Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-12-08 / 49. szám
XXIII. évfolyam. szám. Szegzárd, 1895. deczember 8. TOLNAHEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre .....................3 „ — „ Ne gyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me g j elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 n 200—300 , . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több A vármegyei tisztujitás. * „Nincs semmi nesz, nincs semmi zaj, nyugodt az éj s magány“ — ilyenforma költői rimremek alkalmazható Tolnavármegye választó közönségének jelenlegi állapotára s hangulatára; s ha helyi lapok rovatai nem hirdetnék ritkitott bötükkel, hogy a vármegye f. hó 16-án tisztujitást tart, hát bizon más külső jelek nyomán alig volna az felfedezhető. Pedig hát egész más események bekövetkeztét hozta a hir szárnyain akkor, midőn nyíltan beszélték, hogy az újonnan alakult „néppárt“ kimondta az anathemát néhány kolumnaris állásban. levő vármegyei tisztviselőre s erősen készül azokat kibuktatni. Most ott is csöndes minden, csak a b á t a i tanitók osztogatják szorgalmasan a: mit akar a néppárt? czimü ügyesen megszerkesztett röpiratot, melyben napnál fényesebben be van bizonyitva, hogy minden, hazája előbbrevitelén eddig fáradozó, nagynevű politikus, éppen úgy Kossuth Lajos, mint Deák Ferencz csak harmadrendű kontárok, kik az ország virányos utakon haladó szekerét kátyúba vezették s a néppárt mostani névtelen hősei vannak hivatva azt onnét erős karokkal kiemelni. Tisza Kálmánként „szent meggyőződésük“ lévén, hogy Magyarországnak most semmire másra, mint egy újkeletű felekezeti harczra van szüksége. Tehát, hogy felvegyük eszmemenetünk folyamát, a néppárt is feladta a tisztujitásra vonatkozó harczias terveit s igy egy páratlanul csendesen lefolyó vármegyei közgyűlésre van kilátásunk, melyben néhány harsogó „éljen“ elhangzása után, ugyanazok a tisztviselők nyernek újabb hat évre megbízatást, kik az ügyek vitelét intézni, ekkoráig mandátummal birtak. Legalább ' ezt látszik igazolni annak az értekezletnek lefolyása, melyet Széchenyi Sándor gróf vármegyénk főispánja folyó hó 3-kára hivott össze s melyen gyengélkedése folytán meg nem jelenhetvén, Döry Dénes főrendiházi tag elnökölt. Itt közöljük a jelenlevők betűrendes névsorát, hogy igazoljuk, miszerint ezen a kijelölő értekezleten a politikai pártok összesége volt képviselve; jelen voltak: Apponyi Sándor gróf, Bernrieder József, Bernrieder László, Boda Vilmos, Döry Dénes, Döry Jenő, Döry Andor, Erdős Gábor, Fördős Dezső, dr. Früh- wirth Jenő, dr. Hirling Ádám, Jeszenszky Andor, Kovács Sebestyén Endre, Kramolin Emil, Kramolin József, Leopold Sándor, dr. Leopold Kornél, Lexa. Jenő, Nagy István, Örífy Lajos, Perczel Lajos, Sztankovánszky János, dr. Szigeth Gábor, dr. Steiner Lajos és Totth Ödön bizottsági tagok. Ez az értekezlet a jelenlegi összes tisztviselőket, egy alárendeltebb állású tisztviselő kivételével, mind kijelelte s azok megválasztása érdekében működni erkölcsi kötelezettséget válalt. íme egy fényes ellenérv a választási rendszer elleneinek azon gyakran hangoztatott vádjára, hogy a választás esélyei folyton a tisztviselő feje fölött lebegvén, annak nyugodt működése megbénittatik. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága már harmadizben, aránytalanul csekély kivétellel ugyanazon tisztviselőket állitja az ügyek élére s elegendő ok nélkül mindennemű változásnak úgyszólván, elvből ellensége. Tehát, ha minden jel nem csal, nyugodt, egyhangú vármegyei tisztujitásnak nézünk eléje. Hogy ez igy van, abban nagy része van a vármegye főispánja gondos és körültekintő eljárásának; nála elfogadott rendszer, hogy a rendelkezésére álló hatalmat sohasem gyakorolja absolut alakban, hanem inkább a vármegyei befolyásos egyének tanácsát állitja össze, hogy részben tájékoztatva, részben tájékozást nyerve, a közérdek szolgálatában központosítsa az összes hatalmi erőket. Hát kétségkívül meg volt a régi fokos és botokkal megejtett választásoknak is a maguk varázsa; nem tagadható, hogy az ellenfelek és szemben állók küzdelmei is bizonyos kellemes izgalmat szülnek a választó közönség különböző rétegeiben s igy sokak előtt kívánatosnak tűnnek fel, de azért régi tapasztalat és bizonyára örök igazság is az, hogy 1 e g- j óbb -a békesség! A harcz, a háborúság mindég fájdalmakat szül s nagy utóbajokkal jár, mig a béke az emberi haladás legbiztosabb eszköze! Maradjunk tehát, a mennyire lehet, a béke szóvivői és apostolai, hogy elkerülhessük a harcz rombolásait! b. Megyei közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága folyó évi deczember hó 3-án rendkivüli közgyűlést tartott, melyen gróf Széchenyi Sándor főispán betegsége miatt Döry Pál alispán elnökölt. A rendkivüli közgyűlés iránt igen csekély volt az érdeklődés a bizottsági tagok részéről, kik közül alig jelent meg, a tisztviselőket leszámítva, 40—50 TARCZA. Az orvosi tudomány. „Lelki anyám, már én csak oda szavazok, Kik magokról hiszik, nem bölcsek azok.“ így szólt Kancsó Pista a minap én hozzám Most is, mint rendesen, borral hadakozván; Az arcza szederjes, mint a veres hagyma, Tudom becsületet ez senkire sem hagy ma. Rendes állapotban, ha megered nyelve, Vagyon, az olyankor apró tűkkel telve, S lévén horközi rendes állapotja Jaj, kinek képét festi, megalkotja! Nem nézi, merre van széle, merre hossza, A keresztvizet is lefejti, lemossa. „Tehát csak azt mondom,“ kezdi emigy újra, Hajtván nyelve rudját most a doktor urra S megnyomván erősen végét minden szónak, „Hej a doktorok is sok bolondot szólnak, Azt mondják, egy tojás s egy pohár bor rája Fentartja az embert huszonnégy órára. S lám én ma megettem tiz tojást egy sorba, Fojtván azt azután annyi itcze borba; A tojás kemény volt, a bor erős vala S ime mivé lettem, lássa, én általa: Alig-alig állok s meg:megtörik térdem . . . Orvosi tudomány, tudomány-e? Kérdem . . . Gajdács Pál. :n.sip> folteel _____ Ir ta: BENEDEK ELEK. — Lapunk jogosított eredeti közleménye. — Régóta husit a gondolat, hogy ámbátor rendes tagja vagyok a svábhegyi turista társaságnak, még nem láttam a felkelő napot, svábhegyi nyaralásaim alatt egyszer másztam meg a János-hegyet, de ez is uzsonna idejére esett, mikor csak a lemenő napot csodáltam volna meg. Ám én a lemenő napot nem szeretem látni: a halálra emlékeztet s oly szép az élet, oly szép. E bus gondolataim közt erélyes kopogtatás hangzott a szülői ház ajtaján. Még „tessék“-et sem kiállthattam, nagy zajjal rontott be szerény hajlékunkba három turista. Azt hittem, hogy álmodom. Az én kicsi falumról eddig dicsekedve beszélték, hogy ott még sohasem járt a — végrehajtó. Nem tudom, mi ebben igaz, de az szent igaz, hogy turista itt még nem járt soha. Hihetetlennek tetszett, hogy valaki Budapestről az én falumba vetődjék. De végre is, ezek ők voltak. Várday Muki, Salamon Tóni és Bán Gyuszi. Hires athléták és turisták mind a hárman, nekem jó pajtásaim a legényvilágból. Még jóformán kényelembe se tették magukat, Várday Muki kiterítette az ő turista mappáját s rábökött egy hegyre. — Voltál-e már ezen a hegyen? — Melyiken ? — A Piliske hegyen. — Nem én. Muki csodálkozó pillantást vetett reám. — Ember! hisz ez a te falud határán van. Egyike hazánk legmagasabb hegyeinek, a honnót a nap fölkeltét nézni a legnagyobb földi gyönyörűségek közé tartozik. — Sőt — vágott közbe Salamon Tóni — egyik turista czimboránk Nyárádi Benci igy kiállt fel könyvében, a Piliskéről Írván: nézd a napfelkeltét a Piliske tetőről és meghalhatsz. — Ne mond! — Pajtás, velünk fogsz jönni. — Szívesen, de kocsin. Általános megbotránkozás fogadta szavaimat. — Kocsin, mi, turisták ? : . . . Asztalt terítettek. Itattam a fiukat: — Igyatok fiuk, messziről jöttök. — Es messzire megyünk. A bor felvillanyozott, megcsináltuk a programmot: estére folmegyünk a Piliske aljába. A hegy közepe táján van egy kunyhócska. Ott meghálunk s kora hajnalban ki a hegy tetejére, ott várjuk a napot. Ez lesz urak a felséges látomány. Várday Mukinak széles kedve kerekedett, fölállt, poharat ragadván a kezébe s konstatálta, hogy ezen a csúnya világon csak két szép látomány van, az asszony és a felkelő nap. *
