Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-24 / 8. szám
vágya a szív nemesebb érzelmeinek poezisével adja meg a társadalomnak azt a tetszetős üde szint, mely a szervezet egészséges vérkeringésére vall. Jótékony nőegyletek! Kell-e fejtegetnünk azon áldást, melyet a szeretet kiapadhatatlan forrásából árasztanak el a női kezek a társadalom elhagyatottjai számara ?! A tapasztalat, az önfeláldozás és a ki- merülhetetlen szeretet ezer csodáját tárja föl az emberiségnek, a gondviselés a női szivet magasztos czé- lok eszközlesere alkotta. Innen az a fogékonyság, mely úgy hangolja kedélyét, hogy mindent a mi a lelket és képzelődést megragadja, hogy mindenütt ott van, a hol a sors csapása fájó könnyek letörlését feladatává tette. És mégis, az irónia hangja mily gyorsan kész • a férfiajkakpn, ha halljuk, hogy az emberszerető nőt a házi tűzhely mellől elhivogatja az irgalom, a szív szava. Jól meg van osztva a tevékenység köre. A férfinemnek kötelessége világos, kiképzett értelemmel érvényesíteni a szellemi kincset a haza érdekében, vagy hős kézzel kardot forgatni. A nő a férfiseb be- kötözésével, a lázbetegek enyhítésével, az árvák és ügyefogyottak ápolásával érik el az erény dicsőségét, mert szivsugara szélesebb körre nem terülhet. A mi nem azt teszi, hogy a nőnek a fájdalom könnyeinek letörlésénél, a kolduló erény vigasztalásánál, az éhező nyomor enyhítésénél nyílik a társadalomban — az otthon szentélyéről nem is szólva most — tevékenységi köre. A szocziális nyomorúságok közben a mi lelkes honleányaink azok, a kik a béke olajágát lengetik felénk. Valóban ők ä költő szerint az emberiség szebb és jobb fele. Városunk és megyénkben a jó részt lelkes honleányaink buzgósága, áldozatkészsége alapján fennálló humanitárius egyesületek most tartják évi közgyűléseiket. Áldás legyen a munkán. Ez évi közgyűléseken a társadalom szive nyilatkozik meg. Urak! le a | kalappal s ne resteljük ezeket a közgyűléseket meglátogatni, ott fogunk igaz / elismeréssel eltelni azon emberbaráti tettek hallatára, melyek a nyomor és kétségbeesés könnyeit a szánó emberszeretet irgalmával letörülték. A pauperizmus annál ijesztőbb végletben mutatkozik, minél nagyobb igényeket támaszt ki az élet. A jótékony női egyesületek az ijesztő ellentét eloszlatására dolgoznak törhetetlen szeretettel: ismerjük ezt el és támogassuk őket hatékonyan a társadalom nemes munkájában. Hogy segítsünk a szegényeken? Az elaggott és munkaképtelen szegényeknek segélyezése és a szegénysorsu népiskolai tanulóknak ruházással s tanszerekkel való ellátása napi renden levő kérdést képezvén úgy a hatóság, mint a társadalom köreben, megkísértjük részünkről is hozzá szólani ahhoz s elmondani egyet-mást, a mit erre • vonatkozólag hazank 1895. február 24. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (8. sz.) 3 más városaiban is sikerrel láttunk alkalmazni s tudunk alkalmazni ma is. A kérdés megoldását minden bizonynyal az képezné, ha annak költségeit a folyamatba tett gyűjtések utján önkényt tett és teendő pénzadományokból sikerülne egyszer s mindenkorra és teljesen biztosítani. Azonban azt előre is tudni lehet, hogy az igy begyülő adományok bármily jelentékenyek legyenek is azok, állandó és biztos fedezetet nem fognak nyújtani e czélra, mert kezdetben talán egyszer-kétszer szívesen meghozzák sokan ezen áldozatot, főleg akkor, ha lesznek a kik élénken sürgessék és folytassák a gyűjtést, — de később, tudvalevőleg rendesen lankadni szokott úgy az önkéntes adakozási kedv és hajlam, mint a gyűjtés iránti buzgóság is. S nem is csoda, mert emberi természetünkben fekszik, hogy a részünkről is csak munka és takarékosság által megszerzett javakat minden viszontszolgálat, vagy ellenérték nélkül nem szívesen adjuk ki folytonosan; s hogy ilyeneket kérni és követelni sem tud mindenki örömest, még a legjobb irányú és czélu ügy támogatására sem. Van azonban két ismert módja az ilyen szegényügy támogatásának, amely nem látszik áldozatnak azoknak részéről, a kik azt adják, s nem látszik nagyon és minden viszonszolgál- tatás nélkül követeknek azoknak részéről, a kik kérik és elfogadják azt. Értjük ez alatt azt, hogy pl. majd minden háznál akad időről-időre holmi elhasznált ruhadarab s más létfentartási tárgy, mely vagy a lomtárba s onnan a szemetes ládába, vagy potom áron a zsibvásárba kerül, holott azt talán kis javítás, átalakítás, toldozás, foldozás, vagy kitisztítás által igen könnyen lehetne olyanná átalakítani, hogy azt a szóban forgó s segélyezni kívánt szegényebb emberek még igen jól és örömest használnák. Nem kellene tehát e végett, egyebet tennünk, mint egyfelől egyszerűen kötelezni magunkat, hogy minden ilyen elhasznált és ránk nézve már értéktelen holmit magunk s az ismerősök köréből összegyűjtünk és átadjuk azt az e végett pl. hetenként vagy kéthetenként egyszer megjelenő bizonyos közegnek, ki azt összegyűjti, raktárba viszi, rendezi, átalakítja, kijavítja, kitisztítja s a segélyezés czéljára alkalmassá teszi. Más felől pedig, hogy találkozzék ügybuzgó és a közjóért némi fáradságra is kész ember, ki ezen összegyűjtés, raktári kezelés, átalakítás és segélyre fordítást intézi és ellenőrizné. A jótékonyságnak e nemét legilletékesebben programmjába vehetné a szegzárdi rk. óvodát és gyermek-menhelyet fentartóegyesület, mely indítványunkat Simontsits Béláné ő nagysága becses figyelmébe ajánljuk. A második módja pedig a segély gyűjtés azon nemének, mely nem kiván lényeges áldozatokat s nevezetesen, a mely nem. kívánja az utolsó fillért sem viszonszolgáltatás nélkül a közönségtől, az lenne, melynek neve a városokban az úgy nevezett — „fillér estélyek rendezése.“ Ez alatt ugyan is azt kell érteni, hogy az ügyet intézők felkérnek időnként egy-két jó lelkű úrnőt s ugyanannyi kisasszonyt s fiatal urat, hogy az erre önként ajánlkozó működő tagok vagy az általuk e czélra alkalmasnak ismert műkedvelők közül néhányat válasszanak ki s kérjenek fel s azoknak közre működésével időnként egy-egy felolvasás, dal, zene, tombola stb. estélyt rendezzenek, a hová nyilvános meghívó utján mondjuk, hogy pl. 10—20 krért minden tisztességes ember, rang-különbség nélkül beléphessen egy-két órát szellemi épülésére használhasson. Ily módon felette hasznos s olcsó tanulási alkalmat lehetne nyújtani a társadalom azon rétegének is, mely leginkább rá van utalva arra, — a mely azon. ban még is legkevésbé képes azt az e czélra fennálló magasabb igényű, intézetekben és estélyeken felkeresni korlátolt anyagi körülményei miatt, s a mellett — habár apránként is, — de gyakran ismételve még is tekintélyes pénzösszeget lehetne összehozni a jótékonyság ezé Íjaira, a nélkül azonban, hogy azt bárki is megérezné, mivel minden egyes adott fillérén legalább is érő élvezetben s tanulságban részesült az illető s végül: a társadalom különböző rétegeinek összébb hozása s azok között fennálló válasz falaknak eltávolitgatása is felette könnyű módon lenne ez által eszközölhető. A fillérestélyek rendezését elvállalhatná a szegzárdi kaszinó -választmánya által megbízandó rendezőség, s a felolvasások helye mindig a kaszinó alkalmas nagy terme lehetne, melynek jövedelméből rendezni lehetne az annyira fontos szegények ügyét. h. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A hazáért mindent. 13) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. Ez lenne a segélyezésnek egyik legközönségesebb és legegyszerűbb módja, melyet boldog emlékű MikÓ György szegzárd-ujvárosi esperes-plébános éveken keresztül szép eredménynyel gyakorolt. Az ő halálával a segélygyüjtésnek ez a módja megszűnt, mit sok szegény iskolás gyermek érez legjobban, kik az elmúlt években az összeszedett ruhákból felöltöztettek. (Folytatás.) — Két ragyogó gyémántot visz magával, olyant, a minő a brazíliai császárnak sincs: ragyogó szemeit — Mondá ittasultan Csongrádyné. — Kár volna arra a nyakra gyöngysor, barátom uram, — biz szégyen- letökben elszóródnának. — Úgy van! — mondá lelkesülten Béla — ragyogó szemeket, s még ragyogóbb lelket visz magával, s ez felülmúl minden ékszert uram! Magam is Többet nem tudtam magamról, de másnap hozzám is orvos jött, mert mint később mondtak, egy paraszt hozott haza, a ki a dermesztő hidegben talált a tóparton hajadon fővel, félig mogfagyva. Másnap a harang zúgása ébresztett fel délutáni álmomból. Öt temették. Felhallatszott a gyászének az én szobámba is. Felkeltem, kitekinték az ablakon. Ott vitték ot, kit egyedül szerettem s ki egyedül szeretett. Megeredtek könnyeim s szivem csaknem ketté hasadt, hogyne, hisz még a temetésén sem lehettem. .A-;p r i 11 s To a, m« Lirai epizód 3 felvonásban. Irta: H e i s z J. Béla. (Folytatás.)' Hetedük jelenet. Károly, Irén. Mariska. Ah, te itt vagy, Irén? (csók.) Endre. (Köszön nekik.) Károly. Akkor talán kár volt visszjönni. Endre. Vissza? Önök már itt voltak és elmentek ? Károly. Én voltam ott az első. Dezső. Hol voltatok már ? Irén. A tónál. Giza. Oly messze? Károly. Hja, tudja kérem, megint kikaptam. S hogy önök ezt ne hallják meg, azért siettem jó messzire el. Dezső. Micsoda ember is vagy te ?! Ha Irén kiasszony azt követeli tőled, hogy csókold, hát csókold ! Károly. (Félre.) Könnyen beszélsz, mikor tőled csak olyanok kérnek csókot, a kiket te is szeretsz. Ha Boriska kérne tőlem csókot, annak szívesen adnék. Hanem Irénnek ? Fuj! Magam se hittem volna, hogy mennyire gyűlölöm. Igen, most már valósággal gyűlölöm. Kát. Ne adj másoknak ily tanácsokat, Dezső. Ha te az ő helyében lennél, mit tennél. Nem személycserét értek, hanem ha én kérnék csókot. Dezső. Megadnám ! (Félre.) De azért nekéij ám ! Kát. Nem adnál! S mivel nem kérek, nem is kapok. Tökéletesen egyre megy tehát. Ne gondold magadat Károlynál különbnek, tökéletesebbnek! Dezső. Mivel bizonyítsam be, hogy nincs igazad? (Félre.) Jaj nekem, ha átvenné Irén szerepét! Mariska. Mi fog most történni ? Károly. Legelőször is az, kedves kisasszony, hogy innen elmegyünk. (Borishoz lép.) Menjünk mi ketten előre. Boris. Nem bánom. (Félre.) Bizonyosan megint szerelmet akar vallani. (El.) Irén. (Gizához.) Látod, alig nézek félre egy perczig tőle, már más mellett van. Mig beszéltem veled egy perczig, ime, ő már ott szalad, Borissal. (El.) Mariska. Mi az, mi az ? G i z a. Ez az Irén roppant féltékeny. Kát. Ez érdekes. Nézzük, mi lesz ebből. Jöjjetek ! (Kát., Mariska, Giza el.) Endre. Te hívtad ki őket ? Dezső. Jutott is eszembe! ők hívtak ki engem. Különben hogy vagy? Endre. Ma kollokváltam Mariskánál. Dezső. Mariskánál. Hisz unokanővéred. Endre. Igen, de mostanában nem vagyok senki másba szerelmes, unatkozni pedig nem akarok- Hát te hogy állsz Katiczánál? Dezső. Katiczánál ? Hagyd el kérlek. Endre. Meguntad már ? Dezső. Nem mondhatnám, hanem inkább azt kezdem észrevenni, hogy soha nem szerettem. Endre. Ez kétségkívül furcsa tény, mivel eddig magad is azt hitted, hogy szereted. Dezső. Hittem, de nem éreztem. Endre. S most érzed, mi az igazi szerelem ? Dezső. Körülbelül. Endre. Ah, ah. Es ki az a szerencsétlen, aki ezt megismertette veled ? Dezső. Nem szerencsétlen, ámbár még rám se hederit. Endre. Később majd megváltozik. Ki az? Dezső. Találd ki! Endre. Boris, a testvére. Dezső. Nem. E n d re. Irén ? Dezső. Az se. Endre. Akkor csak nem az én Mariskám ?: Dezső. Távolról se.
