Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-24 / 8. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (8. sz.) 1895. február 24. ugy vélekedem, hogy hiába akgatnók tele a fejedelmi napot arany-ekitménynyel, t- elvesztené az fényét ott, ahol egy nap ragyog! — Annyira elhalmoznak dicséretökkel — mondá szemlesütve Vilma, hogy bizonyára hiuvá tesznek, ha eszembe nem jut a rózsa sorsa, a mely értékét veszti mihelyt elhullatja üde lepleit. I Azzal a különbséggel — válaszolt Béla — hogy az elszáradt rózsa elveszti értékét; de a magasztos lélek mindig megőrzi becsét. — Jó, —- folytatá Pálfay — engedjük hát el az ékszereket, de a ruha! a ruha. Ez ám a bökkenő ! — Sohase bíbelődjék Pálfay uram az ily asz- szonyi dolgokkal. — Válaszolá Csongi'ádyné — Bizza azt csak ránk. — Én is azt hiszem uram — mondá Horváth, — hogy ott nem jöhet számba az öltözék minősége, a hol a Pálfay név képviselve van. A Pálfay leányok nem szorultak arra, hogy értéküket a ruha emelje. — A szivem közepébe markolt öcsém, — mondá lelkesülten Pálfay, melegen megszorítva Béla kezét, — a hol igy tudnak érvelni, ott én, csak mint legyőzött állhatok meg. — Gratulálok ügyvéd uram — mondá nyájas, mosolylyal Csongrády — kívánom, hogy minden perét igy nyerje meg. — IJgyám Pálfay uram — mondá Csongrá- dyné — Csak győzzék majd a kérőket fogadni! Hejh! Horváth uram! de nagyot mulatnánk, ha elrö- pitenék ezeket a kis tubákat. — Lehet asszonyom, hogy abban a lakodalomban nekem csak a sirás átka jutna. — Nos, a bálkérdést szerencsésen letárgyaltuk — mondá Pálfay — újságoljon most már kedves öcsém valamit az ország helyzetéről. — Csak lesújtó híreket mondhatok — válaszolt Béla. Setét felhők tornyosulnak hazánk egére, s valóban mély aggodalomba kell esnünk hazánk jövője miatt. Nem abban találom a veszélyt, hogy a horvá- tok, ráczok és az erdélyi németek fellázadtak, — ezekkel csak végeznénk; de kiszámithatlan következmények fejlődhetnek ki ama tisztátalan és kétszínű politikából, melyet Bécsből intéznek ellenünk. Jelasics Horvátországot vezényli ellenünk. A magyar kormány sürgetésére V. Ferdinánd Jelasicsot fegyvereinek letételére utasítja, de a kormány ellenére kinevezett bán nem engedelmeskedik a királynak, s ennek daczára is kitüntetéssel fogadják őt az udvarnál, sőt fegyverekkel és osztrák ezredekkel erősitik meg a horvát haderőt. A helyzet tehát egészen tiszta. Bécsben megcsinálják megrontásunkig az ámítás szennyes politikáját. El akarják velünk hitetni, hogy a nemzetet támogatni kívánják megsértett jogaiban, pedig ezt csak azért teszik, hogy az önvédelmi készületek szükségességének látszatát elvonják politikai látképességünk elől. Endre. Akkor . . - akkor . . . nem marad más hátra, mint a Element Giza. Dezső. És ő az. Endre. Ó?! (Félre.) Na, még abba is lehet szerelmes valaki? Ezt igazán nem hittem volna. Szegény Dezső, sajnállak! Dezső. Mit csodálkozol úgy 1 Talán nem elég szép. Endre. Nem mondhatnám. Dezső. Vagy neked nem tetszik? Endre. Ez már ikább áll. Dezső. Akkor nem ismered. Endre. Dehogy nem. Mariskának a legjobb barátnője s be vagyok mutatva neki. Dezső. Akkor nem nézted meg jól! Endre. Ej, ej, pedig kár. Nagyon szép lány. Endre. Hát azt utóvégre megengedem. Dezső. Mért gyűlölöd akkor? Bántott? Endre. Egy tekintettel sem. Inkább nagyon is előzékeny irántam. S ha jól meggondolom a dolgot, úgy érzem, mintha csak gyűlöltem volna. Dezső. 1 most ? Endre. Most már nem gyűlölöm. D e z s ő. Ne is ! Az én feleségemmel jó lesz neked is barátságban lenni, ha barátom akarsz maradni ? Endre. A feleségeddel ? Mi a fránya! De messze tartasz már. Dezső. Legjobb a végén kezdeni! Endre, Katicza tud valamit erről ? Dezső. Ördögöt. Csak nem kötöm az orrára! (Folyt, köv.) Általános erőre emelkedett képviselői körökben azon vélemény, hogy a nemzet erejét, önvédelmi tekintetekből a nemzethez hűtlenné lett király ellen is keilend majd vezényelni. Minden jel odamutat, hogy ez az idő csak a közel jövő kérdése már. — Mi is ott leszünk öcsém! — mondá lelkesülten az öreg Csongrády. — Ott leszünk! — Kiáltának a férfiak. Csak Endre maradt néma. A kiábrándulás. Vilma megdorgálta Bélát, akiben nem volt annyi erő, hogy ama kis czélzással ne éljen, miszerint a lakodalomban neki könnyen a sir.fi szerepe juthatna. Viszont Béla megígérte, hogy a jövőben óvatosabb leszen. Csongrádyék meg szapu alá fogták Endrét, sertó modoráért és a lelkére kötötték, hogy e csorbát minél előbb kiköszörülje, még pedig oly formán, hogy kérje meg Gizella kezét. Endre pedig, a bocsánat-kérés előrebocsátása mellett kijelenté, miszerint fáj neki, hogy ezen a téren is nem lehet engedelmes fiuk a legjobb szülőknek; de az ő igényeit nem tudja kielégíteni Gizella. Mert elvégre is megbecsül- hetlen tulajdonság az, ha valaki jeles háziasszony, a ki ízletesen főz, szép majorságot tart és maga varrja ruháit; de a léleknek is meg vannak a maga különleges igényei, s ő nem tehet róla, ha a baromfitenyésztés és konyhakertészet nem elégítik ki az ő emelkedettebb lelkét. A pénzkérdést ez alkalommal elejté, inkább a hiányzó műveltséggel védekezett. Nem tagadta Gizellának ragyogó szépségét; de úgy tüntette őt fel, mint a ki nem bir mindama kellékkel, a melyek egy jobb ízlésű embert állandóan lekötni képesek. A külső kecs évek múltával elveszti értékét, s mi marad mee azután, a mi a vonzódást éleszsze, ha a lélek üres, köznapi, — ha nejével nem foglalkozhatik, mert nincs a férj műveltségének megfelelő tárgy és tér, a melyen nejével társaloghatna ?! Unottá válnék hamarosan e kör, a melyben a lélek nem nyerhet táplálékot, s anyagot, ha nem is a lelkesedésre, de legalább az érdeklődésre. Nem tagadja, hogy szereti Gizellát, de érzi is, hogy azon alap nem szilárd, a melyre ezen érzeményt épité, s ép, mert e pillanatban szerelmes e „naiv gyermekbe“ : nem akarja őt feláldozni e pillanatnyi fellobbanásnak, a mely csak szalmaláng, a szív szeszélyes játéka, de nem a lélek roko- nulása, a mely csakhamar eloszlik, s beáll a megsemmisítő csalódás a nő részén. Sokkal jobban szereti Gizellát, semmint ily eshetőségnek kitegye. (Folyt köv.) TÖVISEK. Farsang-végi tréfálkozás. Mielőtt átmennénk az egyhangú, unalmas és komoly böjti napokba s hét álló hétig vezekelnénk bünbánólag, zsákba öltözve, hamut hintve fejünkre s mészárosokat szomoritó hushagyással, koplalással, meg- annyian egy-egy kisebb kaliberű S u c c i-vá válnánk, mondok: tréfálkozzunk, enyelegjünk utoljára még egy kicsit, a haldokló Karnevál vonagló ábrázatának némi felderítésére! . . . 1 Hát az idei farsangon kimulathatta magát mindenki istenigazában. Széles jó kedvének kedvezett a naptár-csináló bácsi, ki oly bőre szabta a farsang napjait, mint a párizsi szabó a modern divatu tág bugyugókat a világ-nevető gigerlik számára. Volt is elég mulatság világszerint és igy persze nálunk is. Egymást érték az estélyi, báli, lakodalmi és más egyéb sorok, miket elég lesz kiheverni a papák tár- czájának. No de hosszú a böjt is, sokat meglehet spórolni a hús nem evésen és a kellő visszavonulással! Egy kis gyenge rántott leves, egy kis túró, vagy vaj, sült krumpli és főtt bab (sóba-vizbe!) 7 hétig: s azonnal meg lesz a status quo ante a bugyellá- risban! . . . Csak óvakodni kell a méregdrága halpaprikásoktól, mert igaz, hol a diplomatikus, speczi- fikus és kategorikus böjti eledel, mit a kánon nem tilt (mert — azt mondja — ez nem hús, csak olyanforma, már pedig a falra festett ördögtől — azért, hogy olyanforma, mint a valóságos — senki sem fél!) — azért, én még se komendálom a sürü halevést, t. hölgyeim és uraim! mert — mint föntebb mondám, ez minálunk igen drága komedenczia és mégsem positivahus, csak olyanforma! —; azután meg sokat is lehet belőle enni nagyon s könnyen megterhelhetjük a kis gyomrocskánkat; tüskés is szörnyen és igy evése sok időt elrabol a böjti ájtatos- kodásra rendelt időből; no meg, végre, ennek az állatnak az álla túlságosan szomorú gondolatokat ébreszt az emberben, mert minden hal — áll: egy-egy memento móri, már pedig mi nem vágyunk karthauzi barátok, csak jó barátok, kiknek nincs szükségünk ilyen szomorú jelszó figyelmeztetésére. Legjobb, ha a föntebb megírtam igazi puritán egyszerű étrendhez szabjuk magunkat s mindjárt meglapul a sok farsangi fánktól felpuffadt stomachus és felpuffad a lapos bugyelláris, visszajön a jó egészség, a pénz eevütt a vándor madarakkal! . . . Ot/ * Hány házasság köttetett a lefolyt hosszú farsang alatt hazánkban, sőt csak városunkban is : nem tudom. (Nem vagyok orsz. statisztikai hivatal! — Sőt az idei frigy-kötések számát még ezek az urak is csak jövőre tudják megmondani!) Hanem annyit mondhatok, hogy az én gyülekezetemben S á r k ö z-t szégye- nitő kevés házasság köttetett, — alig 5—6. Hja! ma ilyen világot élünk. A gyermekek korán érnek, erőszakosan, a természetesség rovására; hamar iljakká nőnek s aztán rögtön affektálják a higgadt eszü, bölcs öreget, apatbicus világ gyűlölettel staturálva vagy tönkretéve az ifjúság oly természetes, csillogó jó kedvét ; az öregek meg örökké legénykedni szeretnének, így aztán a fiatalságnak az lévén a jelszava, a házasságra vonatkozólag, hogy „még nem kell!“ az öregebbeknek, az agglegénysorba lépőknek pedig ez: „már nem kell!“ —: nem csoda, hogy a szegény leányok farsang-farsangután igy sóhajtanak fel: „már megint nem jut ám, bár az égtől kérjem, nekem is egy férjem!“ S elmegy a hosszú farsang, elmennek a szinészek, elmegy a hó: csak a párta marad! . . . Elnéztem a bálokon s legkivált az utolsó Casino- estélyen azt a sok szép, kedves, életvidor, pezsgő-jókedvű úri kisasszonyt egy rakáson. Annyian voltak, mint az ég csillaga, mint a fagytól ragyogó hópelyhek a földszinén, a háztetőkön, — egy belépő idegen azt gondolta volna, hogy nálunk februárban egy meg- ujrázott novemberi csillaghullást szczenirozott valami spiritista Bosco, — vagy, hogy Arany János remek verse (Zách Klára) igy módosult valami fiatal költőzseni (pl. Bodnár P. barátom) arany tolla által: „Báró Augusz háza tündér-kertté vála Ott nyilik Szegzárdnak minden rózsa szála. “ (stb., stb., majd a verset folytassa B. P. barátom.) Igazán, egy újkori éden-kert illatozva nyíló s nyílva illatozó virág özönében képzelte az ember magát, ha oda belépett. S mig e lehullt csillagok, e nyíló rózsák derült csevegése, jó kedvük kaczaja, deli tánczuk zaja az illatárral vegyülve betölté a termek minden zugát, — én úgy zúgolódtam, hogy miért nincs több tánczos? mily borzasztó bűn é fürge piczi lábaknak tétlen heverni ? Majd még keserűbb érzés, Valóságos leverő bánat fogott el azon gondolatra: „istenem mikor kap ez a sok szép lány férjet? — hányadik farsang csikorgó szele fújja el az utolsónak fejéről is meggytilölt pártát?“ Tökéletesen igazat adtam a „Közéletünk“ ez. rovat (Egyetértés) lángeszű Írójának, ki egész komolyan hirdeti, hogy már nagyon korszerű és megokolt volna, hogy a nem nősülők súlyos adóval rovassanak meg, minthogy a családi élet terhei, kötelezettségei és ismert tetemes kiadásai alól — mikben a nős emberek mind részesülnek — önkényesen kivonják magukat. (Osztom az eszmét, hozzák törvényül ezt is, hiszen hoztak már ennél badarabb törvényt is! —J Egy agglegény barátom.) Palást. KÜLÖNFÉLÉK. ___. — Gyász az uralkodóházban. Alig csillapodott le Vilmos főherczegnek tragikus halála okozta részvét, melylyel a nemzet az uralkodó háznak adózott, már ismét uj gyász hírről értesülünk, mely Albrecht [ főherczegnek az uralkodóház nesztorának halálával érte a királyi családot. A lbr e c ht főherczeg ugyanis j folyó hó 18-án, d. u. 1 órakor Arcoban csendesen elhunyt. Halálát tüdőgyuladás okozta. Az elhunyt agg ! főherczeg 1817. aug. hó 3-án Bécsben született, mint i 12 éves gyermek lépett a hadseregbe, melynek aztán utolsó pillanatáig tagja maradt, számos ütközőiben j mutatta hadvezéri képességét, s 1866. évben Custoz- zánál vívott csatában nyerte a custozziai hős nevet. Velünk magyarokkal soha sem tudott rokonszenvezni, a mit mint Magyarországnak kormányzója többször éreztetett is. Mint katonát becsülte nemzetünk
