Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-28 / 30. szám
i Az a „felső tizezer:< mutassa hogy keresztény és néni mammon imádó pogány és biztosak lehetünk, hogy a terv sikerülni fog. Ha a gazdagok, az irányadók egyszer meg vannak nyerve az ügynek, akkor meg van nyerve az egész ügy. Alakitsanak ők vallásos alapon nyugvó egyleteket, köröket és a középosztály, a társadalomnak magja és legegészségesebb része, bizonyára támogatni fogja őket. , r. Legyenek e körük, ha tetszik, felekezetüek, csak a tendencziájuk, a végezéljuk legyen egy, t. i. a. vallásosságot ápolni és fejleszteni és embertársain segíteni, őt keresztény testvérnek tekinteni és ez által őt magához emelni. Ez legyen kardinális feladata a társadalmi akcziónak. Es egy évtized, átváltoztatja a társadalmi életet és egészen más elveket honosit meg az emberek között. Azok ismét lelkesülni fognak tudni minden szép és jóért, Isten, király és hazáért és munkásságuk és vallásosságuk biztosítják a trónt és hazát egyaránt. . A második tényező, mely vallásos egyletek létrejövetelét elósegitheti, az iskola. Hogy azonban az teljesen megfelelhessen a hozzá kötött várakozásoknak előbb igen-igen sokat kell még megtenni. 1- ször is meg kell változtatnunk a tantervet, úgy az elemi mint a középiskolákban. Fősulyt kell fektetnünk a vallásos nevelésre és éppen ennélfogva meg kell változtatni a vallástanitást. Mert a mai tanmód mellett az a gyermek vagy fiatal ember vajmi keveset felejt a vallástanból, legföllebb betűket felejt, de értelmet nagyon keveset. Ez a reform olyan szükséges, hogy e nélkül meddő az iskolának minden fáradozása. Ha azonban reformálják a vallástanitást, és oda fogjak törekedni, hogy intensivvé legyen, hogy ne csak tudja az a gyermek vagy ifjú a vallását; hanem azt, a mit ért, át is érezze és meg vagyok róla győződve, akkor fog az iskolának fáradozása bő gyümölcsöt teremni. Előbb nem. Hogy ez eddig még nem történt, éléggé sajná- latraméltó, és kik okai ennek, nagy felelőséget vontak magukra. 2- szor. Újabb tankönyveket kell a megváltozott tanterv. értelmében használni, hol a szív és jellemképzésre több súly van fektetve. 3- szor. Oda kell hatni, hogy a tanitást — elemi és középiskolában — vallás-erkölcsös szellem hassa át és azon kell lenni, hogy a felsőbb tanintézetekben ne prelegáljanak annak a fiatal embernek atheismust, pantheismust stb. ilyen erkölcsrontó tanokat. Majd ha meglett férfi és kedve l'esz ilyenekről többet tudni, majd olvas az akkor ezekről és már nem fog az a meggyőződésének ártani. 4- szer. A felekezeti hatóságoknak, az államnak többet kell fürödni tanügygyel a saját jól felfogott érdekében. Érdekeltséget kell kelteni és fogékonynyá kell tenni a népet a kultúrpolitika iránt. 5- ször. Többet kell szentelni a tanügyre anyagilag. A tanítókat és tanárokat jobban kell dotálni, akkor nem fognak e pályára olyanok lépni, kik a nép ilyen szellemben való vezetésre disqualifi- k á 11 ak. ... 6-szor. Meg kell reformálni a tanitóképzést és azon kell lenni, hogy az iskola és nép vézetője minél nagyobb qualificatióval rendelkezzék. Meg kell terem teni az eszközöket hozzá és egy intelligens tanítói kart képezni, mert egy intelligens tanítói kar csodákat művelhet vallás és erkölcs dolgában. De denique az ember már olyan a milyen. A katonáknak milliókat adnak rendelkezésükre gyilkoló j eszközük felhasználására és beszerzésére. Az orvosok, papok és tanítók, kik pedig az ember mindenét és legdrágábbját, a testi és lelki életét ápolják és védik, azoknak csak morzsa jut. Mikor változik ez már egyszer.?! Ha tehát hathatósan akarunk védekezni a socia- lismus ellen, akkor e két tényezőnek: társadalom és iskolának össze kell működni és megteremteni a jótékony socialismust, azt széles alapra fektetve a hazában terjeszteni és a pántom el fog múlni. Úgy legyen! ____________________________________ __ VI DÉKRŐL. Tisztelt Szerkesztő Ur! Kezembe veszem én is a tollat, hogy egyetmást írhassak becses lapjának. Most ugrottam le éppen a kocsiról, melyen hazaérkeztem a párii erdő alatti vasúti munkálatok színhelyéről. A vasúti munkások homokot keresnek, azért, a töltés felett levő répafüldün sok gödröt ástak. Ha homokot nem is sokat nyertek, de régészeti tárgyak nyomára akadtak. Kämmerer Ernő országgyűlési képviselő urnák a leletek be lettek jelentve és ő meg is jelent a színhelyen és megvizsgálta a leleteket, u. m.: . Embercsontokat, melyeknek fejei kelet felé voltak fordulva, tehát ezek keleti emberek csontjai, vagyis ä törököké. A csontok mellett két bögrét találtak, melyek nagyón kezdetlegesek és a mint látszik, kéz által formál tattak. Ez ugyan még nem sok, de van remény, hogy azon a helyen több régi tárgyra fognak akadni a vasúti munkások, melyeknek kisebb-nagyebb értéke lesz a régészetre nézve. Régészet! Egy helyet ajánlok én a régész uraknak, a hol találhatnak sok régiségre, de természetesen nagy fáradsággal. Ez a hely a tamási-i Vadas-kertben van, neve: Lyukas-hegy. Ez egy hegy nyillással, melyen be lehet menni az üregbe. A nép azt beszéli, hogy e hegy alatt el lehet jutni egész Páriig. Ebben kell valaminek lenni. Minthogy már bent vagyok a beszédben, elmondom, hogy milyen volt ennek a hegynek a belseje, ezelőtt 120 évvel, azaz 1775-ben. Már ebben az évben se volt ép az üreg, tehát milyen réginek kellett ennek lenni. Ebben az évben Eszterházy Miklós herczeg lejött Tamásiba és kinyittatta a lyukas hegy ajtaját, tehát akkor még ajtó is volt és sok úrral bement az üregbe. Mit láttak ? Szabályos emberi lakásokat. Az ajtó vagy bejárás hossza volt 3 öl, széle 3 és fél suck. Azután láttak egy ambitust és egy czel- lát, de azontúl a föld leszakadozott és nem lehetett menni. Mentek más irányban és találtak ismét egy czellát, mely olyan volt, mint egy ebédlő. Tovább menve, ismét egy ambitusra találtak, mely rézsut ment a föld alá. Mintegy 5—6 ölnyire elmentek, de ismét le volt szakadva egy öl hosszaság, de itt fekve átmentek és körülbelül 1 öl hosszaságu ámbitusra értek, de ott ismét le volt szakadozva, azért visszajöttek. A czellák hosszasága volt 2 és fél öl, szélessége 1 és fél öl, a magassága 7 láb. Az ambitusok földpolezain mécsek helyeit lehetett látni. A nép azt beszéli, hogy szerzetesek laktak benn és ezen állítást avval bizonyítja, hogy azelőtt egy templom állt az üreg alatt, a Kosbai templom (ez 1775-ben még fent állt, de hogy mikor romlott el, azt nem lehet tudni) és egy forrás szerint ez még ma is megvan. Tamásinak nagyon érdekes múltja van, ha a szerkesztő ur szívesen veszi,*) akkor a jövő levelembe fogok róluk beszélni. Tisztelettel TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (30. sz.) író Deák. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Tévedés. Irta: H. J. B. Tímár Péter és Vörös Mari egy vasárnap délután összevesztek azon, hogy a "Városligetbe vagy Budára menjenek-e sétálni és azóta egymás felé se néztek. Tímár korcsmába ment ebédelni, Mari pedig nem jött esténkint az épülethüz megvárni őt. Egy hét múlva azonban lelkiismeret-furdalás kezdte gyötörni őket. A korcsmái ebéd háromszor olyan drága és rosszabb volt, mint a mit Mari főzött, a lány viszont keservesnek találta, hogy minden dolgát csak pénzért és újra pénzért végezze, egyetlen mozdulatot se téve, aminek szeretet az indító oka. Békülni szerettek volna. Csakhogy a férfi méltóságán alulinak tartotta meghívás nélkül kopogtatni a lány ajtaján, Mari pedig annyira el volt halmozva dologgal, hogy nem tudott hétórakor elmenni hazulról, amikor még világosság van. De egy keddi napon I mindent félretett. Tiszta szoknyát húzott föl, vasalt kendőt kötött a fejére és elment az utcza sarkára, amely utczában az épület állt, hol Tímár dolgozott. Elkésett. A leglomhább, legvénebb téglahordó tótok álldogáltak már csak az épülő ház állványai alatt, a vörös téglarakások között. Következő nap, mikor befordult az épület ut- czájába, nagy néptömeget látott, mely a készülő ház váza körül tolongott. Rendőrüket vett észre, kiabálásokat hallott: „Meghalt.“ „Nem halt meg.“ Iszonyú sejtelem fogta el. — Mi történt? — Egy kőműves bukott le a negyedik emeletről. Mintha őrült lett volna, tört magának utat a sebesültig. Két rendőr között egy karosszék állt: egy jó szivü nagysága az átellenes házból küldötte ki a beteg számára. Ebben a karosszékben egy véresfejü ember ült. Iszonyú volt látni azt a vérző hustömeget; föltarózhatlanul folyt le róla a vér, a földön egész vértócsa képződött már. Dobogó szivvel került a *) Nagyon szivesen. A szerk. másik oldalra, mert a szék hátától csak a fehsmer- lietlen fejet látta és hangos sikoly tört elő most kebléből : a karosszékben ülőn fölismerte az inget, mit annyiszor mosott ki, a kabátot és nadrágot, miket annyiszor tisztított. — Péter, Péter! — kiáltotta és odaborult a lábai elé, megfogva a szólított kezeit. De az nem mozdult, nem szólt semmit. A rendőrök pedig elakarták őt távolitani. Mari kétségbeesetten hazudott: — Hagyjanak ..... A féljem .... 0 Istenem — kiáltozott összevissza. A körülállók szánni kezdték és halk suttogás indult meg. ő pedig sápadtan, reszketve térdelt ott, eszét vesztve a szerencsétlenségtől. , Egy öreg ur odalépett hozzá. — Menjen haza, gyermekem. A mentők majd a korházba viszik és minden jó lesz. ő azonban szivszaggató hangon kiáltozta: — Meghalt, meghalt, meghalt! látva, hogy az semmiképen nem mozdul. Hiába igyekeztek vigasztalni, csak a haját tépte kétségbeesésében és semmire nem ügyelt. — Hát hozzák, hozzák őt. Hová? A lakásába. Itt lakunk a szomszéd utczában. Istenem, Istenem, én meggyógyítom majd őt! Végre könyörültek rajta. Két kőműves fölemelte a karosszéket és vitték; Mari sírva, zokogva ment előttük és a tömeg némán nyitott utat. Sokan rémülve fordították el arezukat, mások majd elájultak a szörnyűséges, véres arcz láttára. — Le a kalappal! — és mindenki kalapot emelt a munka sebesültje előtt. A két kőmives pedig reszketve vitte a széket és nézte azt a borzas fejet, melynek arczán nem volt bőr, melynek füléből, orra és szájából vastag sugarakban bugyogott elő a vér. Megérkeztek; de Mari nem emlékszik rá, hogy mi, hogyan történt. Csak rémlik neki, mintha sok, sok ember lett volna a szobájában; nehányan pénzt kértek; aztán küldték őt furcsaszagu, szép boltokba, ő meg csak szedte, egyre szedte ki megtakarított pénzét a szekrény fiókjából. Végre másnap délután öntudatra ébredt. A szoba rendes volt és tiszta; sehol semmi nyoma a piszkos ruháknak és vérnek: nagyon jó szomszédai voltak. Szegény Péter! mennyire megváltozott. Egész ábrázata más, mint volt két hét előtt. Se bajusza, se szakálla, még a fejét is megborotválták! Aztán mennyi a kötelék rajta! De szép volt, méltóságteljes, amint ott feküdt, hunyt szemékkel, minden kifejezés nélkül. Csak nyugalom honolt körülötte és némaság; egyéb semmi. Fölzokogott. Odahajtotta fejét a vánkosra, simogatta a beteg mozdulatlanul heverő kaiját, a beteg meg se mozdult. Újra meg újra felsirt, hallva a nehéz lélegzetet: — Péter, édes Péter! Nem ismersz rám ? Mari vagyok, a te Mariskád. Megbocsátok mindent, mindent. Nem nézel rám, nem ismersz meg? Csak egy szót szólj! . . . De a beteg nem nyitotta föl szemét, nem nézett rá és nem is szólt. Csak kinosan hörgött, lélegzett tovább. Kifáradtan, sírva ült egy székre, a szemét azonban nem vette le a beteg arczáról. Majd csak fölébred és szólni fog, — gondolta magában. Elmerült szomorú gondolataiban. Eszébe jutott, hogy micsoda balgaságon is vesztek össze s nem is békültek még ki! Aztán a halál!! Látta Pétert halva, önmagát fekete ruhában, kétségbeesve, nyomorban. Miért dolgoznék, ha mindenki csak pénzzel adózik, azzal is keveset, de szeretettel senki ? Nem dolgozik. A sze- retetlenséget nem tudja elviselni, pusztuljon hát ő is ... . Igen, ez lesz a vég. Kétségbeesés után nyomor, nyomor után a pusztulás .... így üldögélt sokáig. Egyikük sem mozdult, csupán az idő rohant. Hosszú, sötét árnyak terjedtek a szobában, mindinkább homályosabb lett. Belépett az orvos. Öreg ember volt, alacsony, egyenes; nagyon komoly szigorú arczczal. A beteg fölé hajolt, megtapogatta verő erét, megérintette ujjaival a homlokát, aztán a bal hónaljába hőmérőt dugott ; de mindezek után csak ennyit mondott: — Semmi újság. Majd gondolkozott egy kicsit és újra megszólalt: — Csak folytassa úgy, mint eddig. Nem kell uj orvosság. Mari sírva fakadt. — Bátorság, csak bátorság. Nagy a baj, de van még reménység. ß> (Vége köv.) 1895. julius 29.
