Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-15 / 37. szám
2 1895. szeptember 15. elragadja, az erősebbet megingatja, ez hullámzik most a társadalom minden rétegén, aztán kavargó örvényei elnyelik azokat, kik gyöngébb karokkal eveznek, másokat pedig salakjával bepiszkol és kidob a partra. Ezek nyújtanak azután legszomorubb látványt. — És legtöbbször azok, kikkel egy árban úszót;, a kiknek azonban erősebb volt a karuk, hogy necsak tovább küzdjenek, de az áradat piszokját is másra hajítsák | ezek dobnak először követ rá és kerülik, mint a bélpoklost, mig végre jószivü czimborái pisztolyt adnak kezébe, hogy véget vessen vergődésének. Milyen jók és könyörületesek egymás iránt az emberek. •Ha eldördült a pisztoly, koszorút tesznek a ravatalra, mert a legtisztább társadalmi fogalmak szerint a halott rehabilitálva van. Már a bölcsőben, a családi tradicziókból szedi magába a férget, mely abban kulminál, hogy az elődök sem dolgoztak, csak éltek és élveztek, mert van az emberiségnek egy osztálya, mely volt s annak lennie kell. Csakhogy nagyot fordult a világ. Ma nem elég lenni, hanem tenni is kell. A ki a megváltozott vi- lágnézletei nem érti meg, az kizökken és leesik. Aztán rátaposnak azok, a kik sietnek, a kik lehullottak, azok nem hagynak űrt a szivekben. Egy- egy nyitott sebe beheged ugyan, de mennyi marad még. S az a szomorú, hogy ez a czikk Jakabffy és Takács Zoltán után hónapok múlva is aktuális. De mennyire aktuális! , . . Kisasszonynapi dalestély. A szegzárdi dalárda rövid fennállása óta többször bebizonyította életrevalóságát és a kezdet nehézségeit fényesen leküzdő tehetségeit, mert mindig teljes készültséggel és jól betanult szereppel lépett a közönség elé. Fáradsággal, kitartó szorgalommal és emyedetlen buzgalommal törekszik a karmestertől kezdve a tagok mindegyike a dalárda által kitűzött szép czél megvalósitására, a még ifjúkorát ^élő egyesület erkölcsi és anyagi felvirágoztatására. És a nagy- közönség a sok évvel ezelőtt feloszlott régi dalárdának jó hírneve és elért sikerei után törekvő újabbat korántsem részesíti abban a támogatásban és párt- fogolásban, a miben egy fiatal egyesület előrehaladását szivén hordó városi intelligencziának részesíteni kellene. A sok áldozat, a mit a tagoknak az egyesület zilált anyagi viszonyai miatt a művészet oltárára hozmok kell, nagyobb és több, minthogy azt tőlük elvárni lehetne. S most még ezt a csekély támogatást is meg akaiják vonni egyesek a pártoló tagok sorából való kilépéssel, mivel politikai nézetük néhány dalárdistáé- val merev ellentétben áll. Ha ez, mit nem remélünk, csakugyan be fog következni, akkor előre megjósoljuk, hogy e szép reményekkel kecsektető dalárdának sírját a személyes gyűlölet ássa meg. fel sem veték szemeiket, midőn Lallah [Maklouftól vezettetve elibénk érkezett. Én magam előrehajolva nézém őt a fajabeli asszonyokat jellemző azon sajátságos járásért, mely mindig azon látszatot keltik, — ha még oly lealacsonyítva lennének is — mintha magukban egy lealkonyult nagyság emlékét hordanák, vagy mintha egy felforgatott trónról szállottak volna le. Tisztátalan rongyba, ruha foszlányokba volt öltözve I megtépett alsó öltözetének czafatjai csak félig takarták el kéklő foltokkal tarkázott izmos talpait. Erőteljes nyakáról ítélve, — -melyet alig fedett el rongyokban levő arcztakarója, — nagyon fiatalnak kellett lennie. Arcz takaróját gépies mozdulattal húzta fel, elfedvén igy arczát, melyből csak a bámulatos, átható, végtelen mélységű és csodálatos tiszta, kerek és hosszú pilláktól árnyékolt szemek valának láthatók. — Jöjj közelebb Lallah, mondám néki. Ne félj és válaszolj nékem. Te vagy az a ki megölted férjedet? — Igen, válaszolt határozott hangon. — Miért tetted ezt? — Nem mondhatom meg ezen engemet gúnyoló emberek előtt. .. Távolitsd el őket és mindent tudni fogsz. Egy jelre az arabok felállottak s a szerencsétlenre gyülöletteljes pillantásokat vetve, bizonyos távolságra mentek s újra leültek azon megvető tartással, melyet nem hagytak volt el. — Beszélj most, mondám Lallah Irielnek. * * * * Akadozó hangon, mintha a szavakat keresné, kezde beszélni, ő egy belföldi tiszt leánya volt, ki a környék egyik törzsébe vonult vissza. A városban neveltetett s noha az arab negyedben lakott, ismert Pedig, hogy mennyire büszkék lehetünk a sok év óta nélkülözött dalárdánk gyors fejlődésére és szembeszökő haladására, annak egyik világos bizonyítékául szolgáljon a polgári olvasó kör kerti helyiségében tartott dalestély. Itt ugyanis a művészi kivánalmaknak, úgy darabok ügyes kiválogatása, mint azok mesteri előadása tekintetében egy gyakorlott karral állunk szemben. Meglátszott ott a szereplők mindegyikénél a feszült figyelem, a komoly vigyázat, melylyel a karmester mozdulatait kisérték, láttuk a fokozódó lelkesültséget, a mi egy-egy darabnak tapsvihar által jelzett megható eléneklése őket eltöltötte. Igen szép volt a népdal egyvelegből „Gyere haza édes -anyám“ komoly szövegének megfelelő mélabus hang ügyes előadása, minek folytatásául szolgáló gyors és vidám hangulatú rész és az abba való, minden zökkenés nélküli átmenet, számos tapsot csalt ki a közönség soraiból. De tán legsikerültebb volt a Kossuth gyászdal, melynél a komoly, ünnepélyes és gyászos hang mindenkit egyárant megható szép összhangban nyert kifejezést. Hatalmas rész illeti a kedves estély méltán megérdemelt sikeréből a dalárda buzgó s derék karmesterét, Éber Mártont, ki nevéhez illő éberséggel és fáradságot nem ismerő lankadatlan erővel vezeti a dalárdisták tanításának nehéz munkáját. Végül kiemeljük Szilágyi N. egyik legélvezhetőbb hangú énekesét a dalárdának, kinek szép hangjának azonban, ha nem is sok, de mégis nagy hátrányára van a magyar nyelv hézagos ismerete és az ebből származó kissé érthetetlen kiejtés. A programmba felvett darabok eléneklése után Garai Ferkó zenekara mellett kezdetét vette a táncz, mi a szokatlan szép számmal összegyűlt közönséget jóval éjfél után a legvirágosabb hangulatban együt tartotta. B kedves mulatság a fáradozó dalárdának majd 100 frt tiszta jövedelmet hozott. Zs. B. TOLNAMEGYÉI KÖZLÖNY (37. sz.) Egyházmegyei közgyűlés. (Vége.) Török Pál püspök irányozza a k.-somogyi egyházmegye figyelmét Egressy Galambos Sámuelre és Décsey Lajosra és 1865-ben amaz e. m. gondnok, emez pedig tanácsbirónak választatik meg és esküszik fel a kilitii gyűlésen, melyen a beiktatási ünnepély bensőségét még inkább emelte s úgy az uj tisztviselők, mint a jelenvolt gyűlési tagokra nézve felejthetlen hatásúvá tette a nagynevű főpásztor személyes megjelenésével. Maga Décseynk is hálával és kegyelettel emlékezik meg e napért, atyai barátjáról önéletírásában. A széplelkü és buzgó Egressy azonban, mielőtt a hozzáfűzött szép reményeket beváltható, csakhamar elbetegesül és különben is a távol Laczháza melletti szent-királyi pusztán lakván, gondnoki tisztét oly buzgósággal, mint kezdte s mint tovább is óhajtotta volna, nem viselhette többé; ezért e. m. algondnoki állás létesittetett, melyre az összes gondnoki teendőkkel megbízva, Décsey Lajost választó a közbizalom 1868-ban. Ettől az időtől az 1868-ik évi ságvári gyűlés idejétől az ő önálló s vezető egyházi szereplését, mert hogy aztán az ügyes és erélyes algondnok, rövid két év elteltével 1870európaikat is, kik elbájolva nyájassága és korai ke- cseitől, elkényeztették és magukhoz vonzották, elhalmozták nyalánkságokkal és hízelgésekkel. Látta őket otthonukban szeretve tisztelve férjeiktől, mig a hozzá hasonlók csak közönséges teherhordó barmok valának, folytatván dolgaikat szünet s anyaságukat szerelem nélkül. Akkor, egyszerű műveltségével egész rettenes- ségét érezte helyzetének. Tizenöt éves korában atyja — meglehetős összeg hozománynyal, — egy kádi fiával házasító össze; könnyei és könyörgéseinek daczára el kellett utaznia, hogy eltűnjék egy a gabona földek és bozótban elvesző ismeretlen faluba és hogy átadja magát egy brutális férjnek, kiből nem remélhetett soha szerető férfit alkothatni. Mindazonáltal, őt meghóditandó, kedvesen és hízelgőén viselte magát; de férje mindennek daczára, mint gyönyöreinek engedelmes eszközével, mint szolgálóinak elsőjével rabszolgaként bánt vele. Végre felháborodott. Ma, midőn a piaczról vissza jött félje, hevesen karjaiba zárta, de ez őt nyersen vissza lökte. — Ölelj meg, mondá néki könyörgő hangon, ölelj meg mint ez az európaiaknál szokás, midőn eléjük mennek nejeik. Csak egy gunykaczajjal válaszolt. Talán férfi méltósága megengedte volna-e eltűrni hasonló családiasságot ? — Ölelj meg ismétlé ő, de ezúttal a harag és felháborodás lángjával szemében. — Nem sokára úrnővé akarsz itt lenni, te eb leánya, vágta vissza a türelmetlen arab nyersen. — Ölelj meg monda ő harmadszor .... vagy megöllek! ben az elhunyt Egressy helyébe valóságos e. m. gondnokká választatott, az már az ő tényleges vezér- ségének csak külső mamfestatioja s szentesítése vala. És ime, a régiek egyszerre elmúltak és mindenek megújultak ez egyházmegyében! A dermesztő álamból a lelkek feléreznek, a szemek megnyílnak; érdeklődés váltja fel a lomha közönyt s életfriss pezsgő élet kezd lüktetni a száraz csontokban. Az uj képviseleti rendszer ledöntötte már itt is consis- torialis uralom korhadt bástyáit; de szokatlan uj öltönyhöz hasonlít még, a melyben nem érzik jól magukat .az emberek, zsenge intézmény, úgyszólván csak külső keret még az egész, melynek tartalmat is kell adni ügyes kezelés és tapintatos végrehajtás által. Az uj gondnok, Décsey, a ki nem a régi egyházi rendszerben nőtt fel és azt jóformán csak hírből ismerte, épen alkalmas egyén volt a dolgok megváltozott rendjéhez. El tudta találni a leghelyesebb középutat, mely legegyenesebb irányban vezet a czél felé, aminthogy az egyeneslelküség, a szókimondó nyíltság és őszinteség puritán jellemének egyik legszebb vonása vala. Ész- és jellembeli kiváló tulajdonságaival, kötelességtudásával, pontosságával úgy meg tudta hódítani — fenn az intéző egyházi körökben és lenn az egyszerű kálvinista nép körében — a lelkeket, hogy bár a tisztujitás elvénél fogva pár ízben lemondott is gondnoki tisztéről, a közbizalom újra meg újra visszahívta őt arra a helyre, a melyet oly méltólag töltött be s ahová mintha csak predes- tinálva lett volna az isteni végzet által. Egyházkerületünk is méltányolta a hosszú szolgálat alatt tanúsított egyházias buzgalmát s büszkén sorozta Décseyt legjobb, fiai közé. A kér. gyűlésekről nagy ok nélkül soha el nem maradván, gyakran ül a főgondnoki székben, mint helyettes élénk részt vesz a tanácskozásokban és legfontosabb bizottsági tárgyalásokban, köztiszteletet szerezve magának és a k.-somogyi egyházmegyének is. De a ki hű volt a kévésén, még többre is bízatott. Az 1881/82. évi debreczeni s az 1891—93. évi budapesti országos zsinatokon, mint egyházmegyénk képviselője, nemcsak megjelen, de elejétől végig jelen is van és dolgozik, mert díszes állását ő nem méltóságnak (dignitas), hanem kötelességnek (officium) s munkának tekinti vala. Említsem-e az alkotásokat, melyek nagy részben az ő nevéhez fűződnek egyházmegyénkben ? Hiszen azok mindnyájunk előtt tudva vannak. Egy tekintet jegyzőkönyveinkbe, egy másik elevenebb egyházi életünkre és egy harmadik közigazgatásunk rendes menetére, eléggé megadják erre a feleletet. Tisztelet és hála azon öt esperesünk emlékére, a kik, mint Décsey Lajos hű elnök- és munkatársai, vele együtt hatottak, alkottak és gyarapitottak s a kik mellőle egymásután dőltek ki a munkamezőről; és tisztelet s elismerés mostani esperesünk buzgó tevékenységének is: de midőn az ő érdemeiket az uj alkotások körül hálával emlegeti a mai nemzedék, azt hiszszük, sehogy sem sérti meg emléküket azzal, ha az első koszorút a részben tervező, részben a mások eszméjét lelkesen felkaroló Décsey Lajosnak adja. Mert hogy régi pátriárchális menetű gyűléseink ma már egészen modern, mondhatni parlamentális alakot öltöttek s az ügyek tárgyalásában tervszerűség és rend uralkodik; hogy a zsinati törvényeknek minden, még a közalapot illető rendelkezése is, oly — Ugyan mióta öli meg a csuszó-mászó teknőcz az uralkodó oroszlányt ? — Ah! minden férfi átkozott, kiáltá Lallah, ragadva egy kést, mely a lisztes tömlők felvágására szolgált. Férjére vetvén magát, szivébe merité a kést. * tis H: Elbeszélvén ezen drámát, Lallah Iriel egészen megdicsőült: arcza, melyet végezetkor feltakart, hirtelen pirral fonódott be, halavány ajkai reszkettek; szobrászi szépsége, az Izrael szégyenét Hollóferneszen megboszuló héber legenda Judithjára emlékeztetett. 0 előttem egész valójában egy elnyomott faj hősnője- ként tűnt fel; egy oly mélyen esett fajé, amely nem érezte többé gyalázatát s nem akart többé megvédelmezett lenni. 0,. a tizenkét század nyomorának ezen igazságszolgáltatója, a ki egészen oda akarta magát adni egy csókért és a ki egy megtagadott csókért Hálált adott, ő nekem csaknem magasztosnak tűnt fel. És egy pillanatra feledém vétkének iszonyatát, hogy csupán felháborodásának fenséges kitörését és szabadságának legyőzhetlen ébredését láthassam. Nagy lárma ébresztett fel néma álmadozásom- ból; a kormányzó csauszai voltak, kik a vétkes el- fogatására jöttek; bűne ismeretes leve s a törvény elé kelle hurczoltatnia. Tovább nem védhettem Lallah Irielt s engedtem elhurczolni. De midőn a halom erdejébe elvesző ut végén eltűnt előttem, szivem megindult s neki búcsút intő kezemre pilláimról- egy köny gördült. * \ H: Hs Lalla-Irielt a constantini esküdtszék felmentette. Visszatért a duararba, a hol egyedül él büszkén a
