Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-09-15 / 37. szám
XXIII. évfolyam. 3T_ szám. Szegzárd, 1895. szeptember 15. IR KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanítóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr. Félévre ....................3 „ — „ Neg yedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szí alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me gj elea: Betenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . . 1 frt 87 kr 100—200 I . . . 2 I 87 I 200—300 „ . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több. Mezőgazdasági statisztika. Soha még a magyar gazda ezen a tejjel- mézzel bővelkedő földön olyan nehéz és válságos időket nem élt, mint napjainkban. A szükségletek sokfélesége, a közterheknek napról napra való fokozódása, mezőgazdasági terményeinknek a külföldi termények által támasztott versenye és az ebből származó árhanyatlás mindmegannyi tényezője azon tengődésnek nevezhető állapotnak, melybe a minden védelem hijján levő gazda-osztály jutott. Hosszú időn át eredménytelenül hangoztatott panaszkodások után egy erős, hatalmas fegyverekkel vértezett, útjában már meg nem akasztható mozgalom indult meg az országos gazdasági egyesület kebelében, élén a független gazdák színe javával, egy el nem tagadható, világos, erélyes és bátran hangoztatott agrárius programmot vallva. Magyarország gazdái, nagy- éá kisbirtokosok egyaránt élénk és tagadhatatlanul indokolt érdeklődéssel kisérték a legkiválóbb magyar gazdáknak a magyar föld érdekében vívott küzdelmét. „A föld a haza!“ Ez a pár szó adja meg a küzdelemnek az erkölcsi alapot, a harczolóknak az erőt, az egész nemzet érdeklődését ez teszi indo- koltá, — mert akié a föld, azé a haza. A földmivelésügyi miniszter gr. Festetits ZCsztendejeEsztendeje temették el anyámat, Esztendeje tépi lelkem’ a bánat. A mióta a jó Isten elvette, Éjjel-nappal hull a könyem. érette. Azt kérditek, mért siratom oly nagyon, Mért epeszti szivemet a fájdalom ? Földi embert környékezhet száz barát, De találni nem lehet, csak egy anyát. Csalódhatunk valamennyi barátban, De sohasem egy jó édes anyában. Ha más ad is a munkánkért kenyeret, A világon a legjobban ő szeret. Az ő szava orvosság a bajunkra, Ha dér hull is szőke, barna hajunkra. Az ő szive hibánkért is megbocsát, S ránk deríti a gyöngédség hajnalát. Ilyen volt ő, s ilyen maradt, a mig élt. Mulkálkodott, s csak Istenben hitt s remélt. Akkor is a fáradságot pihente, Hogy a halál a fegyverét ráfente. Siratom hát az én drága anyámat, Ha száz évig hagy is élni a bánat. Sőt azután se múlik el keservem: Orökélet jut neki e kis versben. Tóth István. Andor, aki maga is gazda s igy a mezőgazdák helyzetének maga is részese, a veszedelem mivoltát felismervén, megkezdte a baj alapos orvoslására az előmunkálatokat s a kellőkép tájékoztató alap nyerését czélzó f. évi VIE. törvényczikkben elrendelt statisztikai összeírás előkészítése tárgyában e lapok 32-ik számában közölt felhívást intézte az ország gazdáihoz. A felhívást bővebben kommentálni nem óhajtom, a magam részéről azt egy szebb jövő reményében melegen ajánlom gazdáink figyelmébe s egyúttal azon meggyőződésszerü hitemnek adok kifejezést, hogy a gazdák áthatva a megkezdett reform szükségességétől mindent elfognak követni arra, hogy az elkészítendő statisztikai kimutatás vármegyénk mezőgazdasági viszonyainak teljes és hű képét adja. Jánosi Béla. Társadalmi nyavalyák. Könnyű volt abban az időben élni, mikor az emberiséget a következő életelv vezette: élni és élni hagyni. Élni mindenáron és mindenki ellenében, ma ez uralkodik. Az élet terheit nem viselni, de minden órának leszakítani virág'át: ma ez az élet filozófia. Fájdalom, az élet nem csak örömekre van berendezve, hanem közel másfélezer millió van azért, hogy éljen és pedig ne csak az élet szanvedéseivel, hanem annak örömeivel is. S a jogot egyenlő mértékben felosztani lehetetlen lévén, beáll az úgynevezett létért való küzdelem, mikor az emberek letapossák egymást hogy magasabbra jussanak. Lallah-lriel. Francziából fordította: SZKICSÁK SÁNDOR. (Folyt, és vége.) Átvitettem Lallaht táborhelyemre s egy nekem pihenő helyemül szolgáló sátorba helyezém el. Spáhim, Mak'ouf ment az őrségre az ajtóhoz, azon parancs- csal, hogy azonnal tüzeljen, mihelyt az eröszakoskodók valamelyike megkisérlené a fogoly elragadását; ő az egész éjjen fel-alá sétált karabinjával vállán, arab áriákát fütyörészgetve ravasz és gunyoros szenvelgéssel. Világos, hogy szemeiben én valék az ostobák legostobábja, mivel ekkép megakadályoztam a nép Ítélet foganatosítását és még hozzá, mikor az egy rábizonyult férfigyilkossággal vádolt asszony ellen irányult. A pártfogás, a melyre ezen alsóbb rendű s e felett a felségsértésében vétkes lény iránt ragadtattam, előtte bizonyára roppant gyengeségnek tűnt fel, melyet ő el nem tűrne az európaiakkal való hosszas -érintkezésében elsajátított rangtisztelet es azon szokása nélkül, hogy semmién nem bámul többé. Egyedül arra szorítkozott, hogy egy mosolylyal, mely feliedé nagy, fehér, ragadozó fogazatát, mondá tört francziasággal. — Mond kapitányom, talán magad számára vetted el ? Eh, szemei éppen nem mondanak jót! — Jól van, — válaszolók — csak a magad dolgaival törődj és menj őrségedre. Ha Lallaht elrabolják, magadra vess. Az igazat megvallva, zavarban voltam foglyommal. Mit tegyek vele? Felette őrködnöm lehetetlen volt, annyival inkább is, mert a topographiai munka folytatása végett — melylyel megbizva valék, kóbor lakásomat rövid időn máshol kellett felütnöm. E fél A földi boldogság : fölfelé jutni. Nem eszményekért, hanem saját boldogulásáért. Ideál a kenyér, zseb, a hatalom. Az akarnokok minden embert létrának tartanak, melyeket felhasználva, kapaszkodhatnak. Ebben a kapaszkodásban eldobnak és szívtelenül legázolnak mindent a mi jó, igaz és szép, emberi, mert akadé- kosak a régiektől levetett elvek és mert: a czél szén tesiti az eszközöket. Nem világfájdalmat szenvelgünk, nem is morál - prédikácziókat tartunk. Ez a kornak egy csodálatos aberácziója, de erkölcsileg nagyobb romlottságból is vissza tudott térni az emberiség igazi rendeltetéséhez. A régi kor eldurvult erkölcsét nem vették észre, mert szellemi vakságban leledeztek eleink, ámde a szellemi felvilágosodotság, a műveltség áitalánosodása, a szellemi életben feltűnő erősebb világítás teszi ma kirívóvá azokat az erkölcsi hibákat, melyek a társadalom minden rétegében fennállanak és végkép megölték az idyllikus világot. Foltokat látunk a társadalmi élet minden megnyilvánulásában, e foltok a heveny fertőző betegségek baczillusai. Veszedelmét pedig az teszi, hogy az emberiség nem védekezik ellene, mint az alkoholtól mérgezett, annak fokozott élvezésében keres enyhülést, mig bele nem pusztul. Senki a maga társadalmi állásával megelégedve nincs. Mindenki magasabbra tekint és ott képzelt boldogság után lihegve fut. És ha nem elég erősek a lábai és öklei, hogy ösvényt gázoljon és utat nyisson, hát csalódásban ringatja magát, hogy czélját érte és a szerint rendezkedik be. Mindenki szeret legalább fél testtel tovább nyújtózkodni, meddig a takarója ér. Többnek látszani, mint a mi. Nem hasznos munkálkndás által és a cselekvés terén, hanem rátartóssággal és üres hen- czegéssel. Ez az áram, melynek sodró árja a gyöngébbet vadaknak átadni őt, annyit tett volna, mint bizonyos martyrságra küldeni. Én és társam zavart helyzetben valánk tehát, már-már sajnálni kezdettem elővigyázatlan dónquizsotteriámat. — Bízzunk a jövőben, mondám. Majd meglássuk. Lallah sebei nem valának súlyosak; zuzódások, számos kelevény és nem veszélyes kék foltok, de semmi törés, semmi veszélyes testi sértés. Inkább félelem, mint szenvedéstől előtörő némi panasz után kissé hevesebb zokogás volt mindössze, a mit sátorában véghez vitt, miután biztos lehettem, hogy mély álomba merült. Kora reggel zajos hangok és élénk szóváltásra ébredtünk fel. Spahim ördöngösen kiáltozott, kimerítve egész szótárát az Allah, Mohamed és Sidi Abd el Kader ben Djelaminra való esküvéseknek: bizonykodott a nagy Istenekre, hogy parancsom nélkül semmit tenni nem fog. A törzs vénei jöttek csoportban, hogy visszaköveteljék a halálra ítéltet, bizonyságul hívták a Prófétát, hogy nem lesz semmi bántó- dása és felszóliták Makloufot annak átadására. Fölkeltem és kimentem. Látásomra az arabok képmutatólag hajlongtak, nem rejthették azonban el a titkos haragot, mely őket emészté s melyet beárnyalt szemeik csak jobban elárultak. Ha nem féltek volna a visszatorlástól, úgy gondolom kereszt vágást adtak volna nekem. — Mielőtt határoznék Lallah sorsáról, mondám nekik, látni és kikérdezni akarom őt. Vezesd elő Maklouf! Az arabok kicsinylő megvetéssel aggályaimra, keresztbe vetett lábakkal körbe ültek s még csak
