Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-03 / 44. szám
XXIII. évfolyam. szám. Szegzárd, 1895. november 3. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnam3gyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre ....................3 „ — „ Negye dévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me gj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr. 100—200 § ... 2 „ 87 „ 200—300 •„ ... 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Vasúti nyomorúság. Tolnavármegye, Szegzárd és a Sárbogárdig vasutunk mentén fekvő községek — tudvalevőleg — óriási áldozatot hoztak, hogy a budapest-pécsi vasutból kiágazólag egy szárnyvonallal a fő- és székvárossal összeköttetésbe jussanak. Most már, ha ilyen viczinális vasút létesül, a községek az általuk ■ hozzájáruláskép jegyzett összeg erejéig többnyire törzsrészvényeket kapnak s így legalább az a kilátás nyilik meg előttök, hogy idővel a vasút jövedelmében aránylagosan osztoznak s ha esetleg az állam az épitett vonalat magához váltja, az általuk befizetett összeget teljesen visszakapják. Mi midőn csigavasutunkát létesiteni törekedtünk, pénzben és terület értékben körülbelül háromszázezer forintot áldoztunk minden ellenszolgálmány nélkül s az eredmény az, hogy ha sürgősen Budapestre utazni kényte- lenitettünk, azt csak úgy hajthatjuk végre, hogy vagy Hőgyész-Szakályig éjjeli időben 40 | kilométernyi utat kocsin vagyunk kénytelenek megtenni, hogy a vonatra juthassunk, vagy pedig 20 kilóméternyi utat téve meg kocsin egy óriási varga bötü leirásával Bonyhádon és Dombóváron keresztül jutunk a fővárosba. | Hát nem szólnánk mi ez ellen a hátrányos helyzet ellen semmit, ha látnánk,. hogy türh etlen állapotunk javitása elhárithatlan akadályokba ütközik, de a dolog egyátalán nem úgy áll, mert ha összehasonlitást teszünk i vármegyénk termeten levő es szomszédos dczinális vasutak menetrendjével, kétségtele- ííil kitűnik, hogy csak a mi helyzetünk a leg- nostohább, mig a többiek mind birják már íz előnyt, melyért mi biában sóhajtozunk. Ott van példával a sokkal kisebb forglamu is kevésbé jövedelmezőbb Kalocsa-kiskörösi is Baja-szabadkai szárnyvonal; mindkettő bir ijjeli vonattal s naponkint háromszor is köz- ekedhetik. Báttaszékről szinte esti 8 órakor ndul egy vonat, melylyel reggelig elérhető a Főváros, mig mi éjjeli vonattal nem birván, ha lélután áll elő utazásunk szüksége, azt csak nagy kerülő és tetemes költség árán hajthatjuk végre. Már többször volt alkalmunk lapunk hasábjain ezt a helyzetet megbeszélés tárgyává tenni, a nélkül, hogy eredményt tudtunk volna felmutatni, de ez bennünket egyátalán nem kedvetlenit el, mert tapasztalásból tudjuk, hogy végre is a gyakori kopogtatásnak az szokott az eredménye lenni, hogy a különben elzárt fülek az igaz szó befogadására megnyitnak s az álhatatosságnak siker az eredménye. Annyival inkább fogjuk minden alkalommal a szegzárd-sárbogárdi szárnyvasuton egy éjjeli vonat életbeléptetését sürgetni, mert az úgy az állam, mint a vidék, de különösen Szegzárdnak első rendű érdeke. Az állam nyerne az által, hogy az éjjeli forgalmat, mely most kényszerűségből a duna- gőzhajózási társaság jövedelmét szaporítja, magához ragadná. A vidék terményeit a szegzárdi piaczra hozhatván, azt könynyen értékesíthetné, végre Szegzárd, melynek drága piacza ellen úgy is sokszor hangzik fel a panasz, az egész vonal mentén fekvő és most teljesen elzárt vidék terményeinek elárusító helyévé válván, a magas piaczi árak ellen nyerne természetszerű orvoslást. Ha szárnyvasutunkon éjjeli vonat volna rendszeresítve Nagy-Doroghtól egész Szeg- zárdig minden község eladásra szánt terményeit a délelőtti órákban elárusítván, a déli vonattal lakhelyére visszatérhetne, mig most, ha ezt akarná tenni egy egész éjjelt Szeg- zárdon volna kénytelen tölteni, a mi természetesen az ilyen vállalat elé elhárithatlan akadályt gördít. Rendesen az az ellenvetés a szárnyvonalunkon létesítendő éjjeli vonat ellen, hogy a pálya nincs arra berendezve, de a mint mi értesülve vagyunk, ‘ az átalakítás csak mint- egy 60000 frt költséget venne igénybe; ez pedig oly összeg, melynek befektetése a mellett, hogy a vidék életbevágó érdekeit elégítené ki, még az államnak újabb, tekintélyes jövedelmet biztosítana s igy korántsem fénytizési, hanem dúsan kamatozó, hasznos befektetésnek tekinthető. Mi azt hiszszük, ha a vármegye közigazgatási bizottsága, mely a forgalmi érdekek hivatott őre, a kormánynál egy indokolt fel- terjesztés alakjában, ez .ügyben lépéseket tenne, a kedvező eredmény nem fogna elmaradni. TARCZA. Kis szobánkban. Tarka-barka fényes álmok Olykor most is visszaszálltok S a mit vélem tettetek: Most én játszom veletek; Mert szivemben ime nyár van S a fészekben kis madár van S bár az álmok édesek A való még édesebb A menyország boldogsága Itt a kicsi kis szobába Hol mosolyogva néz reám E piczinyke kis leány. Bölcsőjénél ül az anya Nem is hallgat már szavamra Téged figyel szüntelen Kis gagyogó gyermekem. Ifj. Bródy Albert. Tűnődés halottak estéjén. Nincs már rózsás mező, nem liallszik a csalogány dala, a haldokló lombokat csak úgy dobálja a kéjelgő szellő, mint a bánatos szivet a sors vihara. Hát hová lett a napsugár, a mely élteté a természet gyermekeit? Nem elégedett meg talán fáradsága gyümölcsével és nem tartja az embereket méltóknak többé, hogy rájuk süssön, — vagy kimerült az óriási munkában | Hejha tudná mennyire csalódott bennök, dehogy várná oly áhitva azon időt, hogy újra szórhassa áldását reájok! De váljon ha a hantok lakói, halottak estéjén mégegyszer felemelhetnék fejüket, hogy szívbe látó szemekkel bele pillantsanak, a sirhantjokat oly fényesen kivilágitó és talán könyzáport is hullató látogatótok szivébe, nem csalódnának-e ezek még inkább? Mily csalfa játéka a természetnek! Yakitó fényben a csillogó küny és álnok szív ! És ez mind azon helyen, a hol a fukar üsztönszerüleg pazar, a tékozló takarékos, a bölcs önmegadó, a gazdag szegény lesz, a hová mindenkinek el kell jönni egyszer lakóul, a szenvedések és üröm e végső nyughelyére — a temetőbe. Temető, a hol a világ nagy része, kihívóan szeretné megmutatni ez estén, hogy nem feledékeny övéi, jóttevői és barátai iránt; a hol a hantokat égő fény nyel, virágokkal diszitik akár csak a báltermeket. De hát miért is ne? Hisz igen sok a temetőben is ugyanazt akarja elérni amit a bájban és a mit itt még nem volt képes/ azt ott a kedély világ nyomasztó borújának terhe alatt, e kísérteties zajban akarja elérni. * * # ■ A temetőbe oly lázzal, gyalog siető szegény nép kezében imakönyv, egy-egy viaszgyertya, elvétve koszorúcska, legföljebb zöld galy. Szemeik azonban megtelve igaz könynyel. Sietős utj okból fogatok robogása téri ti ki, a melyek drága koszorúkkal és nagy urakkal tel- vék. Ki csodálkozik, ha elfeled but, örömet egynémely halandó és zokogásra megérett szívvel, mohón, ön- tudatlanul rohan a temető felé ez estén is ? Hisz sok ismerős, rokon és jó barát fekszik ott, mig künn az életben, talán senkije sincs . . . Nem nyujt-e az ilyeneknek menyei enyhülést a néma, rideg hant, nem-e barátságosabb otthont, az élőknek e sir-kertje? Igaz, hogy az ily emberek halottak estéje, a szivükben van füljegyezve és mint szellem mindenkor feltámad, ahányszor egy dombocskát látva, azt képzelete sirhantnak nézi. És akkor reá borul, szemeiben tündöklik a köny- csepp, kebléből sóhaj tör fel, szemeit az égre emelve kulcsolja imára kezeit; de az ajak néma, nem képes a szólásra. Igen, vannak a kiket ez érzelem, a fájdalom és a kegyelet üz ez estén a temetőbe. Igen sokakat azonban a mulatási kedv és a kíváncsiság. Mert hiszen az önzés,és a fényűzés ide is eljutott már a temetőbe, a hol ez estén sok hantot áztat könyzápor; de ki tudja, ha minden igazi könycsepp gyöngyé válnék, elég volna-e egy nyakékre ? A temető egyik szegletén, fekete ruhás nő zokog egy hanton. Nem hallja mint nógatja árva kis gyermeke, kezénél és ruhájánál huzza őt: „Édes anyám
