Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-02-03 / 5. szám
1895. február 3. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (5. sz.) 3 napok kezdetén Szegzárdon lelkesité szónoklataival hazaszeretetre a lakosságot, 'majd mint tábori lelkész | enyhité a haldokló hős honvédek szenvedéseit. Sza- I badságharczunk elbukása után sok kellemetlenségnek, üldözésnek és nélkülözésnek volt kitéve. Püspöke börtönbüntetést szabott reá, melyet kiszenvedvén, a pécsi egyházmegye legszegényebb segédlelkészi állására, Somberekre tétetett, hol azonban sokáig nem hagyhatták, mert csakhamar Tolnán kellett tanitói ügyességét a Scitovszky püspök által alapitott tanosztályban érvényesítenie. E terhes állását oly lelki- ismeretes pontossággal és szakavatottsággal töltötte be, hogy nemcsak Tolna város,, hanem még a vidék figyelmét is magára vontá. 7 évi itt működése után, 1857-ben gr. Festetichek által Kakasdra plébánosnak neveztetett ki. Kakasdon 17 évig volt s annyira megnyerte a nép tiszteletét, sfferetetét és bizalmát, hogy minden jóra igyekvő cselekedése a nép teljes megelégedésével találkozott. Mözsi plébánossá 1873-ban neveztetett ki, hol — daczára sok jóirányu törekvéseinek és fáradozásainak — kellemetlenségeknek és méltatlanságoknak volt kitéve, de ő kitartással megmaradt helyes és józan elvei mellett s lassan megtörte elleneit és megtalálta a békére vezető utat, melyre hivei iránt táplált nemes érzelmei vezették. Mint egyházférfiu, buzgó paphoz illően lelkiismeretes pontossággal és teljes odaadással mindig derekasan megfelelt hivatásának; népszerű szónoklataival hiveit maga köré gyűjtve, oktatta, vigasztalta s intette őket. A gondjaira bizott templomot mindenkor a helyi és anyagi körülményekhez képest — nem kiméivé maga részéről fáradságot — csinosította s a szükséges felszerelésekkel ellátta; igy több oltárképet, keresztet, templomórát, orgonát, szentháromság-szobrot, sőt kápolnát is emelt az Ur nagyobb dicsőségére és nem kis épülésére hiveinek. E dicséretes ténykedése által magára vonta püspöke figyelmét is, ki őt 1872-ben bonyhádi kerület esperesévé nevezte ki és e mellett szeretetével, barátságával nem ritkán ki is tüntette. Az örök világosság fényeskedjék neki! Ima és felolvasás a szegzárdi reform, népiskolákban tartott prot. népmulatságot megelőzőleg. 1895. január 27. Irta és elmondta Borzsák Endre, reform, lelkész. I m a. Felséges Isten! Szerető édes atyánk az Ur Jézus Krisztusban ! Mint mindenkor, úgy most is Téged keresünk mindenek előtt s ezt a szerény iskolát pár pillanatra templommá avatva, Hozzád száll fel szent imánk az igaz buzgóság és áhitat szárnyain. Oh hallgasd meg édes atyánk! buzgó imánkat, terjeszd ki felettünk áldólag és' védőleg a te sz. kezeidet, áld és szenteld meg ezen mostani összejövetelünket, tedd fogékonynyá lelkeinket a meghallandó igék befogadására és megtartására, tedd fogékonynyá sziveinket a testvéri szent szeretet ápolására és fejlesztésére, hogy itt mindenek ékesen és jó rendben folyjanak s még ártatlan örömeink is legyenek megszenteltetve a Te jó lelked által, hogy azok a Krisztusban való szent atyafiságunk, közös testvéri szeretetünk égi kapcsainák szilárditásái’a és a Te nagy nevednek dicsőítésére szolgáljanak! Amen. Felolvasás. Tisztelt közönség! Szeretett hiveim ! Örömmel üdvözöllek benneteket, ezen első S ilynemű összejövetelünk alkalmával és egyszersmind nagyon köszönöm szép számú összeseregléstek szives- ségét, -mert ez, mig egyrészről szilárdítja ama meggyőződésemet, hogy ti az én lelkiatyai oktatásomat, igehirdetésemet Isten jóvoltából már-már 25 hosszú év óta. mindenkor szivesen hallgattátok és hallgatjátok (mely egyszersmind bizonyos eltitkolhatlan, nemes büszkeséggel is tölti el lelkemet), másrészről vérmesiti ama reményemet hogy ha — mint óhajtom és Isten segítségével erősen akarom — az e fajta vallásos és erkölcsös felolvasásokat ezen a helyen, majd a szószékből | kihirdetendő bizonyos napokon, illetőleg estéken folytatni fogom: mindig szivesek lesztek engem hasonló tömeges megjelenéstek drága ajándékával megtisztelni, megaj ándékozni. A mi jó, becsületes magyar népünk, ősi természetéhez hiven, átlag véve konzervatív jellemű, vagyis borzad és idegenkedik az újításoktól, még ha szinte jóknak gondolja is azokat. Legtöbb embernek ez a jelszava: „Min e k már ez? Mire való ez az ujitás, ez az uj szokás? Jobb a régi, maradjunk csak annál!“ Persze, hogy az az ujitás, mely minden látható anyagi, vagy valláserkölcsi és közművelődési, minden szellemi, családi és társadalmi haszon, vagy előny nélkül, vakon előre tör s a divatos világ áramlata által elragadtatva, szentségtélen kezekkel lerombolni törekszik a több százados kegyelet által megszentelt régi építményeket, stb. csak azért, hogy egy ideig vad gyönyörrel kitombolja magát a megszentelt romokon s hitvány uj alkotmányt emeljen — ismétlem — minden czél és haszon nélkül, a lerombolt tisztes vén épület helyére! az ilyen oktalan ujitás bizony hogy kárhozatos és bűnös! De ha — forditva ||| valaminek a megújítását a régi állapot korhadtsága, az emberi közgondolkodás tisztultsága, a czél tagadhatatlan nemessége, a szellemi, valláserkölcsi, vagy tisztességes anyagi . haszon bizonyossága követeli, akkor nemcsak hogy helyén van az ujitás, de sőt elmulasztása volna meg- bocsáthatlan bűn! íme az eddigi fejtegetés folyamán, hamarosan rájöttem mai első, bemutató.felolvasásom sokáig keresett tárgyára, mely is e kérdés bővebb fejtegetése lesz: „Szükséges^k-e, a vallásos felol- \ vasások?“ • * ' * . * Nagyobb világosság okáért,, egy — a természettől vett — hasonlattal kezdem. Mindnyájan tudjuk, szeretett híveim, hogy legkivált forró nyári időben, mennél szárazabb, kérgesebb a föld szine, a hosszantartó aszály miatt, mennél jobban összezsugorodnak s idejekorán elsárgulnak, lefonnyadnak a nap égető hevétől megperzselt kicsiny falevelek és zöld lombozatok: annál közelebb van a sötét szárnyú vihar, annál biztosabbra vehetjük, hogy az ég csatornái múlhatatlanul meg fognak nyilni s a jótékony eső, vagy igen sokszor a romboló zápor megered. Ama régi latin közmondás szerint: „non datur saltus in natura“ magyarul! „nincs ugrás a természetben,“ minden dolognak és tüneménynek rendes, megszokott és megmásíthatatlan következményei vannak, a hosszas szárazságot bő esőzés, a tartós kellemetlen időjárást derült napfény, mosolygó, kellemes idő váltja fel. így van ez az emberek lelki világában is, azért tartja a közmondás: „borúra derű“; igy van a vallás-erkölcsi élet terén is kezdettől fogva máig s igy* lesz időtlen időkig, a messze nagy jöven- dőségben, mikor már széthullott porainkkal talán az alkonyati szellő is megunta a maga szomorú játékát ! . . . « A Jézus Kr. és a keresztyén vallás megszületésekor, évezredes tudatlanság, babona és hitetlenség sötét, fojtó köde ült, mint tudjuk, az emberiség felett. Az Isten után, vallásos élet után szomjuhozó jobb lelkekre igen nyomasztó és borzasztó, valósággal kétségbeejtő rossz idők jártak. Itt a hitetlenség, amott a babonaság perzselő szirokkó-szele fonnyasztá el a lelki élet szép virágait; itt semmi hit, amott a fényes szertartások, szemkápráztató üres, de pompás külső czeremóniák, melyeknek rabbilincsében, ezer éves nyűgében szinte nyögött az Isten által örök ifjúságra és szabadságra teremtett halhatatlan égi szikra, az emberi lélek! Yéghetetlenül fullasztó, hogy ne mondjam. dögleletes volt a levegő mindenfelé I a kétségbeesett jobb lelkek várták az idő fordulását, várták már szorultságukban még a romboló vihart is, csak hogy a türhetlen állapot fenekestől felforgattas- sék. S ime, vihar helyett jött a szelid arczu nap, a Krisztus szent vallása, a szeretet égi tudománya. Ragyogó fényét szétszórta kegyteljes fejedelmi mo- solylyal a sötét ködök és nyomasztó fellegek felett s ezek — mint az éji baglyok a hajnal sugarai elől odúikba bújnak — menten szétfoszlottak, a hitetlenség éjszakája eltűnt, a czeremóniás isteni tisztelet üres, külső pompája elhomályosult s kinyilot a valláserkölcsi uj élet szép tavasza, meghozva a szivek illatozó, kikeleti szent virágait, a magasztos, emberi érzelmeket, megérlelve a lelkek drága gyümölcseit, az Istennek tetsző nemes erényeket, jó tetteket ! . . i Oh, szeretett hiveim! szép és káprázatos, boldogító és szent mámorba ringató volt a Krisztus vallásának ezen első hajnalhasadása! . . . Boldogító és hosszantartó! Mintha az egész világ egy Gibeon lett volna, mely felett a nap — egy felsőbb parancsra — megállt. Az emberek, hogy úgy mondjam, igen sokáig fürödtek igazi kéjjel, szent gyönyörűséggel, a megújult vallás-erkölcsi élet szellemi Nyílt levél. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Irta: HAVASI BÉLA. T. ez. Tudom, hogy nyílt levelet • csak nem existáló nagyságos asszonyokhoz szokás írni. Ön bebizonyította, hogy igenis létezik. A miből, nemde, az következik, hogy ne nyílt levelet, hanem három krajezá- ros bélyeg alatt, Írva és csakis önnek’ küldjem meg levelemet, az önlótet bizonyító eljárása feletti rossza- lásomat fejezvén ki abban? Mivel hogy erről és semmi másról nem akarok írni, ezt olyan kézzelfogható dolognak tudom, a melyet említésre méltónak sem merek tartani. De mindazonáltal, hogy mi tárczairók nemlétező hölgyekkel szoktunk levelezésben állani, ne vegye kérem konfidens kérdésnek, .ha minden további ezé- remónia nélkül, egyenesen önhöz intézem levelemet, aki létezik. Különben ne méltóztassék félni, ne idegenkedni, sőt már . csak el se ájulni, a nevét nem fogom kiirni és a következő hasábokon sem fogom per-tu szólítani. Én gentleman ember vagyok és a világon, sőt még a túlvilágon bekövetkezhető minden „esély“ esetén meg szoktam tartani a világ által a hölgyek számára előirt „eljárási módozatot“. Jól látom, hogy ön gúnyosan mosolyog. Ne mosolyogjon, az Isten szerelméért ne, drága nagysám. Való igaz, a mit leírtam. Gentleman ember vagyok, Miért czimezem önt mégis csak „T. cz“-nek? holott sokkal jobban hangzana és sokkal szebben nézne ki az első hasáb homloka, ha ott „Legbájosabb hölgye a világnak“ vagy „Édes Istennőm“ stb. stb. remek megszólítások virulnának ifjúságuk teljes pom- ] pájában ? Ennek az az egyszerű, rémségesen prózai oka, hogy én nem ismerem önt! Honnan szerzek akkor bátorságot, önt egy nyílt levéllel kompromittálni ? Oh, mi tárczairók mindenkinek nyílt levelet Írunk, aki csak megtetszik nekünk, noha nem mondhatnám, mintha ön bármikor is megtetszhetett volna nekem. Határozottan, a leghalványabb fogalmam sincs arról, a hölgyek melyik kasztjába tartozik ön. A tizennégy éven aluli kislányok, a tizennégy éven felüli bakfisok, a hosszú szoknyás és férjre már ugyancsak a fiatal menyecskék, férjeiket már megunt asszonyok, avagy az éltesebb hölgyek kasztjába-e ? Még csak meg sem álmodtam soha, a haja vájjon szőke vagy barna, vörös, avagy fekete-e ? az orra pisze vagy klassikus-e ? a szeme fekete vagy kék-e 1 Egyszóval, nagysám, én nem tudom, kihez van szerencsém. Teljesen nyugodt lehet tehát, ha arra kerül a sor, hogy a férfiak eme nyílt levél következtében elárasztva saját tudakozó és kérető leveleikkel, ha arra kerül a sor, mondom, hogy én nyilatkozzam. Ebben a tárgyban, az ön ismertetésében, kénytelen vagyok bárkinek is pontosabb felelettel szolgálni a toliam alól fönnebb kikerült ismertetésnél. Ha két nappal hamarabb idő lenne, tegyük fel, konyha a mosónéval szintén természetbeni okokból egymással összekapcsolt fogalmak. Az egybetartozóság és összefüggés világos tehát akárcsak egy húszszor forgatott váltó forgalmányainál I nem hiányzik egyetlen egy szemecske sem a lánczo- latból. De még mielőtt fellebbenteném a fátyolt, megvallom, hogy én e világtól elmaradott lélek vagyok, alatt azt is állítaná, hogy uj rendelet értelmében Budapest összes mosókonyháit az első emeleti utczai lakásokba s ablakokkal az utczára kell elhelyezni: becsület Istenemre, két nap előtt mindent elhittem volna, (két nap előtt im ezeket mondtam volna: ostoba egy rendelet volt biz’ oda rendelni a mosókonyhákat !) Ön csodálkozik. Ez természetes. Miért irok itt mosónék és mosókonyhákról! Ez | valóban rejtély, titok és az is fog maradni mindaddig, mig én meg nem fejtem. Mert a titok kulcsa kezeimben van és akkor fogom kiadni, a mikor nekem tetszik. Azonban ez nyilt levél, nem pedig rémregény, mint a hogy hinni méltóztatik, mert még csak kiadóul sem Székely Aladár urat szemeltem ki, hogy majdan fölossza és füzetekben á 10 krért árulja jelen müvemet. Semhogy ezen sejtelme valónak bizonyuljon, inkább megoldom hát a kérdést. Ismeretlen Nagysád! A viz, a mint tudni tetszik, szoros összefüggésben van e levéllel, ennélfogva velem is; továbbá a viz a mosókonyháról, a mosó
