Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-22 / 51. szám

2 1895. deczember 22. tudott felhasználni.. Nem eltörölni kell tehát a választási rendszert, hanem inkább ki kell azt terjeszteni; nagyobb hatáskört kell bizto­sítani a i vármegyéknek, hogy egész önállóan, —menten minden idegen befolyástól — in­tézhessék önkormányzati jogaik alapján sa­ját sorsukat. Tolnavármegye tisztújító köz­gyűléséről adjuk a következő tudósítást: Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 16-án gróf Széchenyi Sándor főispán elnök­lete alatt tartotta meg tisztujitó közgyűlését, melyen a megyebizottsági tagok szép számmal jelentek meg. Az elnöklő főispán gyengélkedése daczára is elhagyta nyugodt nagy-doroghi kastélyát, bejött Szeg- zárdra, hogy személyesen vezethesse az általános me­gyei tisztujitást. A főispán urnák ezért az ügybuzgó- ságáért D ö r y Dénes főrendiházi tag a megyebizott­sági tagok nevében a közgyűlés plénuma élőtt köszö­netét is mondott s szavai általános visszhangra talál­tak ! A közgyűlés tágas termét betöltő megyebizott­sági tagok között ott láttuk a vármegye vezérfér- fiait, a rom. kath. klérust Dobszay Antal pécsi kanonok, WoBinsky Mór esperes, Zány i György, Köhler Ferencz és Pártos Zsigmond plébánosok képviselték; a virilisták nagy számban, ellenben a választott megyebizottsági tagok közűi különösen a földmivelő elem volt igen kis számban képviselve. A karzatot előkelő hölgyek foglalták el, kik kíván­csian tekintve alá, azt lesték: kit éljeneznek ma meg legélénkebben és ki lesz e vivát ? Elénk éljenzés között 10 órakor nyitotta meg gróf Széchenyi Sándor főispán a tisztujitó köz­gyűlést, ki tartalmas feltűnő melegséggel elmondott megnyitó-beszédjében örömmel ödvözölte az autonom jogainak gyakorlása czéljából egybegyült törvényható­sági bizottságot s azon reményének adott kifejezést, hogy a tisztválasztás puritán csendben és kellő ko­molysággal fog megejtetni. Sokan — folytatta tovább azon jelenségben, hogy a választások a régebbi idők­ben felszínre került izgalmak nélkül folynak le, a közügyek iránti nagymérvű közönyösséget vélik fel­találni ; de ez a vád igazságtalan s oka abban kere­sendő, hogy az utolsó évtizedben sokat változtak a közviszonyok. Azelőtt a tisztviselőnek nem sok képe­sítettségre volt szüksége, melynél csak felelősége volt kisebb; azért találkozott annyi jelölt; ma azonban a tisztviselőség egy felelőségteljes állás, mely naponkint 10 órai munkát s sok szakképzettséget követel meg s úgyszólván a vármegyei tisztviselőnek szivét, lel­két kell odaadni a hivatalnak. Hozzájárul még, hogy a tisztviselők dijazása nem arányos s igy a pályát választó fiatalság nem igen fordul a vármegye felé. Mint a lapokból olvashatni, több vármegyében, külö­nösen az alispáni és főjegyzői állás betöltésére nézve heves küzdelem folyik, de ezen harczok majdnem mindenütt politikai vagy felekezeti indokra vezet­hetők vissza. 0 a legnagyobb örömmel üdvözli a tör­TARCZA. Félreismerés. Érzem, veszitek énemből naponként, Kedélyemről a szin mind elkopik, Fakó, unalmas, fád ur lesz belőlem, Mig elfutok a végső alkonyig. Szavam nem hallják. Némaságba rejtem Magának élő árva lelkemet, S nem fogja tudni senki a világon Mi az, mi a magányba kergetett. Ajkam nem nyílik meg soha vádra, — Hisz ők nem tudják mit cselekszenek — Maradjanak enyémek a kietlen, Álmatlan töltött, lázas éjjelek. Maradjon félreismerés enyém csak A keserűség, kin és fájdalom, S bár balgaság — az én szeretteimtől A legmélyebb sebet sem fájlalom. Mutassanak, vagy mondjanak akármit, Másként, mint azt szivükben érezik, Nekem boldogság lesz, közöttük élve Tűrni a vádak lomha terheit. Maradjon hát lelkem viránya puszta S mi bennem élt, a vigság, vagy halott, — Hisz úgy is akkor vágyódnak tavaszra A midőn már a tél kopogtatott. Hrabovszky Lajos. vényhatósági bizottságot a csendes választás küszö­bén. Különben bejelenti, hogy valamennyi tisztviselő pályázott az általa betöltött állásra. D ö r y Pál alispán köszönetét mond a bizottság­nak a nyilvánított bizalom és támogatásért, ugyszinte a főispánnak páratlan lojalitásáért és igazságáért, mely azért páratlan, mert kristátytíszta hazafiságból származik. Ezzel sikerült a főispánnak az ellentéte­ket elsimítani. Az alispán megköszönte úgy maga, mint tiszt­társai neveben is a megyebizottsági tagok bizalmát, átnyújtotta a főispánnak ősi szokáshoz híven a vár- megye pecsétjét és a pénztári kulcsokat, majd utána Simontsits Elemér főjegyző, nehány szó kíséreté­ben a levéltár kulcsait adta át. D ö r y Dénes főrendiházi tag felemelkedve a a zöld asztal mellől, köszönetét és elismerést mon­dott az alispánnak, főjegyzőnek és a többi megyei tisztviselőknek, kik odaadó ügybuzgósággal, nemes hivatással teljesítették mindenkor hivatalos köteles­ségeiket. A választást megelőzőleg a főispán maga mellé jegyzőül Totth Ödönt, ügyészül pedig őrffy La­jost kérte fel. A kijelölő bizottságba beválasztattak: Döry Dénes, B ernrieder József és dr. Kram o- 1 i n Emil; ezekhez a főispán jogánál fogva kinevezte: gróf App onyi Sándort, Stankovánszky Já­nost és mádi Kovács Sebestyén Endrét. A bizottság rövid visszavonulás után csakhamar visszatért a gyülésterembe, átadva már az előre elké­szített lisztát, mely a kandidátusok neveit tartalmazta. A bizottság a legnagyobb egyöntetűséggel a régi tiszt­viselőket — a nyugdíjba vonuló Németh N. János szolgabiró kivételével — mind jelölte. A tisztviselői karba csak két uj ember került bele: P e r c z e 1 Béla volt baranyamegyei szolgabiró és B a j ó János volt közigazgatási gyakornok. A főispán felolvasván egyenkint a jelöltek ne­veit, egy-egy erősebb vagy gyengébb éljennel fejez­ték ki a megyebizottsági tagoká azok megválasztá­sát. A tisztikar teljes névsora a következő: alispán: D öry Pál, főjegyző: Simontsits Elemér, árva­széki elnök : Kurcz Vilmos, tisztiügyész : För dő s Vilmos, főpénztárnok : M ó d 1 y László, ellenőr : B o d- n á r István, I. aljegyző: Forster Zoltán, II. al­jegyző: dr. Éry Márton, III. aljegyző: Szévald Oszkár, IV. aljegyző; Reich Oszkár. Árvaszéki ül­nökök : Wargha Lajos, Papp Gyula, Korbonits Dezső, Haj pál Sándor és Steinfeld Béla. Árva- széki jegyző : P é c h y József. Központi főszolgabíró: Nunkovich F erencz. bonyhádi fősz olgabiró : Per- czel Béla. paksi főszolgabíró: Rassovszky Ju­lián, gyönki főszolgabiró : P e s t h y Elek. tamási-i fő­szolgabíró : Szévald Móricz, dombóvári főszolgabiró : Nagy István. Szolgabirák: Bajó Pál, Sörös Jó­zsef, Halász Géza, Szentiványi Miklós, br. Rudnyánszky István és B a j ó János. Egy szolga­TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (51. sz.) 3Da,nd_ola,­A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. A Dandolo, melyen mint fiatal kadét szolgáltam, egyike volt a legjobb, legnagyobb hadihajóknak. Kö­rüljárta párszor a világot; üldözte Bóra és Jirocco; megdobálta a tenger hulláma százszor, ezerszer, fel­emelte torony magasságba, innét letaszította a mély­ségbe s a Dandolo daczolt viharral, hullámmal. Nagy vihar után a kapitány is szeretettel ölelte meg árboczát, mintha édes anyját ölelgetné, ki neki életet adott. Ti szárazföldiek, tudjátok is ti, mi a veszély ? Tudjátok is ti minő harcz az, melyet az elemekkel kell küzdeni? Veszély, bátorság, férfias küzdelem? Csak a tengerész tudja ezt, kinek élete minden perez-; ben Isten kezében van, s kinek pillantása akkor is nyugodt, mikor hallja, hogy hajója minden izében recseg s látja maga előtt nagy mélységben a tenger homokját, melyben sírját lelheti, hova nem jön el imádkozni sem apa, sem anya, sem szerető. A Dandolo, melyen a tisztekkel s egy lelkészszel együtt mintegy négyszáz főnyi személyzet volt, egy amerikai utjából indult Anglia felé. A hatvanas évek elejére esett ezen útja. En akkor a hajón fiatal kadét voltam s ez utunk végeztével vártam előléptetésemet. Utunk kellemes volt; fényes nappalra csendes, csillagos éjszaka következett. Csendes éjben, csillagos éjszakában jól esik a tengerész lelkének is az ábrán­dozás két szép szemről, szerelemről, boldogságról. Midőn a fénylő napkorong utunk folyamán ne­gyedszer ment nyugodni a tenger vizébe, kapitányunk kémlelve állott hidján az eget és vizet szemlélve. bírói állás még üresen maradt, melyre legközelebb ki fogják hirdetni a pályázatot, az egyes szolgabirák el­helyezését a főispán fogja elintézni. Megemlítjük, hogy P e r c z e 1 Béla főszolgabiró külön megköszönte meg­választását, egy szép beszédben. Az újonnan szervezett dombóvári járásba a fő­ispán járási orvossá Kertész Lipótot, állatorvossá pedig Libling Józsefet nevezte ki. A tiszteletbeli állásokra, nevezetesen megyei tiszteletbeli ügyészekké kinevezte: Török Béla, Totth Ödön, dr. Moldoványi. István, Kés- márky Iván, Fördős Géza, Pálföldy Lajos, Blochinger Ede és Kiss Ernő ügyvédeket; tisz­teletbeli főszolgabirákká : Kovács Jánost, br. Rud­nyánszky Istvánt és Szentiványi Miklóst. Miután igy a tisztikar meg lett választva, nyom­ban le is tették a hivatalos esküt, melynek szövegét Totth Ödön olvasta fel. A közgyűlés az igy meg­választott és hivatalukba beiktatott uj tisztviselői kart zajosan megéljenezte. Gróf Széchenyi Sándor röviden üdvözli a megválasztott uj tisztviselőket és átadja D ö r y Pál alispánnak az alispáni, Simontsits Elemér főjegy­zőnek pedig a főjegyzői jelvényeket. D ö r y Pál alispán a hivatalos jelvényeket a fő­ispán kezéből átvéve, a saját és tiszttársai nevében köszönetét mondott a törvényhatósági bizottság tag­jainak az osztatlan bizalomért; érzi — úgymond — hivatalának súlyát, s ismeri annak terheit, melyeknek elviselését nem merné elvállalni, ha nem volna becs­vágya és önmagához bizodalma. A hangzatos szavak­tól eltekintve, Ígéri, hogy teljes erővel tiszttársaival együtt a haladás utján fog küzdeni. A főispán végül meleg elismerő szavakban adott kifejezést köszönetének azon eléggé — mint ő mondá — meg nem becsülhető támogatásért, melylyel a törvény- hatósági bizottsági tagok részéről mindenkor találko­zott. Az év vége lévén, boldog uj évet kívánt a bi­zottsági tagoknak és családjaiknak, mire a Hazára és Tolnavármegyére Isten áldását kérve, a közgyű­lést berekesztette. A főispán szavait kisérő lelkes éljenzés lecsilla­pulta után D ö r y Dénes a jelenlevők osztatlan érzé­sét tolmácsolva, köszönetét és elismerést mondott a főispánnak, ki gyengélkedése daczára is meghozta azt az áldozatot, hogy személyesen vezette a tisztujitó közgyűlést s szavait kitörő éljenzéstől kisérve azzal fejezte be, hogy a Gondviselő adja vissza mielőbb a közszeretetben álló főispánnak egészségét s éltesse őt igen sokáig. __^ A t ek. közigazgatási bizottság és a megyei tanügy. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága Szeg- zárdon 1895. nov. 16. tartott üléséből jegyzőkönyvi kivonat menesztetett a vármegyei összes községi elöl­járóságokhoz és iskolaszékekhez, mely a kir. tanfel­Arczán egy szigorú vonás jelent meg. „. s mi tudtuk már, hogy e vonás mit jelent ? — Az éjjel nagy munka vár reánk. Viharunk lesz . . . Vén kormányosunk meg rámondotta, hogy olyan küzdelme még nem volt Dandolonak minő ez éjjel lesz. A nagy vitorlákat leszedtük előre s vártuk a rohamot. Éjfél tájban zugás támadt. A jóslat teljesült, megjött a vihar. Sötét éjszakában, süvöltő szélben rettentő a fékevesztett tenger. Hajónk recsegett, ropo­gott, dobálta a hullám, mint hitvány dióhéjat. Úgy éreztük, az ítélet napja ez, mely elől nincs menekvés, nincs szabadulás. Rémes éjszaka volt s oly soká tar­tott, mig a sötétség szakadozni kezdett s jött a vilá­gosság életet, reményt kölcsönözve. Végre megvirradt, a szél szétverte a felhőket, a nap aranysugarakat vetett a csendesedő vízre. A Dandolo újra kiállta a csatát, megmenekedtünk. A kapitány arczán egy átvirrasztott nehéz éj után ismét nyugalom honolt, ott állott a vihar után is hidján, mint egy győzelmes félisten s kémlelte a megszelídült tengert. Talán van, a kinek segítő kézre lesz szüksége ? Egyszerre felkiáltott: egy sülyedű hajó! s pa­rancsot adott, hogy hajónk irányt változtatva teljes gőzzel induljon menteni. Nemsokára előttünk állott a pusztulás képe, egy árboczától megfosztott, oldalt dőlt hajó, melynek már kevés ideje volt hátra életéből. Hajónk a közeibe érve megállóit, a mentő csónak pillanat alatt le volt bocsátva.

Next

/
Thumbnails
Contents