Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-22 / 51. szám
1895. deczember 22. 3 ügyelő ur előterjesztésére a tankötelesek iskolalátogatása, az iskolamulasztasok bírságolása s az iskolai tankönyveknek beszerzése iránt a vallás- és közoktatásügyi ra. kir. miniszter 1895. évi okt. 17-én 45254. sz. a. kelt rendelete tárgyában hozott határozatokat tartalmazza és tudomás s miheztartás végett a községi' elöljáróságokkal s az iskolaszékkel közli. Nem e határozatok fölött illetéktelen kritikát mondani, de reájok egyben s másban a gyakorlati életből merített észrevételeket tenni: talán nem szerénytelen czélja e soroknak. Hogy a községi bírák vagy egyéb elöljárók az iskolai év elején az iskolai rendtartáshoz szükséges nyomtatványokat (A. B. és C. mintákat) beszerezzék: abban semmi nehézség nincsen. Hanem hogy ugyancsak az év elején az írószereket is egész esztendőre ők szerezzék be: azt végrehajtásában nem találom praktikus dolognak, mert az egész évi szükségletet minden egyes tanulóra nézve előre megállapítani még a leggyakorlottabb veterán sem képes. Nagy gond és teher vétetik le sok tanító válláról az által, ha az iskolaszék jelzette tankönyveket is az elöljáróság szerzi majd be egy sommában; csakhogy a tankönyvek jegyzékét már szeptember hó első hetében kiszolgáltatni az én tapasztalatom szerint alig ha lesz lehetséges, kiváltképen falusi és pusztai iskoláknál, melyekben az iskola fiatal népe nem hogy szeptember végén, de még október derekán túl, sőt mindenszentek után is folytonos hullámzásban van. Jönnek-mennek a nebulók, és hetek kellenek hozzá, mig a tanító mozgalmas kisded népét osztályozni s igy a számukra szükséges tanszereket csak hozzávetőlegesen is kijelölni képes. Az 1868. évi 38. t.-cz. 54. §-án alapuló, tehát régi dolog az, hogy a szorgalomidő faluhelyen legalább 8, városban pedig legkevesebb 9 hónapig tartson. S valóban : ha a népiskolai tanítás ennyi ideig egy huzamban tényleg megtartatnék: a népoktatás terén a tanítók és tanítványok égy kis jóakarata s szorgalma mellett kielégítő eredmény volna elérhető. Csakhogy kérdem, hol van az a falusi vagy pusztai iskola, melynél a kiszabott 8 havi szorgalomidő egyfolytában kitartatnék, már t. i. oly formán értve, hogy a 10 évnél idősebb tankötelesek is mindannyian szeptember közepétől május közepéig megszakítás nélkül feljárnának ? Talán Eldorádo országában. Mert hiszen az a szorgalmas és takarékos földmives szülő szeptember és október hóban még talál, április hóban pedig már talál szorgos munkát: erre nézve pedig „az iskolaszék a 10 évesnél idősebb tanköteleseket rövidebb időre a mindennapi iskolalátogatás alól felmentheti, kötelezvén őket, hogy ez idő alatt csak vasárnapi iskolába járjanak.I És ez utóbbi rendelkezést én határozottan veszedelmesnek tartom, mert — Hatan szálljanak bele s gyorsan előre! A legelső, ki a csónakban termett egy magas, karcsú termetű, izmos kadét volt. Csónakunk egy perez múlva már szelte a vizet s nemsokára ott állottunk a sülyedő hajó fedélzetén. Egy nagy new-foundlandi fogadott bennünket örömmel ugrálva ránk, előtte pólyában egy kis baba feküdt. Ezt őrizte s midőn a hajó sülyedése folytán a viz közel ért már a kis baba pólyáihoz, akkor húzta, hogy a viz ne érje, ki ne emelje. Mást nem találtunk, a hajó belsejébe behatolni már nem lehetett s ideje is volt, hogy elhagyjuk a hajót. Örömmel vittük a kis babát, ki a kadét kezéből kézről-kézre járt; őre, a hü kutya követett bennünket. Hajónkon diadalmas Hurrah kiáltás üdvözölt, s aztán a kis baba itt is kézből-kézbe vándorolt. Mindenki tudott neki egy-egy kedveskedő szót mondani, csókot adni piros arczára. S nem egy szemben köny is csillogott. Kis leányka volt. Vánkosában egy levélkét találtunk, rajta apjának, anyjának neve. A kicsikének nem volt neve. Kellett neki adni. Kapitányunk másnapra ren- relte a keresztelőt. Kalütjét felékesitettük, díszbe öltöztünk mi is, mert a keresztszülői tisztet a hajó tisztikara tartotta fen magának. A kapitány úgy intézkedett, hogy a keresztelésnél a kis babát az a kadét tartsa, ki a mentésnél először ugrott a csónakba s elsőnek vette karjaiba a kicsikét. Minő öröm volt ez?! Lelkészünk megkeresztelte arra névre, melyet hajónk után mi adtunk neki. A kis leány neve Dan- dola lett. ez a nyári iskolázást úgyszólván teljesen illuzóriussá teszi. Abból ugyanis, hogy a mindennapi iskolától felmentett gyermekét a felmentés idejére a vasárnapi iskolába küldje: a szülő nem minden alap nélkül azt következtetheti, hogy itt nem is egy pár napi, hanem legalább nehány hétre terjedhető dispenzáció értődhetik az alatt a „rövidebb idő“ alatt; különben nem is volna érdemes — gondolja magában — tanköteles gyermekét a mulasztottak pótlása végett a vasárnapi iskola látogatására utasítani . . . S vájjon hányadik helyen lesz az az iskolaszék (mert a rendelet nem iskolaszéki elnökről vagy tanítókról, hanem iskolaszékről szól) mintegy permanenciában, hogy a sürgős őszi és tavaszi mezei munkák évadjában egyebet sem tegyen, mint hogy „a 10 évnél idősb tanköteleseket a mindennapi iskolázástól felmentse.“ ? Az ismétlő iskolai tanítás hetenkint télen 5, nyáron 2 órában: a tanítók buzgalma s az iskolaszékeknek egy kis belátása mellett, melynél fogva ezek az újabb teherért a tanítóknak némi tiszteletdijat szavaznának meg, véleményem szerint valami jelentékenyebb akadályba ütközni nem fog. Iskola mulasztásra engedélyt adni az idéztem rendelet szerint lehet „a család körében történt h a- lál esetén.“ Nehogy ezt valahogyan — disznóölésre értsék a falusi iskolaszékek polgár tagjai, mert faluhelyen szerte dívik az a határozottan megrovandó s eltörlendő szokás, hogy ilyforma „gyászeset“ is egyik titulusa a gyermek iskolamulasztásának. — A mulasztást kimenteni lehet továbbá „a háznál előforduló nagyobb családi ünnepélyek (pl. házasodás) alkalmával.“ E ponttal is sok visszaélés történt eddig és fog történni ezentúl is, mert e kedvezményt a könnyelmű szülők kiterjesztik sokszor a legtávolabbi atyafi ság sógorság s komaságra is elannyira, hogy valamely előbbkelő házbeli lakodalom napján egyik-másik tanterem csak úgy kong az abszencziáktól. — Kimentő ok az iskolamulasztásra végül: „télen a teljes és beigazolt ruhátlanság. “ Természetes s valóban méltó ok. Vajha a meleg felebaráti szeretet — felgyulasztva az isteni Kisdedtől, ki az isteni szeretet müveit munkálandó, e napokban száll alá a tőidre — találna minél több utat s módot arra, hogy előteremtvén a szükséges meleg ruhát: ezt az iskolamulasztási okot lehetőleg végkóp megszüntetné! Vidékünk népiskolai viszonyai körül negyed- századot meghaladó, hosszú időn át szerzett tapasztalataim alapján ennyit véltem ez alkalommal elmon- dandónak. Egyebekben tisztelet-becsület és elismerés vármegyénk derék kir. tanfelügyelőjének. TOLNÁMÉ GYEI KÖZLÖNY (51. sz.) —rt— Ettől fogva hajónk vígan szelte a tengert, közöttünk is öröm lakozott; ápolgattuk, etetgettük a kicsikét s ott üldögéltünk mellette hosszan elnézegetve édes álmát, édes álmában mosolygását. Kedvező széllel értünk a kikötőbe. Epen karácsony este volt. A hajót sokan várták, várták azok is, kik az elsülyedt hajó utasait lesték. Azok nem jöttek, ott nyugosznak már a tenger mélyén kinos halál után némán csendesen. Hajónkhoz két alak közeledett, egy éltes nő meg egy fiatal, előttük egy nagy fekete kutya ugrált, a mi kis Dandolánk követője, őre. A kutya előre kiszaladt a hajóról, ismerőket kereset s ezeket hozta most magával. Gond, félelem, rettegés ült a hölgyek arczán, két nevet említettek, a kis lány apjának, anyjának nevét s őket keresték a hajón, melyre őket a hü eb vezette. ők nem voltak már, a hajó elsülyedt, sirjok ott van a tenger fövenyében. Fájdalmas sikoltás tört ki az anyának, nővérnek kebléből, sírtak, zokogtak. —[ Hirt azonban — igy szólt a kapitány — hoztunk felölök; ez a kis baba az övék, ime bizonyítékul a pólyában talált irás! Ölbe vették, sírtak,»csókolgatták a kicsikét, kit vigasztalásukra karácsony estén küldött a kis Jézus. Elvitték tőlünk a kis Dandolát, ki után mindnyájan könyes szemekkel néztünk. — Szeressék úgy, mint mi szerettük — ez volt utolsó búcsúszavunk. r Es szerették is őt nagyon! Minden évben hallottunk felőle hirt, egyszer MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Hogy ha az szerelem ... CHARLES DIBD1N. Hogy ha az szerelem utánad epedni 1 zúgó vihart hallva éretted reszketni, Mert a tengeren kint távolban eveztek ; Ha éjjelenként te rólad álmodom csak Es hozzád beszélek, mikor nem is látlak, — Ha ez a szerelem: óh akkor szeretlek. Ha mig oda vagy, a perczeket számlálni És minden hatalmas hajónál megállni, Hogy ott hűségedről jó híreket nyeljek; Ha megtudtam, hogy rám gondoltál egyedül, Szivem megjöttödnek már előre örül, — Ha ez a szerelem: óh akkor szeretlek. Kívánni, hogy veled sorsodat megoszszam, Soha el nem válni, egész élethosszán, Habár szegénységben versenytársad legyek; S hogy feleségednek szólíthassál engem, Feláldoznám értted minden csekélységem, — Ha ez a szerelem: óh akkor szeretlek. Angolból: Krcsmárik Pál. Kalendáriumi jövendölés. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti közleménye. Mielőtt valamelyik irótársam leleplezne, megvallom a magam jószántából, hogy a jövő esztendőre hat kalendáriumot szerkesztettem. Mikor a szerződést aláirtam, mosolyogva nézett rám a kiadó. — Az ám el is feledtem. A százesztendős jövendőmondó versét is önnek kell megírni. — De kérem, nem tudok én jövendölni. — Ugyan, kell is ahhoz jövendölés. írjon csupa jót minden évszakra, hadd örüljön a nép. Jól van hát örüljön. összeszedtem a kalendáriumokat tiz esztendőre visszamenőleg s belémélyedtem a százesztendős jövendőmondó verseibe. Gyalázatos rossz versek voltak, de ha mind beteljesedtek volna, ma még a felvidéki tótok is kolbászból fonnák a kertet. Nem tagadom, kis diák koromban szentirásnak vettem én is a vén hazudozó minden szavát s csak akkor rendült meg benne a hitem, mikor az édes apám szörnyű haraggal dobta ki az ablakon egy májusi havazó napon a kalendáriumot: no eredj, nézd milyen szép meleg van. Istenem, istenem, váljon az én kalendáriumomat hány ablakon dobják ki? — tűnődtem magamban. Mondhatom, soha még munka annyi fejtörést, annyi lelki gyötrelmet nem okozott, mint a száz esztendős jövendőmondó verse. Még az is megvillant a fejemaztán ő maga jelentette, hogy menyasszony s meg- hitta a Dandolo tisztikarát esküvőjére, hogy köszönetét mondhasson nekik szóval is, a miért életét a boldogság számára megmentették. * * * Kedves családi körben, egy szép karácsony estén, midőn a lélek úgy érzi, hogy angyalok lebegnek körülötte boldogságról énekelve, békét hirdetve, az a fiatal kadét mondotta el nekem e történetet, ki először ugrott csónakba s elsőnek vette kezébe a kis babát. Azóta ő is megvált a tengertől s most két angyal- | ban gyönyörködik, kik örömtől felhevült arczczal, mosolygó ajakkal, csillogó szemekkel ugrálják körül a fényes karácsonyfát, az édes kis Jézus ajándékát. Bódai. Karácsonyi misztériumok. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Egyetemes menhely volt a templom a rég időkben, a hova társadalmi élet is menekült. Michelet. Minő hatalmas intézmények dőlnek romba. Hiszen a vén idő még a népszokások uralmát is összetöri : hova s mivé lettek a karácsonyi játékok. Csak kolbász és picula-portyázó mesterinasok travesztálják most azt, a mi a nobilik becsvágyát Veronában, Sevillában a patrióciusokét mozgatta meg. Nézzük hát a visszaemlékezés ködén a régiragyogást manapság szürke karácsonyt ünneplő szives olvasóim.
