Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-10 / 45. szám
XXIII. évfolyam. 45. szám. Szegzárd, 1895. november 10. KÖZLÖK KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre ....................3 „ — „ Neg yedévre .... I „ 50 „ Eeves szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendok. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me g j elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán - számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 , ... 2 „ 87 „ 200—300 , ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó l frttal több ellen a közönség is akként védekezhet, hogy maga is korán keresi föl a piaczot, igen ám, csakhogy a mi kartelleseink már oly szemérmetlenek, hogy a város határánál elvásárolják a vidéki ember áruját. Ezért drága nálunk a piacz. Ez ellen pedig lehetne tenni, de a hatóságnak kellene föllépni, mert ugyan sokakra jelentéktelen lehet a kérdés, ámbár az nemzetgazdaságilag igen fontos és az ilyen anyagi de ethikai dolgokért van elsó'sorban a hatóság, melyet fölhivunk, hogy hivatalosan is lássa meg, a mit talán velünk együtt tud. A tolnavármegyei kir. tanfelügyelő előterjesztése. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter folyó évi 45,254 sz. a. a tankötelezettség érvényre emelése, a tanitás sikerének fokozása, a tanitói fizetések biztositása, a kisdedóvás fejlesztése és az iskolalátogatások tárgyában nagyfontosságu rendeletet adott ki a közigazgatási bizottságok és valamennyi kir. tanfelügyelőnek. A miniszteri rendelet többek között hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a közigazgatási bizottságok a községi elöljárók s az iskolai helyihatóságoknak a tankötelezettség körüli teendőit a törvények és utasítások alapján kellően szabályozzák, a kir. tan- felügyelők pedig a községi elöljárók e részbeli működését folyton ellenőrizzék. E végből a miniszter felhívta a kir. tanfelügyelőket, hogy a nekik megküldött szabályzati tervezet és ellenőrzési minták alapján a helyi viszonyok gondos számbavételével javaslatot ter- jeszszenek a közigazgatási bizottság elé. Tihanyi Domokos, Tolnavármegye kir. tanfelügyelője, november hó 5-én tartott közigazgatási bizottság elé az alábbi javaslatot terjesztette elő, melyet a bizottság nagy terszólván monopóliummá azt kofáink, hogy ők árulhassanak. Meglopják a pirkadó hajnalt s occupálják a piaczot, az anyagot s a jámbor közönség nem tudja mire vélni, hogy miért drágul meg ügy a piacz. Azt hisszük, talán lehetne ez ellen tenni ? Ha Budapesten, a nagyobb városokban szabályozva van, hogy a piacz mikor kezdődjék és a piaczra törő elárusitót a sorompókon túl a kofák ne közelíthessék meg, a hol mindent összevesznek, ha lehetséges az’, hogy a kofák piaczi vételei feltételekhez és időhöz vannak kötve s mint tényleg vannak, ha lehetséges az, hogy a hatóságnak elsőrendű dolga, miként a vevőközönség ne engedtessék oda tisztán a kofák önkényének s főleg, ha a hatóság mindég bir ama helyeken kellő remedi- nmokkal, melyekkel a kofák kartelljét megtöri ; talán nálunk is lehetséges intézkedéseket tenni, hogy a kofák grasszáló szövetkezetét szétrobbantsa. Mert tényleg van ilyen szövetkezés, ha nem is Írásos egyesség alapján. Ez a szövetkezés abban merül ki, hogy a piaczról élő úgyis szegény ember csak kofától tudja szükségleteit beszerezni. Piaczunk két periódust él. Az egyiken a kofák vesznek s hermeticze elzárnak minőén elárusitót a piaczról. Aztán az övék a vásár s olyan árakkal dolgoznák, melyekkel lehetetlen volna boldogulniok, ha valamely hallgatólagos egyesség nem lenne köztük.' De ez még nem is utolsó, mert hiszen ez Van-e piaczunkban kartell? A kérdést igy föltéve, arra igen rövidesen felelhetünk, hogy: — van. Ne tessék cso^ dálkozni, tényleg a mi piaczunkon olyan szervezett kartell van, mint a tavali amerikai petroleum-forrás tulajdonosok ringje, melynek szindikátusa is vala s melynek nyomását az árvamegyei virrasztó tót úgy érezte' mint a new-yorki proletár. Abban az értelemben, a mint a kartell- ről beszélünk, tán nincs meg piaczunkon, tán lehetne is sprengolni, hogy úgy mondjuk a kartell-embriót, — de kétségtelenül a mi kis piaczunkon is van a kispénzű embernek éppen olyan, mint a milliós részvény vállalatoknak, ha a fogyasztók kartellje fenyegeti. De hát feleljünk meg ft kérdésre: hol van a kartell s kik űzik. A kartell időszerű és a hetipiaczokra van berendezve, űzik a kofák, némelyike igen szemérmetlenül. A módszer ez: az árusoktól korán reggel összevesznek mindent; szövetkezésekkel szabályozzák az árakat s másodkézből kapván szükségleteit a fogyasztó, — az mesterségesen van megdrágítva és mesterségesen nyomva egységárakkal, mert a kofák kartellben vannak. A kofák kartellje tehát két irányú. Rossz és önző czéljaira van az kihasználva az árusító ellen, rossz és szipolyozó a vevőre, a fogyasztóra. Hogy nem képtelenséget beszélünk, fel- hivjók a hatóságot vessen csak ügyet, m’ly mesterkedéssel teszik a mi piaczunkon úgy TARCZA. Két legény is ,.. Irta: KÉRY GYULA. Két legény is jár utánam Nem tagadom Kettő közül az egyiket Csalogatom. Ha a szőke kér egy csókot „ A nagy égre! “ Rákacsintok: ugyan mi jut Az eszébe 1 De ha az a barna legény Odasimul a keblemre Én istenem, mit tehetek ? Megcsókolom a kedvemre. Kossuth reminiszczencziák. Irta: BORZSÁK ENDRE. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. III. Szomorú, de azért szép napok voltak azok, melyek a szabadságharcz leveretése után hazánkra derültek. Szomorúak a mélységes — pedig nem érdemelt — nemzeti gyász miatt; szépek a valódi hazafiuk szent összetartása, igaz nemzeti fellángolása, a közös nagy csapásnak közös, nagy lelki erővel való türelmes elhordozása s ama minden magyar lelkében ott csillogó nagy remény miatt, hogy a jogbitorló s népigázó abszolutizmus megszámlált napjai, helyesebben éjszakái után — csak türelem! — nyomban hasad a nemzeti újjáéledés s boldog szabadság szép hajnala! . . . . Mihez hasonlitsam a fenségesen szép napokat, mikor a „C réseit sub pondere palm a“ (teher alatt nő a pálma) igazsága szerint, valójában óriássá nőtt a magyar nemzet az elnyomatás súlyos terhe alatt nemzeti önérzetében, hazaszeretetében, szabadság- vágyában, összetartásában, lelki türelmében, nemes boszujának fellángolásában, közös óhajában, közös reményében ? ! . . . Hasonlítom e napokat a gyászfátyollal bevont nemzeti zászlóhoz, melynek honfikeblet megrezgető örömteli szépségét csak fokozza a trikolor ragyogó szineit kedvesen árnyaló sötét lepel; hasonlítom ahhoz az azúrkék égboltozathoz, melynek vakító fényét ha elveszi egy pillanatra a gyorsszárnyu barna felhő, szinte jól esik látásban kifáradt szemünknek ; hasonlítom azon jelenethez, mikor az igazán gyászoló hű. kedvesek siró nagy csoportja zokogva borul egymás nyakába a közösen szeretett halott koporsója körül, mely oly leverően szomorú és mégis annyira fölemelő jelenet a kevésbé érdekelteknek, azon gondolat hatása alatt: „Istenem! mi*jí boldogok ezek, hogy úgy szeretik azt a halottat, — hogy úgy szeretik egymást!“ Gyengék a hasonlatok, elismerem, de ilyen volt a forradalom utáni állapot, erősitem! Ilyen volt országszerte. Sirtunk, de mosolyogtunk is, mert reméltünk | zokogtunk — egymás nyakába borulva, de boldogok voltunk, mert szerettük egymást, összetartottunk ! Nem volt akkor pártérdek, nem volt felekezeti viszály, nem volt véleménykülönbség, csak egy gondolat járta át az agyat, egy érzés lakott a szív fenekén: a haza szabadságának nagy gondolata, a haza szeretetének szent érzése! Én megvallom, a mily édes örömmel emlékezem vissza arra az aranyos időre, a mikor a magyar szabadság szent lobogója a boldogitó győzelmek csillogó fényében lengett: épp oly jóleső gondolattal tekintek vissza most már azokra az úgy mondott nagyon szomorú napokra is, mikor ez a zászló gyászfátyollal volt bevonva, mikor hazánk felett elborult az ég, mikor nemzetünk a szomorú megpróbáltatás sanyarú, de szükséges iskolájába járt, mikor szemünkön mindig ott rozgett a méltó bánat és jogosult remény könynye, tő-szomszédságában az igazolt harag és bo- szu fenyegető villámainak! Szép napák voltak ezek, mert szerettük egymást! Talán jobban, mint ezer év alatt valaha! Ü Mikor a nemzet nagy megpróbáltatásának eme felső iskoláját járta az 50-es években, én akkor az elemi legalsó iskolákat jártam, de jól emlékszem már mindenre. Monoron pl. akkor az volta szokás, hogy a nyilvános mulatságok eltiltatván, vagy legalább is nagyon ellenőriztetvén az abszolutizmus zsandárai (a csendőr szó akkor még ismeretlen volt) s hatósági közegei által, minden jóravaló magyar ember sorban megtar-
