Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-29 / 52. szám
2 1895. deczember 28. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (52. sz.) küli nagy szerénységében egy gyei is megelégszik a „Közlöny“ nem csekély kárára, mely utóbbiért nagy a felháborodás az elemi iskolát végzett ifjak között. Még szerkesztő ur mandátuma is veszélyben foroghat az olyatén rideg bánásmód miatt, mert hát tetszik tudni, nálunk a jelzett ifjak gyártják a közvéleményt és itt ma már odajutottunk, mikép számolnunk kell e nagybuzgalmu hangadókkal. Ergo saját jól felfogott érdekünkben szépen kérem Szerkesztő urat, szíveskedjék a helyi „megbízható tudósítók“ készséges ajánlatát kegyesen figyelemre méltatni, nehogy mély bánatunkra figyelmetlenségünk miatta tehetséges és közös munkálkodásra kész híveinket elleneink táborába szegődni kényszeritsük. A helyi viszonyok tüzetes ismerete folytán mintegy kötelességem Szerkesztő urnák ezen ugyan nem kért, de jóakaratu tanácsot adni, fenhagyván minden esetre saját bölcs belátásának el vagy einem fogadását. Pro secundo : kár volna a kis Titánok nagyra- törő eszméinek szárnyát szegni akkor, midőn a halhatatlanság birodalma kapuin bebocsájtatásért oly meghatóan esdekelnek. Vegye kérem Szerkesztő ur tekintetbe, hogy derék orvosom (nevét elhallgatom a reklám miatt) himezés-hámozás nélkül kijelentette, miszerint én „Siccitas gutturalisban“ szenvedek, tehát maholnap bennem elvesztheti egyetlen „megbízható tudósítóját“ — és akkor bizony jó lesz a „másik.“ Most már hinni merem, hogy ennyi okok felsorolása kegyelmet hoz a „másik“ részére. Adja Isten! Ennyit a „Miegymásból“. Következik tehát a „fészkelődés“. Miután Szerkesztő ur lapot ir, valószínű, hogy lapot olvas is és mivelhogy lapot ir és olvas is, tudnia kell, hogy ezen hó 16-án megyei restauratió volt és ha ezt tudta is, de nem tudja azt, hogy nálunk ennek a restauratiónak egy épületes kisebb kaliberű előjátéka volt. Az épületes esemény, mely színre került ez : Az erős buzgalmu káplán ur, Kopári Gyula e hó 15-én vasárnap délután 4 és 5 óra közt beállít a községházához, hol az ottlevő elöljárókhoz azon kérdést intézi, hogy reggel 16-án megy-e Szegzárdra a várostól kocsi! mire az elöljárók kijelenték, hogy igenis reggel 8 órakor a város egyik kocsija Szegzárdra megy. 16-án reggel a város kocsisához cseléd érkezik azon üzenettel, hogy a tisztelendő megyei bizottsági tag ur a parochián óhajt felülni a kocsira, tehát a kocsi menjen oda; a kocsis felettes hatóságától utasítást nem nyervén, nem követhette a káplán ur parancsát. Itt meg kell jegyeznem, mikép a község bírája sem arról, hogy a bizottsági tag ur a megyei gyűlésre menni akar, sem arról, hogy a kocsist magához rendelte, tudomással nem birt. Úgy 8 óra tájban egy dühös „good morninggal“ lép a káplán ur a város tanácstermébe és az ott írásbeli munkával elfoglalt bírótól, mint megyei bizottsági tag, kocsit követel. — A biró kijelenti, hogy miután kocsit senki sem rendelt: az egyik fogat a község czéljaira lett elfoglalva, a másikon pedig ő megy Szegzárdra és miután a káplán ur vele — ellene elkövetett sérelmek folytán — türhetlen viszonyban van ' — : ő egy kocsin a tisztelendő úrral nem megy Szegzárdra. Rengeteg fenyegetődzések között távozék a káplán ur, hogy csakhamar két lelki baráttal, mint tanukkal visszatérjen; kiknek egyike : Bátaszék nagyközség respublikájának örökös elnöke, nagy felháborodás közepette ugyjs mint községi, úgyis mint megyei képviselő követeli a káplán urnák Szegzárdra való szállítását. A biró újból kijelenti, hogy a káplán ur vele egy kocsira nem ül; mire egy kis épületes lárma keletkezett és félelmetes fenyegetődzések egész halmaza tölté be a tanácstermet. A biró elvégezvén munkáját, megparancsolá a kocsisnak, hogy fogjon be, ki befogván a kapuhoz hajtott; de itt a káplán ur bundáját és téli czipőit a kocsira rakva, erőszakosan kívánt akaratának érvényt szerezni. Egy lelkésznek ilyetén erőszakos, minősit- hetlen eljárása fölött a község bírája is fölháborodott és elképzelhető a pro és contra érvelések kiszinezése. Volt ott pünkösdi királyság, kidobássali fenyegetés stb. kenetteljes igazság hallható. Legjellemzőbb az egész dolognál az, hogy a kebelbarát, ki annyira exponálta magát, saját úri fogatán vala indulandó Szegzárdra és aki igy könnyen elháríthatta volna a szinre- hozott jeleneteket ; de nekünk úgy tűnik föl a dolog, hogy az egész inscenirozás előre lön kifundálva egy kis néppárti fészkelődésre ad maiorem Dei glóriám. Mint halljuk, az ügy még lovagias pályára lesz terelve, tehát egy párbaj in spc.! Talán ez is egy kis irka-firkával végződik majd, mint amaz a másik ott a Flórián mellett. Mikor fog már helyreállani községünkben az oly kívánatos nyugalom ? ! Soha ? ! Azt mondják, hogy addig aligha, mig az ismeretes heczmacher professió- ját bekóba nem teszik. Szokott tisztelettel egy híve. A. P. urnák. Azért mégis mozog a főid. A Borászati Lapokban a kérdések és feleletek rovatában a A. P. urnák czimzett, de természeténél fogva a nagyközönségnek szóló felelet lett közölve, mely az én védekezési módomat komoly figyelemre sem mondja érdemesnek. Azt mondja ugyanis a Felelő ur, hogy a filokszera nemcsak a tőke mentén terjed, hanem a szőlőtőkének milliónyi hajszálgyökerén egyik tőkéről a másikra, sőt a földszinére is feljön és ismét másik tőkének a földszinéig felnyúló hajszálgyökerére és igy tovább. Szükségesnek tartom ismételni, hogy az én védekezésem nem a már pusztító filokszerák ellen vám irányítva, mert amint ezt már a műszaki leírásban is közöltem, ezek ellen tehetetlenek vagyunk, hanem egyes egyedül a törzsanya ellen. Tehát jól megkülönböztessük a dolgot. A fii okszer ának három-féle alakja van. Az egyik a gyökerekén már pusztító alak, a melyekből nyáron egyes példányok a levegőre kijönnek. A másik ezen példányokból szintén még szűznemzés által keletkező him és nőstény alak, ezek a föld alá sohasem jönTÁRCZA. Zöiztsutsis1896. Mért mondod a reményről Hogy csalóka, hűtlen Van-e nála hűbb barátunk ? Ifjúság, kedv, hogyha ránk unt? S puszta zordon a jelen O veled jár szüntelen. Mért mondod, hogy a mit ígér Csalfa álnok hitetés ? Hátha a nagy ébredésig, Csupán a beváltás késik, S kárpótolni szenvedésid Ott túl lesz a fizetés. V. Gy. Szilveszter esti történet. Elég rémes história, de ne tessék megijedni. Irta: BODOR ERNŐ. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. A legsötétebb Ferenczváros egy még sötétebb kis korcsmájának ökölnyi betűkkel kiirott »Az Arany nap«-hoz czimzett korcsmájának pokoli sötét odújában hárman ültek. De im az alacsony kapucska »mély« homályából három alak fekete körvonala válik ki s halad büszkén tovább. (Mire voltak olyan büszkék, az örök titok maradj Az idő zóna szerint 10 óra 30 perczet mutatott. * Nagy vigan vannak Keresztesy Ferencz ura- méknál, ki üres óráiban háziúr és steigeroló. Szilvesztert ünnepelnek. Búcsúznak az ó évtől és nem akarnak tőle szomorúan búcsút venni, az természetes, hanem az az állapot, tnelybe a házigazda került, nem egészen természetes. Ebben az állapotában ama sajátságos axiómát állította föl, hogy a szék házi állat, mert annak négy lába van. Mivel pedig a társaság mindezt oly zajos tapssal kisérte, mint a baloldal Apponyi beszédét, a feleség aggodalmas arczczal igyekezett a férje fülébe sugdozni, a mit a férj azzal honorált, hogy csattanós puszikat szórt a feleség rizsporos arczára. Ilyen csattanós jelenet másutt lovagi afférokra ad alkalmat. A feleség azonban e gyöngéd hitvesi dokumentumokra hevesen kelt ki: — Feri, kívánom, hogy meghallgas! — Halljuk az asszonyt, hangzik a férj ajkairól. — Halljuk, halljuk! mormogtak a vendégek közül azok, a kik még egyáltalán tudtak mormogni. — Nos, ha hallani óhajtanak, pattant föl az asszony, de aztán, a vendégjogot respektálva csöndesebb hangon szólt: Azt hiszem mindnyájunk óhaja, nek és a harmadik ezen him és nőstény alakok párzásából keletkezett egyetlen egy úgynevezett téli pete, melyet a második alakú nőstény kizárólagosan a tőke nyakára, fejére, vagy a vesszőkre tojik, de sohasem a levelekre. Ezen téli petének, illetőleg az ebből kikeltő törzsanyának sem ugró lábai, sem szárnyai nincsenek, tehát ha már valami német alaposságú nagy dolgot akarunk mondani, nincs más hátra, mint azt feltételezni, hogy ezen törzsanya a tőkéről a földszinéig lemászik és a helyett, hogy tovább folytatná útját a gyökerekre, 15—20—25 centiméterre elmászik és ott bújik bele a földbe. Vagy pedig azt kell feltételeznünk, hogy belemegy ugyan a tőkenyaknál alkalmazott homokba, hanem miután észreveszi, hogy kelepczébe jutott, megfordul és a homokot megkerülve, a kötött talajon át bújik a homokba. A józan gondolkozásu magyar közönségnek elbirálására bízom ezen dolgot. Érdemleges ellenvetés lett volna a Felelő ur részéről, ha pl. o. azt mondta volna, hogy a filok- szerának a gyökereken élődő példányai sohasem vesztik el fajfentartási képességüket, vagy pedig azt mondta volna, hogy a filokszera az alkalmazott homokon keresztültöri magát, de az első a természettudománynyal, a második a tapasztalattal ellenkezik. Mint mindig hangoztattam, a gyökereken élődő filokszerák ellen nem szükség védekezni. Ugy-e furcsa ! ? Pedig nem kell és pedig először mert nem lehet, másodszor pedig, mert azok a rajzásban megújuló fajfentartási képesség megújulása nélkül maguktól is elpusztulnak és akkor a tőke helyre jön. Ez is tapasztalati tény. Be kell azonban ismernem, hogy védekezésemet csak akkor tartom biztosnak, ha az általánosan alkalmaztatik, mert jól tudom, hogy a filokszerának a gyökereken élődő példányai Felelő ur által előadott módon egyik tőkéről a másikra átterjedhet, csakhogy ennek van határa, t. i. a szaporodás kimerüléséig. Ennélfogva hiába való volna filókszerával ellepett szőlőterületen 10—12 sorból álló szőlejében azt alkalmazni, a hol jobbról balról inficziált szőlők vannak. Azért mégis mozog a föld. D. Zs, Társadalmi nyavalyák. Könnyű volt abban az időben élni, mikor az emberiséget a következő életelv vezette: élni és élni hagyni. Élni mindenáron és mindenki ellenében, ma ez uralkodik. Az élet terheit nem viselni, de minden órának leszakítani virágát: ez az életfilozófia. Fájdalom az élet nemcsak örömökre van berendezve, hanem közel másfélezer millió van azért, hogy éljen és pedig ne csak az élet szenvedéseivel, hanem annak örömeivel is. S a jogot egyenlő mértékben felosztani lehetetlen lévén, beáll az úgynevezett létért való küzdelem, mikor az emberek letapossák egymást, hogy magasabbra jussanak. A földi boldogság, felfelé jutni. Nem eszményekért, hanem boldogulásért. Ideál a kenyér, zseb, hahogy a legvidámabb hangulatban lépjünk az uj évbe. És az én hangulatomat rontja valami. — Mi, mi, szóltak meglehetős erőltetéssel a vendégek. — Az, hogy az asztalnál páratlanul ülünk. Mit tegyenek, ez csakugyan igaz. Már olyan képtelen gondolatokra is elfanyalodtak, hogy behívják a házmestert, végre egy tatár bajuszu ur tette a legelfogadhatóbb indítványt. — Fel kell hozni azt, a kit legelőbb az utczán találunk. Ez romantikus volt. És az emberiség átlaga legalább Szilveszter éjjelén szereti a romantikát. * Ezalatt pedig szép csöndesen hultak a hópely- hek, sokaknak örömére, sokaknak bánatára, az utóbbiakhoz tartozik a tisztelt házmesteri kar. Ez történt éjjeli 11 óra 45 perczkor. Tizenöt perez múlva lesz a várt pillanat. Messziről nyöszörög a hó három összefogódzott pajti léptei alatt. A lestartók magukban mormogtak. — Hála Isten, végre az ördög hoz valakit. Akkor látta meg Szvotuk János, a házmester, hogy hárman vannak. Majd hogy kezet nem csókolt nekik: — Aranyos tadi panocskák, kedves ifjuuracskák, jönni fel csak az enyém gazdahumi. Van libácska sülve, elvenen, jó borocska. Hívja vendégül. Történetünk három hőse összenéz s hősi elhatározással
