Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-10 / 45. szám

1895. november 10.

3

bírság-pénzek átvételéről, esetleg közmunka ledolgozásáról szóló iskolaszéki (gondnoksági) nyugtát illetőleg igazolványt, az elsőt szept. 15-től az ezen hó végéig szóló mulasztásokról szerkesztve október hó 15-én, a többit október hó 1 jétől a tanév végéig, minden elmúlt hóról, a következő hó 15-éig kötelesek I kir. tanfelügyelőhöz felelősség terhe alatt beterjeszteni.

IV.

Legvégül utasitja a kir. tanfelügyelőt:

1. Hogy a községi és körjegyzők havi jelentéseiről, általában az iskolamulasztások s azok megtorlása felől hivatalában nyilvántartást vezessen és hogyha a községi biró az iskolai mulasztások megbírságolását vagy a jegyző a kimutatásoknak a rendelt időre leendő beterjesztését elmulasztja vagy elhanyagolja, erről a járási főszolgabirót értesitse, ki a kir. tanfelügyelő megkeresésére köteles az illető községi elöljáró ellen az 1886. évi XXII. t. ez. értelmében megtorló intézkedést tenni és erről a kir. tanfelügyelőt értesíteni.

2. Hogy az iskolaszékek (gondnokságok) által a községi biróhoz beszerzés végett áttett jegyzékben foglalt, de általa be nem szerzett Írószereknek és tankönyveknek a község terhére leendő megrendelését eszközölje s a hanyag elöljáró ellenében a főszolgabíróhoz megtorlás végett megkeresést intézzen, ki is az előbbi pontban foglaltak értelmében intézkedjék.

Ezen határozatnak az iskolamulasztásra vonatkozó része már nov. hó 15-én, az iskolába feljárók és fel nem járókra vonatkozó része pedig (miután ezen évről már beavatott) csak az 1896. évben lép érvényre s minden eddigelé a vármegyei hatóság által kibocsátott határozat ennek életbe léptével hatályát vesziti.

Egyben elhatározza a bizottság, hogy ezen határozat az egyházmegyei főhatóságoknak tudomás, a kir. tanfelügyelőnek, a járási főszolgabiráknak, s utóbbiak utján vétbizonyitvány mellett az állami iskolai gondnokságoknak, a községi iskolaszékeknek, a lelkészeknek mint a hitfelekezeti iskolaszékek elnökeinek és a községi elöljáróságoknak tudomás és miheztartás czéljából kiadatik, elrendelvéh a bizottság, hogy a járási főszolgabirák az átadást igazoló átvételi el- ismervényeket ezen bizottsághoz 30 nap alatt beterjesszék.

A ezredéves kiállításról.

Magyarország legszebb vidékei.

Az ezredéves kiállítás, a mely bizonyára sok ezrével csábítja Budapestre a külföldi vendégeket, kitűnő szolgálatot tesz majd a vidéknek azzal, hogy hülönféle módon sorra bemutatja az ország legszebb vidékeit, a gyógyító- és üdülő-helyeket. Magyarország hegyes-völgyes, vadregényes vidékei sorra váltakoznak majd az Alföld pompás legelőivel, a Balaton- vidék tájaival. A bemutatás is különféle módon történik, de mindig teljes szépségükben szem elé tárva a szép tájakat. Elsőbben is lesznek stereoszkopikus képek. Nagy, panoráma-szerű szekrények lesznek ezek, egyszerű forgató készülékkel, ngy, hogy a néző egy-egy vidékről. 40—50 képet is nézhet egymásután, az összes nevezetes épületeket, kiránduló helyeket, szebb pontókat, környéket nagy színes felvételekben. A nagyobb fürdőket, üdőlő és kiránduló helyeket pedig külön fülkékben, plasztikai módon fogják beÁdámot, most pedig Ádám akarta Évát; de biz ez nem sikerült. Terkánknak esze ágában sem volt a zsandár urba beleszeretni; ezt jó magyar szive sem engedte akkor, de meg úgy négyszem közt megsúgom, hogy e volt a nótája Van márnékem

szeretőm!“ (Nem az öreg Kerek volt, a mostani férje, meghalt szegény fiatal gazdatiszt az esküvő előtt.) Kapott tehát a kapitány ur akkora kosarat, hogy megmaradt, át nem dobált almáit mind berakhatta. El is ment azután nemsokára Monorról végleg. Nem láttuk többé s el is felejtettük.

Egy évre rá egy szép vasárnapon Terka néném ismét épp a templomból jőve ki s. imakönyvét a lakószobánk asztalára helyezve, bement átöltözködni a kis mellékszobába. E pillanatban, fekete szalon ruhában, czilinderrel, szóval kifogástalan gavallér öltözékben, egy ismeretlen, idegen ur lépte át hajlékunk küszöbét s bemutatta magát, hogy ő N. N. volt zsandár-kapitány ime megint itt van s kopogtat Terka néném szivének ajtaján. Ekkor már tudott magyarul is nagyon sokat, összesen annyit:, „Czivil beamier vágyom a Comitat Nyitra! Zsandár nem szerette szép kisasszon, mosttudok, csak szeret a czivil ur!? Elgyuttem a magáért, elviszek zenyim felesigednek, ugy-e bízom jó leáz? — — Ha—ha—ha—ha!“

Terka néném még nagyobbat kaczagott s aztán igy szólt: „Akkor még volt valami látni való Önön, a ruha, demostaz sincs, voltszeTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (45. sz.

mutatni. Magyarország szebb helyei sorra következnek ezekben a diorámákban. Teljesen hű mintákban mutatják majd a vidék minden szépségét, hegyeket, völgyeket, erdőket, patakokat, fürdőket, épületeket stb.

A tengerfenék világa.

Egyik kis csudája lesz az ezredéves kiállításnak.

Egy kis előcsarnokból a földbe menő félig homályos barlang-szerű folyósóba jut a látogató s a mikor mind lejebb és lejebb megy, sziklatömbök, oszlopok, cseppkövek között találja magát misztikus félhomályban, temperált nedves, hűvös légkörben. Mintha egy ismeretlen világban, a tenger fenekén járna. 1 jobbról- balról, felül-alul üvogfalakon át egy csodálatos, sohase látott világ tárul eléje, az elmésen, panoráma-szerüen megcsinált tengeri aquarium, benne a tenger fenekének bámultos, eleven világával. A legváltozatosabb élet, a legcsudásabb állatfajok. Emit bizarr alakú halak, csikók, tűhalak, tengeri ördögök, odább a folyton mozgó lágy testű polipok, csigák és kagylók között a tengeri rózsák százai lepik el a fenéket, kitárják tarka karjaikat, azután egy rezzenésre ösz- szebujnak s perczekbe telik, a mig újra kinyitják pompás, piros, narancssárga, zöld és kék szirmaikat. Tüskebőrüek, lomha tengeri csillagok hevernek szerte. Kagylóhéjak közt mászik visszafelé a remete-rák, tengeri uborkák hevernek a különös alakú algák közt, hogy az illúzió teljes legyen, messze a háttérben egy óriás körkép lesz folytatáskép a tengerfenéknek, folyton mozgó, változó vetített képekkel. Egy elsülyedt hajó széthullott roncsai fokozzák a képp hatását s körülötte mozognak, úszkálnak a halak és medúzák, a tengerfenék csodálatos lakói eleven déldányokban.

is.

téglából

ezen felül, hogy a kiállítás képét változatossá s magát a kiállítást tanulságossá tegyék, bemutatják élet- nagyságú figurákkal és csoportokon a készítés módját Az agyagipari csoportban például egy tűzálló összerakott kis házikó lesz, a melyben- a papirmasszából élethűen utánzott zsaluzsányi fazekas korongján tálakat és bögréket készit, egy másik csoportban az asszony meg a fiú az agyagot veri, áztatja és gyúrja a fazekas kezéhez, egy harmadik pedig a kész fazekokat, tálakat, bögréget rakosgatja és helyezi el. A fonó- és szövő-ipari csoportban látnivaló lesz a torontáli szőnyeget szövő asszony a szövőszékével, a varrottast készítő bánfi-hunyadi nő, a felvidéki csipkeverő leány. A vessző és háncs fonó csoportban látható lesz a dorogmai kosárfonó család munkássága, azon kezdve, mikor a család ifjabb tagjai hántani kezdik a fűzfavesszőt s végig minden proczesszuson, a mint a készülő kosár kézről-kézre jár s végül a család fejének kezéből kerül ki, mint formás; kész korár. Ugyanígy látható lesz egy hajdúnánási szalmakalap-készitő család s egy bártfai gyermekjátékot, babákat, fa-faragásokat csináló família. A bábukat mind az illető vidék ruháiba öltöztetik s szükséges ruhákat, eszközöket, szerszámokat már fel is hozatták Budapestre.

A magyar háziipar.

Az ezredéves kiállítás egyik legszebb

leg■ es

üdvösebb feladata megismertetni a magyar népet a világgal. A magyar népet a maga teljes valóságában. A házát, a szobáját, a csűrét, az ólját a viseletét, az életmódját, a szokásait, az erkölcseit és a két keze munkáját. Ennek a czélnak szentelik a kiállítás faluját, ötvenuél több épületével és százon felül levő mellék-épületeivel. Erről a faluról még többször lesz alkalmunk beszélni, most csak egy nagy épületéről essék szó, a hol a magyar háziipar kerül bemutatóra. Maga az épület a pozsonyi városházának mása lesz s a pozsonyi iparosok építik, egészen híven az eredeti nyomán. Négy nagy csoportra oszlik benne a kiállítás; ezek :

1. a fonó- és szövő-ipar;

2. fonások füzvesszőből, háncsból, gyékényből, szalmából;

3. agyagipari czikkek;

4. faipari készítmények.

Mindenik csoport nemcsak a készített tárgyak bemutatására szorítkozik, hanem egyszersmind teljes statisztikáját adja, hogy hány ember foglalkozik az | illető háziiparral, hány férfi, nő, gyermek', mennyit I tesz az évi termelés s mennyi a munka keresete. De

ördögileg

az imakönyvből

pét. — Mi ez I Szabad ez § — — Most vagy lesz feleség, vagy —----------—“ Nem tudta tovább monda

ni, Terka néném pedig egy ugrással mellette termett, kikapta kezéből a könyvet, megcsókolta a Kossuth-képet (mire mindnyájunk haja égnek meredt, nagy bűn volt az akkor) s kifutott a szobából úgy, a cseh sohase látta többet. Ilyen volt akkor az

ho

;y

magyar nő!

rencsém!“ A czivil ur csak mosolygott, bizonyosan egy szót sem értett a válaszból, felvette az asztalkáról Terka néném imakönyvét s mintha értené a magyar szöveget, lapozgatott benne. Egyszerre csak Terka elsápadt, nagyot sikolt, a volt zsandár pedig gúnyos arezot vágva kaczag s igy szól:

Ah! mesrfoetuk a szép kisasszonyka? — s kiveszi a lapjegyzéket, Kossuth L. arczkévagy

Mindnyájan nagyon féltünk akkor, hogy ennek a színpadi, nagyon is hős, drámai jelenetnek bizonyára tragikus következése lesz; de Terka néném egy maga nem félt, igy vigasztalván bennünket: „ne aggódjatok miattam, egy volt tisztben kell annyi lovagiasságnak lenni egy gyenge nő iránt, hogy nem alacsonyitja le magát feladójául, elárulójául annak, a kit szeret; pedig higyjétek el ez a bolond cseh még most is szerelmes belém, egyszer csak megint visszajön!“ De biz az nem jött többé vissza, talán azért, mert visszament ő is Csehországba verklisnek, mikor az alkotmány beütött.

MEGYEI IRODALMI CSARNOK. ^£©óxn.ál.

Emlékezés 1848-ra.

Irta: KÁRPÁTI NAGY BENŐ, szemtanú.

— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. —

Reám, az annyi dicsőségben résztvett honvédre is örökké emlékezetes marad Moór, a hol oly szomorúan csatát veszténk.

Elhallgatva Jellasiclinak betörését, Perezel steyeri táborzását, ott kezdem, midőn Mórra megérkezvén, a hadtestnek egy része beszállásoltatott, a mi zászlóaljunk pedig a város alatti térre, előőrs szolgálatra rendeltetett ki.

Csikorgó hideg volt, hogy tán az angyalok is farkasbuudában jártak; a honvédnek csak egy szürke köpeny jutott s ha az álmatlanságtól kínozva a pán- czéllá fagyott hóra letelepedett, csak a felével takarózhatott.

Sohasem voltam valami fagyos szent; szerettem a tél csikorgó havát, a tél festői költészetét, de 1848. decz. 30—31-ére virradó éjjel szívesen elengedtem volna valami 20 fokot. Légrád és Csáktornya téréin, a Mura partján még csak megbáratkoztam a hideggel, de az a Moór alatti táborban már oly mórrá vált, hogy valóságos Istencsodája, hogy mindannyian jégmumiákká nem fagytunk.

A különben is hosszú éjt csak eldisputáltuk valahogy, azonban a reggeli szürkület oly mérges,

: ölő hideget terjesztett, hogy az embernek a gondolata ] is megfagyott; dehát a hideg relativ és múlandó, a ! kötelesség pedig, mely keblünket hevíti, a hidegen is kifogott és a diákból lett apró, gyenge honvéd | erősebb volt a dermesztő hidegnél és megbirkózott I annak fagyasztó erejével, mert a vörös zsinór alatt verő szivet a szabadság szent érzete melegítette.

Az év utolsó napja korán köszöntött be.

A tiszta légben finom, apró tűhöz hasonló hó- | szilánkok űzték a viliik játékát, halk zizegéssel tapadva a kövér zúzmarával megrakott s annak terhe alatt szenvedni látszó fagalyakra és a mező árván maradt kóróira, ragyogó gyémánt mozaik utánozhatatlan változataiban mutatván be a teremtő művészi hatalmát.

De a honvédnek menhely nem jutott, hanem a simára fagyott hó kérgén kellett néznie a természet szigorú kedvteléseit, megdermedve, összefagyott ajakkal.

Azonban nem kellett várnunk, mert alig terjesztő szét a nap ködös, lomha világát a vidék fölött, a légben sziporkázó milliárdnyi hó gyémántszemek csillogása között a svalizsér süveg fénye nagy tömegben tűnt elénk az erdőség nyílásánál, a gyalogság szuronyerdeje csillámlott az erdőség ritkás fái között és azt láttuk, hogy körül vagyunk fogva.

Néhány lövés-váltás után visszavonulni kezdtünk a városba, honnan már a Zrínyi és Hunyadi zászlóaljak rendetlen futásban igyekeztek menekülni a túlnyomó támadó ellen elől.

A támadás oly gyors és oly váratlan volt, hogy néhány ágyulüvés és még kevesebb puskatüz után hadseregünk azonnal bomlásnak indult s kiki csak menekvésről gondoskodott, ha nem akart élve vagy halva az ellen kezei közé jutni.