriának tehát változatosnak kell lennie és nem szabad kimerülnie csupán a kalászos termelésben. De ezzel a kérdés megoldva nincs. A nyerstermelő országok a közlekedési eszközök gyorsasága idején és a világ túltermelése következtében mindenütt vesztettek. Magyarország is ennek a sorsnak néz elébe, ha tisztán és továbbra is nyerstermelésre vállalkozik. Az amerikai, orosz és oláh búza inváziója Európa azon országaiba a hova mi inportáltunk, azt eredményezte, hogy a magyar aczélos búza hírneve elhomályosodott. Az árak a hetvenes évek búzaáraihoz felére estek: a búzatermelés már-már nem fizeti ki magát. Mire kényszerít ez? Arra, hogy indusztriánk mellett a textil és gyáripar álláspontjára helyezkedjünk. Nyers terményeinket készítsük ki magunk és a produkczió terét is használjuk ki. Ne legyünk e tekintetben Európának csupán éléstára. És e kívánsággal sok más egyéb kérdés is összefügg. Az iparos pálya szeretete és tisztelete. Átalakítása a közszellemnek és az állami erőnek e téren való kifejtése. E követelések felé haladunk, de csak lassú szerrel, mig oda nem jutunk, addig a nyárnak meg lesz a kalamitása. A nyári egészségügyi kalamitásokról egy következő czikkben. A szegzárdi polg. leányiskola. Múlt vasárnap — junius hó 16-án — délelőtt 10 órakor tartatott meg a szegzárdi polg. leányiskolának zárünnepélye. A tornaterem — az ünnepély alkalmával — zöld gályákkal s koszorúkkal gazdagon ékesítve volt s a hálaadó istentisztelet után zsúfolásig megtöltötte azt nem csak Szegzárd, de a környék intelligetiája úgy, hogy midőn 10 órakor az iskola növendékei felvonultak s a részükre fentartott helyet elfoglalták, a terembe bejönni többé nem lehetett s az ezután érkezők már csak a folyosóról nézhették és hallgathatták végig az ünnepélyt, melynek minden egyes mozzanata s a gazdag műsor minden egyes pontja méltán keltett igazi érdeklődést s méltán nyert lelkes éljeneket s harsogó tapsot. Évről évre látjuk a polg. leányiskolának fejlődését s örömmel tapasztaljük, hogy e fejlődés nemcsak a növendékek számszerinti emelkedésében, de szellemi téren is óriási léptekkel halad előre, halad a czél felé s bátran elmondhatjuk, hogy ciélját már el is érte. A polgári leányiskola czélja müveit magyar nők képzése s ha ez iskolából kilépett növendékeket nézzük minden nap megjelent az étel kiosztásnál, sőt abban több lelkes úrnővel személyesen ig segédkezett. Az itt elő nem sorolt érdemek között oroszlán része volt a „Róm. Kath. Ovoda és Gryer- mekmenhely“ megalkotásában is, mely szintén pótolhatlan intézmény s mely áldásos működését fe- lekezetkülönbség nélkül érezteti a szegény sorsú kis- dedekkel, kik azelőtt otthon magukra hagyva, annyi sok szerencsétlenségnek voltak kitéve. Ilyen s ezekhez hasonló érdemei vannak Simontsits Bélánénak s gyenge toliam teljesen képtelen arra, hogy azokat a maguk értéke szerint tudja ecsetelni. A jótett nem szorul dicséretre, az igazi érdem jutalma az a háladatosság, melylyel azok adóznak, kiknek érdekében minden el lett követve, hogy homlokukról az ínség okozta ránczokat, a nélkülözés szülte sápadtságot letöröljék. A czél el lett érve s az eredmény nagyságát mutatja az, hogy a szegzárdi népkonyhából naponként 200—300 egyén kapott meleg ételt. És ennek az áldásos intézménynek megalkotója, lelke távozik körünkből, távoztával betölthetlen űrt hagyva maga után. Ebben az ünnepélyes szomorú pillanatban, midőn Simontsits Béláné ő méltóságától búcsúzunk, szivünk egész bensőségével kívánjuk, hogy áldás borítsa élte útjait s legyen oly boldog, mint boldogokká tette ő azokat, kik nélküle talán nyomorultul elvesztek volna! SzÜCS József.
