Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-15 / 37. szám
1895- szeptember 15. ________________TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (37. sz.) '' _________f si mán és rázkódások nélkül hajtatott végre egyházmegyénkben, hogy egyházi közigazgatásunk menete magának 1 főpásztornak is nyilvános elismerését vivta ki; továbbá, hogy egyházaink vallásos élete s iskoláink szellemi niveouja oly szépen emelkedett és emelkedik naponkint : hogy tekintélyes gyámpénztáraink vannak s úgy az egyházmegye, mint a gyülekezetek vagyonának kezelésére gond fordittatik s végül, hogy az s°k bßlyt dúló viszálkodás helyett egyházmegyénkben rend és békesség s egyházi és világi elem között szintén testvéries szeretet és egyetértés uralkodik, mindezekért az érdem oroszlánrésze valóban őt illeti meg. Hiszen élénk emlékünkben, közvetlen közel áll még hozzánk az ő nemes alakja s egész munkás élete; mintha el se távozott volna még körünkből, mintha most is itt volna még közöttünk. Valóban harmincz év óta alig néhány gyűlés eshetett meg az ő jelenléte nélkül, mert a mit mindnyájunktól szorosan megkivánt, önmaga járt jó példával elől a pontosságban s kötelességtelj esi tésben. Mint jó vezér nemcsak azt kiáltotta seregének, hogy előre, hanem azt, hogy utánam! A haladás zászlaját szolgálta és hordozta Décseynk egész életében ; liberális férfiú volt úgy a polgári, mint az egyházi életben, de aki a maga liberálismusát nem száján, hanem szivében hordozza és követi; igazi protestáns ember, a ki nem a mindon áron opponálás- ban, hanem a régi romok ovatos elhordásában s uj élet alkotásában keresi dicsőségét s mielőtt rombolna, már az épitésről gondolkozik; logikus gondolkozó fő, akinek vannak eszméi és azokat szereti s érettük bármily kemény harczot is kész megharczolni, de nem elfogult s nem türelmetlen a mások eszméi iránt sem és azokat szivesen elfogadja, ha a jobbról meg- győzetik. A magánéletben s társaságban mindenkit megnyert gavallér modorával, lebilincselt nyájassága s szikrázó elmésségével; de a tanácskozás asztalánál már semmi egyéb, mint elnök, hajthatatlan és erélyes elnök, a ki nem kedélyeskedik, a közügy rovására soha nem alkuszik, hanem következetesen halad czélja felé, a mely — ha magas is — mindig nemes és szent. Ha szólott §8 pedig gyakran szólott — a zöld asztalnál: beszédében a tárgyisméret és belső tartalom mindig —1 még hanyatló éveiben is — az élénk előadás bizonyos bájával, és a meggyőződés erejével volt párosulva, a mihez ha hozzágondoljuk még férfias nyílt fellépését, személyt nem válogató igazságszeretetét, s mindenek felett egyházias nagy buzgalmát: meg van magyarázva az a nagy tekintély, a melyben részesült s a szellemi hatalom, melyet évtizedek óta gyakorolt az egyházmegyében Décsey Lajos. És meg van magyarázva az az őszinte, mély fájdalom is, mely ez év tavaszán halála hírére egy- házmegyeszerte tört ki a keblekből: „Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nekünk! * * * De nemcsak a mi koronánk volt, hanem még sokkal inkább annak a kicsiny körnek, mely neki mégis egész világa volt, a mely közvetlenül és minden perczben érezhette szeretetének melegét s lelkének tiszta sugárait. Miként neki családja volt mindene, úgy viszont ez a valódi keresztyén család is, minden dicsekedését és büszkeségét ő benne bírta s szebb és bensőiesebb családi életet az övénél alig láttam életemben. Ott, az ő kedves otthonában jó neje és jó gyermekeinek ölelő karjai közt érezte magát egészen boldognak, hol a megelégedés csendes nyugalmával mondogathatá el magának és szeretteinek a költő szép szavait: „Ne nézz, ne nézz vágyaid távolába! Egész világ nem a mi birtokunk, A mennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk.“ Egy miveit és fennkölt lelkű nő, néhai kenesei Kenessey Ida és előkelő társadalmi állásra emelkedett fiák és leányok:, ezek voltak az ő sajátjai, az ó szép öröksége az ’Úrtól. Bizony az ő sorsa esett kies helyén! Csak a múlt év őszén ünnepelte azt a megható I szép ünnepet, a minőt a kicsiny alsó-körtvélyesi puszta még soha nem látott, aranymenyegzőjét beteges nejével. Egész csendben folyt le a családias örömnap, előzetesen senki sem tudott arról, csupán hálás gyermekei, unokái és régi hü cselédei, a kiket szintén családjához számított az agg patriarcha, gyűltek egybe lcörüle s adtak hálát a jó istennek ő érette. De mit mondok | voltak ott jelen mások is, egy felette nagy sereg, a mi egyházmegyénk papi özvegyei és árvái is megjelentek jó gondnokunk lelki szemei előtt,------------igen a jubileumi szép alapítvány azt mo ndja, hogy megjelentek. Es megjelennek itt is és áldják az ő kezét, azt a jóságos kezet! Ah, de az örömnek ikertestvére a bánat; a fényes családi ünnepet sötét gyász váltotta fel csakhamar ; a körtvélyesi úri házon már deczember hóban ott leng a fekete lobogó: a ház úrasszonya, Décsey Lajos hű neje meghalt. Ez a csapás sokkal súlyosabb volt, minthogy a 77 éves aggastyán meg ne rendült volna alatta, először lelkileg,- majd azután testileg is; a mihez járulván egy kiújult régi betegsége: hasztalan keresett gyógyulást a budapesti Erzsébet-kórház hh’es speczi- álistáinál, a hónapok óta pislogó mécs ez év ápril 1-én csendesen kialudt. Tántorithatlan hazafi, a régi Magyarországnak egy itt maradt daliás alakja, a kálvinista jellem tőről metszett typusa, egyházunk egyik' oszlopembere dőlt ki ő benne, a ki a rábízott talentumokkal mindig és mindentéren híven sáfárkodott, és a ki utolsó perczé- ben is dicsekedés nélkül suttoghatá elhaló hangjával: „Légy itélőm Uram! Mert hűséggel jártam“. Tegyük le koszorúnkat a férfiú sírjára, a kinél arra senki sem volt méltóbb közöttünk s azzal tiszteljük meg Décsey Lajos emlékét, hogy tanuljunk tőle küzdeni, dolgozni és lelkesülni. Áldott legyen az igaznak emlékezete! Közgyűlés. Aszegzárdirk. óvodát és gyermek- menhelyet fentartó egyesület folyó évi szeptember hó 10-én tartotta meg évi közgyülét. Jelenvoltak: Triebler Ilma alelnök elnöklete alatt Dőry Pálné, Simontsits Elemérné, Ágoston Károlyné, Theodorovits Lajosné, Nagy Jánosné, Schmiedt Gyuláné, Leopold Kornélné, Leopold Lajosné, Spányi Piroska, Sust Viktorné, Steiner Adolfné, Kiss Károlyné, özv. Rényi Lászlóné, Hoffmann Sán- dorné, Rácz Józsefné, Kurcz Vilmos, Boda Vilmos, nélkül, hogy valaha férfihoz szóllana. Ha nők mennek el mellette, szégyenfoltjuk és gyávaságuk ezen élő lelkiismerete előtt lehajtják fejüket és halkan mondják: „Ez Lallah, az asszony a ki megölt egy férfit!“ Töredékek Tamási történetéből. A nemesi felkelők gyűlése Mikló svár on a franczia háború alatt. —r A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — 1809-ben egy fontos esemény történt a miklós- vári kastélyban. Ide gyűltek össze a nemesek és tanácskoztak, hogy hogyan szervezzék a felkelést a francziák ellen. Ekkor az egész ország nemessége felkelt, hogy megvédelmezze a hazát és a trónt. A gyűléseken valamint a felkelésben katonák is vettek részt és ez helyes dolog volt, mert igy egyesítve lett a magyar vitézség, a német fegyelmezettséggel. Ezzel a két tulajdonsággal bizonyosan győztek volna, ha nem tolakodott volna elő egy harmadik is, tudni illik : a német katonák gyűlölete a mieink ellen. De nagyon is messzire mentem. Már az ütközet végéről beszéltem, melyben egy egész ország nemessége győzetett le, mikor még az országnak egy kis porszemén, Miklósváron lefolyt gyűlésről sem beszéltem, melyről tulajdonképpen irni akarok. Tehát igy történt: Mártius 14-én gyűltek össze a nemes urak. Nevezetesen a tábla mellett ültek: Apponyi gróf főispán, Cseh László alispán, Cséfalvai Ferencz másodalispán, Döry Vincze aljegyző, Cseh N. Szutoszki főbiró, Nagy Ferencz generális, Nunkovits generalis perceptor, Hajós ügyész és még két assessor. Többen álltak még a tábla mellett is. Minden nemesnek meg kellett itt jelenni 15—50 évesig a kinek családja volt, annak azt is el kellett vinni a gyűlésre. Ezután a nemeseket megvizsgálták és a kit alkalmasnak találtak a katonáskodásra, az köteles volt elmenni a háborúba. A kik egy családban ketten vagy hárman éltek egy kenyéren, azok közül egyiknek szintén el kellett menni a háborúba. Ha a lovas nem tudott lovat venni és a gyalogos nem tudta magát fentartani, akkor ezek a közös pénztárból segittettek. A papoknak nem kellett katonáskodni, de meg kellett jelenni a gyűlésen és kárpótlást fizetni. 1. A kinek 1000 frt jövedelme volt, az köteles volt egy lovas katonát kiállítani és eltartani. 2. A kinek 600—700—800 frt jövedelme volt, az köteles volt egy gyalogos katonát kiállítani és eltartani. 3. A kinek az előbbinél még kevesebb jövedelme volt, az köteles volt tetszés szerint 30—40—50 frtot adni. Úgyszintén nem kellett katonáskodni: az egészségteleneknek, öregeknek és a kiknek apró gyermekeik voltak. Az utóbbiaknak tetszés szerint 12, 15, 20, 25, 3p, 40 frtot kellett adni. így folyt le a gyűlés. Blochinger Endre. Wosinszky Mór, dr. Dragics Imre, dr. Hirling Ádám, Forster Zoltán, Spányi Antal, Szévald Oszkár, Ud- vardy Sándor, Fájt Lajos és alulírott titkár. Triebler Irma alelnök a gyűlést megnyitván, szívélyes üdvözlettel fogadja a megjelent tagokat, felkéri az egylet titkárát, miszerint szegzárdról elköltözött szeretett és felejthetetlen volt elnökének, Simontsits Béláné ő méltóságának beküldött következő lemondó levelét olvassa fel: „Mélyen tisztelt Közgyűlés! A lehetőségnek legvégső határáig halasztottam azt a szomorú kötelességet, a mely e perczben tényleg megvalósul. Szegzárdtól való végleges megválásomnak természetszerű következménye, hogy megváljak egyúttal annak a kedves egyesületnek elnökségétől is, melyet az igen tisztelt közgyűlés bizalmából szerencsés voltam elnyerhetni. De legyen meggyőződve az igen tisztelt közgyűlés, hogy ez elvállás pusztán csak alakszerűség. Az a ragaszkodás, vonzalom, az az anyai szeretet, melylyel eddig kisded egyletünkön csüngtem, a jövőben is a régi marad, csak a forma változik. Az egyesület vezetése lemondásommal más, arra hivatottabb kezekbe fog jutni, de elnökségem alatti vezérlő csillagom, a szív, itt a távolban is oly hőn fog egyletünkért mindég dobogni, mint dobogott ott, a régi felejthetlen otthonomban. Azért tehát most, a midőn a szegzárdi róm. kath. óvoda és gyermekmenhelyet fentartó egyesületnél viselt elnöki tisztemről, az engem oly odaadóan támogató közgyűlés iránti mély hálától áthatva köszönetét mondva, lemondok: Kérem a jó indulatukat részemre a távolban is megőrizni. Fogadják változtathatatlan ragaszkodásom kijelentését. Mély tisztelettel Simoritsits Béláné. Nagy-Károly.“ Boda Vilmos egyleti tag indítványára Simontsits Béláné ő méltósága iránt, mint volt elnöke iránti szeretet, hála és tisztelet jeléül, a közgyűlés őt örökös tiszteletbeli tagjává választja és nevét az egyesülettel szemben éveken át tanúsított odaadó buzgó tevékenységéért jegyzőkönyvileg megörökíti | erről őt jegyzőkönyvi kivonattal értesiteni határozza. Ezek után Triebler Ilma legmélyebb köszöneté nyilvánítása mellett azon kijelentéssel, miszerint az egylet iránt továbbra is buzgó és tevékeny tagja akar lenni, alelnöki állásáról lemond, a mit azonban a közgyűlés nem fogadván el, őt ismét megválaszlja. Alelnök vezetése alatt az üresedésbe jött elnöki állás betöltésére a titkos szavazás megejtetvén, beadott •összes szavazatokat Döry Pálné ő nagysága kapta, mely eredményt Boda Vilmos egyleti tag éljenzések közepette a közgyűlésnek tudomására hozott. Döry Pálné ő nagysága az elnöki széket elfoglalta, meleg szavakkal megköszönve a bizalmat, melylyel őt a t. közgyűlés megajándékozta, Ígéri, hogy mindenkor az egylet felvirágzása lesz szeme előtt, kérve a t. tagok szives támogatását. Rácz József egyl. titkár a t. közgyűlés figyelmét felhívja, miszerint egyletünk tagjainak száma a multi években részint eltávozás, részint elhalálozás folytán igen elapadt, azt indítványozza, miszerint a közgyűlés azon t. tagokat, a kik már előző években voltak szívesek az egyletnek tagokat gyűjteni, felkéri, lennének szívesek újabb tagok gyűjtésére vállalkozni; a közgyűlés az indítványt elfogadja és az egylet buzgó fáradhatlan hölgytagjait erre felkéri. Több tárgy nem lévén, a közgyűlés az elnök megélj enzése mellett feloszlik. Rácz Jóssef, titkár. _________TÖVISEK._________ Fr anek János. Már ismét személyeskedem ezen én monopolisz- tikus rovatomban s bemutatom önöknek t. hölgyeim és uraim! Franek János szellemi fotográfiáját, úgy, ahogyan az egy kartárstól telhetik. Első kérdés: „K i légyen ős merre van hazája ?“ Feleljünk meg először is a kérdő mondat utolsó részére, ekkép: — Biz én nem tudom, hol ringatta könnyű bölcső édes álomra az én Franek János barátomat;, nem tudom, hol született? Hány éves? Kik voltak ősei? Volt-e újra oltva? stb.; csak annyit tudok előéletéről, hogy sok évvel ezelőtt — tán mert sok volt a baja — ótt hagyta Baját és átamerikázott a Dunán Szegzárdra. Azóta itt van állandóan s éltesse is az Isten közöttünk számos esztendőkig, mert jó-
