Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-29 / 52. szám
XXIII. évfolyam. 52. szám. Szegzárd, 1895. deczember 29. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre .... 6 frt kr. Félévre .... 3 B __ Negyedévre .... 1 „ 50 W Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ . . . 2 „ 87 „ 200—300 . . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Lapunk ez év végével befejezi 23-ik évfolyamát s újévkor a 24-ik évfolyamba lép. A „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» csaknem egy negyed század óta szolgálja Tolnavármegye közérdekét. Ez idő alatt önérzettel, minden kérkedés nélkül, mondhatjuk, hogy minden körülmények között megtartottuk függetlenségünket és szabadon, minden befolyástól menten, lankadatlan igyekezettel munkálkodtunk a közjó előmozdításán. Hivatkozhatunk nehéz viszonyok között megfutott múltúnkra, hogy mindenkoron a közérdeket és nem egyesek érdekeit szolgáljuk. S ennek köszönhetjük, hogy huszonhárom hosszú év alatt kivivtuk Tolnavármegye nagyközönségének osztatlan elismerését és pártolását. A változó viszonyok mellett is rendíthetetlenül megállottuk szívós kitartással helyünket, daczára annak, hogy a „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» megalapítása óta két uj megyei lap is keletkezett. Nem ütjük meg hangzatos frázisokkal a nagy dobot, nem ígérünk eget-földet, s nem is hirdetünk világra szóló politikát, mert programmunk a jövőben is a régi marad, melytől eltérnünk nincs okunk, mivel eddig is megfeleltünk igazi hírlapírói feladatunknak, a mit lapunk pártolóinak kitartó gárdája bizonyít legjobban. A „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» minden rovatát jövőben is kipróbált erők vezetik s kiváló súlyt helyezünk arra, hogy a helyi és a vidéki eseményekről megbízható értesülést adjunk, a szépirodalmi részben pedig csakis irodalmi becsű verseket és tárczákat közlünk. Kérjük továbbra is lapunk olvasói és barátja! szives támogatását, melyet a jövőben is kiérdemelni legfőbb törekvésünk leend. A „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» előfizetési ára: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre 3 frt — kr. Negyedévre I frt 50 kr. Mutatványszámokat kívánatra küld a „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» kiadó- hivatala. Hazafias üdvözlettel: A „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ szerkesztősége és kiadóhivatala. 1S00A fiatalságé a duzzadó erővel a boldog jövendő képe. Az öregségé a lemondás és emlékezés. És mert a fiatalságot áhitjuk, a közelgő újév az élet határjelzője, a mely megállít s gondolkozásra késztet. És mert minden nap sietünk a végállomás felé a sejtelmes és sokakra borzalmas Nirvána karjaiba: az uj év rendszerint melancholikus gondolatokat is támaszt föl. Egy német poéta fejezte ezt ki szépen, a ki ezt mondja : „A melletted elfolyó vizből csak az a tied, a mit kimerítesz, a lefolyt évekből csak az, a mit felhasználtál. Az idő kincs, a mely minden éjjel kisebb lesz, s a mi naponta fogy, végre is elfogy.“ Es midőn az emberi természet e méla gondjait le nem tagadhatjuk, valami egyenesen he- vitő erőt várunk, olyat, minőt Anteus nyert az anyaföldtől, mely a magyar nemzetet a biztatóan közelgő 1896. évre elfogja. Hiszen jubileumos esztendeje következik a magyarnak. Nemzeti ünnep, melyen egész nemzeti önérzetének tanúskodnia kell, mily képtelen és vad rágalom a Schúlvereinnak vádja, mely a Magyarok barbárságát hirdeti. A biztatóan közelgő év azért is fontos reánk, Magyarokra, mert fényes nemzeti exa- menre készülünk, ezen a napon óhajtjuk igazolni, hogy Alpár sikjáról elszármazott nép egy komolidált nemzetet tudott alkotni, mely él és ezer éves alkotmánynyal bir, mely maga a csaták által sohasem reguláztatott, mint a nyugati államok. Egy év lehet fontos az ember életében, a nemzet életében elvesz s csak fontossága szerint emelkedik ki egyik-másik a távol szürke ködéből. Az 1896. ragyogó éve a magyarnak, a melyben ünnepli első ezredévét az uj hazában s ünnepli őt úgy, hogy a benne indi- genát látó európai nemzetek meg fogják hajtani előtte zászlaikat. Csakhogy az ilyen szavakat nem lehet ám felelősség nélkül és elbizakodottan használni. Nem látunk-e jeleket, melyek vészteljesen gyülemlenek a jövő évi kilátások egére ? Nem látjuk-e dekomponálódni az erőket, széttagolva a társadalmakat, a melynek most a nemzet dicsőségére össze kellene fogni? Nem vagyunk-e az osztály, nyelv és vallási gyűlölet kiélesitése folytán erőtlenek, midőn erőseknek kellene lennünk? Erő helyett gyengeség, összetartás helyett széthúzás, együtt- munkálkodás helyett fanatizmus. S nincs erőnk meggondolni, hogy a mint községi életben az indigenáknak, ha becsvágyuk közszerepre vágyik, neki magasabbb szellemi tehetséggel kell kitűnnie a benszü- löttek között. így van a magyarral is. Szemben azzal a külső és belső irigykedéssel, a melyet támasztanak, — nekünk fényesebb nemzeti tulajdonokkal kell kiválnunk, ha meg akarunk állani. Az 1896. év először önbizalmunkat fokozza föl, mely nélkül nemzeti lét nem képzelhető, másodszor a külföld előtt tanusitja, milyen a magyar nemzet. Nem resignatióval, nem a mostani közönynyel és fásultsággal, de nemzeti egyaka- rattal iparkodjunk ezt a jubiláris ünnepet fényessé tenniHadd kerüljön az 1896. év úgy a nemzeti történelem lapjaira, midőn egy hazáját szerető erőteljes nép modern intézményeinek egész sorával bizonyította be, hogy méltó Európa konsolidált nemzeteinek egyikét megalkotni. Ne adja azonban a magyar nemzetet egy ezredéven át fenntartó gondviselés, hogy gyűlölködő emberek és előre álmodozók nemzeti fiaskónak tegyék ki azt, a mi nemzeti büszkeségnek készül. Sok nemzeti veszedelmet átélt a magyar. A tatár harczok után egy hosszú rekonstruc- tió állított talpra, de talán nem mondunk túlzást, hogy a kultúrának nemzeti ünnepét kompromittálni engedni, — egyenlő volna a régi nemzeti sorscsapásokkal. 1896-ban önts hát Magyarok Istene erőteljes, nagy elhatározást a szivekbe. Áraszd szét a fontos pillanat tudatát, irtsd ki a gyűlölet és visszavonás rémeit. Legyen a magyarnak felemelő, eredményeiben korszakos jubiláris ünnepe! Levél a Szerkesztőhöz. (Miegymás, nagyhangú fészkelödés. Párbaj in spc.) Bátaszéken, 1895. decz. 18 Tisztelt Szerkesztő ur! Mentsük meg a hazát! Hogy-hogy ? kérdezi szerkesztő ur levelem ezen vezérczikkszerü sajátságos bevezetésén ámulva. Fölvilágositásul azonnal megmondom, hogy ezen pathetikus felkiáltásomban a szükebb haza, zsurnalisztikái liczencziával, a „Tolnamegyei Közlönyét akartam jelenteni. Tessék! Szerkesztő ur szemei most még nagyobbra nyilnak. De hiába, úgy van az, hogy sokszor valamit tökéletesnek, kifogástalannak látunk, hogy szómmal ne vétsek és csak akkor vesszük észre a hibákat, mikor kellő távolból eszközöljük figyelmes észlelésünket. Becses lapjának múlt heti számából ugyanis azon tapasztalatot merítettem, hogy nagyon sok közlendő czikk heverhet asztalfiókjában, mert egyébként az üzenetekben nem „abfertigolta“ volna egy bátaszéki hirneves zsurnaliszta ajánlatát oly lakonikus rövidséggel. És itt vétkezett szerkesztő ur saját szellemi produktuma: a „Tolnamegyei Közlöny“ ellen; mert hát Uramfia! — alig van valamire való lap, mely nagyobb központokban, mint a milyen Bátaszék is, két, három sőt több „megbízható tudósitóval“ ne rendelkeznék: Szerkesztő ur pedig szenvelygés nél-
