Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-10 / 6. szám
XXIII. évfolyam. O. szám. Szegzárd, 1895. február 10. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító* egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt— ki\ Félévre ..................3 „ — „ Ne gyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me gj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig 1 frt 87 kr. 100—200 1 . . . 2 * 87 | 200—300 „ . . . 3 „ 87 “ minden további 100 szó 1 írttal több Az újváros. Szegzárdon igen, de a vidéken nem mindenki tudja, hogy ez a név a székhelyen azt a városrészt illeti meg, mely a budai ut mentén az előhegy aljától egész a Bakaváros egyszerű házikó tömegéig terjed. Itt a belvárosban, az együvé tartózandóság mindent uraló érzésén kivül, leginkább az tette az újvárost nevezetessé és kedveltté, hogy ott kegyeletes hagyományból plébánia állíttatott s gyönyörű góth stílben monumentális templom épült. Különben a legjobb egyetértés uralkodott a két városrész római katholikus lakossága közt s a két plébánia egyházi és iskolai ügyei egy közösen megalkotott tanácsban a két plébános elnöklete alatt nyertek békés elintézést. Történt azonban, hogy az újvárosi kántori állás megüresedvén, az ottani lakosság két pártra szakadt s mindenik párt a maga jelöltje érdekében minden eszközt megragadott, az egyik elmenve egész a terrorizmusig. A hitközségi tanács és iskolaszék oly módon vélte a mindinkább elfajuló mozgalmat rendes medrébe terelni, hogy kimondotta, miszerint a tanítói és kántori állás összeférhet- len s minthogy ennek folytán mindkét pályázó tanitó kérvényjét visszavette, megválasztotta a harmadik pályázót. Az újvárosi lakosság azon része azonban, mely Nemes Győző tanítót óhajtotta kántornak megválasztani, nem tudott a hitközségi tanács és iskolaszék eljárásában megnyugodni s múlt hétfőn, midőn a hitközségi tanács és iskolaszék választása került napirendre, mint egy haragvó tenger, szervezetten, külön, nyomtatott névsorral, szoczialis jelszavakkal, mint „le az urakkal“ „nem kell az, a ki azt akarja, hogy a mi gyermekeinket ne a papok kereszteljék“ jelent meg az urnánál s a mit sem sejtő belvárosi lakosságot meglepve, mindazokat kibuktatta a tanácsból, kik az említett határozat hozatalában részt vettek. Hát a szegzárdi római katholikus hitközség a korábbi évek helytelen gazdálkodási rendszere folytán oly anyagi helyzetben van, hogy bizonyára nagyfokú áldozatot hoz az, ki arra határozza magát, miszerint az ügyek vitelében tevékenyen részt vesz s igy kétségtelenül senki sem haragszik azért, ha elzára- tik az ut előle, mely a kellemetlenségek, a gyanúsítások s az éretlen bírálat köveivel van kirakva, sőt elmondhatnók ha bennünk a legkisebb bosszuérzet is uralkodnék, hogy örülni tudunk a győztes párt elhatározásán, mely a terhet olyan vállakra rakta, melyek az alatt, rövid idő múltán valószínűleg össze- roskadnak. De itt fontos érdekekről van szó, melyeket megoltalmazni mindnyájunknak közös feladata s igy szükségesnek tartjuk a kérdés felvetését, hogy váljon helyes dolog e az ily meglepetéseket közönynyel végig nézni s tűrni, hogy egy bosszuterv, mely talán nem is egészen nemes indokok forrásából ered, a köz rovására érvényesüljön; tűrni, hogy egy magában véve jelentéktelen állás fölötti versengés odafejleszsze a dolgot, hogy éppen a leghivatot- tabb, a legalkalmasabb elemek gonosz jelszavak által az érdeklődéstől elriasztassauak; tűrni, hogy egy nagy hitközség ügyei a leg- válságos helyzetben, a pártoskodás veszélyei közt haladjanak nem helyes megoldásuk, hanem biztos elposványosodásuk utján. De a baj már megtörtént, azon változtatni alig lehet s igy készen kell lennünk arra, hogy a róm. kath. hitközségnek egy nagy válság bajait kell leküzdenie s azért arra intjük hitközségünk minden tagját: jövőben éber legyen, hogy a meglepetésekben ne legyen része; magát a hitközséget tőle telhetőleg támogassa s soha semmi tettében ne vezesse o a bosszuérzet; ha pedig látná, hogy az egész mozgalom és pártoskodás rugója a politika hátteréből emelkedik ki, álljon annak legjobb erőivel ellent. Mert minden alkotmányosan gondolkozó ember elismeri bárkinek azt a jogát, hogy választásnál arra adja szavazatát, a kire akarja, s igy ha a szavazók mozgósításának egyedül az volt a böcsületes indoka, hogy egy oly hitközségi tanács és iskolaszék létesitessék, mely a választók bizalmának osztályosa, az eljárásban nincs gáncsolni való sigy a választók helyesen jártak el; de arra bizonyára tudva, kevés szegzárdi polgár válalkoznék, hogy az ő vallási érzelmei hamis játék utján szolgálTARCZA. Emlékkönyvbe. (Enrique de Cisneros után) Mikor lennél te szebb Manuela? Ragyogó öltözetben pompázván, Vagy dagadó csipkék közt pongyolán, Mezei virággal tele szórva? Piperézett divatos szép kalap Igézővé ha tenné homlokod? Vagy szende szemed vetne árnyékot S alakod takarná habpatyolat ? Ha tanácsom követni akarnád, Miként a nap ragyognál te S nem vón szükséged más öltözetre: Akarsz-e megjelenni emigyen S ily örökszép maradni ? .............Legyen Er ény öltözeted és koronád! Spanyolból: Krcsmarik Pál. Eltakart nyomok. — Rajz a pusztáról. — A „Tolnainegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Végig seper az elhagyatott pusztán a zimankós havas fergeteg s nehéz, sürü köd ereszkedik alá a tanyákra. Távol az országút borongós félhomályában két vágtató ló alakjának halvány körvonalai látszanak, de azután azokat is elnyeli a sötét, a mint befordulnak Csutorás Tóth Pál uramnak a bejáróján, a kopasz, zuzmorás akáczok között. Nyomasztó csend fekszi meg a tájat s az imbolygó mécsvilág, mely a „Hámszáritó“ csárda jégvirágos ablakai mögül néha előbukkan, szinte hivo- gatólag, marasztalóan int arra a sötétben botorkáló legényre, ki meredten, dúlt arczczal áll a fergetegben s ökölbe szoritott kezeivel fenyegetőlcg int az éjbe. — Leszámolunk! — suttogja a legény s bandukolva, földre hajtott fejjel lép be a csárdába. Nehéz, czifra virágos szűrén egyet igazit, hogy a csillogó hó mind lerepül róla, a botját maga elé helyezi az asztalra s csak azután köszönti rá az estét a szundikáló gazdára. — Adj ék isten bátya! — No, mi kell ? A fergeteg vagy a bánat hajtott ide, fiam, hogy ebben a pogány időben is kint ténferegsz a pusztán? — Bort! — Jó. Aztán mennyit? A legény belenyúl a nyitott elejü mandli zsebébe s egy tömött strimpfli szárat vág a meglepett csárdás elé az asztalra. — A mennyit akar kend . . . ott a pénz fogja | ki belőle! Az öreg csárdás mormol valamit a fogai közül, hogy tán az ördög bujt a Szőke Pista fejébe s azután elczammog, hogy nemsokára két öblös kanoséval térien vissza a csárdába. A kancsókat oda teszi | á moi'fondirozó legény elé. — Hejnye, de czudar idő, öcsém ? Északról fuj a fergeteg, sehonnan nem látszik mécsvilág, csak a Csutorás tanyai ablakai vannak kivilágítva. Tán disznótort ülnek. A Pista szemei megvillantak s széles, erős melléből elszáll egy sóhajtás. — Mi köze kendnek ahhoz ? — Nono! Rossz kedved van, fiam. Csak úgy mondom, mert az is hirlik ám, hogy férjhez megy a lányuk. — Hát azért van a pap, hogy rá adja az áldást. — Azt mondják, hogy a gazdag Kovács Pál fia veszi el, de Erzsi mást szeret, valami kódis, ágról szakadt legényt. A gyerek kisimitja borús homlokáról fekete fürtéit, nagyot húz a kancsóból s odanyujtja az edényt a csárdásnak. — így ék kend, aztán ne bátsa azt a leányt! :— Te Pista! . . . A megszólítottnak szeméből két könycsepp csordul az asztalra, melyet lobogós ingujjával letöröl és zordul,fékevesztett hangon kiált a csárdásra. — Minek bánt kend engem, mikor úgy is megvert az isten eléggé. Az öreg csárdás még ümmög valamit s helyét átengedi egy rongyos czigánynak, ki maga elé helyezi a czimbalmot s végig szalad ujjaival a rezgő húrokon. Eztán megered a nóta. Szilaj, bubánatos csapongással búgnak végig a hangok a rozzant csárdában s mikor a siró dal pil-
